Eger - hetilap, 1885
1885-11-03 / 45. szám
XXIV. év-folyam. 45. szám. 1885. november 3-án. Előfizetési dij: Egész évre . 5 Irt — kr Félévre . . 2 „ 50 „ Negyed évre. 1 „ 30 „ Egy hónapra- 45 „ Egyes szám- 12 ,. Hirdetésekért minden 3 hasa hozott petit sorhely után 6, bélyegadó fejében minden hirdetéstől 30, nyilttérben egy petit- sorhelyért 1 5 kr. fizetendő. Politikai s vegyes tartalmú hetilap. Megjelenik minden kedden. Előfizetéseket elfogad: a kiadó-hivatal (lyceumi nyomda), a szerkesztőség (Széchenyi-utcza, zsebköz, 24. sz.) és Szolcsányi Gyula könyvkereskedése (alanitvánvi ház a lyceum átellenében) s minden kir. postahivatal. — A hirdetési dij előre fizetendő. Nö-nevelés. Nem azon körülmény bírt a czimzett tárgyról szóló czikk írására, mintha a nevelés terén oly téves alkalmazásban nyilvánult eddigi gyakorlatot, mely szerint a nőnevelés, mint alárendelt tárgy, sokkal kevesebb figyelemben részesittetett a férfinevelésnél — helyeselni akarnék, hanem épen azért teszszük ezt, hogy fontosságát annál inkább feltüntessük. A múlt idők nevelészeti rendszere még azon nagy hibában is sinlődött, hogy a nemet a neve- lészet czéljával szemben elválasztó egymástól, és egyiket a másik alá helyezte, de nem azért, mintha rendeltetésüket helyesen fölfogva, annak értelmében alkalmazta volna rendszerét, hanem, mert egyiknél a szellem életét — mely kiható cselekvésben nyilatkozik — fölöslegesnek találta. Innét van az, hogy a múlt a nők oktatás-nevelésére kevés figyelmet fordított; pedig ezzel nem bizonyított kevesebbet, mint hogy a nőknek, mint anyáknak, a társadalomra közvetve gyakorolt befolyását megtagadta. Ez téves hit volt. Az anya a gyermek legelső nevelője; az ő szivér- zelme nyilatkozik a g}7ermekben először öntudatlanul, később a lélekkel összeforrva öntudatosan is; az ő szellemi tehetsége adja az első tápot a gyermeki léleknek, pedig, hogy a lélekre és szívre gyakorolt első behatások a későbbi életműködéseknél is befolyást gyakorolnak a lélekre, az elvitázhatlan. Már e körülmény is elég indoknak bizonyul be arra nézve, hogy a nőnevelést nem szabad másodrendű dolognak tekintenünk, hanem a jövő élethivatás tekintetbe vételével egyenjogositani kell azt a férfineveléssel. Hogy pedig a népiskolának a növendékek jövő élethivatását tekintetbe kell vennie, bebizonyításra nem szorul, mert csakis igy felel meg a népiskola hivatásának. De hogy mi a nő jövő élethivatása? — ez képezi ma a vita tárgyát. Korunk az eszmék kora. Nem mondhatjuk ugyan, hogy a most felszínre jutott eszmék mindenikének századunk lett volna bölcsője, mert a legtöbbnek már a rég múlt viharos idők adtak életet; de akkor még szabad hangoztatására nem nyílt alkalom. Most a politikai változások által a szabadabb munkásságra tér nyilván, egyes, századokon át lappangó eszme, meg is kisérté uralmát, de éretlenségét és kivihetlenségét bebizonyítandó, a többség megvetésével saját vérébe fűlt. így bizonyult be életrevalótlansága a communis- musnak, és mint a szabadság és az egyenlőség — ezen értelmezésében már annyi variátión átment — demokratikus eszmék szégyenfoltja, sárba tiportatott. Az eszmék tulcsigázott vitatás, és szőrszálhasogató bölcselkedések által gyakran elfajulttá lesznek, és kivitelükben mindannyiszor ellentétes következményeket szülnek, mint tulajdonképen szándékoltatott. A nőnevelés eszméje is természetesen a demokratikus elvek fölszinre jutása által nyert uj életet. A