Eger - hetilap, 1884
1884-05-15 / 20. szám
178 többek között azt a munkámat, melynek czime: „Társadalmi bajaink“, a hol egyenesen szenvedélyes karczra kelek, oly támadók és oly támadások ellen, melyek a magyar nemzet és a magyar haza ellen intéztettek. Ez tény! Ez Írva van! Nem is ma, hanem ezelőtt 13—14 évvel történt. De t. ház, ami azokat a Csertészen kelt leveleket illeti, melyek koholmányok és rágalmak, azokra bátor vagyok a következőket megjegyezni. (Halljuk !) Van tudomásom az évek óta személyem és hazafiságom ellen folytatott üzelmekről. Tudom, hogy e támadások éppen arról az oldalról származnak első sorban, ahova folytonosan hívogattak és édesgettek és épp azért vagyok az ostromnak tárgya, mert visszautasítottam és megtagadtam minden közösséget a csalogatok kai. Hivatkozom 20 esztendővel ezelőtt Magyarország valamennyi lapjaiban közzétett tiltakozásomra, hogy Dobrzsánszky Adolffal és családjával semmi ( összeköttetésem nincs, sem vérbeli, sem érzelmi, sem politikai. Épen azért, hogy ezt a közösséget mindig megtagadtam és összeköttetésbe menni nem akartam, éppen azért tá- madtattam folyvást. Nevezetes az a levél és jellemző Ugrón Gábor képviselő ur eljárására, hogy ő titkokat hajhász, levélpecséteket feltör. Jellemző, hogy éppen ily emberekkel áll összeköttetésben. (Mozgás.) Azokkal, akik engemet évek óta fenyegetnek, hogyha ilyen és ilyen állást nem szerzek nekik, ha ezt meg ezt nem teszem meg nekik, hát akkor nem tudom miféle leleplezésekkel, támadásokkal, koholmányokkal és gyanúsításokkal állnak elő majd ellenem. (Nagy zaj.) Most már bekövetkezett, amivel fenyegettek. Megtörtént a merénylet. Ezek a levelek, amelyek állítólag Péter aláírásával vannak ellátva és Csertészen keltek, ezek mind egytől egyig koholmányok, rágalmak és hamisítások. Ugrón Gábor: T. ház! A kérdés röviden az, e leveleket ki irta ? Itt a ház tagjai megtekinthetik, én magam meggyőződést szereztem, hogy a képviselő urnák ez sajátkezű Írása, nem lehet, hogy hamisított legyen. Elnök: Nem azt kívántam, hogy a képviselő ur üljön le, csak azt akartam megjegyezni, hogy személyeket illető magánleveleket igen kényes dolog a képviselőházban felolvasni. Dob- ránszky képviselő ur azt mondja, hogy lehet utánozni az Írást. Már most hogyan lehet a ház előtt bebizonyítani, hogy az valóban az övé-e ? (Nagy zaj és nyugtalanság a baloldalon. Ugrón Gábor: Az ő Írása! Nagy zaj.) Minthogy tehát itt megítélni nem lehet, vájjon az övé-e, vagy nem, kár az ilyeneket itt szóba hozni. Egyébként pedig, ha valaki fiatal korában, mikor magának pályát keresett, netalán más országokban igyekezett ilyenre szert tenni, ez még a hazafiságot ki nem zárja. (Zajos felkiáltások a szélsőbalon: De 1879-ben történt ám, és Oroszország volt az az ország!) Különben pedig, t. ház, ez csak mellékesen tartozik az interpelláczióra, amely közöltetni fog a belügyminiszterrel. Ugrón Gábor: T. ház! Röviden pár szót szólok. Méltóz- tassék a t. szabadelvű párt kiküldeni tagjaiból egy bizottságot, melynek rendelkezésére bocsátom a leveleket. Helyeslés a szélső balon. Ellenmondás jobbfelől.) Ha ily becsiiletbiróságot el méltóz- tatnak fogadni, ám tessék. Tisza Kálmán miniszterelnök: Tisztelt ház! Nem tehetek róla, de ki kell mondanom abbeli meggyőződésemet, hogy ez a részé a dolognak a képviselőház elé nem tartozik. (Hoitsy Pál: Nem tűrünk itt muszkát!) Méltóztassék tűrni, hogy végig mondjam beszédemet. Mondom, a t. ház elé nem tartozik a dolog. Annál kevésbbé lehet, hogy akár maga a ház, akár éppen egy párt, melynek hivatalos létezése iránt utóvégre nem is szokott a házban határozat hozatni, bizottságot küldjön ki. Minthogy ez ügy itt felmerült és minthogy a levelek valódisága, egy részről állit- tatik, másrészről tagadtatik. (Felkiáltások balfelől: Hisz nem tagadta) — engedelmet kérek, én azt a szót kétszer-háromszor hallottam, hogy hamis, tehát tagadta — (Úgy van! jobbfelől.) Itt nem Ítélhet más, mint, ha szükséges, a bíró. Hogy ez lehetséges-e a házban tett nyilatkozatok alapján, az még megfontolandó, de én mindenesetre, midőn egyfelől azt mondom, hogy ez nem tartozik a ház elé, másfelől annak is kifejezést akarok adni, hogy miután megtörtént, az illető képviselő ur fogja tudni kötelességét, hogy magát, szemben az ellene emelt váddal, igazolja. (Élénk helyeslés és tetszés.) A képviselőház e hét elején elfogadott egy csomó helyi érdekű vasutat s beleegyezett abba, hogy