Eger - hetilap, 1886
1886-06-08 / 23. szám
182 nem az isten házában részesített mintegy 740 kivet a bérmálás szentségében. Délben visszatért ő exja bérmakerületi központjára, a gyöngyösi lelkészlakba, hol ebéd alatt a gyöngyösi főegyházi énekkar néhány szép dal (köztök ismét egy Kócziánféle szerzemény) szabatos előadásával fejezte ki ő exja iránti hódolatát. A vasárnapi ünnepségeket az esti órákban érsek ő nmlga tiszteletére rendezett nagyszerű fáklyás-menet zárta be, mely alkalommal ismét Csömör Kálmán polgármester tartotta ő exjához az üdvözlő beszédet. Eger, jun. 8. A phylloxera, hazánk ez iszonyatos réme, melytől évek óta rettegtünk, — nálunk is megjelent! Nem osztjuk azok nézetét, kik a beállott végzetes vészé del- met a végletekig titkolni törekesznek, mert meggyőződésünk szerint ezek a közügynek többet ártanak, mint használnak. Különben is a rémhír, hogy a phylloxera szőllőhegyeinken is megjelent immár, oly gyorsan terjedt el városunkban, hogy mire e soraink napvilágot látnak, az mindenki előtt ismeretes lesz. A phylloxera jelenléte Egerben, a közelebbi napokban, dr. V. B. paphegyi szőllejében konstatáltatott. Sajátságosán szomorú iróniája a sorsnak, hogy ez iszonyú rovar megjelenése, városunk szőllőterületén, legelőször is az egri szőllőszeti s borászati egylet elnökének, s borászatun k legbuzgőbb, legtevékenyebb szakfér- fiának szőllejében észleltetett. Dr. V. B. űr már a múlt évben nem kis aggodalommal vette észre, hogy nevezett szőllőterületének egy darab foltja, a többi részekhez képest, hajtás és termés dolgában, feltűnő silányságot mutat. E körülményt azonban, vinczellérje nyilatkozata nyomán, maga is a szőllőterület e részét ért villámcsapás hatásának volt hajlandó tulajdonítani. Aggodalma azonban a legnagyobb fokra hágott, midőn a kérdéses területen, a szőllő-fejlődés ez évi folyamatán, a nevezett tüneteket még nagyobb mértékben volt kénytelen megdöbbenve tapasztalni. Miklós Gyula, kir. tanácsos, országos borászati kormánybiztos ő nsga, f. hó 3-án városunkba érkezett, hogy az egri szőlészeti s borászati egylet vásártéri telepeit, s a phylloxera folytán pár év óta pusztulásnak indult felsőtárkányi szőllők jelen állapotát, s az ottani intézkedések eredményeit vizsgálat alá vegye. Az orsz. borászati kormánybiztos ez uttali szemléjének eredménye az volt, hogy a felső-tárkányi szőllőkben, a phylloxera újabb pusztítása az utóbbi időkben aránytalan mérveket öltött; Az „EGER“ tárczája. A zsákhordó husvétja. Elbeszélés. Az „EGEB“ számára irta: Vértesi Arnold. II. Künn még mindig csilingelnek, zúgnak, búgnak, vékonyan, vastagon a harangok. A homályos pinczeszobában egyedül ül az asztalra könyökölve a zsákhordó. Az udvarról eltűntek már a házmester gyermekei is lekvárfoltos, mosolygó, boldog képeikkel s piros tojásaikkal. A komor ember nem lát már semmit, csak sötétséget maga körül, s az a darab megvilágított mocskos fal ott szemközt az udvarban, hová néhány eltévedt sugár esik valami pislogó lámpából, csak arra szolgál, hogy még ridegebbnek tűnjék föl köröskörűi ez a sötétség. A boldogtalan embernek lelkében is olyan a sötétség; oda is esik egy-kót sugár az emlékezet világából, de nem képes földeríteni a rettenetes sötétséget. Egy szép sugár leányka képe bontakozik ki néhányszor a homályból, de aztán gyorsan el-eltünik. A komor ember összeszo- ritja izmos kezével homlokát, mintha ki akarná onnan szorítani annak a leánynak minden emlékezetét. — Átkozott az emlékezete is! — mormogja magában. Hanem azért, a mint ott ül mogorván lekönyökölve s tompán bele bámulva a sötétségbe, minduntalan megmeglebben előtte de megnyugtatására szolgált azon körülmény, hogy a végpusztulás- uak indult szőlőtőkék közé ültetett, phylloxera-ellenes amerikai szőlőtőkék dús fejlődésnek indultak; s a szegény felső-tárkányi földmives nép a legnagyobb buzgalmat fejti ki az adott