Eger - hetilap, 1881
1881-07-21 / 29. szám
320 — Világosabban, világosabban. — Egy kaland szomorú hősének tartott s most az a kalandor te vagy. — Nem, az lehetetlen. Az én Margitom — — — Hadd csak, jó a mestere. — Tudni akarok mindent, szólj! És Nikó beszélt. És Bélának határtalan jó kedve lön. Ez büntetlenül nem maradhat! — kiáltá Béla. — Társam voltál a szenvedésben, légy az most, a midőn szükségem van reád. Nikó Dániel kezet adott. — Ohésén hol kerestem a bajokat! — Most az egyszer nem ismerted fel a diagnózist, barátom. De se baj, mégis hozzá fogunk a gyógykezeléshez. — S pedig még ma. Nődnek azt fogod mondani, hogy holnap este nyolcz óra tájt Dudásnéval az ö szöllöskertjében fogok találkozni. Ezenkivül gondoskodjál női öltönyről s vitesd ki Pali szöllŐ8-kertjébe. A többit bizd reám. — Jól van. A szövetségesek elváltak. Vili. Margit a salon-ablak párkányára hajtá fejét. Dörgött az ég, a villámok czikáztak. Máskor félt volna egyedül, de most kihi- vólag nézte az elemek játékát. Ajka, mintha mondaná: ide, e szivet zúzd szét s ne bántsd a boldogot. — Nézd, vége ruhámnak, szemem tele porral, kalapom oda van! Brrr, milyen csúf idő ez! — sopánkodék, belépve N i k ó n é. — Az idő is gátol tervünkben — mondá Margit — inkább maradjunk honn. — A szilárd akaratot nem gátolja semmi. Honn maradni most? Ellenkezőleg, az idő olyan kedvező, mintha csak zsoldunkban állana. A szél az erkély virágait nagy robajjal kezdé tarolni. — ügy, úgy — sohajtá Margit — tipord el mind, hogy emléke se maradjon az egykori boldogságnak! — Sentimentalismus. Készülj ! — Igen, néni. — Te tétovázol? — Dehogy! Soha sem fogom többé látni e kedves otthont, hol egykor a legkisebb tárgy is boldogságomat mosolyogta felém! — Csak csendesen. Te még boldog leszesz. Jogod van hozzá. Szép, gazdag és fiatal vagy. — Béla nélkül, soha. Kolostorba megyek. — Mondták azt már mások is. Siessünk, nincs vesztegetni való időnk. — Kész vagyok. Mondd még egyszer: biztos vagy-e mindenről? — Minő kérdés, mennék-e különben veled? — Igaz— Rajta, tehát. — Hogyan, gyalog? — A kocsi zörejt támaszt. — Messze van ? — Fél óra alatt ott leszünk. Félre eső utczákon szótlanul haladtak egymás mellett. Keblök heve daczolt a hideg széllel. Szemökben vad tűz égett. A midőn a városból kiértek, az est teljesen beállott. A gyalog-ösvényen, mely a szölöskertekhez vezetett, N i k ó n é ment elöl, térdig emelve ruháját. Margitnak kis lábai el-elmerültek a sárban — Kitől tudtad meg, hol fekszik az a ház? — kérdé Margit. — Mondtam már, hogy bátyád sem tiszta e dologban. Firtattam s ö elszólta magát. Oh Dániel, tiz legszebb évemet adnám ha egyszer tetten kaphatlak! Minél közelebb értek a kertekhez, Margit annál lassabban lépdelt. Nikóné azonban nem fogyott ki a biztatásból. A végzetes ház tornáczában állottak. — Félek — rebegé Margit, visszafojtva lélekzetét. — Bátorság! — sugá Nikóné. — Előre! Hah, mily édes a boszú ! Ez a szó villanyos hatással volt Margit idegeire. — Boszút, igen boszút liheg e megtört szív. Az előszobába léptek. Sehol