Eger - hetilap, 1885

1885-04-14 / 16. szám

132

Az értekezlet továbbá szóba hozta, hogy, Kaszap Ivartalannak, alispánná megválasztása esetén, kit jelöljön ki, az ez által megürülendő árvaszéki tisztre? — Azon megjegyzés, hogy a megye közönségének, az esetleg megürülendő, s igy a tárgysorozatba föl sem vett, megyetiszti állomások betöltését eszközölni, a jövő év- negyedes közgyűlésig, a törvény értelmében, nem áll jogában: — hosszas és élénk vitára adott alkalmat. E vita közben arról értesült a conferentia, hogy a megye főispánja, ez eshetőség folytán, kérdést tett a törvény értelmezésére nézve, a belügyminisztériumnál, mely oda nyilatkozott, hogy a választás által esetleg üresedésbe jövő megyetiszti állomásoknak ugyanazon közgyűlésben való betöltését nem tartja törvénybe ütközőnek; s miután a conferentia többsége azon nézetben volt, hogy az intelcalaris tisztségeknek főispáni helyettesítés által való betöltése sem a megyei autonom kormányzat jogainak, sem a közigazgatás kívánatos, rendszeres folyamatának nem áll érdekében: —- bár ez által a concurrentiának megakadályozása, s kizárása, a kisebbség részé- tőI, erélyesen s alaposan hangsulyoztatott, — a tiszti kijelölésekbe is bebocsátkozott, s a Kaszap Bertalannak alispánná megválasztatása esetén üresedébe jövő árveszéki elnökségre Hám Gyula gyöngyösi szolgabirót jelölte ki annálinkább, miután, tudomás szerint, eme tisztségre eddigelé más pályázó nem jelentkezett.

A Lipcsey Tamás alispáni jelölt, s Hám Gyula, árvaszéki elnök-jelölt esetleges megválasztása által üresedésbe jövő tiszafüredi, s illetve gyöngyösi szolgabiróságra a conferentia egyhangúlag Kövér Bertalan központi alszolgabirót: ennek megválasztatása esetén központi alszolgabiróul Korponay István, volt hevesi járási szolgabirót; — az I m r e Miklós korábbi lemondása által megürült, s ez alkalommal betöltendő megyei tiszti ügyészségre Mártonffy László jelenlegi árvaszéki ülnököt: s az ennek esetleges megválasztatása folytán üresedésbe jövő árvaszéki ülnöki tisztre Pillér Ede közigazg. gyakornokot jelölte ki.

Ezzel a conferentia, — miután az értekezlet folyamatával nem mindenekben egyetértő számosabb tagja a tanácstermet már elébb elhagyta, — kevésbbé megnyugtató hangulatban oszlott szét.

A lakásokról. *)

Dr. Axmann Bélától.

Az emberek, — ha sok másban nem is, — de abban az egyben ősidőktől fogva mindig megegyeztek, hogy az idő viszontagságai, a számos vad ellenségtől való félelem, a megszerzett élelem elrejtése, s a gyönge utódok megvédésére kikerestek ma*) Felolvastatott a „budapesti iparos-kör“ nagytermében, 1885. évi már- czius 30-án.

Az „EGER“ tárczája.

Néhány adat Bessenyőről.

— K. K-tól. —

Tudvalevőleg, majdnem minden vármegye mutathat föl Bessen yő helyneveket. Bessenyője van Hevesnek is, és épen ez utóbbinak néhány napfényre került eredeti okmányát kívánom ezúttal szellőztetni.

Hogy a magyar őskorban Besenyőn és tájékán besenyő-nép telepedett meg és lakott még (1067) az első királyok korában is, — azt mindenki tudja, ismeretes lévén, hogy e tájon mozgó egyik 1067-iki határ-leírásban emlittetik: „a bessenyők kútja“, „a bessenyők sír halmai“. . . . Ad^puteum Bissenorum .... ad sepulturas Bisseno- rum (Wenzel: Árpádkori Ujokmánytár I. k. 24. 1.) Ezen 818 éves okiratról Foltin János, alsóábrányi esperes-plebános egész könyvet irt (A zásthi apátság), amelyben teljes helyi ismerettel, Besenyő szomszédságában, a szihalmi határban állapítja meg ezen pogánykori reminiscentiákkal összekötött halmokat. . „sepulturas Bissenorum“. —

„A bessenyők eme sirhalmait pedig — úgymond ő munkája 83. 1-ján — ismét a szihalmi határban s ugyancsak az egri főkáptalan Kis-Apáti nevű tanyájának közvetlen közelében, ama két külön álló halomban kell határozottan fölfedezettnek kijelengoknak egy helyet, hol meghúzódhattak. Persze, abban az időben» midőn az embernek fogaiu, kezein s egy pár darab kő-eszközén kívül más fegyvere nem volt, nagy előszeretettel vonzódott a barlangok, hasadékok iránt, s ahol ilyesek nem voltak, bizony az édes tiz körmöcskéjével vájt magának a földbe egy lyukat, hol berendezhette salonját. Ez volt az első lakóház. S hogy nem valami nagyon megvetendő, az abból is kitűnik, mert még ma is találunk sok ezer év után ilyféle palotákat, milyenek Spanyolországban, a Salammancatól nem messze fekvő Hurdes völgy lakóinak hajlékai, vagy a mi magyar falvaink „Vieniavszky“-jai a müveit Európában. Hát még a világ más műveletlen részein mennyi ember tölti ily odúban nyomom napjait! ?