a műbőrökről szóló javaslat a napirendről levétessék. HIRFÜZÉR. — Érsek Ur ö Excellentiá]a kedden fejezte be bérmálási körútját; most pedig Egerből a fővárosba utazik. — Gyász-istenitisztelet tartatott városunkban szombaton a székesegyházban: a közelebb elhunyt Mária Anna Pia császárnékirályné lelkiüdveért; a gyászmisét teljes segédlettel mélt. és főt. Dani élik János ez. pöspök mondotta. — Az országos kiállítás egri alkerületének iparügyi szakosztálya, múlt hó 30-án ülést tartván, Gyű bek Lajos elnök bejelentette, hogy a kiállításban résztveendő egri iparosok javára a bizottsághoz a következő adományok folytak be: egri érsek ur ő nagyméltóságátol 400 frt, az egri méltóságos főkáptalantól 400 frt, s az egri kereskedelmi és ipar-hitelintézettől 200 frt, összesen 1000 frt. Határozatba ment: hogy a kegyes adományozóknak írásban köszönet nyilváníttassák; továbbá, hogy az egri iparosoknak a kiállításra elkészítendő iparczikkeik számára az oda- és visszaszállítás költségei, ezen alapból — mely remélhetőleg növekedni fog, — lesznek fedezendők, s a mennyire lehet egyes megbízható iparosoknak a készítményekhez szükséges anyag beszerzésére előleg fog adatni. Felhivatnak ennélfogva az illetők, hogy e hó közepéig a nevezett elnöknél a készítendő s kiállítandó tárgyakat jelentsék be. — Az egervidéki jótékony nőegylet évi rendes közgyűlését az alapszabályok értelmében f. é. májushó 31-én d. u. 3 órakor tartja meg Egerben a megyeház kis termében, melyre a nóegylet alapitó, rendes és pártoló tagjait, úgy a nagy közönséget tisztelettel meghívja. Egerben, május 13-án 1884. " Imre Miklósné, elnök. — Térzene. Ma, csütörtökön, az érseki kertben térzene lesz. Rósz idő esetén a térzene pénteken tartátik meg. Kezdete 5 óra 30 perczkor.-— Hevesmegye közigazgatási bizottsága, májusi rendes ülését hétfőn tartotta. Ez alkalommal beható megfontolás alá vétetett azon három tagú küldöttség jelentése, mely az egri árvaszék tagjai ellen fölmerült panaszok folytán elővizsgálattal volt megbízva. Egy hiba kideritettnek látszván, a megye közigazgatási bizottsága ezúttal az egri árvaszéknek egyik tagja ellen fegyelmi eljárást rendelt el. — Az Egri Dalkör — biztos értesülésünk szerint — jövő junius-hóban, a miskolezi országos dalversenyen megjeleii- hetése uti-költségeinek előállítása czéljából, „rózsa-ünne- pély“-t rendez, melynek részletes programmját olvasóink lapunk jövő számában veendik. A kiállításon —. mint halljuk — Eger kiváló nagy választékú minden rózsafaja dúsan képviselve lesz, melyeket a rózsabazárba-n Eger szépei fognak a fenti czélra a lehető legjutányosabban elárusítani. Ez alkalommal az Egri Dalkör által előadva nehány szép dalt is fogunk hallani, a tánezoló közönség szolgálatára pedig Palócz Kálmán kedvelt zenekarán kívül a helybeli kitűnő katonai zenekar is müködend. ízletes italokról és étkekről, valamint czukrázdáról is gondoskodva lesz, szóval, mi sem fog hiányozni abból, hogy a közönség élvezetesen szórakozzék. Előre is fölhívjuk közönségünk meleg pártfogolását e mig egyrészről teljesen uj, addig másrészt jótékony s nemesczélu mulatságra. — Kérelem. Mindazokat, kik „Az ő regénye“ czimü költemény-füzetem gyűjtő-ivét elfogadni szíveskedtek, ezennel tiszteletteljesen fölkérem, miszerint a gyűjtött összeget Szolcsányi Gyula ur egri könyvárus-, mint müvem kiadójához, iveiket pedig hozzám Egerbe — hogy sajtó alatt levő vers-kötetem nyomatandó példány-száma iránt eleve kellő tájékozottsággal bírhassak — f. hó 23-áig okvetlenül beküldeni szíveskedjenek, Eger, 1884. májushó 12-én. Werner Gyula. — Méhész-egylet alakulása. Az „Egervidéki méhész-egylet“ alapszabályainak készítésére kiküldött bizottság munkálatát befejezvén, ezen bizottság megbízásából tisztelettel értesítem azon t. ez. urakat, kik ezen egyletbe tagokul belépni óhajtanak, hogy f. é. május hó 22-én (huszonkettedikén) d. e. 11 órakor az egri lyceum épületében elhelyezett tanitóképezde II. osztályú tantermében, az alakuló közgyűlésen megjelenni szíveskedjenek. Felber Domonkos, megbízott. — Az országos munkás-betegsegélyzö és rokkant-pénztár egri élőhelye folyó hó 18-án d. u. 2 órakor tartja rendes évi közgyűlését az érsekutezai Széchényi sörcsarnok helyiségében, melyre az egylet tagjai ezennel meghivatnak. A gyűlés- tárgyai lesznek : _ 1. Az élőhely, részletes évi számadásának és az össz- egylet évi jelentésének előterjesztése és esetleges kívánatra j-elen-