Eger - hetilap, 1885
1885-11-17 / 47. szám
380 még a keményebb téli idők beállta előtt foganatosittathassék. A gyűjtéssel meg vannak bízva: Zalár József, vár. I. négy.; Szőke Sándor vár. II. és felnémeti négy.; Horváth Lajos, vár. III. és Czifra-sáncz négy.; Búzás László a hatvani negyedekben. Özv. Majzik Viktorné elnöknő ő nsga előterjeszti, hogy egyletünk érdekében már korábban fölkereste az egri irgalmas nénék zárda-főnöknőjét, Hérschitz Rafaela nővért, ki teljes készséggel fölajánlotta abbeli jó szolgálatait, hogy az egybegyüjtött s használható ruhaneműeknek az intézetben nemcsak helyet ád, hanem azokat az intézetben elhelyezett agg iparosok által a segélyezendő gyermekek szükségleteihez képest, a legjutányosabb áron át is alakittatja. A t. főnöknő e kegyes ajánlatát a bizottság köszönettel vette tudomásul, valamint Györgyényi I. kanonok ó nsga azon szives ajánlatát is, hogy a magok minőségében nem, s csupán elárusitás utján értékesithetö adományok elhelyezésére az általa alapított menedékházban egy üres szobát szives készséggel átenged. Záradékul felolvastattak s egész terjedelmükben elfogadtattak az e czélra kiküldött bizottság által kidolgozott, s Kövér Gyula kir. tanfelügyelő, bizotts. tag által felolvasott ügykezelési szabályok. — A jelen ülés jegyzőkönyvéi Falussy Mátyás kir. tan- felügyelőségi tollnok vezette. A városi főorvos-választás ügyéhez. *) E lap f. évi 46. számában Dr. Hyppocrates aláírással megjelent czikket nem hagyhatom szó nélkül, — nem a jó erkölcs, nem a főorvosi állásra pályázók reputácziója érdekében. A t. czikkiró úrral polémiát kezdeni nem akarok, sem az úgynevezett „Erkölcsbiró-“ szerepére nem vállalkozom; kellően *) E nagyfontosságú ügvben, s azon elvből indulva ki, hogy „audiatur et altera pars“ — nehogy lapunk e téren „egyoldalúsággal“ vádoltassék, különböző nézetű s meggyőződésű polgártársaink nyilatkozatainak is szívesen nyitunk tért lapunk hasábjain. Elvünk: „Győzzön a jobb!“ Részünkről teljesen meg vagyunk győződve, hogy felvilágosodott, értelmes városi képviselőtestületünk, e téren teljesen szakítva az üdvtelen kortéziával, mellőzve a személyes rokon- és ellenszenveket, egyedül városunk java s érdeke által fogja magát vezéreltetni, s a városi főorvos megválasztásánál teljesen hű és következetes leend a főorvosi pályázatban kimondott, s hazai törvényeink által is igényelt ama kijelentéséhez, hogy: „előnynek fogtekintetni, ha a pályázók egyetemi tanszékeknél, különösen pedig oly egyetemi tanintézeteknél, melyeknek tantárgyai a betöltendő állomás feladataira vonatkoznak, tanársegédi minőségben legalább egy, vagy gyakorlati minőségben legalább két évig működtek, vagy azon tárgyat magántanári qualiíikáczióval előadták. S z e r k. Az „EGER“ tárczája. Messze. . . Messze, messze, a magányba, Távul tőled, szép leányka, Messze vágyom innen el, Hol ily kínnak a kebel Nincs kitéve soha sem. Zordon szirtek barlangjába, Ismeretlen mesze tájra, Hol még csillag sem ragyog, S némán múlnak a napok . . . . Múltammal ott mulatok .... Vagy az őserdőkbe mélyen, A természet vad ölében, Ott ütöm fel kis tanyám, Hol a napnak alkonyán Úgy üvölt a vadsereg. Oly vidékre vágyom én, Hová csalfa, vak remény, És sugára szép szemednek Ha eljutnak, törjenek meg A szirtek fagyos keblén. indokolttá teszi felszólalásomat az, hogy ez ügy városi, s igy nyilvános is, tehát ahhoz hozzászólni mindenkinek jogában áll. A czikkiró úr czikke elején a városi közegészség-ügy fontosságát fejtegeti; — aggályai vannak, mert nem nyugszik meg esetleg a példabeszédben, mely azt mondja, hogy: akinek az Isten hivatalt ád, annak észt is ad hozzá; — kijelenti, hogy nem kortes-fogásból Írja czikkét, hanem azért úgy intézi dolgát, hogy