Eger - hetilap, 1886
1886-04-20 / 16. szám
126 Másodalelnöknő özv. Barchetti Károlyné írásban küldött lemondásában határozottan kérte magát továbbra felmentetni ebbeli tisztétől, miután betegeskedése miatt nem érzi magát hivatva úgy, mint eddig abban eljárni. Az egylet mély sajnálkozással vette az érdemekben gazdag alelnöknő ebbeli elhatározását, de figyelembe véve eddigi buzgalmát, meg van győződve, hogy mennyire tehetsége engedi, minden bizonynyal ép úgy örömének tarfandja az árvák érdekében tovább is működni mint eddig, ugyan azért másod alelnöknek egyhangúlag ismét megválaszta- tott, és eddigi nagy hasznú szives fáradozásaiért az egylet köszönetének tolmácsolására és megválasztatásának hírül adására egy küldöttséget választott. Választmányi tagokul, aunak megjegyzése mellett, hogy az alapitó tagok az alapszabályok szerint a választmány tagjai is, következők egyhangúlag választattak meg: Akantisz Jusztiuné, Danilovics Pálné, Farkas-Hellebronth Ottilia, Fogéi Ágostonná, Francz-Albert Adél, Hegedűs Jánosné, Kapácsi Ferenczné, Kliegl Anna, Kosa Györgyim, Kösztler József- né, Majzik Victorné, Markovics Lajosné, Martonffy Lászlóné, Ná- nássy Gyuláné, Petravich Bertalanné, Eingelhann Imréné, Rózsa Gusztávné, Selmeczy Victorné, Szolcsányi Gyuláné, Szuhányi Jánosáé, Tormássy Mihályné. Mely választás után elnöklő másod-alelnöknő megköszönve az újólag belé helyezett bizalmat, magát és tiszttársait az egyleti tagok szívességébe ajánlva, és az egylet érdekében a tagok további buzgalmát, s tevékenységét kikérve, a gyűlést bezárta. A kaszirnökröl. Aki helyi viszonyainkat ismeri, czikkem felírásából is eltalálhatja, hogy közerkölcsiségünk érdekében akarok szólni. Nem szívesen tárgyalom e kérdést, mert tudom, hogy kényes természetű. De inkább elviselem azt a szemrehányást, hogy közleményem tartalma nem aestheticus, semhogy hallgatással mellőzzem azon iparszerüleg folytatott üzelmeket, melyek városunk erkölcsiségét és jó hírnevét már-már megrontották. Az ember azt hinné, hogy a kávéházbeli kaszirnő csakugyan pénztárosnő. akinek az a foglalkozása, hogy a pénzt szedje, vagy legalább a pénztári könyvet vezesse. De aki ezt hiszi, az téved ; mert az egri kaszirnőnek az a hivatása, hogy a vendégeket „mulattassa“ és a mulatásra csábítsa. Aki ehhez ért, az jó kaszirnő", aki pedig erre nem alkalmas, azt — alig egy-két kávéház kivételével — nem tűrik meg. De menjünk tovább. Miképen „mulattatja“ a kaszirnő a vendégeket ? — Kötelességszerüleg azok mellé ül, kikről felteszi, Az „EGER“ tárczája. Falusi történetek. Egri Gyulától. 3. A kalap. Választás előtt való nap történt. A kormánypárt jelöltje kissebbségben fog maradin. A helybeli jegyző már el is készítette a gúnyverset. Rúgások voltak benne egy beteg oroszlánnak. . . A kocsma körűi, repkedő zászlók alatt vigadott a népség. Ami kis részüket még épen hagyta bor, megvesztegették czigá- nyok hegedüjei. A választási sátrak már ott fehérlettek a napsütött mezőkön. A kormánypárt, az országutak góczpontjában. Keresztes pók, hállója közepén. A nyugati égen, mint egy tajték pipa, olyan nagyságú felhő látszott. Pipát mondtam, mert füstfelleget látszott bocsátani magából. Hét perez alatt telefujta vele az eget. Esett. Nem is eső volt. Lesuhintó kardok, melyek beleverték a füvet az anya- földbe, lekarzálták a virágokat, zúgtak a levegőben. Úri kocsi jött. Jól ismerték. A kormánypárt^ főkortese ült rajta. Fenyegetve fogták körül ; megállították. Éljen Van Pál, sikoltozta felé kétszáz torok, kihívóan. Rámondta, hogy: éljen. hogy mulathatnak, és ezeket óhajának kifejezésével, Ígéretekkel és más módon arra bírja, hogy