Eger - hetilap, 1882

1882-03-23 / 12. szám

113

— Tudjátok hol van a Duzsáu? Ott ül ez a Kara estétől majdnem reggelig s a kucséberekre költi minden pénzét és még hozzá borzasztó peckvógel. Én egyszer láttam, hogy körülbelül húsz forintot vert el egy éjjel kacséberekre, s nem nyert mást egy skatulya mondolánál meg egy narancsnál.

— Menjünk a Duzsánba egy feketére. Felkerekedtünk hárman. Kettő közülünk haza ment. Mi szerencsésen elértük ezt a kis kávéházat, melynek czimere két keresztbe tett dákó, melyek fölött, aranyozott betűkkel diszeleg a felirat: Café Duzsán.

Vendégek meglehetős számmal voltak. Egy kerek asztal körül hat fiatal ember ült s feketézett. Egyikök, égő Virginiáját hetykén fölfelé tartva szájában, a hátánál álló kucséberrel játszott.

— Nézd ott ül Kara Péter.

No „ő“ meglehet vele elégedve. Mert bizony csinos egy szál ember volt Kara. s még hozzá, a mint látszott, sokat is adott magára.

Kávéházban könnyen megy az ismeretség, s miután sokan eltávoztak, mi is a kerek asztalhoz ültünk, s éjfél után már a legtüzesebb vitatkozásban voltunk egymással.

— Mondom az uraknak, fogta fel a szót, Kara, hogy mindez biztos számitáson alapszik, — tudom én a kucséberezésnek csin- ját-binját.

— Már engedjen meg uram, ez vak szerencse. Mivel én nagyon szerencsés vagyok a játékban, majdnem fogadni mernék, hogy száz közül legalább kilenczvennyolczszor nyernék ön ellenében.

— Hát fogadjunk.

Barátom, ki ezt az ajánlatot tette, megszabadítva a kucsé- bert szállitmányától, szemben foglalt helyet Karával s kezdődött a játék, melyben mi ketten csak néző szerepet vittünk, csak néha- néha kellett az asztalost holmi gúnyos mosolygással további játékra ösztönöznünk.

A hajnal is ott ért bennünket, s a mi Karánk már utolsó Hatosaival játszott. Nagyon rósz hangulatban volt, s úgy látszott rajta, hogy nem annyira a 'vesztesége bántja, mint inkább más.

— Kezdem belátni, hogy csakugyan igazuk van az uraknak. .Üsse a kő. Többet ide sem jövök. Úgy is vége lesz már nem sokára a nőtlen életnek.

— Hát talán megnősül ?

— Meg bizony; éppen azért takarékosabbnak kell lennem. No de legalább megismerkedtem az urakkal is.

Vehettük ezt bóknak is meg gúnynak is. Az asztalos fel volt kissé hevülve.-- Ha szüksége van a pénzre, úgy rendelkezzék felette, mondá_ barátom.

Óh! köszönöm, válaszolt ő, én azt elvesztettem. Az eljegyzést egy pár nappal tovább halasztóm, s minden rendben lesz.

Ez előttünk annyit jelentett, hogy az „ő“ boldogságát egy pár napra megakadályoztuk.

Kezdtük bánni, hogy ide jöttünk. Mire való is, minden jog nélkül avatkozni másnak ügyeibe; mert megjegyzendő, hogy mi azon határozott szándékkal jöttünk ide, hogy az asztalosnak jó leczkét. adjunk arra nézve, hogyan kell magát egy megtérni kezdő férfinak viselni, ki plane őt veszi nőül. Üljön otthon s ne dobálja haszontalanul a pénzt, tudva, hogy leendő jegyesével nem igen fog egy csekély összegen kiviil egyebet kapni.

— Barátom, kezdém én a beszédet, én önt ismerem régebben, felszólítom egész bizalommal, hogy fogadja el e pénzt kölcsönben tőlünk. Azt hiszem nem sokára visszafizetheti, hisz jó munkás embernél csak percznyi zavar állhat be.

— Elfogadom uram, szólt az asztalos fellélekezve s legyenek meggyőződve, hogy becsületes ember vagyok.

Azzal elváltunk. Mit mondana „ő“, ha mindezt megtudná.

De erősen hittük, hogy egyelőre mitsem fog megtudni.

*

* *

Természetesen megkaptuk pár nap múlva a pénzt.

Az öreg Puskás bácsi, a vendéglős, egy este azzal állt elő, hogy holnap huzzuk ki magunkat, mert. szivesen látja rendes vendégeit a lánya eljegyzési ünnepélyén. Őt azóta nem láttuk. Nem jelent meg a szobában, csak egyszer futott keresztül, mikor azt mondám neki:

— Kisasszony, ismét haragszik kegyed?

— Nem én, de sok dolgom van.

— Fogadja szerencsekivánatainkat, hisz a sok dolog nem olyan alkalmatlan most ebben a „válságos időben!“

— Azt hiszi ? mond nevetve, s eltűnt.

No persze nézett nagyot másnap a mi asztalosunk, most már boldog jegyes, amint egy a mást megláttuk. Hanem örült a találkozásnak. „ 0“ kifogyhatlan volt a jókedvben, s mi is kitünően

mulattunk. Úgy éjfél télé, mikor már testvérként érzi magát az ember, odahozta hozzánk jegyesét; aztán igy szólott:

— Látod kedvesem, ezek az urak engem egyszer nagy dologra tanítottak meg, minek te is örülhetsz. Az Isten áldja meg őket érte.