Dr. Axmann Béla urat oly„piedestálra emeli, a melyen még orvos tán nem is állott. — 0 kész fényes jövőjével (budapesti kerületi orvos) szakítani, csakhogy szeretett szülővárosának ajánlja fel szolgálatát, — azonkívül minden izében magyar, s városunk szülötte, — s nem kell majd félnünk, hogy az orvos a szomszédba szalad orvosi segélyért . . . stb. . . stb. Azt hiszem, ennél nagyobb korteskodás nem kell. De vau a czikkben aztán olyan passus is, a milyen sértőt még nem dobtak a választó polgárok szeme közé. Azt mondja a czikk, hogy; „e választásnál a netalán higgadtabb meggondolás nélkül, vagy a géné pressiója alatt akaratlanúl is odaígért, adott szóból eredő ál-becs- érzetnek is el kell hallgatnia. — Ezt is nagyon köszönik a választók; más szóval ez annyit tesz: ha szavadat adtad is egyik-másik jelöltre, nem kell azt megtartanod, — ne hallgass becsület-érzésed szavára, az c s a k á 1-b e c s é r z e t! Axmann úr ellen mi kifogásunk sincs; úgy személyében, mint működésében bizalmat vetünk, de higyje meg czikkiró úr, hogy ily fellépéssel többet árt Axmann úrnak, mint használ, mert hogy az önérzetes választó ily hangon irt czikkre mint n.yilat- kozhatik, — saját maga is következtetheti.**) A czikk a többi jelöltekkel mit sem törődik, mintha nem is léteznének, pedig még hárman vannak : Dombay, A k a n t i s z (mindkettő régebbi egri gyakorló orvos, s igy működésüket a város ismeri) — ésChalaupek József, — utóbbi ugyan csak pár hónapja telepedett le Egerben, de a város érdekében működő, s a város sorsát szivén viselő választóknak minden igényét, mint orvos, kielégíteni képes, — s ha czikkiró a városi főorvos kezelése alatt álló irgalmasué- nék kórházának magasra indűlt fejlődését félti, hát Dr. Chalaupek személye (a ki szintén az összes orvos- tudományok tudora) ez irányban teljesen megnyugtathatja, mert ő negyedfél évig volt az ország első kórházának (a budapesti Rókusnak) segéd-, majd alorvosa, **) Egyéni felfogás dolga. Biztosítjuk ezikkii'ót, hogy Hyppokrates ezikke, ha talán nem is szerez szavazót dr. Axinannak: bizonyára egy Axmanpártit sem fog az ellentáborba vezetni. Kiilöuben szép dolog dr. Paraeelsustól, hogy dr. Axmann iránt bizalommal viseltetni kegyeskedik. Hiszen egy előkelő egri orvos, többek előtt odanyilatkozott: hogy az egri főorvosi pályázók közt kétségkívül dr. Axmann bir a legtöbb qualiíikáczióval. Szerk. Athas, a vak énekes. — Kisoroszországi történet. — A falusiak egészen megszokták már, hogy az öreg Upoka házában mindennap csetepaté volt hallható. „A vén kemenczében az ördög tüzel,“ — mondja az orosz példabeszéd. Negyven esztendeig élt férjével, kit mindig megvert, valahányszor ittasan jött haza a korcsmából; minthogy pedig a megboldogult mindennap ittasan jött haza, tehát negyven év alatt mindennap megverte őt a feleség, ez pedig nem történhetett meg némi lárma és czivako- dás nélkül. A mai napon lefolyt jelenethez hasonló azonban még nem fordult elő az öreg Upoka házában. Feleselés, czivakodás s majd olyan sikoltás hallatszott onnan, mintha valakit ölnének. A tányért, bögrét leverték az asztalról; kutya, macska s a bekapa- tott holló rémülten menekültek az utczára. — Ugyan mi lelte megint a vén boszorkányt ? — kérdé az egyik szomszéd asszony a másiktól. — Azt mondják, hogy a kikeresztelkedett zsidónak, ki a Pantsoroski-féle birtokot megvette, nagyon megtetszett a leánya, Ursa, s az öreg oda akarja adni, — lön a felelet. Mit tegyen most a szegény leány ? Apja mindenüket elitta; most nélkülözniük kell, a zsidó pedig arany hegyeket igér neki. — Azért nem kellene leányát verni. Messze, messze bús magányba, Távul tőled, szép leányka, Messze vágyom innen el, Hol kínoknak a kebel Nincs kitéve soha sem. Pauvre lean.