Eger - hetilap, 1881

1881-02-24 / 8. szám

72 „Tisztelt gyászoló közönség! A baráti és kartársi szív hálás érzelmeiből font koszorút akarom feltenni a kegyelet oltárára, mi­dőn a közelmúltból visszaidézem rokonszenves képét kedves kar­társunknak ; kinek kihűlt hamvai felett nemsokára e temető rideg sirdombja hirdeti a múlandóság ama kérlelhetlen törvényét, mely a jó szív dobbanásait is egyszer s mindenkorra megakasztja. Ha valaki, úgy bizonyára egy tanító, — ki negyed századnál tovább buzgó munkása, hű és közhasznú kertésze volt a haza gyenge cse­metéinek, — megérdemli, hogy szerény, de nagy fontosságú mun­kásságának dijába a hála és elismerés hervadbatlan koszorúját te­gyük le sírjára. Szeretve tisztelt boldogúlt barátunk és kartársunk Stephanovszky Alajos, érdemült képezdei tanár és fő- elemi tanító, született 1826-ik évben, Szepesmegye fővárosában Lő­csén, közszeretet- és tiszteletben álló szülőktől. Az elemi és gym- nasiumi osztályokat Lőcsén szép sikerrel bevégezvéo, szülei Kas­sára a bölcsészeti osztályokra vitték be tanúlni, melyeket szintén szép eredménynyel fejezett be. Bölcsészeti tanúlmányainak befeje­zése után Pestre ment s ott a jogi tanfolyam hallgatója lön. — Azonban a felsőbb tudományokat hallgatott ifjú a népnevelés szent ügyének előmozdítását tűzvén ki fő czélúl, a jogi pályáról végké­pen lemondott és a pesti tanitó-képezde növendékei közé Íratta be magát. — Tanulmányait itt is kitűnő előmenetellel fejezvén be, Pest város tanácsa által a főváros egyik fő-elemi iskolájához alta- nitónak neveztetett ki. Itt érte azon kitüntetés, a midőn — váro­sunkban 1854-ik évben felállított föelemi iskola 3-ik osztályának vezetésére, — Egerváros elöljárósága által meghivatott. Példás jel­leme, ernyedetlen szorgalma, mindenkit megnyerő szerénységgel párosult nyájas modora, gyermekekkeli jó bánásmódja és alapos paedagogiai ismeretei miatt mindenki előtt csakhamar köztisztelet és szeretet tárgyává lön, úgy annyira, hogy a sokoldalú ismerettel bíró szép képzettségű tanférfiu rövid idő alatt nemcsak városunkban, hanem az egész országban jó hirü és nevű tanítóvá lett. — Taní­tóskodásának utólsó éveiben, fájdalom! folytonosan betegeskedett; mindamellett nehéz, de magasztos hivatásának — bár megrongált egészségének fokonkinti feláldozásával is — mindenkor hiven és lelkiismeretesen megfelelni törekedett. Ki ne emlékeznék még vissza azon testileg egészen megtört derék tanítóra, kit tanítványai hála- és szeretetük jeléül naponta karonfogva vezettek osztályába? mely­ben oly örömest szeretett időzni s melyben oly odaadólag csepeg­tető a hazaszeretetei növendékeinek fogékony sziveibe. 1857-ik év­ben az egri érseki néptanitó-képezdéhez a gazdászattan és német­nyelv tanárává neveztetett ki, mely intézetnek mindvégig buzgó tanára volt. Szerény munkaköre, — elég rövidre terjedt élete, nem biztosítottak neki fényes jövőt, — bár kitűnő szorgalma és buz­galma 8 nem mindennapi tehetsége még hasznos gyümölcsöket te­remhetett volna. Tettei nem szólnak világra; de kis körét mint ember, mint tanító, hazafi, jó barát, hű férj és családfő hiven betöltötte. Méltán kesergik elhunvtát bá­natos neje, kedves gyermekei, a testvérek, rokonok; fájlalják a jó ismerősök és szerető pályatársak. — És most búcsút veszek tőled jobb hazába költözött, kedves kartársunk ! Sírod felett legjen égi béke! Rokonszenves arczodat, áldott jó emlékedet mélyen szive­inkbe véssük ! Isten veled! az óhajtott és hitt viszontlátásig!