utasítások áldozatkész, pontos teljesítésében; s szőlőtelepeik megmentése érdekében mindé n szellemi s anyagi áldozatra késznek nyilatkozott. Mély fájdalommal kellett azonban a t. borászati kormány- biztos urnák tapasztalnia, hogy az egri szőlészeti s borászati egylet számára újabban átengedett telepek, a m. kormány által az egylet részére megajánlott amerikai szőlőalanyok helyett — árpával és bükköny nyel vannak beültetve. Alapos értesülések hiányában, tartózkodunk e szomorú körülményről ez úttal ítéletet mondani. Miklós Gyula orsz. borászati kormánybiztos ittléte alkalmával, szigorú vizsgálat alá vétetett a dr. V. B. paphegyi szőlejének gyanús területéről kiásott néhány szőlőtő, melynek gyökereit a górcsővizsgálat a phylloxera által teljesen inficiáltaknak találta! Ennek folytán az orsz. borászati kormánybiztos rögtönös intézkedést ígért, hogy városunk összes szőlőterülete hivatalos vizsgálat alá vétessék egy, a kormány által kiküldendő szakférfiú által, ki e czélból múlt vasárnap, f. hó 6-án volt városunkban megérkezendő. Tény az, hogy városunk szőlőterületén a phylloxera jelenléte constatálva van; s hogy ennek folytán oly végzetszerii ellenséggel állunk szemben, mely, ha elterjedésében nálunk is oly mérveket ölt, minők hazánk egyéb, phylloxera-lepte vidékein tapasztaltattak, pár év alatt városunkat koldusbotra juttathatja. Ez ügy tehát, ez idő szerint, városunk legsürgősebb s legfontosabb kérdése, mely szükségképen kell, hogy városunk összes lakosságának érdeklődését . s közremunkálását egyesitse. A phylloxera elleni védekezés égető szüksége, már lapunk 1875-iki évfolyamában meg volt beszélve, midőn hazánkban e vészteljes rovar még csak híréből volt ismeretes. Pár év előtt, midőn a phylloxera befészkelése s pusztító terjedése a felső-tárkányi szőlőkben constatálva lön, erélyes felszólalás történt az iránt, hogy a pusztító vésztől határaink megóvása érdekében minden védelmi eszközök a legszigorúbban foganatosíttassanak. Tudjuk, hogy e felszólalás a pusztában hangzott el; hogy ez irányban semmiféle intézkedés nein történt, s Felső-Tárkány községe és lakossága azontúl is csak oly sűrű érintkezésben maradt városunkkal, mint az előtt; — sőt szőlőmunkásainak egy részét is onnét nyerte. Most azonban, midőn a baj már nyakunkon, sem helye sem ideje a recriminatióknak, sopánkodásoknak: mit nem tettünk annak a fiatal leánynak a képe és mindig úgy, a milyen volt azelőtt, azokkal a szép, ártatlan szemekkel. — Oh, hogy tudtak hazudni azok a szemek! De hát hogy ne tudtak volna hazudni! — fűzi odább gondolatait a szerencsétlen apa, — mikor itt lent minden csak hazugság, csak ámítás, csak képmutatás! Itt lent, meg talán ott fönt is. Mert az isten, a ki ott fönt lakik, csak a gazdagok istene, a hatalmasok istene, azoké, a kik eltapossák a gyöngét, a szegényt, mint a férget. Szilaj gondolatok kavarognak abban a fejben, az összeszo- ritott ököl végig nyúlik az asztalon, a kar kifeszül. Az eltaposott féreg fölemelkedik. — Ha volna istene a szegényeknek is, — mormogja keserűen, — nem engedhette volna meg, hogy az a hitvány kölyök elrabolja egyetlen kincsünket. Hisz oly fiatal volt, oly szép, oly ártatlan! Nem, nem nézhette volna el az isten, hogy az a gazember úgy összetörje, mint valami játékszert, s azt liigyje, hogy egy marék pénz most már mindent jóvá tehet, ki van fizetve vele az elveszett becsület, az egész tönkretett fiatal élet . . . . Oh, ha megfojthattam volna a hitványt! ... és a leányt is vele együtt! Az összeszoritott ököl szétnyílik s görcsösen rándulnak meg az újjak. Hombár Andrásnak egy pillanatig úgy rémlik, mintha kezei közt érezné annak a fiúnak a nyakát. ügy rémlik neki, mintha csak ma, csak e perczben történnék, hogy a raktárból, hol a nagy hordókat bontogatja s a czu- korsüvegeket szedegeti ki, lassan, tántorogva kimegy s fölhalad a lépcsőn az emeletre.
