Eger - hetilap, 1883

1883-06-14 / 24. szám

234

Bár volna igy; az látszanék ki ebből,

Hogy téged e szív mégis érdekel:

Mert nincs a féltés más mint szerelemből,

S a kétely olykor féltő szerelem.

Bár volna igy: belátnád nem sokára,

Hogy nem a hírnév szobra vagyok én,

Mely föl se él ha márvány homlokára Virágos ágat hajlongat a szél.

Mely föl se él, ha más ág éri holnap,

Mert múló éknek tartja azt csupán . . .

Ne tarts te engem ily sivár szobornak,

Nem vágyom én úgy a nagyság után.

Azt tettem eddig, ám most, többre vágyom;

Hej, több nekem most, mint minden jövő,

Amelyben nekem megmutat az álom:

Az a parányi, bájos — főkötő.

Igen az álom. A való kegyetlen,

Azt súgja gúnynyal, hogy már hasztalan;

Hogy nincs hited az igaz szeretetben;

Hogy elfelejtesz, és pedig hamar. .

S ahogy rózsák közt kezdődött szerelmünk,

Úgy lesz a vége gyászos hervadás,

S mikor sokára úgy egymásra leltünk,

Ah, azt a rózsát leszakasztja más.

Werner Gyula.

Színészet.

Polgár Sándor jutalomjátékául folyó hó 7-én a Genée Richardtól zenésitett „Kapitány kisasszony“ vigdalmü adatott, a mű és a jutalmazott értékéhez kedvezőtlen arányú közönség jelenlétében. Polgár Sándor életteljes, eredetiségtől pezsgő játéka mellett, ki az önmagából kivetkezés művészetét, a sokoldalúság e kulcsát is mindinkább elsajátítja, Pálfíné alakítása emelendő ki elsősorban, ki már megjelenésekor fényes, szép s izlésteljes öltözékével előkészité a viharos tapsban és szűnni nem akaró „éljen !“-zésben nyilvánuló hatást, melyet később éneke teljével a legmagasb fokig emelt. A quartett-dalok kiválóan sikerültek.

Folyó hó 9-én Erőss Szabó Gyula jutalmául „Sakk a királynak“ ezimü történeti vigjátéka adatott Scauffert Hippolit Ágostonnak. E. Szabó Gúla (I. Jakab király) szerepének komico- pathetikus helyeiben a nevetségesség élpontját nem mindig találta el; bár másrészt tagadhatlan, hogy finom megkülönböztető érzéke van, s a benső, osztatlan egység feltételeit nélkülöző, túlhajtott részletezés helyett, plasztikai előállításra törekszik. Lévay (Calvert György) az elfogási jelenetben, leszámítva a hanghordozás némi erőtlen egyalakuságát, kiváló drámai erőnek bizonyúlt. Völgyi Gyula a tőle már megszokott jóízű, bár sokban még fejletlen és burleszk alakításával keltett hatást.

Folyó hó 10-én „Angyal Bandi“ Feleki Miklós népszínműve adatott. Ez est érdekes annyiban, mert Pál fi né tisztelői koszo- ruzták meg ismét a kedves művésznő kerek, összevágó alakítását, s dalainak zajos, sokszor megújuló tetszésnyilatkozat közt elcsendülő, szivbelopódzó melegségét. A szép, hosszú, széles nemze- tiszin csokros szalaggal díszített borostyán koszorú — egy hosszú időre — utolsó jele az egriek osztatlan elismerésének. . . Kisérje őt további pályáján a művészek nemes öntudata, mely érzi hogy nem hiába fárad. Bartók úr (Andor) műkedvelő, s igy kritika helyett kérjük őt, hogy ne hanyagolja el ez irányú szép adomá- nyozottságát soha. Hegedűs a szalon színészt adta sok helyen, ahol a természetes, féktelen erő szilajságait kell vala szemlélnünk. — 0 gyakran modoros.

Fővárosi levél.

Budapesten, 1883. június 10-én.

Én is irok ez egyszer színházi kritikát. A napokban eszembe jutott az a régi mese az elátkozott kastélyról, a melyből nem jön ki elevenen senki, a ki bele merészkedett, meg arról a tündér királyfiról, a ki elvégre is győzedelmeskedik a varázs hatalmán s megmenti a kastély kincsét, a királykisasszonyt. Eszembe jutott ez, mikor megtudtam, hogy Krecsányi Ignácz színigazgató utoljára is megkapta erre a nyárra a budai nyári

színkört, ezt az elátkozott várat, a melyből színigazgató ép bőrrel még nem menekült.

