Eger - hetilap, 1885

1885-10-06 / 41. szám

333

bői levonva az 1.452,474 írtra előirányzott üzemköltségeket, maradna mintegy 1.729,526 írt tiszta jövedelem, mely a befektetendő tőkének közel 6 százalékát képezi.

Mindezekben azonban még épenséggel nem merítettünk ki minden jövedelmi forrást, s az elsoroltakon kívül találhatnánk még másokat is, de ezeket annál fogva mellőzzük, mert számításainkat biztos alapokra kívántuk fektetni.

Ezek után pedig egész határozottsággal kijelenthetjük, hogy pályánk életképes, és hogy létesítésének látható akadályai nem lesznek sem az érdekeltség, sem a pénzpiacz hatalmi körében.

Azonban nem lehetetlen, hogy látbatlan akadályok támadnak épen ott, hol legkevésbbé óhajtanok: a közlekedési kormányzat kebelében. Ezt a lehetőséget a közlekedési kormányzatnak azon leiratából vonjuk, melyekben megyénknek küldöttségileg előterjesztett javaslataira felelt. *)

Mi ezen akadályok indokait keressük:

1. abban, hogy pályánk az osztrák-magyar társulat Buda- pest-bécsi és a magyar állam Budapest-ruttkai vonalának versenytársa lehet.

2. abban, hogy pályánk — úgy látszik — átalános vasúti politikánkban felállított elvek ellenére az ország fővárosát nem érinti.

Az osztrák-magyar vasúti társulat érdekeiről szólani nem akarunk ; de azt a féltékenységet, mely a Budapest-ruttkai vonal javára a közlekedési kormánynak nézeteiben nyilvánul, — sem megérteni, sem igazolni nem tudjuk ; mert:

a jó vasúti politikának a közgazdasági politikával karöltve kell hal adni; mert:

Véleményünk ezekhez képest az, hogy egyesült erő, akarat és kitartó működés — eredményhez fognak vezetni.

Hogy pedig az akarat mielőbb érvényesülhessen — azt az indítványt fogjuk megyénk közgyűlésében előterjeszteni, hogy:

Szavazza meg és utalványozza ki a közmunka-alap terhére az előmunkálatokra szükséges összeget, mely, tekintve azt, hogy pályánk megyénket 113 kilometer hosszaságban szeli — 200 írttal számítva 22,600 írtra tehető.

Továbbá alakítsa meg a vasúti bizottságot, s ezt hatalmazza fel:

1. hogy az előmunkálati engedélyt kérelmezhesse és kieszközölhesse ;

*1 A m. kir. közlekedési minister Nyitramegyéhez intézett leiratában azt állítja, hogy „a magyar- morva határtól Egerig tervezett vasút ellenkezik az állami forgalmi politika intentióival“ (! ! 1). Úgy látszik tehát, hogy vasutügyünkban a nevezett ministerium részéröl nem sok támogatásra számíthatunk. Ott, alkalmasint, más nótát fújnak.

— Tudom, — felelt az orvos, föl sem tekintve — hát nem látja, hogy dolgom van ?

— Látom, de szegény úrnőm akkorra meghalhat, — mondá az öreg asszony, nagyot sóhajtva.

— Nem hal meg senki oly gyorsan, édes asszonyom. Most oly büvszert készítek, melylyel élet és halál felett parancsolok. Csak kevés türelem még, s megyünk.

— Meg van, pompásan sükerült! — kiálta fel a doctor kis idő múlva s egyszersmind felemelkedett. — Most asszonyom, szolgálatára állok. — A vegyi készítményt, mely kékes szörphöz hasonlított, egy kis üvegbe öntötte, magára vette barna köpenyét s a nagy értékű üvegcsét annak zsebébe rejtve, távozott az öreg nővel. Kísérőjével nemsokára az „Órához“ czimzett Kőpartra, rendeltetése helyére ért. Itt megálltak egy palotaszerű nagy ház előtt. Az öreg nő megkopogtatta a kaput, — mely mint valamennyi az akkori nyughatatlan, háborgós időben — erősen meg volt vasalva s jól bezárva. A kopogtatásra a kapu melletti rostélyos ablakon egy szolga nézett ki s megismerve az érkezőket, kinyitotta a kaput.

Fent a folyosón, a beteg lakásának előszobájában, egy körülbelül hatvan éves férfiú fogadta az orvost. A beteg nő férje volt s arczán mély bánat kifejezése ült.

— Kevés reményem van, Endor ur, — szólt, egy könyet törülve le — de miért is késik ön el ennyire? A beteget csak még sem lehet segély nélkül hagyni.

— Gróf ur, vigasztalódjék s ne mondjon le a reményről, — viszonzá az orvos a szomorú férjnek — a természet és tudomány sokat segíthet.

