Eger - hetilap, 1885
1885-12-15 / 51. szám
414 érvényt, s ez okból a hitelesítés előtt ki sem adathatik, s végre sem liajtathatik. — Sürgős esetekben azonban a határozat, ha lehetséges, az ülés folyama alatt fogalmazandó s hitelesítendő; ellenesetben a hitelesítést a tanács és a közgyűlés által választandó két tag eszközli. 13) A hallgatóknak a vitát tetszés — vagy nem tetszés — nyilvánítással háborítani nem szabad, s az elnök kötelessége az illeni, úgy a csend fentartásával össze nem férő tetteknek, szükség esetében az illetők eltávolítása által is meggátlását eszközöltetni. 14. A ki a tanácskozás méltóságát, vagy a gyűlés tagjait sértő kifejezéssel él, s azt rögtön vissza nem vonja, a gyűlés által, a felebbezés kizárásával, 50 frtig terjedhető, s közigazgatási úton behajtható birságra büntettethetik, fennmaradván a büntető törvények súlya alá eső bűntényekre nézve a későbbi megtorlás joga. — Ha tartós zavargás a vita szabályszerű folytatását lehetetlenné tenné, az elnök jogában áll az ülést rövid időre felfüggeszteni, vagy feloszlatni, utóbbi esetben azonban a közgyűlés a legközelebbi hétköznapra halasztottnak tekintetik. Kelt Egerben, 1885. decz. 5-én tartott tanácsülésből. Fővárosi levél. Budapest 1885. deczember hó 12. Karácsonyi vásár. — „Sötét pont.“ — „Sári néni.“ — Marosszéki történetek. — Budapesti társaság. — Verőfény. Majd hogy túl nem tettünk idő dolgában még a ködös Bri- tánnián is. Künn térdig lubiczkolt az ember a locspocsbán, az esernyőn keresztül vígan kopogott a szüntelenül szakadó eső kürtőkalapom tetején; a tüdő este-reggel egyaránt csordultig megtelt jó, friss egészséges köddel, melybe még a jobbról-balról kitóduló szénfúst is belevegyült; ráadásul a kegyetlen bérkocsis kímélet nélkül fócscsenté a sarat az ilyen magamszőrű szegény gyaloglóra, akármennyit kiabált is a kapuhajlás alatt ácsorgó, csuklyába burkolt András bácsi, hogy: „Lasabban békás!“ — Se lát se hall az ember ilyenkor, kiváltkép a fiákeres még jobb időben sem szokta észrevenni a — rendőrt. Csak a Tisza-jubileum óta látom ismét a nekiderült égboltozatot, a fénylő napsugár!, élvezem a téli csípős, de tiszta üde levegőt, mely még a legbla- zirtabb dandy arczára is piros rózsaszint varázsol. Ez időváltozás folytán egyszerre megélénkültek a sétányok, utczák és terek. A lépten-nyomon improvizált karácsonyi bazárok körül virgoncz aprócseprők sürgölődnek, és gyönyörködve szemlélik a kiterített sok mindenféle csecsebecsét, és mig mohó kapzsisággal firtatják a „mikulások“ árát, addig egy-egy szurtos inas oldalog a tárlat körül, könnyű szerrel akarván hozzáférni karácsonyi ajándékhoz, a mitől különben felkopnék az álla. A váczi utczában (hová szeAthas, a vak énekes. — Kisoroszorszáyi történet. — (Vége.) — Én pedig nálad akarok maradni, — rebegék Ursa ajkai. — Meddig ? — Mindaddig, mig isten egymástól el nem választ. — S képes volnál szabadságodat, ifjúi örömeidet, szép reményeidet, boldog jövődet értem feláldozni? vagy volna bátorságod egy vak embernek nejévé lenni ? — Nőddé lenni ? — mond Ursa felindulva. Oh Athas, hát kell-e ahhoz bátorság, hogy az ajánlott boldogságot elfogadjuk? Hát van-e boldogság számomra nálad nélkül? Megelégedtem volna azzal is, ha csak szolgálódnak fogadsz. — Téged isten ajándékozott, nekem; dicsértessék szent neve érette. De Ursa, mégis nagyon reszketsz te. . . — Az öröm miatt, mert nem bírom felfogni boldogságomat, — felelt gondtalanul a leány. De Athas ezzel nem elégedett, meg addig, mig a leány ki nem ment a másik szobába, hogy száraz ruhába öltözzék. Maga is csak ekkor gondolt arra, hogy átázott ruháit másokkal cserélje fel. Mikor Ursa ismét bejött, a vak énekes a kandalló előtt ült, tüzet rakott s vizet forralt a teához. „Jer közelebb, galambom, — mondá — s melegedjél.