Eger - hetilap, 1885
1885-02-10 / 7. szám
58 kitűnő konyhája s pinczéje által is táplált derűit hangulat körülbelül éjfélig tartotta a Dalkör tagjait együtt. — Az eger-vidéki jótékony-nöegylet, árva-háza javára, Egerben, a törzs-casinó termeiben f. febr. hó 17-én nagy jelmezes ál- arczos bált, s eddig itt még nem látott tréfás álarczos cotillont, s nagyszerű általános dominó-menetet rendez. A dominók emlékeket osztogatnak. A pénztárnál minden álarczos férfi belépti jegye mellé egy üveg liqueurt kap. A legelmésebb férfi-álarczos egy üveg pezsgőt, a legszebb nő-álarczos egy ruhára való szövetet nyer jutalmul. — Az álarczosok gyülőhelye a színi öltöző s a női öltöző-terem. — Jelmezek és dominók előre s az estély alkalmával a bál-bizottság irodájában (törzs-casinó II. emelet I. ajtó), — női dominók az egylet elnöke: Imre Miklósnénál jutányos áron el, — illetve kölcsön adatnak. — Meghívók sem helyben sem vidékre nem küldetnek. — Belépti dij: személyenkint 1 frt, 50 kr, álarczosoknak este a pénztárnál 1 frt. Karzati ülőhely 80 kr, állóhely 40 kr. — Ily jegyek a bál napján déli 12 óráig a bálbizottság irodájában válthatók. Kezdete 8 órakor. — Jegyek előre válthatók Köllner Lőrincz gyógyszertárában, Szolcsányi Gyula könyvkereskedésében, s este a pénztárnál. Ezen élvezetes estélyre a. n. é. közönséget tisztelettel meghívja a rendező bizottság. — Az egervidéki jótékony nöegylet által f. é. febr. hó 17-én rendezendő jelmezes álarczos bál bizottságát a következő urak voltak szívesek elvállalni: Gyurits János főhadnagy, Mészáros Kálmán, K á 11 a y Sándor hadnagy, S z é c s e y Sándor hadnagy, Ladányi Béla, S i m o n y i Károly, Porubszky István, ifj. Majzik Viktor, Dobrányi Lajos, BöIlmán Antal h. hadnagy, Derszib Dezső h. hadnagy, Fülöp Zoltán, Kele József, Ligetkuthy Iván, Ladányi Ferencz, Gotli Ferencz, Szabó Béla, Ury Béla, ifj. Eötvös József és Fridvalszky János. Ezen urakból álló bizottság biztosit, hogy a jó hírnévnek örvendő egri álarczos bál fényesen fog sikerülni. — Akik e jelmezes álarczos estélyen megjelenni óhajtanak, ha még ez ideig a dominókhoz szükséges öltözékekről nem gondoskodtak, kelméket Fógel Ágoston divatkereskedésében kaphatnak, de minthogy ezen kelmék nagy kelendőségnek örvendenek, figyelmeztetnek az illetők, hogy bevásárlásaikat mielőbb tegyék meg. — Negyedmesterekké választattak: vár I. n. Vavrik Endre, V. II n. Brinza J.; v. III. n. Bárdoss -György; v. IV. n. jöngő dühtől tajtékzó habokkal csapdosá a márványfalakat s a dúsan aranyozott bíboros doge-bárkát. Minden szerelemnek vannak haragos perczei, annál inkább egy oly ara szerelmének, kit több mint ezer év óta hiteget vőlegénye, kedves menyasszonyának nevezgeti, — s naponta százezer evezőrud-ütéssel iparkodik meggyőzni szerelméről. Nagy volt Velencze aranyos nevű hőseivel, büszke fejedelmeivel, kiktől a világ egy része rettegett, csak maga Velencze nem! — s kik senkitől sem rettegtek, csak magától Velenczétől! De bár mily nagy volt is, nem birt helyet adni 136 szigetén egy névnek. E név volt: Tintoretto Jacopo Robusti. S ez nem csoda! Mert e nagy művész szelleme Velencze és a tenger volt — önmaga: fényes, csodás mint a számtalan palota, merész, mint a Márk-téreni cédrusok, ábrándos, regényes, olykor háborgó, őrjöngő, mint a tenger, — azon egy különbséggel, hogy alapja nem volt a tengerbe sülyesztve. Neve csakhamar villámként utazta be a világot, s ezután csakhamar müvei következtek, melyekben a merész, phantastikus alakok megtoldák azt „furioso“, őrjöngő melléknévvel. Az őrjöngő Tintoretto őrjöngőkké tette a müismerőket. 