Eger - hetilap, 1882
1882-07-20 / 29. szám
274 39) Hám Gyula szolgabiró az éjjeli csend érdekében és a nyilvános mulatóhelyekre nézve megállapítandó záróra tárgyában törvényhatósági intézkedést kér s ez iránti javaslatát beterjeszti. 40 Az inségi kölcsön visszaíizetésére vonatkozó 2886. sz. rendelete a közmunka s közlekedési miniszternek. 41) A gazdasági és pénzügyi szakosztály előterjesztése hátralékban levő költségvetések tárgyában. 42) Almásy Géza szolgabiró a kóborczigányokra vonatkozó írásbeli indítványt terjeszt be. 43) Kömlő község jegyzőjének fizetése emelésére vonatkozó határozata a községi képviselőtestületnek. 44) Egerváros képviselőtestülete a város tulajdonát képező „Hosszú-pincze“ nevű épületnek az állandó színház részére való átengedése iránt hozott határozatát jóváhagyás végett bemutatja. 45) Derecske község belsőségében foganatosítandó vízrendezés iránti előterjesztése a küldöttségnek. 46) Az erdőtelki oskola részére átengedett községi terület tárgyában bekivánt pótjelentés. 47) Kisköre község kérvénye, hogy a várfeneki hídhoz szükséges faanyagok a megye által beszereztessenek. 48) A poroszlói választókerület tiszántúli része összeíró küldöttségének ielentése a különböző községekbeli földadókivetések egymástól való feltűnő és indokolatlan eltérésére vonatkozó panasz orvosoltatása iránt. 49) Csehi község által építendő malom tervei beterjesztetnek. 50) Pásztó község képviselőtestületének a hús és borfogyasztási adó ügyében hozott határozat elleni felebbezése. 51) A Fügéd községben f. é. juliushó 1-én megejtett községjegyzői választás elleni felebbezés. 52) Kaál illetve Kápolna községben felállítandó gyógyszertár iránti kérvények. 53) Erk és Tarna-Örs községek által hídépítés iránt megkötött szerződések helybenhagyás végett beterjesztetnek. 54) Keleti Aladár makiári jegyzőnek a községjegyzői vizsgáló választmányi tagságról való leköszönése. 55) Török György s társai tiszanánai lakosok kérvénye vízlevezető árok létesítése iránt. 56) Költségvetések. 57) Számadások. Kelt Egerben, 1882. juliushó 15-én. Majzik Viktor. Hevesmegye alispánja. A zsidó-ügy. Régen tartotta népünket valamely esemény nagyobb izgatottságban, mint a tisza-eszlári rejtély. Nem ugyan azért, mintha e vád, mint ilyen, elég okúi szolgálhatna a kedélyek ily nagymérvű és átalános felháborodására, hanem föképen azért, mert kellő táplálékot nyújt a némelyek által már előbb is megindított zsidó- ellenes mozgalomnak. Magával a tisza-eszlári bünténynyel még nem foglalkozhatunk, mert nem tudhatjuk, mi lesz a vége az erélyesen, de titokban folytatott törvényszéki vizsgálatunk; de népünknek hangulatával s az izgatottság jelentőségével számolnunk kell s azért kötelességünknek tartjuk a zsidó-ügyben elfoglalt álláspontunkat is kifejteni. Mondanunk is fölösleges, hogy részrehajlatlanok leszünk s hogy e kérdést nem vallási, hanem társadalmi szempontból kívánjuk figyelembe venni. Tagadhatatlan, hogy a zsidókban igen sok a gáncsolni való; kétségtelen, hogy számos hazafiatlan ember van közöttük; hogy sokan foglalkoznak az uzsoráskodással s hogy ezzel már sok szegény birtokost is tönkretettek]: de e vádak miatt azért a legnagyobb méltánytalanság lenne valamennyit elitélni, valaminthogy mindenkor igazságtalan cselekedet: az összeséget az egyesek hibájáért kárhoztatni. A zsidók nagy léptekkel haladnak a polgárosodás terén. Az emancipatio óta oly rohamosan vetkőzik le, — legalább számosán közülök, — rósz szokásaikat, hogy minden elfogulatlan szemlélő bámulni kénytelen átalakulásuk eme gyors folyamát. Pedig jól mondotta dicső emlékű Eötvös József báró 1840. évi márczius 31-én a főrendeknél tartott beszédében, hogy ezredéves elnyomás terhe alatt nyögtek s igy épen nem hibáztathatok a miatt, hogy teljesen elromlottak. „Vagy azt gondoljuk“ — úgymond a nemes báró, — „hogy ezredes elnyomás egy népet moralizálni fog? hogy egy néposztályt megfoszthatunk minden polgári. minden emberi jogoktól, hogy megvethetjük ezredekig, s hogy az, kire a közreprobatiót kimondjuk, kinek neve gyalázat, arczvonásai szégyenbélyegek, elromlani nem fog? hogy azt, kit lábbal letapodunk, sárban nem fogjuk megtalálni?