“ Mikor a leány hozzá lépett, maga mellé vonta őt a padra. — Ursa te, — folytató — azt mondják, hogy te szép vagy. Lásd, én szerencsétlen, nem láthatlak tégedet. gény ember csak véletlenül botlik be valamit vásárolni,) egyik kirakat túlragyogja a másikat. Az ékszerész mesés összegeket képviselő drágaságokat fitogtat a szemlélő felé, amott cziczomázott kalapok-, finom kelmék-, idres-bodros női ruhákat bámulnak karmantyúkba rejtett kacsóval végig tipegő hölgyek; másfelé izlése- sesen összeállított művirágok, déli égalj alúl felkerült kamélia csokrok, átellenben lámpák, csillárok vakító fénye, fényüzési bútorok, bronctárgyak, odább pedig pompás diszkötésű könyvek, a nemzeti és világirodalom mindmegannyi remekei csiklándozzák a közönség vételkedvét. Az általános pangás után, mely a kiállítást követte, szinte jól esik látni a kereskedők lázas tevékenységét, melyet a karácsonyi idény alkalmával kifejtenek. El is férne náluk egy kis vásár! A „Sötét pont“-tal Csíki ismét elevenére tapintott a mi színházi közönségünknek; mert valahányszor e darab előadásra kerül, mindig zsúfolt, ház nézi végig. Pedig a kritika (hátha még a „Budapesti Szemle“ is elveri rajta a port!) nem fogadta valami nagyon kedvezőn és szinte éreztette a szerzővel, hogy a „Proletárok“ méltó folytatását még mindig — várja. A darabban sok az öngyilkossági szándék, és öngyilkosság, izgalmas, élére állított jelenetek váltakoznak elannyira, hogy egyik bírálója olyformán nyilatkozott, miszerint a darab az érzelmek, sőt szenvedélyek egész kis viliarát szabadítja föl; a szenvedélyeknek — mondhatnám — orgonája.“ A darabban, más körülmények és más név alatt ugyan, de lényegükben ugyanazon alakok fordulnak elő, melyeket már „Bozóti Mártádban és a „Czifra nyomoruság“-ban is volt alkalmunk látni. Hiányzik a párbeszédek szellemes volta és élénksége, a költői zománcz, mely az e fajta Augier- és Sardou-féle daraboknak sajátja, és a mit ki nem pótol a sok érdekes helyzet, izgató jelenetek, komikus, bohózatos epizódok és a minden tekintetben remek előadás. Almásy „Sári néni“-je, melynek múlt hó 21-én volt első bemutatója a népszínházban, már nem dicsekedhetik valami nagyon zajos sükerrel. A czimszerep ugyan Blahánénak van Írva, noha „nem őróla vették a mértéket.“ Úgy értem, hogy a „Sári néni“ gazdasszonyos pedanssága, feszes modora nem fér össze Blaháné temperamentumával. Egy-két idyllikus jelenetet s pár csinos dalt kivéve, nincs, a mi a darabban figyelmet keltene. A három felvonásban — úgyszólván — nem történik semmi, és olyan jelenetek tarkítják a darabot, melyek akármely más népszínmű keretébe is beleillenének — változtatás nélkül. Ha Egerbe szín- társulat vetődik, kétségkívül önöknek is lesz módjuk e két műben gyönyörködhetni, hanem azért a magyarok istene kímélje meg e darabokat és főleg önöket valamely gyarló előadástól. A könyvkereskedők és süldő poéták a szó szoros értelmében elárasztják az embert előfizetési felhívásokkal, és igy a sok között — ha akad néha egy kiválóbb tehetség is, aki könyvpiaczra — Legalább azt sem fogod látni, ha vén és csúnya leszek, — viszonzá a leány nevetve. — Ej, de tréfás vagy, — mond Athas, osztozva a leány nevetésében. Majd félresimitotta annak homlokáról a nedves hajat, karjával átfogta kurcsu derekát s folytató : De tudod-e, nem szabad ám betegnek lenned; hol van bundád? — Oh hiszen én nem fázom már. — Hát maradj itt, majd előhozom én bundádat. — Ha épen úgy akarod, nem bánom. A vak fölkelt; otthon egészen ügyesen tudott forogni jobb- ra-balra; elő is hozta csakhamar a bundát, ráadta Ursára, elkészítette számára a teát, mellé ült s gyönyörrel hallgatta, amint, az a melegítő, üdítő italt szürcsöli; olykor megfogta kezét, hogy meggyőződjék róla, vájjon hideg-e még az. — Hát aztán megelégednél te énvelem ? — kérdé még egyszer s utoljára a szép leány, hogy minden kétségétől egészen megszabaduljon. — Ugyan lehetséges volna-e téged nem szeretni? — lön a meggyőző felelet. De én mondom már most azt, hogy te bizonyára csak szánalmat érzesz irányomban. — Nem, kedvesem. Ha olyan emberhez akartam volna nőül menni, kit nem szeretek, akkor nem lett volna szükség anyámtól elszöknöm s hozzád jőnöm. Szeretlek teljes szivemből s szeretni foglak a mig élek. Athas, a vak énekes, mindkét karjával keblére ölelte a kedves leányt s az fölemelve szép fejét, jegyesének ajkaira nyomta az első forró szerelmi csókot. (Sacher-Masoch után.) Milesz Béla.