Midőn aztán az ember az első kőbalta birtokába jutott, s volt eszköze, melylyel nagyobb darab fát is ledönthetett, fölebb költözött egy emelettel — a föld sziliére, s teje fölött emelt ösz- szehordott, s egymásra rakott fadaraboknál egy esetlen alkotmányt, mely szűk volt ugyan, meg alacsony is, — de legalább elfértek benne valahogy. Ma igy laknak a lappok ; levernek 16— 20 czölöpöt a hóba, tetőiket összekötik, s néha vászonnal, néha gombákkal födik be; a középen nyitva hagynak 2—3 czölöpöt, s kész a — kémény; az ajtót egy darab lefüggő szövet képezi, melyet alul apró fadarabkákhoz kötnek; benn a középen a tűzhely, az oldalakon fölváltva a fekvő hely, és az élés-kamra. Azt hiszem, elég egyszerű, s nem is kerül sokba. Az igaz, hogy néha az erős szél, — különösen mig nem volt idő a czölöpök befagyására, — egyszerre csak elviszi emlékül a házi úr feje fölül a palotát, mit az stoikus nyugalommal tűr. — Bezzeg, a mi házi uraink bajosan tennének igy hasonló esetben. . . .

Ennél a pontnál aztán az architektúra elpihent egy pár századig, megelégelvén a haladást. — Eltek az emberek, sokasodtak, küzdöttek vérengző állatokkal, s megtanulták azoktól azt a szeretetne méltó szokást, hogy a legyőzött ellenségnek a gyomra nem megvetendő dolog. Megették tehát ők is az elejtett vadállatot, meg az elejtett ellenséges embert eleinte úgy a hogy. — Később azonban inyenczkedve csak a nemesebb részeket. Egyszer azonban valamelyiknek, aki alkalmasint nem volt elég erős testileg küzdeni a sok szárazföldi ellenséggel, — eszébe jutott, hogy talán a vizen lakás több védelmet nyújtana. Megindult tehát, leverte a czölöpöket a vízbe, s azok tetején megépült az első, görögdinnye alakú erődítmény, összekötve a szárazzal könnyen bevonható vagy lerontható hidacska által. A svájczi tavak példaúl, telve vannak ilyféle épületek maradványaival. Afrika benszülöttei, különös előszeretettel viseltetnek még mai is az ilyféle építkezés iránt. A Liwingston-folyam mentén a vadak nem is laknak máskép, mint ily czölöpépitményekben. Hogy aztán az ily lakások számára, különösen a kisebb álló vizekben, a rothatag anyagok által megromlott vízfelület mily kellemes athmosphaerát teremt: könnyen elképzelhető.

tenünk, melyet a nép ma Kis-Koszperium-, és Nagy-Koszpe- riumnak nevez.“ S ezúttal értelmezi a deákos hangzású s a nép ajkán máig élő Koszperiumot, az levéli határozott nézete, hogy a köznép ezt összevonás és elferdités által a „sepultura Bissenorum“- és „Colles Bissenorum“-ból faragta.

Bessenyő vidékén tehát laktak besenyők, a kiknek telepét már csak ezen idézetnél fogva is nagyobb kiterjedésűnek kell föltételeznünk, mint a hogy a magán álló helység mutatja, avagy látszik bizonyítani.

Az 1278 előtti időből ismerősünk az egyik Bessenyőnek (mert több is volt) T e k m a nevezetű birtokosa. Úgy látszik, ez még az Eger vize partján ősi módon (in sepultura Bissenorum) eltemetett besenyők unokája, mert „bessenyőnek“ (bissenus) neveztetik.

Ezen T e k m a bessenyőnek ivadék nélkül való elhalálozása következtében birtoka az országra visszaszállott, és Kun-László azt B a t i z és B o t o n d vitézeinek adományozta. H a n y i Miklós (Nicolanus de Honi) küldetett ki királyi emberül, hogy az egri káptalan bizonysága mellett az új birtokosokat bevezesse.

A szomszédok közöl ez alkalommal Kalin három fiával esik találkozásunk (István, Benedek, Csepány). J á z o n fiai is említésbe jönnek, de az okirat nem lépteti föl őket.

Legérdekesebb az okiratnak táj- vagy határleirása, mely Bessenyőnek, a jelenleginél élénkebb, s apró falvak- és majorságokkal népesített panorámáját nyújtja, és tárja elénk.

Tekma Besenyője a következő határokkal Íratott körül:

„A nyugati részen egy halom alján kezdődik a határ, hol