2. hogy az érdekelt megyékkel az előmunkálatok foganatosítása és a vasút létesítése czéljából közvetlenül érintkezhessék ;

3. hogy az előmunkálatok foganatosítása felett a megszavazott összeg erejéig szerződéseket köthessen;

4. hogy átalában az egész ügyet vezesse, eljárásáról pedig időszakonként tüzetes jelentést tegyen;

Végre pedig, hogy a megyei közgyűlés hasonló intézkedések megtétele czéljából az érdekelt társtörvényhatóságokat keresse meg.

A lókiállitás.

Országos tárlatunk keretében e hó 5-én nyílt meg a nemzetközi lókiállitás, melyen nemcsak népies lótenyésztésünk lesz méltóan képviselve, hanem a nagyobb és kisebb ménesek tulajdonosai is bemutatandják, állami lótenyész-intézeteinkkel karöltve, országos lótenyésztésünk színét, javát, és igy bizton remélhető, hogy magasabb értékű, nemesebb vérű, fényűzési czélokra szolgáló lovaink jobb értékesítésének és nagyobb kivitelének újabb csatornái fognak létesittetni e kiállításon.

Nagy munkába került az e feladattal megbízott rendezőségnek a kiállítás sikeres létrehozatala; de hogy mily fényes eredménynyel oldatott meg a nehéz feladat, azt szemlélheti a nagy közönség azon öt nagy istállóban, melyeknek kapui ma megnyílván: összesen 830 kiállított lovai oly képet mutatnak, mely — azt hiszszük — méltó a nagyszabású kerethez, s a mű megalkotására minden oldalról hozott áldozatokhoz.

Az egész lókiállitás — eredeti programmja szerint — három lócsoportra oszlik.

Az első csoport a ménesek collectiv kiállítása, hol a nagyobb ménesek tulajdonosai külön keretben kívánják bemutatni méneseiket.

Itt méltán első helyet foglalnak el királyunk ő felségének lipizzai és kladrubi magánménesei 10 lóval. Az uralkodó ezen két ménese nagy befolyást gyakorolt országos lótenyésztésünkre is. Ezen ménesekből fejedelmi kegy folytán számos törzsmén került e század elejétől fogva a mezőhegyesi állami ménesbe s a méntelepekbe, s legújabban a fogarasi ménesbe is, hol csupán csak lipizzai vér tenyésztetik, melynek alapforrása a Trieszt mellett a Karst hegységben 300 év óta fennálló lipizzai udvari ménes.

Második helyen szerepelnek az ausztriai állami lótenyész- intézetek, a radauczi állami ménes és az örökös tartományok méntelepei 24 lóval.

Ezen istálló másik oldalát a magyar állami lótenyész-intéze- tek kollektív kiállítása foglalja el. A ki ismeri azon fontos, sőt döntő szerepet, mely Magyarország lótenyésztésében az állam

A gróf némán rázta a fejét, átvezette az orvost az előszobán, félrehúzta a nehéz ajtószőnyeget s vele egy kis homályos szobába lépett, melyben vastag függöny mögött vala a beteg ágya.

Az orvos intett a grófnak, hogy az ablak görfüggönyét húzza fel, ő maga az ágyhoz lépett s félreemelte a függönyt.

Gyönyörű női fej pihent a vánkosokon, szemei le voltak csukódva. A szenvedés alig ártott a szép, szelíd kifejezésű ifjúi arcznak, sőt mondhatni, hogy az érdekes halványszin s a hosszú pillákkal árnyalt szemek körüli ólomszinü gyűrűk sajátos kellemet kölcsönöztek a betegnek.

Endor kevés ideig gondolkodó, komoly arczczal szemlélte a szenvedő szépséget, azután csendesen felemelte a takarót, a beteg kezét magához vonta, üterét megtapintotta s megtudta, hogy nemsokára fel fog kelni.

Az ágy végénél álló férj az orvos véleményét kérdezte a a beteg állapotáról.

— Gróf ur, — viszonzá az — a válság, mely felébredésével be fog következni, lesz döntő, a legkisebb felindulás azonban halálát okozhatja, s azért föltétlenül szükséges, hogy ön engemet kevés időre egyedül hagyjon vele.

— Elrejtőzöm a függöny mögé, — veté ellen a gróf.

— Nem, gróf ur, önnek el kell hagynia a szobát. Csak egy sóhaj, csak egy hang, melyet ön hallat, — s én kétlem, hogy ön tudna magán annyira uralkodni — a függönynek legcsekélyebb mozdulata veszélyeztethetné nejének életét.

— Hát még arról az örömről is le kell mondanom, hogy szemeit újra felnvilni lássam?

*