Eger - hetilap, 1886
1886-05-25 / 21. szám
168 Dél-Amerika nagyobb városaiban előkelő társaságok előtt izlelte- tés végett felnyittatott. A tizenkettediket most, midőn az aratógépek terjesztése ügyében ismét hazánkban jár, magával hozta s itt szándékozik ismét nagyobb társaság előtt megnyittatni, bemutatandó, hogy az a bor, mely kétszer utazott keresztül az egyenlitőn, hetekig volt a tengeren s hónapokig a forró éghajlaton, a legkisebb változást sem szenvedett e viszontagságok között. Boraink kitűnő exportképessége mellett szól ez eredmény mindenesetre, s hiszszük, hogy Lee Borell ur sok oly jó barátot szerzett távol hazájában borainknak, a minőnek őt magát ismerjük; de egy nagy kérdés is merül fel ezzel a láthatáron: Vájjon Szentiványi Farkas ur „szeszezi“-e a saját termésű borait? Ha nem, akkor igen megérdemelne ám egy-két szót ez ügy, mert tudjuk, hogy ma a francziák utján az egész világon elterjedt azon a nagy szeszgyárosok által igen erősen szított nézet, hogy a természetes borok szeszezés nélkül nem állják ki a tengeri utat. Ezen közleményre Heves y József apczi plébános következő sorokkal válaszol: — Kell-e a magyar borokat szeszezni, hogy exportképesek legyenek ? Vonatkozással lapunk egy közelmúlt számában közölt kis czikkre, a következő sorokat vettük közelébb. „Tekintetes szerkesztőség! Becses lapjának 17-ik száma, a magyar borok jósága és exportképessége mellett szóló bizonyítékul hozza fel, a Szent- Iványi Farkas ur kitűnő exportképességű apczi borával tett azon kísérletet, melyet Lee Borell ur, a Mc. Cormickgépgyár megbízottja tett; midőn t. i. múlt év nyarán, az apczi aratógép-verseny alkalmával, abból néhány üveggel magához vett, — Dél-Ameri- kába vitte, s ott egyes előkelő társaságokkal megizleltetvén, — most, midőn Budapestre visszatért, kísérlet végett egy üveggel felnyitatlanul hozott vissza magával; felemlíti továbbá a czikk írója: hogy az apczi bor, mely kétszer utazott keresztül az egyenlitőn, hetekig volt a tengeren, s hónapokig a forró égöv alatt, s legkisebb változást sem szenvedett. Az itt közlötteket Borell úrtól, ki a visszahozott üveg borral együtt néhány nap előtt Apczon is megjelent, szinte volt szerencsém hallani. Azonban tudósitó ur a közlemény berekesztő részében azon kérdést veti fel: jó volna megtudni, vájjon Szent-Iványi Farkas ur nem „szeszezi“-e saját termésű borait?“ . . Mert ha nem, akkor ez ügy megérdemelne egy-két szót. Hát vesztünk rá egy-két szót, s a termelő urnák, illetőleg az apczi promontoriumnak közvetlen közeléből van szerencsém mind a tudósitónak, mind pedig az érdeklettek becses tudomására hozni: hogy Szent-Iványi Farkas ur borait szeszezni nem szokta! Hogy Szent-Iványi ur borainak, illetőleg az apczi boroknak gényi) ugyancsak 200 írttal járult a Kovacsóczy által megteremtett alaphoz. Fölkéretett ezután Bálint, a görgényi plébános, járna közben ő fenségeiknél a trónörököspárnál és a Lázár, Mikola és Bá- lintith családoknál, a kik leányágon mind a Kovacsóczyaktól származnak, járuljanak a kápolna fölépitési költségeihez, a mely az elkészített tervrajz szerint csak 1200—1500 írtba kerülne. A nép annál inkább ragaszkodik e helyhez, mert úgynevezett „szent földnek“ tartja s messze vidékről zarándokolnak ide urszineváltozása utáni vasárnapon, a midőn is a pap, templom híján, sátrak alatt tartja az isteni szolgálatot. A kérelem és a tervrajz jelenleg Rezső királyfinál van. Ezt irta közelébb Kovacsóczynak, mint az egész ügy kezdeményezőjének, Bálint plébános. Reméljük, hogy ő fensége szívesen enged a közóhajnak és készséges anyagi hozzájárulása által lehetővé fogja tenni, hogy nemsokára fenálljon az idők viharai által romba döntött kápolna, e századokra emlékeztető mű-maradvány a Kovacsóczyak és Rá- kóczyak ősi várában. Séta a holdvilágnál. (Kép a házaséletből.) Szentgáli Dezsőtől. (Vége.) E gondolattal aludtam el s a nap magasan állt, midőn felébredtem. Jóska kilovagolt már, Irmát meg liázi-asszonyi