Eger - hetilap, 1885

1885-10-13 / 42. szám

342 velődési-egylet tűzött ki szemei elé, hogy e hazában minden em­ber legyen ember és magyar, bármily ajkon imádja Istenét, vagy közlekedjék a társadalom minden rétegében; de aztán értsen, tudjon, s ha kell, az édes haza zengzetes nyelvén beszéljen is magyarul. Csak általánosságban véve az eszmét, ha, ki több nyelvet beszél, nem teljesül-e rajta ama közmondás: „Minden ember any- nyi ember, amennyi nyelvet beszél; és nem látjuk-e ezt elsajátít­va a nemzet középosztálya által is, mig a felső osztálynál Euró­pa minden miveit nyelve otthonos. De tekintve a nemzet jogkö­rét, nem teljesiti-e szent kötelmét, midőn azt követeli, hogy min­den honpolgár értse és beszélje a hazai nyelvet is, és ennek el­sajátítására nem tűzzel-vassal rontva előre, hanem a legszeré­nyebb humánus alakban, iskolák s felolvasások által törekszik al­kalmat nyitni erre a honpolgároknak; és mit volt földesuraink, annyi kényelemben, minden megerőltetés és költség nélkül, a 19-ik század elején, midőn a néppária csak mint rabszolga szere­pelt az államban, csak e szóval: ha lakni akarsz birtokomon, ta­nulj magyarul, — mily könnyen teljesíthették volna azt, mit most annyi áldozattal, százezrek árán a non curo apák helyett a gon­dosabb utódoknak kell teljesíteni. De hogy e tekintetben még most is, midőn már látjuk, hogy a nemzetiségek nagy része, különösen Erdélyben édes testvéreink a magyarok hátrányára, hegyet-völgyet iszapolnak be nemzet- ellenes törekvéseikkel, szász és oláh fogadott testvéreink; még most is, — mondjuk — egy szász képviselő lép fel nyílt sisak­kal a tömeg előtt, egy közművelődési egylet szükségességét han­goztatva, ez eset meglepett bennünket itt Hevesmegyében, a Tárná partján, Kompolton, miután községünk szintén száz éves németajkú község lévén, és igy kétszeres kötelességünk az ébre­dező nemzet ajkán a közművelődési-egylet eszméjét a legnagyobb örömmel üdvözölni; habár egy század alatt, itt a Mátra tövében, a Tárná folyó jobb partján, környezve tős-gyökeres magyarajku községek által, mai napig annyira jutottunk, hogy iskoláinkban a tantárgyak, a szószéken az Isten igéje, felváltva magyarul és németül adatik elő, sőt a társalgás a közéletben, néhány öreg kivételével, már csak magyarűl folyik, és — mondhatni szebb kiej­téssel, mint a Mátra völgyein palóczaink, és még látva azt, hogy nagyok és kicsinyek együttesen sorakoznak egy közművelődési- egylet létesítése által a magyarizmust terjeszteni, hazafiui kötel­münket hiszsziik teljesíteni, midőn ez alkalommal az erdélyi kép­viselő úrnak, és Cz .............úrnak Kápolnán, ki az országos moz­g almat közlő „Egyetértés“ becses számával bennünket felkölte, mint indítványozó és közreműködő azoknak hazafias fellépésükért Hevesmegyéből köszönetét szavazunk; a már oly szép fejlődés­mindazon örömre és vidámságra, melyet rövid életem ismert, visszaemlékeztet jelenléted, mert csakugyan te valál egyetlen örö­mem és reményem. A beteg gyöneesége az ital után perczről perezre növekedett. Még el sem telt egy óra, már végét érezte a grófné, s lelkészt kívánt. Gyorsan előhitták az öreg lelkiatyát s az a haldokló fölé hajolva, engesztelő imát rebegett a távozó lélekért. Mikor a lelkész távozott, Endor újra egyedül volt Emmával s annak utolsó tekintete, utolsó gondolata, utolsó sóhaja az övé volt, — a halál azután megragadta áldozatát. A fiatal orvoson a fájdalmas megilletődésnek semmi nyoma sem volt látható; de tekintete nyugtalansággal s aggodalommal csüggött a halotton. — Óhajtott meghalni, — susogá csöndesen — nem lett vol­na jó, akaratában megháborgatnom. Most behívta a grófot, az ágyhoz vezette, s mondá neki: „Fogja le ön a halott szemeit.