“ ............... D e a társadalom, — valljuk meg őszintén, — nem méltányos irányukban. Nem a legújabb generatiót tekinti a zsidókban, amely az „egyenlőség, szabadság s testvériség“ légkörében nevelkedett ; hanem az örege kr ő 1 Ítél. Azokról mondja, hogy lia- zafiatlanok, kik még nem mondhatták édes hazájuknak a földet, a hol születtek, hanem jog nélkül, idegenek módjára nevelkedtek fel s éltek ott és igen sokszor még a legkülönbözőbb bántalmazásokkal is illettettek; azokról mondja, hogy germanizálnak, kik 'alkotmányos védelem s jog hiányában a német uralom magán pártfogására voltak szorulva s kik a németek kegyének megnyerése s az egyes hatalmasok rokonszenvének biztosítása végett, úgyszólván kénytelenek voltak németekké lenni s a német nyelvet megszokni ; azokról mondja, hogy uzsoráskodnak, a kik előtt még úgyszólván minden keresetforrás el volt zárva a pénzüzérkedés kivételével s akik ennélfogva mintegy utalva voltak arra, hogy rósz hiteltörvényeink által különben sem biztosított és gyakran igazságtalanul veszendőbe ment tőkepénzöket szinte igazságtalanul, szerfölött nagy kamatok útján szedjék be; végül azokról mondja, hogy türelmetlenek s elfogultak, a kik maguk is, mint elnyomottak, mindig a legnagyobb megvetésnek, s szenvedéseknek voltak kitéve. Igaz, hogy az emancipatio már 15 évvel ezelőtt megtörtént; de ez idő vajmi kevés arra, hogy egy ezredévnek mulasztásait pótolhassa, és épen. nem elegendő még arra, hogy százados szokásokat megszüntessen s az elnyomott szellem nyomait végkép eltüntesse. Az olyan embertől, a ki már életének nagy részét a régi kor szellemében töltötte, igen bajos követelni, hogy egyszerre s rögtön vetkőzze le rósz szokásait, aminthogy hiába várnék a Bach-korszakból reánk maradt öreg cseh „Beamtertől s Finanztól“ is, hogy egyszerre jó magyar hazafi legyen. Az emancipatio hasznát csak a legújabb nemzedéknél lehet majd teljesen szemlélni; mert az öregebbek még a kezdet nehézségeivel küzdenek. Ne az öregek után Ítéljünk tehát az egész zsidóság fölött; hanem az ifjú nemzedéket tartsuk szemmel s ezekből neveljünk becsületes hazafiakat. Ezt pedig csak kölcsönös szeretettel, testvériséggel; de nem megvetéssel s üldözéssel érhetjük el. Nem azt akarjuk ezzel mondani, hogy az öregebb zsidóknak hibáit s rósz szokásait elnézésből legyezgessük; hanem csak azt, hogy azok után ne vonjunk igazságtalan következtetéseket az egész zsidóságra; ne vessük meg miattuk az egészet s ne izgassuk ellenök a köznépet, fenyegetve az összeséget. Az ilyen mozgalmat mi csak úgy helyeselhetnék, ha t ö r v é- nyes, vagy társadalmi úton kényszerítené, — bár fokozatosan, — a hazafiatlan embereket a hazaszeretet- s az erkölcsteleneket az erény útjára. S ezt jogosultnak is tartanók; mert a hazafiságot s becsületességet oly polgári s emberi kötelességnek tekintjük hazánk minden lakosában, hogy mindenkitől megköveteljük, miként ezt bár fokozatosan is, de mindenesetre elsajátítsa. S ha ekként minden bűntényért, minden erkölcstelenségért s minden hazafiatlanságért az egyeseket fogjuk megvetésünkkel sújtani: több szolgálatot teendünk szeretett hazánknak s a társadalomnak, mint a zsidóellenes izgatásokkal; mert hiszszük, hogy ezúton előbb megvalósíthatjuk majd Kossuth Lajos nagy hazánkfiának 1878. évben irt levelei egyikében kifejezett ama nézetét: „hogy magyar hazánkban a vallási nézetek különbsége nem húz válaszfalat a haza szent szerelmében egygyé forrt hazafiak közé, s hogy a magyarnak, bárminő templomban, bárminő rítussal imádja is a mindenség megfoghatatlan végokát; van egy közös szentegyháza: a „Haza“, melynek oltárát felekezeti különbség nélkül karöltve állja körül s van egy közös religiója: a „honszeretet.“ Adja az ég! Alföldi Dávid.