“. . . — A hevesmegyei jótékony nőegylet f. é. január 22-én tartott karton-bálja alkalmából az árvák javára felUlfizetni kegyeskedtek: érsek ö nagyméltósága 20 frt. Beöthy Lajos 5 frt. Id. Samassa Já­nos 5 frt. Ifj. Samassa János 7 frt. Lengyel Miklós kanonok 5 frt. Danielik János 3 frt. Szele Gábor 10 frt. Pánthy Endre 10 frt. Ko vacsóezy István 10 frt. Zsendovics József 10 frt. Begovcsevics Ró­bert 10 frt. Babies János 10 frt. Györgyényi Ignácz 4 frt. Ferenczy Imre 2 frt. Szmrecsányi Pál 5 frt. Vinternicz Adolf 2 frt. Hopf Já­nos kalocsai kanonok 2 frt. Kozma Károly 5 frt. özv. Nánásy Mi- hályné 2 frt. Ivády Miklósné 1 frt. Stefanovszky 1 frt. Pájer Jánosné 1 frt. Köszler József és neje 2 frt. Fógel Ágoston 1 frt. Pücbler hadnagy 1 frt. Zsasskovszky Károly 1 frt. Támár Józsefné 1 frt. Weidl Gyula 2 frt. Györy Géza 1 frt. Mayer 4 frt. Polacsik Herman 2 frt. Kósáné 3 frt. Hegedűs János 1 frt. Köllnerné 2 frt. Szabó Miklós 1 frt. Sze­rencse M. 1 frt. Fischer Soma 1 frt. Hoffman Sáudor 2 frt. Kovács Kálmán 2 frt. Zander N. 1 frt. Ury 1 frt. Vavrik Endre 1 frt. Mo- 8oczy Jánosné 1 frt. Vecsey Miklós 1 frt. Vecsey Dezső 1 frt. Brü- nauér Ambró 2 frt. Schvartz Hermanné 4 frt. N. N. 1 frt. Babies Aladár 1 frt. Czettler 1 frt. Herczeg F. 1 frt. Tárkányi Béla ka­nonok 10 frt. Majthényi-Szeleczky Mária 2 frt. Elkelt jegyekért utólag befolyt 14 frt. — A bállal egybekötött bazárhoz, részint pénzbeli, részint étel- és italnemü adományokkal járulni kegyes­kedtek : Vavrik Béláné, özv. Nánásy Mihályné, Kürthyné, Szu- bánviné, özv. Brezovay Pálné, Danilovicsné, özv. Okolicsányi Józsefné, Nánásy Gyuláué, Rózsa Gusztávné. Gebhardné, Cserve­niezné, Burián Jánosné, Eötvös Józsefné, özv. Kovács Mihály­né, özv. Reményi* Istvánná, özv. Turnovszkyné, Marsó Ignáez- né, Haugonyiné, Fejérpatakyné, ifj. Samassa Jánosné, Porubsz kyné, Brontsné, özv. Gyulay Pálné, Mózerné, Streimelvögerné, Gal- lasiné, Sárosyné, Szurmákné, Gott Tóbiné, Megóné, Eperjesyné, Ko- losy Gusztávné, Jóó Mária, Fógelné, Gulyás Gáborné, Rapaicsné, Hubertné, Torouyiné, Fekete Ferenczné, Fenyvesyné, N. N., ifj. Sim- kovicsné, Szimácziusué, N. N. Kroubergerné, Brünauer Dávidné, Gál Lajosné, Desper Autalué, N. N., Szontaghné. Tarnay Jánosné, Mártonffy Lászlóué. N. N., Skopecz János, Weisz Tivadarné, Makay Felix, Chalaupekné, Ringelhann Imréné, Hegedűs V., Kovách Kál­mánná, Francz Alajosáé, Turjánná, Beruekkerné, Simonidesné, .>ir Lajosné, Konn Somáué, Palácsik, Plank Géza, Hartl Edéné, Köl- nerné, Schvartz Hermanné, Szabóné, Köszler Józsefné. Petravics Ber­talanná, Vrabélyné, Museniczné, Répásyné, Vo!f JáDosné, Galambos Lipótné, Köszler Józsefné, Novotha Péterné, egri irgalmas szerzet, Végh Józsefné, Rozenbergné, Mészáros Istvánná, Kániczné, Bajzith Sándor, Sir Antalné, Nékám Endréné, Ury Józsefné, Gariupné, Bu- záth Lajos, Lázárné, Dálnokyné. Mátékovics Mórné, Volf Károlvné, Horváth Józsefné, Doleischné, Csaudáry Pál, Babies János, Szilcz Lajosné, N. N., Scbmarr Regina, Szokoíayné, Steinfeldné, Töttösyné, Barcbetti Adolf, özv. Barchetty Károlyné, Herdiicsí<a századosné, Vanner századosné. Fekete Lajos, serviták reudháza, Csernyus Kál­mánná, Hegedüsné, Polácsik Hermanné, Derszib Ferenczné, Pájer