Eger - hetilap, 1882
1882-11-09 / 45. szám
430 A területi rendszer praktikusabb megvalósítása czéljából a tüzérség s a műszaki csapatok ujonczjutaléka is arányosabban osz- tatik el az összes hadkiegészítő kerületekre. Eddig e fegyvernemek túlnyomó részben az osztrák tartományokból nyerték ujon- czaikat. Az uj beosztás alapján a magyar korona országai is ujonczilletményükhöz mért hányadot fognak a műszaki csapatokhoz szolgáltatni. Ezzel jövőre megszűnik az a sajnálatos szükség, hogy erdélyi, liorvát stb. hadtestek tartalékosai háború idején Sziléziából vagy Csehországból vonassanak be. Az uj szervezés további következménye: a hadi alakzatoknak húsz zászlóaljjal szaporítása. — A 102 gyalogezred ugyanis békeidőn 408 zászlóaljat számlál, ehez adva 42 vadász-zászlóaljat, ez kitesz összesen 450 zászlóaljat békében. Mozgósítás alkalmával a kiegészítő keretből, illetőleg minden ezred kiegészítő zászlóaljából egy ötödik zászlóalj alakittatik; mig a vadászoknál, mint eddig, négy kiegészítő századot vonnak össze egy tábori zászlóaljjá. Ez tehát háború idején 510 gyalog s 52 vadász, azaz összesen öt- százhatvankét zászlóalj, holott eddig az álló hadsereg csak 542 zászlóaljból állott. A Dalmácziában, Boszniában, és Hercegovinában és a Lim- vidéken teljesítendő szolgálatra „mozgató zászlóaljak“ alakíttatnak. Bizonyos számú ezred, körülbelül minden hadosztály körében egy ezred fokozott állományra emel egy zászlóaljat, úgy hogy a kiegészítő kerületben visszamaradó három zászlóaljból megfelelő számú legénység választatik ki a külszolgálatra kivonuló mozgó zászlóaljhoz. — A többi tizenkét században igy támadt fogyatkozás azzal pótoltatik, hogy az illető ezredek a póttartalékosokat tényleges szolgálatra hívják be. Két nagy költőnk, és Eger. Petőfi szobra lepleztetett, — Arany János meghalt. E két eseményt jegyezte föl a közelmúlt krónikája. Öröm és szomorúság, nemzeti ünnepély és nemzeti gyász, alig pár napi időközökben. Irodalmunk aranykorának oszlopa mindkettő, s műveik örök idők hervadhatlan virágai! * Van Aranynak egy gyönyörű balladája, az „Egri leány. Megkapó története van benne leírva egy egri hölgynek, abból a régi, zavargós időből. Az esemény különben nem költői phanta- sia szüleménye, mert meg van irva Philippus Callimachus történelmében, úgy szintén Telekynél is: „A Hunyadiak korá“-ban. I. Ulászló király a cseh rablók ellen sikerrel küzdő lengyel önkény- teseket Odrovánszky Péter vezérlete alatt Podóliába küldi a beütött tatárok ellen. A határig diszbanderium kiséri őket. Eg eren mennek keresztül s Rozgonvi Simon, egri püspök, ki Várnánál később elesett, nagy vendégséget ad tiszteletükre. Mulatnak minden gond nélkül. Talafúr, máskép Telef, cseh rabló főnök a városra üt éjjel, azt több helyütt fölgyujtutja, aztán elillan, de őt magát elfogják, embereit nagyrészt megölik. Ez a száraz történet a mibe be van szőve az egri leány epizódja, mit ekként beszél el Arany: Mulatoznak a cseh rablók, s isszák az uj bort. Telef a vezérük panaszkodik, hogy „Semmi tűz e rossz csigerben, Lőre volna ez Egerben.“ Úgy látszik jól volt informálva a dologról, mert azt is hozzá teszi, hogy „Egri püspök nagy pinczéje Drága borral telis-teli.“ Nossza meg is indúlnak éjnek idején Egernek. A városban nagy a mulatság, a lengyeleket vendégük. „Rozgonyi püspök palotája nyitva, Négy sor ablakkal, kivilágositva.“ Betörnek a rablók, s a mulatozó urak között nagy zavart csinálnak. Mig ezek lóra kapnak: addig nézzünk körül a városba. Egy leány kedvesével beszélget, midőn hallja a nagy zajt. Az ifjú kimegy a ház ele, a rablók rögtön megölik, s piros vére ráhull kedvese keblére. Erre a lány kiragadja egyik rabló kezéből a kardot, s gyönge karjaival harczol a rablók ellen, mint kinek úgy sem ér többé semmit az élete. Több rabló megsebesül, „De az egri lányból sem lett egri asszony.“ Holtan rogyik kedvesére. — Megható történet, s a költőnek ffgyik jeles alkotása, ki úgy látszik nagy előszeretettel is dolgozta ki. * Petőfi 1844 februárban elindúlt Debreczenből gyalog Pestre, hogy költeményeit ott kiadja. Áradt a Tisza, hát Egernek vette útját. A makiári országúton irta azt a költeményét, hogy: „Hol jó bort érzek, betérek; Ne térnék hát Egerbe? Ha e várost elkerülném, Az Isten is megverne. Mikor már bent volt a városban, a lyceum előtt megállít egy tisztelendő urat. „Hol lakik Pájer Antal?