1556-ban Párisban időzve, műterme alig volt képes befogadni a fényes látogatók csapatait, s ecsete képtelen volt eleget tenni a megrendeléseknek, ámbár fiai együtt dolgoztak vele. Egy napon véletlenül idegenek nélkül foglalkozott a 44 éves művész, a 20 éves Domenico-, és 18 éves Matteoval, midőn zajosan nyílik az ajtó, s a berohanó szolgával együtt rohan be egy férfi. — Uram, —- tagolja a szolga — ez az ur, ez az ember minden áron fel akart jönni! — Természetesen! — kaczagja az idegen — csak nem is hitted, hogy Párizsba jöttem csupán téged látni, te . . te kétlábú Apis! Keresztényi Imre; hatv. I. n. Szabó György; hatv. II. n. Harangozó János; hatv. III. n. Sipos József; hatv. IV. n. Majoros Ign. félném, n. Jászberényi Fér.; czifra-sáncz n. Koncz Ján.; maki. I. n. Lant her Jan.; maki. II. n. Kormos And. — Hymen. Tóth Bianka urhölgyet, Tóth G. székesfehérvári kir. tszéki biró leánykáját, ki egy idő óta, rokonai körében, városunkban tartózkodik, s úgy megnyerő kedves-bájos külseje, mint szeretetre méltó müveit modora által társas köreink figyelmét magára vonta, — itt Egerben érte el Hymen istenasszony szeszélyes kedvezése. A kisasszony, mint értesülünk, a közelebbi napokban váltott jegyet Chemniczky Pál, kir. kataszt. tisztviselővel. — Hymen. Premusic Fülöp, a 60. sz. gy. ezredben 24 évig szolgált cs. kir. kapitány, városunknak 12 év óta közked- veltségü polgára, f. hó 1-én nyugalomba lépve, 7-én házassági frigyre lépett özv. S zo n t agh-Cse r n ey Mária úrnővel. — Hymen. — Kovács Domokos, egri kir. adótiszt, f. hó 2-án jegyezte el Dobos Irma űrhölgyet, városunk hölgy-koszorújának egy kedves, művelt tagját, Dobos József szathmári püspökurad. mérnök leányát. — Gyász. — Laszczik Katinka, oki. tanítónő; ki e minőségben, a budapesti leányiskolák egyikében, fáradhatlan buzgalommal, általános elismerés mellett működött, — Laszczik Ber- nát cist. r. áldor, s zirczi jószágkormányzó nővére, Wochler Alajos kömlői plébános rokona, — Kömlőn, f. é. febr. hó 5-én jobb létre szenderűlt. A boldogult, ki nehéz pályájának lön áldozata, súlyosan megrongált egészsége helyreállítására nem rég hevesmegyei Kömlő községbe, szerető rokonok körébe vonult vissza. Itt érte a halál. Hűlt tetemeit f. hó 7-én helyezték, közrészvét mellett, a kömlői sirkertben örök nyugalomra! — „Műszaki szaktársak“ ez. alatt, egy budapesti társaság, — mint az „E—s“-ben olvassuk, — f. febr. hó 1-én, a Széchenyi- téri vendéglő helyiségeiben kedélyes tánczmulatságot rendezett, melyet, válogatott műsorral, érdekes hangverseny előzött meg. Tudósító a hangversenyen közreműködők közt különösen kiemeli Ludányiné (s nem: Ladányiné, mint az „E-s“ hibásan írja) Adél assz. és Gáspárdy Katinka k. a. mindenek fölött kimagasló zongorajátékát, kik kitűnő technikával és a hallgatóság részéről tanúsított zajos tetszésnyilvánulások közt játszották el — Haliaha! ad vocem apis, eszembe jut az a klassikus történet. Egyiptomban voltam, — persze még te nem voltál Egyiptomban te csuklós czirkalom! a mi különben szerencséd, mert kitömtek volna ibis-madár helyett! — tehát Egyiptomban találkozom egyszer egy kőből faragott óriási Apissal. Rá nézek ... ő is rám nézett. Nem vagyok az az ember, ki bővebb vizsgálat nélkül elszaladjon oly rántástól, mint volt az a nagy ökör. Megkapaszkodva tehát farkába, kezdek rá felkuszni. Egyszerre csak sikoltva, bőgve rohan felém vagy tiz majomképű barna állat, — olyanok mint te, s épen úgy, mint te az előbb — s levonnak, lerángatnak. Szerencsémre volt nálam aranyfesték s ecset; s pár perez alatt az egyiknek barna bőrét úgy tele szórtam csillagokkal, hogy maga a nagy Cheops is megcsodálta volna. A hozzád hasonló vadak bámulva nézték, s midőn készen vala az egész csillagos bőr, lába kisujjától füle hegyéig, — körül- tánczoltak, sírtak, nevettek, s feltoltak a bő alkotmány tetejére bizonyára ama hitben, hogy én vagyok a nagy Apis szelleme. — Az ön ecsete valódi egyiptomi diadalt ünnepelt; — szól közbe Tintoretto nevetve. — Óh mester! mert ha nem csalódom, Tintorettoval állok szemben? — egész feledtető velem ez a múmia, hogy idejöttem egyedüli czélja volt: látni a nagy Tintorettot! — Igen lekötelez ön uram! — s a művész fürkésző tekintettel méri végig a 35—36 éves, férfiasán szép alakot, sötét hajával, napbarnitotta szép arczával, kiben jelenleg csak azon egy hiba van, hogy ittas mint a csap. — Igen lekötelez ön uram! — ismétlé Tintoretto — de még inkább le fog kötelezni, ha becses nevével is megismertet. — Igaza van! teljesen igaza van! Én ismerem nevét, állását, mester! méltányos, hogy ön is tudja az enyémet. Van szerencsém bemutatni magamban e század legnagyobb — kor helyét.