gondok szeszezésre szükségük nincs, arra nézve nemcsak azok, kik Szent-Iványi ur borait, s minden modern újításokat s erjesztéseket nélkülöző egyszerű s tiszta bor-kezelését ismerik, pedig ezek igen nagy számmal vannak — közöttük épen a „Gazdasági Lapok“ egyik társ-szerkesztője is, — de a budapesti, s különösen a felvidéki városok vendéglősei s borkereskedői is kellő felvilágosítással szolgálhatnak; kik az apczi bort pláne, a vidéken vásárolt gyengébb borok szeszzésére, mint ők műnyelven mondják: speizolá- sára használják. Ha a mondottakhoz még hozzávesszük: hogy a Borell utáltai Dél-amerikába kísérletül vitt apczi bor, nem is a palaczk- érett, de Szent-Iványi ur által a gép-versenyre özönlött nagy közönség élvezésére adott 83-ik évi, különben is gyengébb minőségű, alig két éves terméséből való volt, s mégis oly kitünőleg állotta ki a kísérletet, mit mondjunk az 1874, 78, 80 és 85-iki borok exportképességéről ? Ha Szent-Iványi ur legkevésbbéb is gyanítja: hogy Borell ur, az apczi aratógép-verseny győztese, az apczi bort magával vinni óhajtja Dél-Amerikába, akkor a 83-iki bor helyett bizonyára az 1874 — 80-iki kitűnő borokból adott volna s azokat izleltette volna meg Borell ur délamerikai barátaival, mely évek termései a kísérleti útról még feltűnőbb exportképességet tanúsítva tértek volna vissza hazájukba! A mondott közleményben felvetett kérdésre ez szolgáljon válaszul. Őszinte tisztelettel. Apczon, április 29. 1886. Hevesi József.“ * .. * * Örömmel közöltük e sorokat, mert világos bizinyitékát adják azon, az érdekeltek által soha eléggé nem hangoztatható igazságnak, hogy a magyar borok teljesen kivitelképesek, hogy kibírják a tengeri utazás viszontagságait, és kibírják azt minden szeszhozzáadás nélkül. Manap alig van ember, a ki ez igazságot csak hinni is, nem hogy kimondani merné, annyira saturálva van a közvélemény azon tévtanokkal, melyeket bizonyos körök világgá bocsátani jónak láttak. A magyarázat igen közel fekszik. A borgyáros jutányosab- ban adhatja a könnyű kerti borokból egy kis szesz hozzáadásával készített „tüzes magyar bort,“ mint a termelő; természetes tehát, hogy a kereskedelemben, lassan-lassan az foglalta el a nagyobb tért. A magyar boroknak még a régi jó időkben megalapított jó hírét, azon időből származót, mikor a vinage boldogító hatását még híréből sem ismertük, minden pancsolás sem tudta ez ideig teljesen tönkre tenni, addig tehát, mig e jó hírnévbe tart, a kereskedők nagy részében van annyi „élelmesség“, hogy nem a kevesebb foglalták el, igy én — reggelizvén, a szép parkban szívtam el egy szivart, azután a salonba vonultam s olvasgattam. Szándékom kivitelére, hogy én mindkét félt külön-külön fölvilágosítom, hiányzott az alkalom, mert vendégek jöttek, kik ebéden ott voltak s csak alkonyaikor távoztak. Pár pillanatra egyedül maradtam Jóskával. — Barátom, szóltam, szeretnék én egyet csónakázni vacsora után. Az idő nagyon kellemes, holdtölte is van, azt hiszem, nagyon jól fog esni a meleg nap után a hüs vizi levegő. Mit szólsz hozzá ? — Ezer örömmel beleegyezem. Feleségemet kell még rávenni. Úgy hiszem, cselemmel sikerülni fog. Csak arra kérlek, hogy vacsora alatt tégy említést a csónakázásról. Vacsora után újra kimentünk a verandára s midőn a szobaleány szivarokat s egy kis asztalkán bort és savanyu vizet hozott utánunk, Jóska hatalmas ásítás mellett igy szólította meg: — Julis, ugy-e rendben vannak már az ágyak ? mert — tévé hozzá — ma korán fekszünk. — Korán fekszünk? S miért, ha szabad kérdeni? — Mert tegnap soká fen voltunk. Vacsora előtt ugyan csónakázásra gondoltam, de úgy látom, hogy a hold sem egész tiszta, (hold tölte volt és sehol semmi felhő!) hűvös is lesz a vizen (18—20° R.!), aztán ti is álmosak vagytok. — Szóval: Julis iparkodjék. — Jó, ha te le akarsz feküdni — válaszolt elkomolyodva Irma — feküdjél. De én megyek. — A szúnyogok, baglyok s denevérekkel? — Semmi baglyokkal. Dezsővel. Ugy-e van kedve csónakázni ?
