Eger - hetilap, 1881

1881-06-09 / 23. szám

248

nak a további teendők iránt. Már több magánház ajánltatott fel a kormánynak a felsőbb hatóságok elhelyezésére, de ezek közül egy sem találtatott alkalmasnak. A mellett figyelembe veendő az is, hogy a királyi tábla decentralisátiója csak idő kérdése. Addig is azonban megtenni azt, a mit tenni lehet és kell azon czél elérésére, hogy a bíróságok ne bérházakban, hanem saját épületeikben illendően legyenek elhelyezve, a kormány egyik legfőbb gondját fogja képezni és a törvényhozásnak eziránt mielőbb előterjesztést fog tenni.

M a j 1 á t h György országbíró legalább az igtatói és levéltári hivataloknak egy épületben való concentrálását okvetetlen szükségesnek tartja; különben megnyugszik a miniszter válaszában, melyet a ház tudomásul vesz.

A képviselöházban junius 1-én, Péchy Tamás elnök jelenti, hogy Gorove István, az orczifalvi kerület országgyűlési képviselője , elhunyt. Indítványozza, hogy elvesztése fölött fájdalmának és részvétének a ház jegyzőkönyvileg adjon kifejezést. (Élénk helyeslés.)

Tisza Kálmán miniszterelnök benyújtja a következő szentesített törvényczikkeket: a hazai iparnak adandó állami kedvezményekről ; a szegedi pénzügyi hatóság épületéről; a zimonyi vasútról ; a véderőhöz tartozók adómentességéről ; a percsóra-szegedi ármentesitö társulatról ; az arad-csanádi és a szatmár-nagyváradi vasutakról; a budapesti-pécsi vasútról, a közlekedési minisztérium 1881. évi póthiteléröl, a dunaszabályozási munkák folytatásáról: a Tiszavölgy ármentesitéséröl; az 1871: 38. t. ez. 8. §-nak helyreállításáról ; a nemzeti színház házipénztárát terhelő adósságról; a Nagybritanniával az Ínséges tengerészek segélyezése iránt kötött egyezményről s a német birodalommal való kereskedelmi és forgalmi viszonyok rendezéséről; a polg. törvénykezési rendtartásról, a szegedi törvényszéki épületekről, a vasutak és csatornák központi telekkönyvvezéséröl és végrehajtási eljárásról.

Ezen törvényezikkek kirhirdettetvén, következett az elnöki zárbeszéd.

A főrendiház is junius 1-én tartotta utolsó ülését, melyen a szentesitett törvényezikkek kihirdettettek.

A két ház külön ülései ezen országgyűlés folyamában ezzel bevégeztetvén, — másnap, junius 2-án következett, mintegy vegyes országos ülésben az országgyűlés berekesztése. Erről fentebb külön czikkben szólunk.

T-A-ESCZ-A»

Az én atyám.

f

assankint megÖszül minden haja szála,

Redöt von homlokán az idő gyors röpte,

S mégis az élet-kedv tavaszi sugára Szelid veröfénynyel mosolyog fölötte! . .

Nem vonzza a csillám, nem az élet fénye,

— Hisz’ egy öregember erre mit is adna? — Elvonult a zajból családja körébe,

S akár összedülhet a világ miatta!

Tudja mi az élet! „Borulat a fényre,

S reményre csalódás!‘- a jelszava néki;

Tudja mily lenge a szerencse szeszélye,

S haragját nem félve, a kegyét sem kéri . . . Jelenén megnyugszik, s bár lelke a múltba Az emlékek szárnyán néha visszalebben,

Nem változik lelke derűje borúra,

Nem lel ott rémes vázt, a mitől megretten!

S ha elül a nyári nap heve, s az árnyak Szellemharezra kelnek az esti sugárral,

Kiül elejébe a nagy sárga háznak,

S gondolata Isten tudja merre szárnyall . . Hosszan eltűnődik, s köny tolul szemébe . . . Nagyot sóhajt . . . s aztán nagy lassan beballag, S ... az alvónak csókját leheli szemére Az álom, s elröppen, mint játszi fuvallat! S

S elviszi öt messze, tündéri honába,

Hol örök tavasz van, s nincs romlás, enyészet, Hol nincs bánatfelleg, csak öröm sugára,

Hol a megholt szív is uj életre ébred! . .

