Eger - hetilap, 1882

1882-11-02 / 44. szám

418 A szellemi, mint állami tekintélyek ellen időnkint intézett majd nyílt, majd különféle ürügyekbe burkolt soknemii he­ves támadások tehát könnyen érthetők. S erről tanúskodik valamennyi nemzet történelme is, melynek legnagyobb része sokszor nem egyéb, mint az enemü küzdelmek lánczolata. De az országok s birodalmak mindama megrázkódásai közepett, melyek a társadalom békéjét tizenöt századon át dúlták, saját fönsége által megvédelmezve, valamennyi te­kintély közül megingatlanul fönnállóit egy, s ez az egyház tekintélye, a pápában, kit Jézus Krisztus helytartójául, az egész keresztény világ közös atyjául üdvözöltek a keresz­tény századok. A századok kegyelete által megszentelt eme tekintély ellen keserű hévvel fölkeltek a 16. századbeli hit- ujitók, kiknek egész rendszere e tekintély tagadása. A teljes vallási szabadság útját egyengette egy másiknak, sőt megteremtő azt: a bölcsészek szabadságát. A 16. század ama zászlóvivői tagadták Krisztus tekintélyét az egyház fejében; a 18. század bölcsészei megtagadták a keresz­ténység szerzőjének istenségét. Amazok el nem ismerve Krisztus tekintélyét az egyház fejében, hirdették a szentirás értelmezésének egyéni szabadságát; emezek Krisztus istensé­gének elvetésével, kikiáltották az ész korlátlan független­ségét. Semmi tekintély a vallásban ! hirdették amazok: semmi tekintély az ész fölött! hangoztatták emezek. Ámde a tekintélyek ellen századok óta vívott küzde­lem alig volt valaha elkeseredettebb mint napjainkban, mi­dőn teljes erejével a lelki tekintély, az egyház ellen tör, melyet a valódi tekintély megalapítója annak őrévé rendelt. S valóban volt-e valaha korszak, merészebb elvekkel, fel- forgatóbb tévelyekkel ? Gátolni, kiküszöbölni azon üdvös be­folyást, melyet az egyház, isteni szerzője rendelete- s pa­rancsánál fogva az egyesekre s a nemzetekre szabadon gyakorolni hivatott; meg nem nyugodva, mig teljesen szét­szakítva nincs az egyház és állam között azon egyetértés s azonos törekvésű szövetség, mely mindkettőre oly áldásos volt mindenha: ez a czél. Nem kevesen vannak, mint tudjátok, kik elvül hir­detik, hogy a társadalom s polgári haladás igazi érdeke a társadalom szervezete- s kormányzatánál a vallás teljes mel­lőzését követeli; hogy az állam, mint minden jog alapja s for­rása, hatalmában korlátlan. Miből könnyen levonják a követ­keztetést, hogy az egyház jogainak megszabása kizárólag az államhoz tartozik, azok csak az állam engedélyével s beegyezésével gyakorolhatók, s ugyanazért a pápai határo­zatok és rendeletekhez, még ha csak a külrendre vonat­koznak is, az állam szentesitése, jóváhagyása, vagy legalább beegyezése szükséges. Széles körben hangoztatott s nálunk is sokaktól elfo­gadott elvek ezek, melyek mellett némelyek , amennyiben rajtok áll, kizárnák az egyházat még saját költségén alapí­tott iskoláiból is, megfosztanák a kath. tanügy javára ke- gj’eletes áldozatkészséggel összegyűjtött javai- s közalapjai­tól; ürügyül hozván fel még azt is, hogy az egyház kor­mányzati rendszere egyéb vallásfelekezetekétől különböző. Előttetek, kik jártasak vagytok a jogban, e törekvé­sek jogtalansága nyilvánvaló. Az egyházat ugyanis isteni szerzője mint valódi, tö­kéletes társaságot alapította meg, mely állami határok közé nem korlátolva, nincs alávetve egy hatalomnak sem; s az emberiség üdvözlésére, hatalma s jogai gyakorlatában minde­nütt teljes szabadságot kell élveznie. Az egyház a meg­váltott emberiség uj nemzete, mely Krisztustól veszi ere­detét. s melynek élére, műve folytatására apostolait állitá. Eredetét s alkotmányát tehát szerzőjétől, Krisztustól, s nem az államtól nyerte; s