Eger - hetilap, 1881
1881-02-17 / 7. szám
XX. ér-folyam. 7. siám. 1881. február 17-éu. Előfizetési dij: Egész évre . ő fit — kr Félévre. . . 2 „ 50 , Negyed évre . 1 30 r Egy' hónapra. — 45 . Egyes szám — 12 „ Politikai s vényt*,n lanaliuú hetilap. íMenjelenik minden csoiörtiikön. Előfizetéseket elfogad: a kiadó-hivatal (lyeenmi nyomda), a szerkesztőség (specziális-ircz.i, Hanák-ház) és tftolcsdtiyt Gy. könyvkereskedés*, (alapítványi új ház a lyceum átellenében) s minden kir. postahivatal. Hivatalos hirdetésekért előre fizetendő: egyszeri közzétételért 1 írt 30 kr.) Hirdetések ózrt minden .3 hasáhozott petif- sorhely után fi, fiélyegade fejében minden hirdetéstől 30, nvilttérben egy petit- borhelyért lö kr fizetendő Párbérügy a képviselőházban. Midőn Visontai Kovách Lászlónak a képviselőház január havi egyik ülésén a lelkészek párbér-ügyében benyújtott interpellatióját olvastuk, a gyanú bizonyos neme szállott meg bennünket. A jóakarata érdeklődést, mely némelyek szemében az interpellált e lépésénél vezette volna, előttünk furcsa színbe vonta; annak meggondolása, hogy a képviselő-választások közeledtével a sokféle fogások alkalomszerüsége is előáll; — amennyiben pedig, s amilyen módon, az interpelláló különösen az egri egyházmegye papságát s érsek ur ő excelléntiáját is bevonta interpellátiója keretébe, czélzatos- sága nagyonis kirívóvá lett. A miniszter, válaszáig azonban szándékosan tartózkodtunk minden reflexiótól. Tisza Kálmán, mint belügyminiszter, úgy ezen. mint Szederkényi Nándor országgy. képviselőnk e tárgyban utóbb beadott interpellátiójára, a képviselőház f. hó 12-iki ülésében adta meg válaszát. Avval, a mit mondott, nem czélunk ez úttal érdemileg foglalkozni. Figyelmünket a belügy mi ni sterilek egy sajátságos elhallgatása ragadta meg, — melyhez a commentárt Kovách L. inter- j pellátiójának fentebb kiemelt czélzatosságában is kereshetnék ugyan; de — — tudjuk hát be csak egy kis feledé- kenységnek, melylyel a belügyminister urat emlékezetének I hűsége e ponton kissé elhagyta.. Elmondván ugyanis, hogy tudtára Hevesmegyének 1873-ban hozatott egy statútuma, mely kimondta, hogy a kérdéses illetmények és átalában a felekezeti költségek a községi költségvetésbe fel nem vehetők, és azok iránt a megye nem intézkedik, — ekkép folytatja: „Ezen statútum azonban 1874-ben az akkori belügyminiszter által ezen pontjára nézve megsemmisittetett, és kimondatott, mi nézetem szerint tökéletesen helyes, hogy minden egyes eset külön bírálandó el a fennálló törvények és gyakorlat alapján.“ — Hát a dolog csakugyan igy áll; avval a minister által elhallgatott kis hozzáadással, mit Szederkényi N. a minister átsikló emlékezetét gyámolitva, s az igazság érdekében az „Országgyűlési Tudósitó“ szerint nyomban constatált is, „hogy ezen hevesmegyei statútumnak megváltoztatását senki más, mint épen az egri érsek vitte keresztül, aki azon időben ezen statútumot a belügy- ministerhez, illetőleg a közoktatásügyi ministerhez fellebbezvén, az illető ministerek azt meg is változtatták.“ És ez biztos tudomásunk szerint is tény. S ezzel a lelkészi illetmények beszolgáltatása körüli törvényes eljárás azon idő óta Hevesmegyében meg van alapítva, a lelkészek esetleges panaszai orvoslásának útja is világosan ki van jelölve; s ez annyival is inkább, mert mint Szederkényi N. képviselő is elmondta válaszában, egri érsek ur ő excja, a Hevesmegye kérdéses slatutumátifeloldó ministeri leirat folytán azonnal k ö r l e v é l i he g utasította az összes heves m egy ei papságot, hogy hav a legfelsőbb forum e végérvényes, határozata daczára „egyes községekben netán törvénybe ütköző és a hitfelekezet jogos igényeit sértő esetek: fordulnának elő, úgy mindig fenmarad az ut arra; hogy< az e tekintetben előforduló sérelem az érdeklőitek panasza vagy folyamodványa folytán a törvényben megszabott eljárás utján esetről-esetre orvosoltassék.“ Ezek után bátran koczkáztatunk egy-két megjegyzést. Midőn a szóban levő illetmények beszolgáltatásának ügye Hevesmegyében, egyenesen érsek ur ő excja fellépése folytán legutóbb ily szabályoztatást nyert ; midőn a lelkész urak felmerülhető sérelmeik orvoslásának módja iránt egyenesen főpásztortiktól ily világos utasítást vettek : önkényt feltolul a kérdés: ha vájjon netáni panaszaik orvoslására megtették-e az utasítás értelmében a kellő lépéseket, vagy nem? Ha igen, — merültek-e, merülhettek-e fej esetek; melyekben az utasítás, illetőleg a ministeri rendelet daczára jogos követelésük kielégítést nem nyert volna; midőn az alsóbbfokú hatóságok netán, kedvezőtlen sérelmes határozatai ellen a törvényben kijelölt fölebbezési utón a végső fórumnál, mely ama feloldó határozatot hozta, jogos ügyök kedvező elintézésére bízvást számíthattak ?! — Ily esetről nincs tudomásunk. De a belügyminiszter válaszában maga is mondja, „hogy ily ügy hozzá évek hosszú sora alatt 5—6-nál több az egész országból — nem is Hevesmegyéből — nem érkezett, ily irányú kérelem hozzá nem intézteiéit, — a minisztérium részéről ilyen elutasítások egyátalán nem történtek.“ Ha pedig a lelkész urak a főpásztori utasításhoz nem tartva magukat, követe lésüket a törvényes útra nem vitték: csak a mulasztás önvádját vonták magukra. Saját érdeküknek ők maguk a legjobb, sőt köteles védői első sorban. S ha még megengednék is, hogy netáni fellépéseikben a bírói illetékesség szempontjából támasztott nehézségek állták volna utjokat: sajnálattal kellene igazat adnunk a belügyminiszter ama vádjának, miszerint „ha e nehézség miatt az ügy abban maradt, az illetők, akikre nézve ez sérelmes, önmaguk a hibásak, mert elmulaszták az illetékesség megállapítása iránt a szükséges lépéseket megtenni— amire nézve meg van a mód adva törvényeinkben, melyeknek nem ismerését intelligens honpolgárokról feltenni sértés volna. Az egri egyházmegyei papságot, illetőleg Hevesmegyét érdeklőleg, a kérdéses illetmények ügye ekkép tisztán áll; s azért egy már megoldott kérdés körül minden kérvényezési mozgalmat czéltalannak, s tárgytalannak kell tekintenünk. Hogy Kovách L. interpellátiója mennyiben mozdította elő azon papság ügyét, melynek hívatlan ügyvédéül vállalkozott, kinek-kinek a megítélésére bízzuk. Ügyvédkedésé-