Ide viszi öt el, s szellemhévvel, lágyan,

Rég nem látott mosolyt bűvöl ajakára . . .

. . Egy élet tükrözik szelid mosolyában,

Mely vigaszát csak a múltakban találja . .

. . . S igy él ő . . Nyugalmas víztükör a lelke, Melyen még a könnyű szellő is hajt fodrot,

De bár ezer vihar zúgjon is felette,

Csillogó lesz tükre, ha a zaj lezajlott . . .

S igy lassan megöszül minden haja szála,

Redöt von homlokán az idő gyors röpte,

S mégis az életkedv tavaszi sugára,

Szelid veröfénynyel mosolyog fölötte! . .

V Gy.

Keserv.

MTfl® évűivé tiszta édes érzelemtől.

Merengve néztem a leány felé,

~ És lángra gyulva égi kellemétől,

Lelkem szemében mennyét képzelé.

Remény sugárzott éltem éjjelére,

Miért keblem sóvárgott: fellelém,

Reá találtam szivem édenére És égi lények üdvét élvezém.

De rám csapott a sorsnak vashatalma És elrabolta keblem édenét;

Oda szerelmem érdemlett jutalma Elveszté lelkem ezzel mindenét.

Kertem virágit a sors összetörte,

Keblemben többé nem fakad remény,

Vad kénye szivem szerelmét megölte —

Vigasztalást oh ! hol találok én! —

________ Krugh F.

A képfaragás.

— Houwald után. —

Dedalus volt azon különös találékony halandó, ki magára szárnyakat alkalmazott, 8 a mindent magához vonzó tenger felett a levegőt először átúszta. Ezen nagyszerű találmány titkába Ikarus fiát is beavatni akarván, ennek anyja Philothea Demophon leánya Hellás asszonyainak legszebbike jelenlétében a mesterségesen készített szárnyakat fia vállaira alkalmazá, és úgy szálltak fel együtt veszélyes, de dicső útjokra. A szerető anya sírva kisérte bámuló szemeivel mindaddig, mig egy nagy kőszikláról felszállván, a levegőben úszkáltak; de csakhamar egy légáramlat által elkapatván, nyilsebességgel eltűntek; s aggódó szemeitől a távolság elrejté. Soká repkedtek ők az ég kék kárpitja alatt, és Dedalus tapasztalt ügyességével óvta kedves gyermekét, hogy mellette maradjon, nehogy vagy feljebb repülvén a nap szárnyai ragasztékát megolvaszszák, vagy alantabb a tenger magához vonza. Azonban Ikarus meglátván egy felette repülő saskeselytit, utána iramodott, s meggondolatlanul atyja óvása ellen feljebb repülvén, a nap heve szárnyai viaszfoglalatját elolvasztá, és ö, mint meglőtt madár, atyja láttára alázuhant a tengerbe. Dedalus utána eredt, hogy megmentse, de már a zugó hullámok összecsaptak felette, és elsülyeszték a tengerbe, a bús atya pedig szomorúan tért vissza Hellas környékére.

Dedalus nehány napig egy kőszikla-barlangba rejtőzött fia siratására, 8 onnan kiszámolt viselettel jött azon helyre, hol a búslakodó anya fiáért az istenekhez esedeze. Midőn azért Philothea a jövőnek lépései által áhitatából felrezzent, s a legroszabbat sejtve fia után tudakozódnék, Dedalus vidám hangon mondá, hogy ne búsuljon, mert fiát Hesperiás környékén az atyafiak megkedvelvén, magoknál tartották; honnan bizonyosan gazdagon megajándékozva térend vissza. — Philothea elhitte csalóka beszédét, azonban éji álmában oly eleven alakban jelent meg neki fia, hogy szinte látta bágyadt képe szomorú vonásait, hallá a vizbefulónak jajait, s fáj- dalomgyötörten ugrék fel almából, hogy szivéhez szorítsa; de a jelenet szökölángként' tovarepült; ö pedig kiszalada a zajló tenger partjára, felálla egy magas sziklacsucsra, hogy nézzen Hesperiás felé, hol az atya szerint szive kedveltje mulatozik, és öt visszakiáltsa. Dedalus sejté Philothea felébredését és távozását, azért tit-