Eger - hetilap, 1881
1881-06-23 / 25. szám
275 Mostan nem remeg a kezem, Fájó köny nem éget, Erős a kéz, merev a szem: Ezzé tett az élet: Mely megtanít, a jövőbe Látni hideg észszel; A tengerbe, melynek mélyén Annyi sajka vész el; És hajósa habsirjában Nyugszik elfeledve; S parton, de híjába várja Kedvesi jó kedve. Meg-meglátjuk-e még egymást? A jó Isten tudja: Ki elindult a távolba, Lesz-e visszaútja? Nem tenger már az érzelem, Van csak cseppje, romja; De most érzem, ez a válás, Mind felkorbácsolja. Tedd kezembe kis kezedet, Nincsen köny pillámon, — De a szivem majd megszakad. — Az Isten megáldjon! />. V Sok baj semmiért. t'fj? — Vig beszély. — ^ (Ko8zoruzott pályamű.) Irta: Rles Hermin. (Folytatás.) III. Ha az ember a Varga-utczán végig sétál, csinos külsejű ház ötlik szemébe, melynek barnára festett kapuján fekete gömbölyű táblán ez olvasható : „Dr. Dombory Béla, rendel: délelőtt 7-töl 9-ig, délután 2-töl 4-ig. A ház első emeletén virággal díszített erkély van, melyet szürke vászon-lepel óv a nap hevétől. Kedves kis zug ez s igy nem csoda, ha a bájos Margit, Dombory kis felesége úgy szereti. Most is ott ül. Ebéd utáni siestát tart. A picziny asztalkán egy csésze fekete kávé, csibuk és gyufa, bizonyosan nem az ö számára. Csak kavargatja a kávét, kóstolgatja, édesiti és közbe-közbe türelmetlenül néz a salon felé. Bizony, az orvos ur feleségének igen sokszor próbaköre teszik türelmét. Ki van irva, hogy délután 2-töl 4-ig s mégis fölkeresik és hívják minden időben. Most is vendége van s csak a miatt aggódik a gondos kis feleség, hogy a kávé már-már hülni kezd. De mégsem! — Várattalak , angyalom ? — mondá Dombory, az erkélyre jőve. — Ki volt nálad? — Egy nő. — Egy nő. Majd egy nő, majd egy ur ; majd gazdag, majd szegény. — Ez nagyon természetes, kedvesem — viszonzá Dombory, maga mellé vonva Margitot. — Igen, de ezeknek nevök is van — mondá Margit faggató hangon. — Persze van, de én nem kérdezem a nevöket, hanem a bajokat. — Hát ennek a nőnek mi baja volt? — kiván- csiskodék tovább Margit. — A szeme fáj. — A szeme fáj ? Szép ? — Csinos. — És nincs más baja? — Ez egy is elég. — Oh Béla! — Mi bajod, kedvesem ? — Szeretsz te engem ? — Mint a virág a napot, mint gerle párját! — feleié Dombory s valóban oly hévvel csókolá Margitnak vállait s oly boldogság sugárzott szemeiből, hogy szavainak valóságában kétkedni egy lett volna az Istentagadással. — Megtennél valamit az én kedvemért? — kérdé hízelegve a kis menyecske. — Mindent, csak a szácskádat mozdítsd, és én — — Oh most az egyszer nagyobb áldozatról van szó! — Nincs oly áldozat, a mely Béládat visszarettentené, ha kedves kis feleségéről van szó! — Szavadat rá. — Szavamat. — Mától fogva csak férfiakat fogsz gyógyítani, kizárólag férfiakat! — Kedvesem, ez a kávé igen édes, a csibukom pedig kialudt. Szabad kérnem egy gyufát! — Hát nem hallod, a mit mondtam? — De igen. — Hát mit mondtam? — kérdé a kis menyecske, oly erősen dörzsölve a gyufákat, hogy egyik a másik után összetörve hullott ki ujjacskái közül. — Azt, hogy férfiakat is gyógyítsak. — Igen, de nö-patienst semmi szin ala tt. — De hát miért, angyalom? Talán azt hiszed, hogy nők iránt kevésbbé vagyok lelkiismeretes ? — Nem, Béla, nem az az ok. Magam sem tudom miért, de mióta a te nőd vagyok, valamennyi nőre haragszom. — Ejnye, te kis csúnya! Hát illik az? — Nem, az nem illik. De más nő is tesz olyat, a mi nem illik. Például eljön hozzád, az ajtót hezárjátok s egy nő egyedül egy idegen férfival, illik az ? — Egyedül a nő, az orvossal. Ez illik. — De mikor te férfi vagy. Hiszen tudom, csak nem fogod eltagadni! — Még ha más tagadná, sem szeretném, angyalom. —No látod! És a kinek a feje fáj, a hátát, a mellét is megmutatja; ha bokában kificzamodott a láb, te megtapogatod talán térdig is? Oh Béla, ne légy te nö-orvos! — Kedves kis bohó, talán csak nem féltékenykedünk ? Lásd édesem, kihez forduljon a szegény beteg nő, ha nem az orvoshoz, kihez a szerencsétlen anya, midőn gyermekét a halál akarja karjaiból kiszakítani! — Forduljon más orvoshoz. — És a ki bennem bizik, engem keres, annak azt mondjam: menjen jó asszony, én nem akarok magán segíteni, mert az én feleségem féltékeny, szeszélyes, önző. Hogyan hangzanék ez? — Nagyon csúnyán. Bocsáss meg Béla. — No lásd, kedvesem, igy szeretlek én! — Köszönöm, Bélám. ígérem, nem lesz többé okod p a n a s z r a. Bűnöm, hogy nagyon szeretlek. — Őrizd meg nekem e bűnt örökre, angyalom s adj hozzá még egyet, neve: bizalom és én nagyon, de nagyon boldog leszek! ígéred? — Oh Bélám! A nagy szó kimondatott és csak az az irigy pillangó, a mely ott virágról-virágra röpkedett, tudná megmondani, hány édes csók szentesité azt. ígéret? Mennyit nem Ígérnek az emberek egymásnak s milyen kevesen jutnak el az ígéret földére! A házasfeleknek nyílik legtöbb alkalom az igérettételre. Oka, mert az Ígéretet igen sokszor meg kell ujitaniok, s mert a szív oly sokszor vét az ész ellen. A szegényke nők pedig oly ingadozók! Azonban Margit, nem ingadozó, legalább erős szándéka ezentúl nem lenni az. Béla kezet nyújt s még egy bucsúcsókot applikál a rózsás ajkakra. Válni kell, mert kezdődik a rendelő óra. A kis menyecske ajkához vonja a nyújtott kezet, megcsókolja, megsimogatja. Hiszen e kezet oly sokan áldják s nem egy hálacsók, nem egy örömköny ékité már.
