Eger - hetilap, 1881
1881-07-21 / 29. szám
319 Politikai heti szemle. Fracziaországban e hó 14-én nagy nemzeti ünnep tartatott: a köztársaság ünnepe. A monarchisták távol tartották magukat; a túlzó köztársaságiak pedig — mint a socialisták és communisták — tüntettek, de minden zavargás nélkül. Rómában tüntetések voltak e hó 12-e s 13-a közti éjjel, midőn IX. Pius pápa holttestét végső nyugalomhelyére vitték át. A túlzók közül sokan kifütyölték a gyászmenetet, mire a gyászmenetben részt vett egyének közül nehányan ily kiáltásokkal feleltek: „Evviva il Papa-Re!“ (Éljen a pápa-király!) A fütyölöket a fenyitö törvényszéknek szolgáltatták át, mely négyet egyhavi fogságra s 100 frank pénzbírságra, kettőt pedig háromhavi fogságra és 250 frank birságra Ítélt. Ugyanezen ügyben a senatusban Alfieri és Cambray Digny kérdést intéztek Depretishez az éjjeli zavargások miatt; a nevezett képviselők sajnálatukat fejezik ki az intézkedések elégtelensége fölött. Depretis miniszter szintén sajnálkozott a történtek fölött; megjegyzi, hogy a kormány, a midőn a szertartáshoz való meghívások rendkívül nagy számáról tudomást nyert, intézkedett ugyan, ámde az uí hoszsza miatt szinte lehetetlen volt meggátolni a kihágásokat. Konstantinápolyból jelentik, hogy a szultán holtig- lani kényszer-munkára változtatta azok büntetését, kik Adbul-Azisz szultán meggyilkoltatásával voltak vádolva s halálra Ítéltettek. A török fővárosban nagy elkeseredettség uralkodik Franeziaország ellen, melynek afrikai terveiről sokat beszélnek. .így, hogy Marokkót Spanyolországgal, Tripoüszt Olaszországgal s Egyiptomot Angliával meg akarja osztani. Bulgáriában az uj nemzetgyűlés egyhangúlag elfogadta a fejedelem által kívánt alkotmánymódosításokat. A fejedelem az eredményt egy kiáltványban tette közzé, melynek lényege igy hangzik: „Isten segedelmével ma üj korszakba léptünk. Ha üdvösebb a múltat kellemetlen emlékezeteivel elfeledni, mégis óhajtom, hogy mindnyájukkal közöljem az eszméket és elveket, melyek jövőben bennünket vezérelni fognak. Az ország kormányzása oly személyek kezében volt, kik minden eszköz felhasználásával bizalmatlanságot iparkodtak kelteni a lakosságban, a midőn azt a hirt terjesztették, hogy én a nemzet szabadságát és jogait lábbal tapodni akarom. Én hangosan kinyilatkoztatom, hogy előttem nem lebeg más czél, mint épen ezt a szabadságot és ezeket a jogokat bitositani; én kizárólag azért kértem a nemzet által ma reám bízott meghatalmazásokat, hogy elhárítsam az országnak üdvös és tartós szervezését meghiúsító akadályokat, hogy véget vessek a zavarnak, az önkénynek és az elnyomásnak. Az igazságosság, a részrehajlatlanság, a nemzet szabadságának és jogainak tiszteletben tartása és törvényes oltalmazása: ezek lesznek kormányom föczéljai. Az alkotmányban megállapított jogok a közjog alapjául továbbra is hatályban fognak maradni. Kellemes kötelességemnek fogom tartani, hogy a fejedelemség vitális érdekeinek megvitatására, különösen a költségvetés, az adók, a bevételek és kiadások tárgyalása végett, minden évben és minden rendkívüli alkalommal összehívjam az ország képviselőit; nemzetközi kérdésekben, a mennyiben azok az országot érdeklik, a nemzetgyűlésé lesz a döntő szavazat. A tapasztalat mutatta, minő javításokra és reformokra van szüksége az állami szervezetnek. Erély és kitartás lesz kormányom fő jellemi vonása, a kifejtett elvek alapján kifejtendő komoly és rendszeres szervezési munka lesz első feladata; mindenekelőtt azon bajok orvoslására fogja figyelmét fordítani, a melyekben a nemzet már régen szenved és a melyeket eddig egészen elhanyagoltak. Az első az lesz, hogy keresztülviszik azon reformokat, melyek a nemzet legsürgősebb szükségletei gyanánt bizonyultak be. Az állami szolgálatot tartós és törvényes alapra fogják fektetni. A folytonos hivatalnoki változást megszüntetik, mely az ügymenetre csak káros befolyást gyakorol. Igyekezeteim általában