szellemi és anyagi jóknak a társadalom minden tagjával közössé tétele, a polgári teljes egyenlőség eszméje erre is felhívta a figyelmet. Es ez eddig igen helyesen van. Életbeléptetése módjának vitatásánál azonban itt is a szélsőségek követelő fellépésével találkozunk. Ez különösen a nők élethivatásának kérdésénél nyilatkozik. Senkísem fogja vitatni, hogy a nő is tagja a társadalomnak. Azonban az is tagad- hatlan, hogy cselekvési körük két irányra oszlik. A férfi teljesen a társadalomé, annak minden oldalra kihatóan működő tagja; a nő azonban visszavonul családi körébe és egészen annak élve végzi legszentebb hivatását, és ez üdvös és valóban magasztos működésében eleget tett egyszersmind mindazon követelményeknek, melyeket a társadalom, vagy más rendeltetése eléje szab. A társadalommal szemben is elvégezte az anya ekkor kötelességét, befolyt annak intézkedéseibe, mert a társadalom számára gyermekében nemes érzelmű és csak a jót czélzó ismeretek elsajátítására fogékonnyá tett elméjű polgárt nevelt. Azonban az eszme újabb harczosai, — kik korunk sokban téves irányú izgalmainak hatása alatt állanak, — nem állapodnak itt meg. Ok a társadalommal szemben is ugyanazon munkássági körben óhajtják látni a nőt, mint a férfit. Akarják, hogy nők és férfiak egyenlő jogok és kötelességekkel bírjanak. Ok a nőt itt is a társadalom minden működésében, annak czéljait illető közvetlen munkásságban óhajtják látni, bedobni a társadalom munkás zajába, hogy itt a polgári kötelmek teljesítésében a férfival versenyt munkálkodva, küzdjön azon czél érdekében, mit a társadalom mindenha elérni törekedett. Az elmélet sokszor olyan, mint a lefátyolozott nő. Szemléleténél ideált alkotunk belőle magunknak és felcziezomázására ösz- szes képzelő erőnket munkásságba hozzuk, úgy, hogy a képzeletben szemlélt kép elragad bennünket. De ha a fátyol föllebben, ha a gyakorlat kedvencz eszménknek szemlélhető alakot ad. mily sokszor és mily nagy csalódással állunk szemben! így vagyunk ezzel is. A nők ily értelmű egyenjogositásaért, küzdők nem látják a teremtés ujjmutatását, melylyel már az alkotásban a nemek eltérő rendeltetésére utalt, és ép akkor, midőn a társadalom jólétéért látszanak küzdeni, megfeledkeznek annak alapjáról, a családról. De, hát adjuk át a nőt a társadalomnak, — a férfi már ezé; engedjük, hogy megosztva jogot és kötelességet, vállvetve működjenek a jólét érdekében. De mig ők e munkában fáradnak, tekintsük meg a családot, mely a jövő társadalmat lesz képezendő. A gyermeket letépi kebléről az anya, és idegen karokra bízza, mert öt sokkal szélesebb körű munkásság szólítja ki e korlátolt körből. Az ébredő szellem tápot óhajt, és mosolyogva lesi a gyermek a szerető anya ajakát, és a hangok, melyeknek soha el nem haló viszhangja úgy boldogítja a gyermekkor édes emlékein merengő ifjút, életet adnak neki. Az anyai szavak a gyermeki kebelben rejlő nemes érzelmeket felköltendők, ápolandók, és ugyanazzal gazdagitandók volnának, de az anyát a társadalmi jót czélzó teendők szólítják el, és a gyermek idegen ajkakról hall szavakat, melyek neki oly hidegek, melyek előtt szive zárva marad, mert kulcsát csak az anya birja. A gyermek szive hideg és érintetlen marad. A szívben rejlő nemes érzelmek, mint ápolót vesztett virágok, kihalnak, vagy legtöbbször elfajulnak. A legnemesebb érzemény, mely most a családot, később a társadalmat egybefüzendő vala: a szeretet felköltetlen, marad, és
