Eger - hetilap, 1885
1885-04-07 / 15. szám
124 reczen-Hajdúnánás, 42 km. 2B,000 frt. km.-e; Kétegyháza-Kisjenö, 26 km. 16,900 frt. km.-kint; Marosvásárhely-Szászrégen 34 km. 20,000 frt. km.; továbbá: a békés-puszta földvári, bares és pak- ráczi (127 km.); rétszilas-szegszárdi (55 km.), nagytapolcsa-beli- czai (15 km.), csáktornya-zágrábi (30 km.), nagykikinda-becske- reki (70 km.), margitfalva-szomolnoki (34 km.), kőszeg-szombathelyi (17 km.), beszterczebánya-brezovai, piski-vajdahunyadi, sziget-rónaszéki stb. vonalak. S ha gondolóra veszszük amaz óriási összeget, mely a csupán az utóbbi időkben létrehozott, vagy léte- sitésöknek folyamatában levő, s 700 kmert haladó, helyi érdekű vasutak kiépítéséhez szükséges volt: alig tudjuk elképzelni, miként voltak képesek ez egyes vidékek amaz összegeket, érezhető anyagi megrázkodások, s legkisebb pénzzavar nélkül előteremteni?! S mégis, mint a tapasztalás bizonyítja, mindez a legkisebb baj nélkül megtörtént! Mindenütt mozgás, tevékenység, pezsgő élet! Csak Eger szunnyad hagyományos lethargiájában ! Iparunk és kereskedésünk hanyatlása napról napra szembe- szökőbbé válik. Heti vásárainkon azelőtt a terményüzlet a legszebb virágzásában volt, s folyvást élénk forgalmat tanúsított. Ma már legfölebb egy-két felföldi szegény ember vetődik ide, silány termésével, melyet másutt nem tudott értékesíteni. Világos bizonysága ennek, hogy hetivásáraink ezelőtt szép jövedelmet hajtó haszonbére, évről évre alább sülyed, s ott állunk, hogy maholnap nem talál bérlőre. De évről-évre annál inkább emelkedik pótadónk, mely már is megközelíti állami adónk egyenértékét, s elszegényedésünkkel arányban mindegyre elviselhetetlenebbé válik. Régi példaszó: „Segíts magadon, az isten is megsegít.“ Ha ölhetett kézzel, csökönyös lomhasággal bámuljuk mások élelmességét, anélkül, hogy ügyes-bajos dolgainkon valahára magunk is lendítenénk valamit, — nem csuda, ha az ur isten is megfeledkezik rólunk. Hogy az al- és felföldnek czélszerü vasúti összeköttetése szempontjából az általunk tervbe vett kardszag-füzes-abony-eger- nádasd-bánrévei vonal minden tekintetben előnyösebb és czélirá- nyosabb a gr. Károlyiék által tervbe vett kardszag-kaál-kápolna- kis-terennei vonalnál: az elvitázhatatlan tény. Nem csak azért, mert az általunk tervezett vonal aránylag rövidebb s mert egy része — Eger-Füzesabony — már ki van építve; hanem azért is, mert stratégiailag is mindenképen fontosabb amannál, s igy az államnak inkább érdekében kell vala állania, hogy a mi tervünket támogassa. Mikor a mozgalom városunkban, nagy lobbal (szalmaláng!) megindult, az alföld, Kardszagtól Füzes-Abonyig, a legnagyobb örömmel s lelkesedéssel fogadta azt, s bizonyos, hogy az amazok által elért fényes eredményeknek ma mi örvendhetnénk, ha a megindított mozgalom fáradalmai után, régi jó szokásként, csakhamar egy jó hosszút nem alszunk reá. Hol, s miként posványosodott el ez a mi vasútügyünk any- nyira, hogy ma már aligha segíthetni rajta? Nem akarjuk kutatni. Miután az előmunkálatokra szükséges pénz nem volt előteremthető, s e közben a kardezag-kisterennei vonal terve egyszerre fenyegető alakjában előttünk termett, az e tárgyban legutóbb tartott gyűlés, ha jól emlékszünk, egy intéző küldöttséget azzal bízott meg, tegye magát érintkezésbe a gr. Károlyiféle szövetkezettel, s kérdezze meg, nem volna-é, s ha igen: minő feltételek alatt volna hajlandó a tervezett vonalat, Kaál-Kápolna mellőzésével, Eger felé vezetni? . . . Ettől fogva ez az egész ügy szép csöndesen — elszunnyadt. Fölébreszthető-e még ? . . Alig hiszszük. De hát az mégis csak elodázhatatlan kötelességünk, hogy a legvégsőig mindent megkíséreljünk, ha vájjon okkal-móddal nem lehetne-é még a bajon segíteni. A nany közönség mindenesetre óhajtja tudni: vájjon küldöttségünk szóba állott-é a gr. Károlyiféle-consortiummal, s minő választ kapott attól ? Legalább tisztában lesz szomorú indolentiájának eredménye felől, s körülbelül elénekelheti az egri terv fölött a „De profundis“-t, mert — ha a kardczag-kápolna-kisterennei vonal létesül, — hogy az eger-nádasdi vonal még valaha föltámadjon: arról ugyan — azt hiszszük — hegedült sz. Dávid! Atkári. Városi ügyek. Eger városának 1885 év april hó 6-án tartott képv. üléséből. I. Koncz János és társai felfolyamodványuk, mely szerint a felnémeti külvárosi negyedben folyó év február havában megejtett fertálymesteri választást megsemmisitteni kérik, elutasittatott, azon indokból, mert a választás szavazat-többséggel, és igy rendszeresen eszközöltetett. II. Desper Antalné kérelme folytán, néhai férje, mint volt mezei rendőr-kapitányért biztosítékul általa kimutatott birtokra vonatkozólag bekeblezve lévő 600 frt biztosíték törlésére nézve az engedély megadatott. Az „EGER,“ tárczája. Azok a lehulló .......... Az ok a lehulló kis, fehér hópelyhek Befedik a tájat; Virágot, hintenek, — virágfüzért lopnak Ágira a fáknak. Életem tavaszát oly gyorsan felváltó Hervadó virágok: — Messziről csillogók, közelről fagyasztók — Hasonlók hozzátok. Mert az a metsző és keserű, mély bánat Oly kínzó a szívnek! Van, mi elhervaszsza, van mi odavesse Végenyészetének! Keresem az élet örökös zajának Kábító örömit, S nem lelek gyógyulást! — Én rajtam — azt hiszem — Már senki sem segít. Szobácskám magánya rideg négy falával Sem ad változatot; Elzárt légkörében, egyedüllétemben Boldogtalan vagyok! Egyetlen ablakán kitekintek néha, Szétnézek a tájon: — Hosszan elmerengek .... idebenn magamon, Künn a némaságon. Majd megjön az este ; világot gyújtok benn Kettőt is egyszerre: Egyikét szememnek, másikát lelkemnek. . . . Lobog egyik arra, — a másik meg erre. S e két világ felett el-elgondolkodom, Elszállok én messze: — Képzeletben oda, hol üdvöm lehullott, Hol mindenem veszve; Hol az a szelíd, jó, barna lányka ring most A boldogság ölén: S ki még sincs oly boldog, felényire se tán, Mint boldogtalan én! Virágfüzér! fáknak fehér takarója, Te vékony hó-lepel, Borulj rám is egyszer, s fagyos fátyoloddal Takarj engem is él! Takard be, takard be az én fájó keblem Örökre hidegen. Derült kék égboltról verőfényes sugár Mit érne már nekem?! Potásy János.