oda lesznek irányozva, hogy tekintet nélkül a pártszakadásokra, melyek két év óta az ország szerencsétlenségét képezik, oltalmazzam a hazafias szellemet, a képességet és jellemet. Bulgária nagysága, dicsősége, boldogsága és haladása forog kérdésben; arról van szó, hogy rövid idő alatt elérjük törekvéseink czélját, és hogy méltóknak mutassuk magunkat a nagy szeretetre, melyet a czár és Oroszország nemzete fölszabadított testvéreik iránt tanúsítani nem szűntek meg, a nagy áldozatokra, melyeket értünk hoztak és azon rokonszenvre, melylyel a polgárosodott Európa irányunkban viseltetik. Érzem a nehézségek és a felelősség súlyát, melyeket a nemzet beleegyezésével magamra vállaltam; de él bennem a szilárd bizalom, hogy a magamra vállalt nagy munkát teljes siker fogja koronázni.“ A spanyol trónkövetelő Párisból kiutasittatott. Erre vonatkozólag ezeket jelentik : „Don Carlos kiutasittatása a következő módon történt meg : Clément rendőr-biztos megjelent tegnap délután 4 órakor a praetendensnél, a ki akkor érkezett haza a templomból, és ezt mondta: „Sajnálom, hogy kellemetlen hirt kell tudatnom önnel,“ és átnyújtotta a trónkövetelőnek a belügyminister rendeletét. Don Carlos nem volt meglepetve, mert barátjai értesítették öt, hogy mi vár reá. A praetendens ezt válaszolta: „Az önkényes kiutasítás ellen tiltakozom.“ A rendörbiztos kérdezte azután a praetendenst, vájjon alá akarja-e Írni a jegyzőkönyvet. „Igen, felelte Don Carlos, ba fölveszi ön tiltakozásomat." A rendörbiztos azon megjegyzésére, hogy nincs felhatalmazva ilyesmire, Don Carlos vonakodott aláírni a jegyzőkönyvet és azt kérdezte: „Mikor kell távoznom?“ A biztos ezt felelte: „Huszonnégy óra alatt, de a minister bizonyára adni fog önnek halasztást, ha kérni fog.“ Don Carlos kijelentette, hogy Constans ministertöl nem kér szívességet, hanem hogy enged a brutális hatalomnak. „Itt nincs erőszakról szó, mondotta a rendőr-biztos, és most kérem, mondja meg, hogy mikor és hova fog ön utazni.“ „Én, válaszolt a praetendens, holnap, hétfőn este Calais-n át Londonba fogok utazni.“ Don Carlos neje és gyermekei Párisban maradnak. A praetendens úgy akarja feltüntetni az esetet, hogy a franczia kormány az ö kiutasításával akarja kárpótolni Spanyolországot az Afrikában áldozatul esett spanyolokért. Az igazság azonban az, hogy Don Carlos becsmérlő módon nyilatkozott a köztársaságról és tüntető magaviseletét tanúsított, a melyet nem tűrhetett tovább a franczia kormány. TAHCZ^L. Sok baj semmiért. \ — Víg beszély. — (Koszoruzott pályamű.) Irta: Ries Hermin. (Vége.) VII. Béla a legrosszabb kedvvel ment a kaszinóba s nem ügyelve senkire, a hirlapokba temetkezett. Kik vannak ott s mit olvas, nem tndá. Deliriumából i s- mert hang zavara fel. N i k ó Dániel volt. — Régen láttuk egymást, barátom! Hogy vagy ? — Jól — válaszoiá Béla tompán. Nikó fejét csóválta. — Igen jól — ismétlé Béla. Nikó még mindig fejét csóválta. — Fölségesen, kitünően — foiytatá Béla s ajkára még egy édes mosolyt is kényszeritett, a mely azonban a lehető legsava- nyubban sikerült. — Nem, barátom, te kutyául vagy, látom. Rég vártam az alkalmas pillanatra, hogy figyelmeztesselek. — Mire? Pszt, lassan. Te egy összeesküvésnek esel áldozatul. — Összeesküvés ? — Már fenik a kést, a melylyel maholnap lenyakaznak. — Barátom, lázad van, különben nem űznél ily gyermek-tréfát. — Sem lázam, nincs, sem tréfát nem űzök. Az összeesküvés feje: nőm, Dorottya, s ez elég arra, hogy hidd, a mit mondok. — Mondasz valamit. Nődre régóta gyanús szemmel nézek, mert egy idő óta gyakran látom házamban. Beszélj! — Légből kapott histórián alapszik az egész. Hisz ismered Dorottyát; ö jó asszony, jó anya, jó feleség, jó honleány, de------— A dologra ! — Képzeld, először én voltam gyanújának czél- táblája. No, soha sem feledem el. Te, megnézte a hátamat, a nyakamat. — Mi végből? — türelmetlenkedék Dombory. — Kék foltokat és karczolásokat keresett.