Jánosné, czisztercziek rendháza, Zander N., Szabó Ignáczué. Ezeken felül özvegy Sir Antalné az egylet ebbeli czéljára felhasznált bér­kocsik diját, Sir Antal a vásárolt virágok árából 4 frtot, Bauer Herman a füzértáncz jelvények árának egy részét elengedték. — Mindezen kegyes adományokért különösen özv. Barcbetti Károlyné- nak és Csernyus Kálmánnak, a bazár rendezése körül tett fára- dozásáikért, a bálrendezö uraknak teljesített eljárásaikért, úgy szinte a bálban résztvevő igen tisztelt közönségnek a nöegylet és árvák részéröl tiszteletteljes köszönetét kifejezni alulirt elnökség kedves kötelességének ismeri. — Ezen bál alkalmából összes bevétel 429 frt 35 kr, összes kiadás 326 frt 91 kr, — tiszta jövedelem az ár­vák részére 102 frt 44 kr. Nánásy-Csenyus Amália, elnök. * Azon mélyen tisztelt polgártársak és honleányok nevei, kik a czifra-sánczi negyedekből álló városrésznek éj idején életveszélyes közlekedési pontjain alkalmazott oszlopzatos lámpák beszerzési és fölállitá8Í-költ8égeibez, alapunk f. é. február-hó 10-én megjelent 6-ik számában fölemlitetteken kívül a Kapácsy Dezső ur által e czélra gyűjtött 40 oszt. ért. forint és a Nagy (Pál) Bernát ur ivén bejött 10 frt 50 krnyi vagy is, összesen : 50 osztr. ért. frt 50 krt tevő összeghez jótékony ado­mányaikkal Nagy (Pál) Bernát ur gyüjtö-ivén utólagosan járulni szíveskedtek és pedig: Fülöp Lajos 2 írttal, — Losonezi Mátyás, ifj. Koncz János és Varga József 1, 1 frttal, —Volf Adolf, Bolla Józsefné, B>gner József, Biró János és Gabonyi Ignácz 50, 50 krral, — Zsuffa Pál, Ftilöp Ignácz, Szűcs János, Rabóczky Ig­nácz és Kómár János 40, 40 krral — Demeter Mihály, Darmos István, Palóczi Józsefné, Szűcs István, Dluhopolszky Antal. Török István, Hibay Károly és Delley Antal 30, 30 krral, — Füst Ferencz, Elek Mihályné, Himfy Bálint, Rab János, Benvinutti Gyula, Orosz Kálmán és Kovács Antal 20, 20 krral, — Nagy Ferencz 12 krral és Kajlinger Antal 10 krral, — vagyis: összesen 13 frt 52 krral, mely összeget a fennebb említett 50 frt 50 krnyi összeghez csatolva, a jelzett czélra összesen bevétetett: 64 frt 2 kr. A szives aláírók kegyes adományaikért fogadják a nemes jótékonyságukban részesített kettős negyedbeli lakosságnak leg­forróbb s leghálásb köszönetét! Az összesen begyült 64 frt 2 krnyi összegből hat lámpa be­szerzésére (darabját 6 frttal számítva) Markasoly Vilmos ur kifize­tett számlája szerént kiadatott 36 frt, — öt darab lámpa-tartó osz­lopért (darabját 2 frt 40 krral számítva) Horánszky Imre ur kiti - tetett számlája szerént: kiadatott 12 frt. — A hatodik osz­lop Kopér Pál ur szives adománya, — a hat darab oszlop lajtorja-tartó vasáért „Gröber Ferencz és fiai“ kifize­tett számlájuk szerént kiadatott: 84 kr, — a hat darab lámpa­oszlop kifaragásaért (darabját 80 krral számítva) Kovács András építész kifizetett számlája szerént kiadatott: 4 frt 80 kr, — a hat darab lámpa-oszlop részére vájt gödör ásatási-dijjában ugyancsak Kovács András építész kifizetett számlája szerént kiadatott: 1 frt 80 kr. vagyis :a hat lámpa beszerzési és föláll i- tási költségeire összesen kiadatott: 55 frt 44 kr. — a 64 frt 2 kr. összes bevételből ekként ki­adatlanul maradt: 8 frt 58 kr. Eger-város lám­pa világítási alaptőkéjének gyarapítására, illetőleg: ahhoz leendő csattolás c z é 1 j á b ó|

Next

/
Oldalképek
Tartalom