bort, édes pálinkát, vagy legalább — neki valamiféle italt hozassanak. Ha a mulattatás csak ennyiben állna : még nem lenne nagy baj. A veszedelem azonban abban rejlik, hogy a kaszirnő a mar leittasodott vendégek rovására nyakra-főre hordatja a bort, s hogy az italokat megiszsza, megitatja s kiönti, csupán azért, hogy minél több jövedelmet hajtson a gazdájának. A vendégeknek kizsarolása s az ily mulatásra való csábit-* ása az egyik ok, mely engem felszólalásra bir. Fontosabb ok azonban ennél, hogy a kaszirnők a kávéházakat — egy-két hely kivételével — valóságos szégyentelepekké tették. Csak a vár alatt levő kávéházakat kell megnéznünk. Mindenütt legalább 2—2 , kaszirnő dorbézol s áll éjjelenként a mulatók rendelkezésére. És bizony sohasem rajtuk múlik, ha a látogatók közt olyan is akad, ki nem alkuszik meg női erényökre. A kaszirnők „erényes“ életmódját, az olvasóközönségre való tekintettel, nem festhetem le élénkebben; de — azt hiszem — fölösleges is lenne. Mindnyájan ismerjük e kávéházak hölgyeinek feslett erkölcsét, s igy bővebb indokolás nélkül is tiltakozhatunk az ellen, hogy a város kellő közepében 4—5 kávéház, 10—12 hölgygyei, minden orvosi felügyelet, és vizsgálat nélkül, a prostitutiónak állandó tanyát üssön. De én tovább megyek a tiltakozásnál. Azt is meg akarom mondani, mi módon lehetne a bajon segíteni ? Az 1884. évi XVII. t. ez. 10. §-a értelmében a kávéház tartása az engedélyhez kötött iparágak közé tartozik. E törvény 11. §-a szerint a rendezett tanácsú város nemcsak jogosítva, de kötelezve is van arra, hogy a kávéházi ipar gyakorlása tárgyában, a helyi viszonyok figyelembe vétele mellett, szabályrendeletet alkosson. Ha városunk a kávéházi zárórák és a zenélés szabályozása mellett a kaszirnők által űzött visszaélésekre is tekintettel lenne; ha a kávéházakat az 1884: XVII. t. ez. 13. §-a által adott jogánál fogva szigorú hatósági vizsgálat és ellenőrzés alá vetné; ha az ipartörvény 19. §-a és az 1879. évi XL. t. ez. 1. §-a alapján a kávéház rendetlen vezetésére és különösen a kaszirnői visszaélésekre szabályrendeletileg büntetéseket állapitana meg: akkor meg lehetne szüntetni, vagy legalább korlátozni a most nyíltan folytatott erkölcstelenséget. Ez az egyik módja a baj orvoslásának. Másik módja: az 1884. évi ipar tör vény 155. § - á n a k szigorú alkalmazása. Ehhez szabályrendelet sem kell. Az 1884. évi XVII. t. ez. 155. §-a világosan mondja, hogy a városi tanács, mint iparhatóság, meghatáro— Nem addig van az, állt elő a gyülekezetét szája. Tessék idadui azt az árva zászlót a kocsiderékból. Egy zászló, melyet védeni meg sem kisértenek! Szó nélkül adta át nekik. Most már, — kötelőzködött tovább, — igyék egyet az úr a jelöltünk egészségére. — Akár kettőt, földi. S az átnyújtott pálinkás-üveget fenékig kihajtotta. — Talán le is szállhatna az úr közénk ? — Miért ne. Köztük állott. Karcsú, ideges termetével úgy kivált e nehéz munkától elvastagodott, görbe derekú emberek közül. Élénk szemei igen öreg, igen rpszketős, igen mámoros falusi gazdát vettek észre, aki kalapját a kocsmában hagyva, hajadon fővel ődöngött a hideg esőben, mely koponyáját paskolta. A falu vénje, aki nagy tiszteletben áll. Nyolcz ökrös gazda. Mosolyogva vette le fejéről könnyű, finom kalapját, s azt az ősz ember fejére tette. Megdöbbenés. Mintha egy roppant kéz, minden arczból s szemből kiszedte volna, ami abban keserű, gúnyos, fenyegető volt. Mint mi egy szálkát a kézből, mely után a seb úgy megköny- nyebbűl! A morogva kötekedő zavartan köhécselt, s saját kalapjával kínálta meg a „tekintetes urat“. Az, utazó-sapkát vett elő kautsuk-köpenye zsebéből. — Van.