“ Szivszaggató fájdalommal rogyott a szerencsétlen férj az ágyra, melyen szeretett neje mozdulatlanul, holtan feküdt. Félá- jultan vitték ki a szobából. A házi cselédség az ágy köré gyűlt, s könnyeket hullatott szeretett úrnőjéért, ki mindig oly szelíd, oly jó volt, mint csak egy angyal lehet. Endor szemeibe nem jöttek könnyek. Összeránczolt homlokkal s rideg szigorral mondá az elhalt öreg nőrokonának: — A halottat, a mily gyorsan csak lehet, el kell takarítani; a betegség ragályos volt, s ha a holttest sokáig a házban marad, akkor a többi lakók is halálos veszedelemnek lesznek kitéve. Az öreg nő rémülve hallgatta az orvos figyelmeztetését, s azonnal megtette a szükséges intézkedéseket a temetéshez. nek indúlt közművelődési-egyletre pedig ezerszeres áldást ké­rünk a magyarok Istenétől. De hogy a szót tett is kövesse, ezennel hazafias kötelesség­től indíttatva, bátorkodom Kompolt község tisztelt elüljáróságát, minden egyes polgárt felhívni, hogy bármily csekélységgel is, az országos magyarositó közművelődési-egyletet támogatni szívesked­jenek ; reményiem, hogy nagy hazafiaink ezrei mellett, szívesen veendik a szerény földmives — és nem jobbágyok — hanem (hála nagyjainknak) szabad polgárok filléreit is, a nemes, hazafias czél felvirágoztatására. Kompolt község hazafisága minden időben példányszerü volt. A szabadság harczában, 48—49-ben, miként a szebeni és bánáti németajkú polgárok, hazafiság tekintetében a legmagyarabb vi­dékkel is kiállották a próbát, mire a leghonszeretőbb nagy Kos­suth is „Irataiban“ oly szépen emlékezik vissza. Kompolt közsé­ge 48-ban Lenkey (az egri) vezetése alá 18 polgárt saját költsé­gén egyenruhában állított ki, mig minden más község nemzetőrei saját szokott házi ruhájokban tarkállottak a zászló alatt. Tartóz­kodunk itt e községnek több hazafias tényét is felemlíteni, azon időkből, midőn volt alkalom, és kellett, nemcsak szájjal, hanem tettel is bebizonyítani a hazafiságot. És most, miután okszerű gazdálkodás, csinosodás, népművelődés és takarékosság tekinteté­ben túlszárnyalta vidékét, sőt még egy saját erejével épitett szép temploma is van, én erősen hiszem, hogy az országos köz- müvelődési-egylet támogatására örömmel csatlakozand, és kérem, ha bármily kisszerű eredmény esetében is, szíveskedjenek engem, mint szülőföldem szép határáról elszakadt testvér-földij őket is, soraikba felvenni. A sorakozásra készen áll, Schmidt János, néptanító. Különfélék. — E lapok szerkesztőjét a Gondviselés egy újabb fájdalmas családi csapással látogatta meg. — Fia, Sza­bó Gyula, m. kir. pénzügyi fogalmazó-gyakornok, éle­te 24-ik évében, tegnap, hétfőn, f. hó 12-én déli 12—1 óra közt rohamos tüdőgyuladás következtében váratlanul elhunyt. A boldogult elhunytéról kiadott családi gyászjelentés követ­kezőleg szól: Szabó Ignácz, egri főgymn. ny. rend. tanár, az „Eger“ szerkesztője, a saját, valamint gyermekei : Béla, jog­A halottat hirtelen szépen felöltöztették. Ezüst virággal át­tört fehér selyem ruhát adtak rá, nyakára drága gyöngyfüzért akasztottak, keblét leheletszerű brüsszeli csipke födte; a fehér selyem harisnyákra bársony czipők simultak, kivarrva a család aranyos czimerével. (Vége köv.). Az orr. (humoristiko-anatomiko-psycho-physiognomikai essay.) irta: Orrondy Orrbán. (Vége.) Vannak egyes családok, melyek oly felötlő metszésű orral bírnak, hogy a családtagok orruk sajátságos termetéről azonnal fölismerhetők. Ilyen volt az a hires római család, melyet e jelle­géről a nép „Naso“ melléknévvel tisztelt meg, s mely hazájá­nak, egyebek közt, egy jeles dalnokot is adott: „Publius Ovidius Naso“-t. A braunschweigi, Hohenzollern uralkodó családok tag­jait is feltűnő szabású családi orruk jellegzi. Lavater azt mon­dá, hogy bekötött szemmel tízezer ember közöl is fölismerte vol­na Nagy Frigyest, ha orrát megtapogatja. A Habsburg uralkodó házból különösen ketten tűntek ki eddigelé hatalmas orruk által: I. Rudolf, és I. Miksa. Rudolfra egykor egy fuvaros rákiáltott, hogy térjen ki előle, mert nagy orra akadályozza őt a tovahajtásban. „No majd segítünk rajta, — mondá az uralkodó nevetve, s megfogván az orrát, félretolta azt. De épen ez az ominosus orr menté meg egyszer egy nagy veszedelemtől. — Egy hülye, kivel az uralkodó sok jót tön, tör-

Next

/
Oldalképek
Tartalom