semmi nesz. — Hátha nem itt vannak ! — kérdé Margit. — Dániel jól megmagyaiázta a helyet. — Amaz ajtó hasadékaiból gyér világosság sugárzik. Ez itt üres. Nyisd ki amazt — sugá Margit. Nikóné óvatosan nyitá fel az ajtót. Senki. A lámpafény egy fülke lebocsátott függönyein át kétes világot vetett a két vadlesö- re. Megálltak ballgatódzni. A bennlevök hallották az érkezőket. Elfojtott sóhajok, majd csók hangzott ki onnan. Margit szivére szoritá két kezét. Minden vére arczába, szö- kellt. Nikóné hallgatást intett. — Legyen e nap ünnep — hangzók belülről. A két hölgy szorosan átfogá egymást. — 0 az — mondá Margit. • — 0 az! — erösité Nikóné, majd elkiáltva magát örömében. A fülkében levő foiytatá: Félre a bánattal, koczczints velem, éljen a szerelem ! — Éljen! — Oh a kegyetlen ! Most vig kaczaj hallatszott. Nikóné é 8 Margit mint varázsütésre, egyszerre rontottak be a fülkébe. — Alnok, hitszegö! — kiáltá Margit, dühtől szikrázó szemekkel. — — Te gyönyörűséges mákvirág, te nők gyalázata, kezemben vagy! — orditá Nikóné, a vélt hölgyet nyakon ragadva. — Eltiporlak mint a kártékony férget szokás, te festett arczú kigyó! A levegőt rémletes kaczaj hozta rezgésbe. — Hab, itt többen vannak — foiytatá Nikóné — egy bünbarlang ez ; rajta Margit, ne csüggedj! Itt kaczagják az erényt. — Margit! — — Dorottya! —r Mit akartok? — Mi bajotok! — Igazságot! — Elégtételt! Oh Béla, meghasad a szivem ennyi megaláztatás láttára ! Béla keblére ölelte nejét, ki könyeinek árját tovább nem fékezheté. Nikóné pedig látni kezdett. Mtnt a villám-sújtott egy éles sikoltással ereszté el az össze visszaránezigált hölgy gallérját. Aztán hebegé: — Dániel! te vagy ez ? — Igen lelkem, én. — Igen, te, te, te tökfilkó! s ilyen ruhában? — Hja, lelkem, mi egy idő óta Bélával férj és feleséget játszunk. — Csalók vagytok. 0 elmenekült. — Dudásné elmenekült? — kérdé Margit, felemelve fejét. Fogd meg, fogd meg! — Éz ismét optikai csalódás, édes Dorottyám — veté oda Nikó a markába nevetve — még egy-két ilyen operáczió s a praxisodnak vége. — Mit akarsz te Dudásnéval, édesem ? — kérdé Béla gyöngéden. — Megölöm. — ügy van, mi megöljük ; mondá Nikóné. — Rossz helyen keresik. Ő a hegy túlsó oldalán lakik. — Hazugság. Ez az ö háza! Dániel mondta. — Csak szükségnek okáért mondtam. Ez a Pali háza — mondá Nikó. Nikóné egy pamlagra veté magát s úgy á j ú 11 el. Margit a földre szegzé tekintetét. — Kedves néném, — kezdé Béla maró ganynyal; ön szörnyen haragszik, mert ily csúfúl került a kelepczébe. De ne búsúljon, emberi, vagyis inkább asszonyi dolog az e g é 8 z. Csak arra kérem, foglalkozzék ezzel minél ritkábban. Margit minden izében reszketett. — Oh Bélám, bocsáss meg! — rebegé zokogva Margit — én — — Keblemen a helyed, kedvesem! te csak annyiban vagy bűnös, hogy feledted Ígéretedet s bizalmasabb voltál né- nédhez, mint hozzám. A nőnek tűkre legyen a férj, melyben önmagát tanul ja ismerni és becsülni. — Te vagy a legjobb férj és a legjobb orvos! A függöny legördült. Tanulság: Pletyka ellen is van recipe.
