Eger - hetilap, 1885

1885-11-03 / 45. szám

Melléklet az „Eger“ 1885. évi 45-ik számához.

ZÁRBESZÉI),

melyet az egri egyházmegyei papság nyugdíjintézete ügyében 1885. októberhó 27-én Egerben tartott közgyűlésen mondott nagyméltóságu s fötisztelendö Dr. SAMASSA JÓZSEF, v. b. t. t. egri

érsek ur ő excellenciája.

— Latin eredetiből fordítva. —

yjfclwír

Off Mióta e helyről a maihoz hasonló alkalomból hozzátok szólottám, — mért titkolnám ? — el nem oszolhattak aggályaim; mert az egyház a kor szellemének áta- lános irányzata miatt folyton soknemű súlyos bajok- s akadályokkal küzdeni kénytelen.

Minden komoly szemlélő előtt tisztán áll, hogy e kor nemzedékénél a vallás igaz jelentőségének tudata kihalt. Nem érzik át, hogy mind a jelen, mind a jövő bajai ellen egyedüli gát csak a vallás lehet; s a társadalom üdvének igazi alkotó s fentartó tényezőit fel nem ismerve, azt sem látják be, hogy napjaink viharai s a jövő veszélyei épen azok elhanyagolásából törnek elő.

Igaz, vannak elegen, kik a vallás felől elismeréssel szólnak, az evangeliomi tanok szépségét, ősi templomaink csodálatra ragadó titokteljes építészetének fönségét, s az istenitisztelet méltóságát, melyben olykor önként ők is részt vesznek, elmagasztalják, — de evvel vége; úgy hiszik, eleget tettek, s ezen túl nincs több kötelem. Feledik, hogy a kat- holicizmus nem puszta elvont elméletek foglalata; szellemének telje nem a föllengző lélek hevületei- vagy bármi fényesen felvillanó eszméiben, nem a meghatott kedély egyes felbuzdulásaiban nyilatkozik; feledik, hogy a katholicizmus meghatározott gyakorlati kötelességek vallása. Ám mind ennek tudata kiveszve; s igy harapódzik el mindinkább élet- gyakorlatban a vallás megdöbbentő elhanyagolása.

A társadalmat ma már nem is valamely különös tévely, vagy rajongási láz, nem egyes kinyilatkoztatott igazságok tagadása, nem valamely uj kába tan féktelenkedése rontja és pusztítja; de egy átalánossá lett, mindent elborító közöny jól kiszámított rendszere, mely minden képzettségi fokhoz alkalmazkodni tud s minden elmét áramlatába kap.

A vallás tiszteletének kialvásával pedig szükségkép megrendül a tekintély és erkölcsök tiszteletének nagy elvi alapja is. Századok hosszú tapasztalata mutatta meg, hogy a tekintély és erkölcsök szilárdsága a vallás tiszteletén nyugszik; ennek fogytával azok is hanyatlanak, kihaltával végleg elenyésznek. És akkor beáll a vonagló társadalom haláltusája. Mert a társadalmat hatályosabban, mint a fegyver és törvények hatalma, védi a vallás tisztelete; szentesítve a tekintélyt, oltalmazva az erkölcsösséget.

S vájjon hát a társadalmi szervezet alapját a vallásban keresik?

Megvan némelyeknél a hajlam, de fölülkerekedik a vallásellenes áramlat, s tért hódit a tekintély' engesztelhetlen ellenének, a tiszta észnek uralma. Rendszer alakul, s keretében megsziilemlenek: törvényhozás hitszellem nélkül, becsület vallás nélkül, erkölcs dogma nélkül, philantropia szeretet nélkül s a kinyilatkoztatás ellen törő bölcselet. A tudomány tulteszi magát a hiten, az oktatás mellőzi a vallásos nevelést.

Pedig minden kornak tapasztalata czáfolhatlanul és fönnen bizonyítja, hogy az emberi tudomány magában a jó és boldog életnek nem mindig záloga és előfeltétele; hogy a legkiválóbb szellemi tulajdonok, a legfényesebb műveltség, a legelvetemültebb erkölcsökkel igen gyakran jól megfér. Szomorú bizonyságot hagyott ránk a mult, s a jelennek példái szembeszökőn erősitik azt.

Az oktatás, az összes szellemi élet eme forrása, mely az elmét gazdagítja, fegyelmezi, az észnek irányt ad, az érzelmeket szabályozza, az Ítéletet élesíti, mely az egész lélekre mintegy uj képet nyom, a vallás befolyása alól erőszakkal elvonatik.

És miért?

Mert úgy tartják, hogy az ész egyedül minden igazságnak kútfeje, tanítója s mértéke, melyhez magukat a történeti tényeket is szabni kell.

Innét indulnak ki azután az egyház ellen forralt sok irányú és alakú támadások is. Majd a folyóiratok és hírlapok terén kelnek rohamra; majd a történeti adatokból kovácsolják össze fegyvereiket. Meghamisítják a tényeket, kiszakítják okaik lánczolatából, hol tiszta fényökben világia- nak; önkényes magyarázattal elferdítik, elcsavarják, hogy végre is mintegy a jogosság látszatával jónak mondhassák, mi rósz, és rosznak, mi jó.

Czélzatos eljárásukban nem kis segélyökre van egy bizonyos bölcselet. Némelyek ugyanis a bölcsészet színe alatt jámbor arczczal, ékes ajakkal némi kegyeletet hangoztatnak még Isten iránt, s még inkább az emberek iránt. Virágok leplezik sima szavukat, — és szavukban ölő méreg. Hisz vallást akarnak ők is, a természeti vallást, alattomosan mellőzve az isteni kinyilatkoztatást, vagy épen követelve nyíltan is a bölcsészet kizárólagos jogát.

Mondják, vannak sokan és pedig fenkölt, tudományos, előkelő szellemek, kiknek a hittel szükségkép szakitaniok kell s minden positiv vallás félretételével egyedül a tiszta észnek liódolniok. Más részről pedig, mondják, ott a bölcsészet, a tiszta észből levont emberi tanaival, mely az ily kétségbeesett, vagy kiválóbb szellemeknek biztos menhelyet és révpartot nyújt, hol csak úgy, mintha az egyház hajójában eveztek volna, föllelik földi nyugalmukat, sőt örök békéjüket is Istennel.

De az a bölcselet, melyet Krisztusról mélyen hallgatva, ekképen hirdetnek, jól-rosszul csak az evangélium foszlányaival takaródzik. Ám ha még Krisztus előtt hangoztatják, melylyel oly nagyra vannak, Istenről, a lélek halhatatlanságáról és kötelességeiről szóló tanukat, talán Platónál és Tulliusnál is dicsőbbeknek ismernők őket el. De im, mit öneszük vívmányául fitogtatnak, mind az egyháztól szerezték el; s még azt sem vallják őszintén, azt sem csonkittatlanul. Jól mondja az ily bölcselőkről már Tertullián: „Ha a dicsőség és ékesszólás eme hajhászói szent iratainkban valami