“ A boldogult egyházi költő akkor nem volt Egerben. „Hát Tárkányi Béla?“ Azzal elindult, hova utasitva volt, a semináriumba. így lett Petőfi az egri kispapok közt ismerős, s az egy pár napi egri mutatását bővebben írja le a „Szépirodalmi közlöny“ 1858. ö9 — 73 szám: „Petőfi s az egri kispapok“ czimű czikke. ügy látszik Tárkányi Bélát (jelenben érsekin, kanonok urat. s a Sz. István társulat alelnökét) nem találta honn, mert részére a következő levélkét hagyá hátra. „Tisztelt barátom! (ha meg nem sértem e czimmel.) Többször kerestem önt, de nem találhattam honn. Holnap reggel hét óra tájban eljövök. Igen örülni fogok önt megismerhetni, bár jöttömnek más indoka is van. Igen megszorultam (holnap bővebben elbeszélem) addig legyen ön szives nekem útrava- lót szerezni, melylyel Pestig elmehetek. Ne ütközzék meg e quasi parancsoló hangon, de bár nagy szükségben vagyok, nem koldulok. Holnap mindenről bővebben, addig isten önnel. Petőfi Sándor.“ *) A kis papok közt igen jól töltötte idejét Petőfi. Ki ne ismerné kedélyes költeményét, az „Egri hangok“-at, melyért, az „Életképek“ czimű lap szerkesztősége által pár aranynyal jutalmaztatott is. Itt benn ülök a melegben, Környékez sok jó barát, Töltögetve poharamba Egri bérezek jó borát, Ezt a költeményét itt irta az alatt az idő alatt, mig a kispapok előadáson voltak. „Hányadik már a pohár“ czimű bordalát roppant tetszés mellett szavalta el, s ekkor történt az az érdekes epizód is, hogy a versben levő „Hol is hagytam“ mondására egyik buzgó hallgatója ismételte neki az előbbi stropha végsorát. Mikor pesti útja után, hazament Duna-Vecsére, ismét irt Tárkányinak; 1844. apr. 28-ról keltezve. A levél hosszú, s tartalma a következő: „Ha nem az volnál, a mi vagy: türelmetlenséged már ezóta alkalmasint nehány adtateremtette — kővel emelte volna magasabbra a káromkodás díszes Pantheonját; de paplétedre, úgy hiszem, hozzád illő csendes békével vártad soraim megérkeztét. És ime megérkezett azoknak megérkezése. Mert úgy gondolom, mire ezeket olvasandod, már nálad lesz levelem. Miért tettem ily irgalmatlan próbára „békés tűrésedet“ ? (mint mondják a magyar vándorszínészek a türelmet mind e mai napiglan) ne kérdezd; egy hamarjában magam sem tudnék iá telelni. Mentségemül any- nyit mondhatok: hogy kutyarest levélíró vagyok — ha ez egyá- talában mentség. Egyébiránt igazat szólva meg is akartalak lepni mindjárt az első legendával. De minthogy ez ideig az ihletés semmikép sem lepett meg. a fent említett dologgal én sem lephetlek meg tégedet. És barátom, őszinte nyíltsággal szólva, alig lesz valami már a legendából. Bizony isten, annyit törtem rajta fejemet, hogy no! és csak egy kukkot sem tudtam összeeszkábálni . . . . azaz hazudok, mintegy negyven sor meg van biz abból, de itt aztán ne — tovább! Már más valami tárgyat keresek, és ha csak lehet, elkészítem a határideig, mert a mellett, hogy szavamat is adtam, miszerint az „Őrangyalba“ dolgozandom: igen nagy gyönyörömre válnék veletek, derék ifjak! egy mezőn felléphetni, kiknek meleg barátságával dicsekszem. Oh Béla barátom! be szép napok voltak, melyeket körötökben tölték; istenemre sohasem feledem. Tőletek eljővén mikor, mikor nem ? azt már nem tudom, de akár mikor, csakhogy Pestre értem. A verseimet sokat hurczoltam ide oda, s nem boldogulhattam velők, mert egyik könyvárus sem akarta megvenni: minthogy a a verseknek egyáltaljában nincs kelendőségök. Ügyem végre egészen reménytelen, s a mennyire reménytelen, épen annyira kedvező, nem különben meglepő fordulatot vön. Vörösmarty tudniillik a „Nemzeti kör“ elé terjesztette. S ez elhatározá verseimet kiadni ; a mi meg is történendik, olyformán: hogy a verseket előfizetés utján kiadja 1000 példányban, s az egész jövedelem, a költségeket levonva, enyém lesz. Július eleje táján kijön. A példány * K levelet Halasi Aladár „Petöíi-reliquiák“ czimű gyűjteményéből közlöm.