Egy mosolygás az ő ajkairól volt jutalmunk érte.

— Mi volt, az a nagy dolog?

— Hogy nem kell az embernek azt koczkára tenni, a mi nem az övé. Többet most nem mondok.

Nem sokára aztán csakugyan búcsút vettünk „ő“ tőle, s azóta Isten tudja mért, de nagyon rossz étvágyunk van Puskás bácsi jó ebédjei és vacsorái mellett.

Philiszter.

ECIJtc ‘TÜTZLbJJÄ— Érsek ur őexcellenciája név-ünnepe alkalmából f. hó 19-én az ajtatoskodók nagy száma tülté meg a székesegyházat, hol az ő excja jóllétéért végzett ünnepélyes szent misét Lengyel Miklós ez. püspök s érseki helynök ur ő méltósága fényes segédlettel tartotta meg. A polgári s katonai hatóságok képviselőin kiviil testületileg jelentek meg az összes tanintézetek növendékei : hosszú s boldog életet könyörgve a szeretett főpásztornak, kit nagyobb kötelességek a napokban székvárosától távol tartanak.

— Nyilvános köszönet. Nagyméltóságu és főtisztelendő dr. Samassa József egri érsek ur a gyöngyösi, Szentlélekről czimzett jótékony czélu társulat egyházi lobogójára 50 o. é. forintot méltó z- tatott kegyelmesen adományozni, mely nagylelkű jótéteményt a nevezett társulat megbízásából alulírott oly czélból hozza nyilvánosságra, hogy a társulat háláját és köszönetét nyilvánosan is kifejezze. Gyöngyös, 1882. márcz. 5. Hricsovszky Timóth, sz. Fér.

r. hittanár s a nevezett társulat titkára.

— Városunk rendőrkapitányi hivatalában alkalmunk volt legközelebb meggyőződni, hogy ezen hivatal különféle osztályai rendkívül sok hivatalos teendővel vannak elfoglalva. És a teendők ezen halmazát erélyes főkapitányunk s a többi rendőrkapitánysági hivatalnokok, megfeszített munkássággal pontosan végzik. Valóban, nyilvános megdicsérésre méltó buzgalom nyilvánul itt!

— Az egri kir. postahivatal ügyforgalma a folyó évben még a tavalyinál is nagyobb. A postahivatalnokok egész nap buzgón működnek s elhalmozottságuk daczára pontosan és figyelemmel szolgálják ki a közönséget.

— Az egri seminarium nagynevű alapitójáért, Telekessy Istvánért gyászistentisztelet tartatott a nevezett intézet kápolnájában, e hó 9-én; a szokásos emlékbeszédet Tóth Gyula IV. évi hittan- hallgató tartotta.

— Márczius 15-éröl, melyet az idén is a szokásos kegyelettel ünnepelt meg városunk közönsége, múlt számunkban röviden már megemlékeztünk. Falragaszok hirdették előre a közönségnek, hogy a jogakademia ifjúsága, egyesülten a hevesmegyei 1848—49-iki honvédegylettel, az nap délután 5 órakor a lyczeum előtti téren gyülekezem!, hogy onnan —- a falragaszokon a minél nagyobb számmal megjelenésre kért közönséggel — a hatvani temetőbe, az 1848—49-iki szabadságharcznak kápolnai csatájában elesettek emlékére emelt síremlékhez kizarándokoljon. A közönség igen nagy számmal- jelent meg s az indulás, zászlók alatt, hazafias indulók mellett, a lyczeum előtti térről V26 óra után történt. Kiérve a sir- kertbe, fáklyák gyujtattak meg, s a most érkezők egyesülve a sir- kertbe már előre kisietőkkel, körülállák a síremléket. Az iparos ifjúság énekkara rázendité Kölcsey hymnuszát („Isten áldd meg a magyart!“), melynek elhangzása után Csiky Sándor, érdemekben megőszült derék polgártársunk, ékes szavakkal ecsetelte a mai nap ünnepélyességét, melegen emlékezve meg a szabadság- harezban elesett hősökről. E beszéd után, az énekkar énekelte Petőfi hymnuszát. („Tied vagyok, tied hazám!“). Ezután Kelemen Ernő, joghallgató, szavalta szép érczes, az egész temetőn át hallatszó hangon Bajza Apotheosisát, majd megint az énekkar énekelt. („Élj őseim hazája!“). Ennek elhangzása után Markovich Lajos, joghallgató, beszélt, beszéde végén megkoszorúzván az emléket. Koszorúkat az emlékre a joghallgatók és az iparos ifjúság adtak. Végül az énekkar,a „Szózat“-ot az egész közönséggel együtt énekelte. A temetőből a menet, mely most már impozánssá növekedett, Kossuthot, Csikyt, Szederkényit és Kapácsy Dezsőt éltetve és hazafias dalokat zengve, a városházáig haladt, hol aztán szétoszlott. Este a „Gólyában“ társasvacsora volt, melyen az első beszédet Kossuthra Csiky Sándor, a másodikat, az ifjúság részéről a még élő 1848—49-iki honvédekre Kozma Endre, joghallgató tartotta E szép beszéd általános hatást keltett. Később a hazafias toasz-