Igaz, hogy Krecsányi szerencsésebb körülmények közt kezdte meg budai pályafutását, mint előzői közül bármelyik, mert a népszínháztól, ettől a végzetes vetélytárstól, nem kell félnie, liogy elefáutjaival tönkre teszi jóakaratú íparkodását; de másrészt az is igaz, hogy ha valakiben, akkor épen Krecsányiban megvan a képesség, hogy még ilyen veszendő vállalat is, mint a budai színkör kibérelése, sikerüljön neki: van benne lelkiismeretes, komoly iparkodás, van szerencséje a tagok megválasztásában, van helyes érzéke a tisztességes reklám csinálására is; szerényen köszönt be, nem igér eget földet, mint az egyszeri elődje, aki azután szidta a közönséget, hogy részvétlen az ő művészete iránt, pedig a közönségnek lehetett volna oka apprehendálni az óriási felültetésen, — szóval rég idő óta környezi már fejét a vidéki szinigazgató ideáljának nimbusa. S most, hogy a fővárost felkereste, azt hiszem — azt szeretem hinni — hogy ő lesz a mesebeli királyfi, a ki a közöny boszorkány-nyomását szerencsésen kikerülve, elnyeri az elátkozott kastély királykisasszonyát: az elismerést, vidáman csengő királyi hozományával együtt, s mikor megtartja majd azt a hagyományos „visszavonhatatlanúl legeslegutólsó“ előadást, elégedetten fogja leöblíteni torkáról a budai port egy kis jóféle egrivel. Hiszen neki úgy is van Egrije.

Tegnap volt az első előadás. Beköszöntőül a „B uda é br e- d é s e“ ezimü hazafias prológot adták, melyet V á r a d y Antal igen ügyesen irt meg. A költő előtt, a ki elmereng a múlton, megjelen az idő ősz alakja, a ki azután felidézi sírjából Buda vezér szellemét, a kinek parancsára elmondja a költő, hogy emlékét még nem feledték el, sőt egy várost is hívnak az ő nevéről. Buda vezér kéri, hogy beszélje el e városnak a történetét, s a költő az egyes századokkal el is mondatja azt, s a nevesebb mozzanatokat a háttérben élőképekkel is illusztrálja. így Nagy Lajost, Mátyás udvarát, Buda várának elfoglalását a törököktől, később ismét visszavételét a magyarok által, végül a szabadságharezban Budavár megvételét a honvédek által. Az élőképek mind kitünően sikerültek, s falrengető tapsot idéztek fel hazafias vonatkozásaikkal. A jelene Budának nagyon elszomorítja Buda vezért, mert az előtte elhaladó emberek német szóval utasítják vissza jóakaratú köszöntéseit. De végre is jön feléjök magyar ember, egy színházigazgató (maga Krecsányi, társulata nőtagjai élén), a ki daczára egy öreg koldús intéseinek, a ki nagy sokára kinyögi, hogy ö is szinigazgató volt Budán, megmarad elhatározása mellett, hogy fel- ébreszsze álmából Budát, elűzze a közönyt, s a budai svábok szives hivogatása közt csakugyan be is vouúl Budára.

Ha pesszimista volnék, mindjárt felakadhatnék azon, hogy Krecsányi, mint prológbeli szinigazgató, megígéri a hazafias szellem s a magyar nyelv terjesztését, s 10 perezre rá, mint profán földi direktor, előadatja Souppé egy operettjét, a „Gaszkonyi n e m e s“-t. No de én nem vagyok pesszimista. Az előadásról egykét apróbb kellemetlenséget leszámítva csak szépet-jót mondhatni. 0r 1 ey Flóra és Halmayné jól iskolázott, terjedelmes hanggal énekelnek, s játékuk semmi kívánni valót sem hagy hátra. Halmaynének trillái, Orley Flórának mélyebb alt hangjai tökéletesek. Horváth Arnold gyönge tenorhangjával igen ügyesen bánik s játékával könnyen feledteti hangbeli hiányait. A czimsze- repet Kiss Mihály oly kitünően adta, hogy játéka elérte a művészetnek azt a fokát, a melyre vidéki énekes emelkedhetik. S az est hőse még sem ő volt, hanem Németh József, a ki a márki szerepében kupléját oly sikerrel énekelte, hogy ismételnie kellett a végtelenségig. Rögtönzött is eleget: magára a társulatra, meg Spangára is egy izetlen sztrófát. Közönség oly szép számmal volt, hogy ha többen lettünk volna, zsúfolva kellett volna szoronganunk. S a ki itt volt, önkénytelenül adózott a taps adójával. Kissnek és Halmaynének egy kettőst ismételniük kellett'. Ki kell még emelnem a karokat, melyek összevágó precziz énekökkel az előadás sikerét félig biztosítják. Úgy látszik, hogy a mai előadással sikerült Krecsányinak máris egy szerény, de állandó színházlátogató közönséget megteremteni, még pedig nagyrészt a népszínház publikumából.

Krecsányiról, meg a színészekről jut eszembe, hogy Gabá- nyi Árpádot, a kolozsvári nemzeti színház jeles tagját, ki 1877-ben a Krecsányi társúlatában annyiszor elragadta művészetével az egrieket, a jövő évi május elsejétől kezdve a budapesti nemzeti színházhoz szerződtették, — talán hogy pótolja a pótolhatatlan Halmit. B.