mint tökéletes s önjogu társaság, az ál­lammal össze nem zavarható. Mert az egyháznak, mely köz­vetlenül Krisztus által alapittatott, más az eredete, és más az államé; az egyháznak, mely az emberiség örök üdvét munkálja, más a czélja, s más az államé; az egyháznak, melyet Krisztus természetfölötti segédszerekkel ruházott fel, mások az eszközei, és mások az államéi; más az egyház­nak Krisztus által megállapított változhatlan alkotmánya, és más, változékony, az államé. És csak emberileg véve is, lehet-e fönségesebb valami az egyház alkotmányánál és szerkezeténél? Ugyan olyan ma is, mint volt alkotója kezé­ből kikerülve 18 század előtt. Országok omlanak romokba, népek pusztulnak el, alkotmányaikat, mintegy gunyjátékot űzve, felforgatják a nemzetek; és mindeme válságok, e ro­mok, e megrendítő viszontagságok közepett, örökszilárd szik­lára építve megingathatlanul emelkedik ki az egyház. „E kőszálon fogom építeni anyaszentegyházamat“ .... S majd sírjaik felé hanyatló, majd bölcsejökből alig ki­lépett nemzeteket fogadva anyai keblére, minden koron át, minden éghajlat alatt, az erkölcsök s műveltség legvál­tozatosabb kiilönfélesége mellett, alkotmánya sajátos erejét sértetlen épségben megtartva élt. Szivet, lelket megragadó fönséges látvány! Az események hullámcsapásaí, országok omladékai közt egy megdönthetien, örökké változhatatlan társadalmat tart fenn az Ur, örök bizonyságul: „És a po­kol kapui nem vesznek erőt rajta“ . . . Gyakran hallottam a kétkedőt: Lássam a csodát, és hi­szek. De hol van az egyháznál és alkotmányánál fényesebb és állandóbb csoda? Tizennyolcz század óta egységében szilár­dan, megtörhetlenül, örök és folyton megújuló csodáját mu­tatja ez egy társadalomnak, mely mérhetlenségével betölti a föld kerekségét, mely örökös zaklatás, örökös ostromok között, néha bár szorongattatva, de örökké diadalmasan ma- gaslik ki ugyanazon hitével, ugyanazon tanításával, ugyana­zon kormányzatával és intézményeivel. Valóban, e magasz­tos történeti tény tanulmányozása hitre ragadhatná a legna­gyobb kétkedőt. És ez egyház, ez alkotmányával, nemzeteket átkaroló hatalmával fenn fog állani mindaddig, mig csak lesz egy lélek, melyet meg kell nyerni Krisztusnak. 8 nem akármikép álland fenn; de Krisztustól vett szervezete örök épségével. Szerkezete változhatlanságának alaperejét, ki komolyan kutatja, csodálatos egységében könnyen feltalálhatja. De ez egység törvényét, mely a tekintélylyel összeesik, bámulato­san mérsékli a szeretet törvénye. Az egyházban ugyanis minden az egység és szeretet, a tekintély és szabadság ösz- szetartó és tágító kettős törvényén nyugszik. Az egyház kormányzatában leginkább csodálatra keltő pedig, hogy a szabadságnak nyújtott engedmény semmiben sem csökkenti a tekintélyt. Mert minél szilárdabb és szentebb alapokon nyugszik ez, annál tágabb tere nyilhatik a szabadságnak. — És épen azért a jogosult szabadságot a tekintély soha el nem nyomta az egyházban. Vagy hol vett magasabb szár­nyalást az emberi szellem, mint a kereszténységben?! Isten fiai szabadok mindennemű jóban, csak egytől tiltvák el: a gonosztól. Fencsapongva szabadon bejárhatják a világosság mérhetlen tereit, csak egy van előttük elzárva: a sötétség országa. S az egyház ez alkotmányát, melyen az alkotó isteni kéznek oly félreismerhetlen nyomai ragyognak, lelkünk egész erejével védeni fogjuk; és szilárdságunkban a legkecség- tetőbb Ígéretek, kilátásba helyezett legfényesebb előnyök meg nem tántorítanak. Az egyház azonban, legyőzhetlen szerkezetével, legke- vésbbé sem kíván beleelegyedni az állam kormányzatába; vál­tozatlan elve volt mindig, a polgári hatalom jogköréhez

Next

/
Oldalképek
Tartalom