Eger - hetilap, 1881

1881-04-21 / 16. szám

164 Árverési hirdetmény. Az egri kir. trvszék, mint telekkönyvi hatóság részéről közhírré tétetik, hogy a hevesmegyei taka­rékpénztár végrehajtatótiak, Mezey Imre és neje Tamasy Mária végrehajtást szenvedők elleni 30 frt tőke és járulékai iránti végrehajtási ügyében, a végre­hajtást szenvedők közös tulajdonát képező, az egri külső 561. sz. tjkvben A f 625. hrsz. a. foglalt 150 írtra becsült szőlő az 1881. évi május hó (13) tizenhárom napján délutáni 3 órakor mint első, és 1881. évi Junlus hó (24) huszonnégy napján d. u. 3 órakor mint második határidőben az egri kir. törvényszék árverési termében megtartandó nyilvános árverésen kö- ’ vetkező feltételek alatt eladatni fog, u. m. 1-ször. Kikiál­tási ár a fenebb kitett becsár, melyen alul az első ár­veréskor, az árverésre kitűzött birtok nem fog el­adatni. 2. Árverezni kívánók tartoznak az ingat­lan beesárnak 10°/o-át készpénzben, vagy ovadékképes papírban a kiküldött kezéhez letenni. 3. Vevő köteles a vételárt 3 egyenlő részletben, éspedig: az első i/s-át az árverés jogerőre emelkedésekor azonnal, a második '/3-át ugyanazon naptól számítandó három hónap alatt, az utolsó részt ugyanazon naptól számítandó 6 hónap alatt, minden egyes vételári részlet után a birtok- balépés napjától számítandó 6% kamatokkal együtt ezen kir. törvszéknél előre kieszközölt utalvány alapján az egri kir. adó- mint bírói letéti pénztárnál lefizetni. A bánat­pénz az első részletbe fog beszámíttatni. 4. Vevő köteles az épületeket a birtokbalépés napjával tűzkár ellen biz­tosítani. 5. Az árverés jogerőre emelkedésekor vevő a megvett ingatlan birtokába lép, ennélfogva a megvett ingatlan haszna és terhei ez időtől őt illetik. 6. A tulaj­donjog bekebelezése csak a vételár s kamatainak teljes lefi­zetése után fog vevő javára hivatalból eszközöltetni. Az át­ruházási költségek a vevőt terhelik. 7-szer. A mennyi­ben a vevő az árverési feltételek bármelyikének eleget nem tenne, a megvett ingatlan az érdekelt felek bár­melyikének kérelmére, a polg. tkrdtts. 459. §. értelmé­ben vevő veszélyére és költségére, bánatpénzének elvesz­tése mellett, újabb árverés alá bocsáttatni, és csupán egy határidőnek kitűzése mellett az előbbi becsáron alul is eladatni fog. Pelhivatnak azok, kik az árverésrse kitűzött javak iránt tulajdoni- vagy más igényt, avagy elsőbbségi jo­gokat érvényesíthetni vélnek, hogy e részbeni keresete­iket e hirdetménynek a hivatalos lapban lett harmadik közzététele napjától számítandó 15 nap alatt, habár külön értesítést nem vettek is, ezen kir. törvényszéknél nyújtsák be : különben azok a végrehajtás folyamát nem gátolván, egyedül a vételár feleslegére fognak utasittatni. Végül felszólitattnak, azon jelzálogos hitelezők, kik nem ezen kir. törvényszék székhelyén vagy annak kö­zelében laknak, hogy a vételár fölosztása alkalmával leendő képviseltetésök végett helyben megbízottat ren­deljenek, s annak nevét és lakását az eladásig jelent­sék be, ellenkező esetben hivatalból kinevezett ügy­gondnok által fognak képviseltetni. Kelt az egri kir. tvszéknek 1881. évi marcz. 26-án tartott tkkvi ülésében. Az egri kir. törvényszék elnöke : (104) 2-3 VAVRIK BÉLA. Árverési hirdetmény Az egri kir. trvszék, mint telekkönyvi hatóság részé­ről közhírré tétetik, hogy Chat Henrioh végrehajtatónak özv. Cseika Ferenozné Zsámbaoh Borbála végre­hajtást szenvedő elleni 244 frt 37 kr s jár. iránti vég­rehajtási ügyében, az egri belső 2962 számú tjkvben A f 3723 hrsz. alatt felvett háznak özv. Cseika Fereneznét illető 1200 írtra becsült felerésze — és az egri belső 3287 számú tjkvben: A f 3722 hrszám alatti ingat­lannak ugyancsak özv. Cseika Fereneznét illető 400 írtra becsült fele része az 1881. évi május hó 3-ik (harmadik) napján d. e. 9 órakor, mint első, és 1881. évi Junius hó 8-ik (nyolezadik) napján d. e. 9 órakor mint második határidőben, ezen kir. törvszék árverési helyiségében megtartandó nyilvános árverésen követ­kezőfeltételek alatt eladatni fognak u. in. 1. Kikiáltási ár a fennebb kitett becsár, a melyen alól az első ár­veréskor az árverésre kitűzött birtokok nem fognak el­adatni. 2. Árverezni kívánók tartoznak az ingatlan becsárának 10% készpénzben, vagy ovadékképes pa­pírban a kiküldött kezéhez letenni. 3-szor. Vevő köteles a vételárt három egyenlő részletben és pedig: az első '/3-át az árverés jogerőre emelkedésétől 8 nap alatt, a második ‘/»-át ugyanazon naptól számítandó három hónap alatt, az utolsó ‘/3-át ugyanazon naptól szá­mítandó hat hónap alatt, min-den egyes vételári részlet után a birtokbalépés napjától számítandó 6°/o kamatokkal együtt ezen kir. törvényszéknél előre kieszközölt utalvány alapján, az egri kir. adó-, mint bírói letéti pénztárnál lefizetni. A bánatpénz az utolsó részletbe fog beszámíttatni. 4-szer. Vevő kö­teles az épületeket a birtokbalépés napjával tűzkár el­len biztosítani. 5-ször. Az árverés jogerőre emelkedése­kor vevő a megvett ingatlan birtokába lép, ennélfogva a megvett ingatlan haszna és terhei ez időtől őt illetik. 6-szor. A tulajdonjog bekebelezése csak a vételár és kamatainak teljes lefizetése után fog vevő javára hiva­talból eszközöltetni. Az átruházási költségek vevőt ter­helik. 7-szer. Amennyiben vevő az árverési feltételek! bármelyikének eleget nem tenne, a megvett ingatlan az J érdekelt felek bármelyikének kérelmére, a prts. 459. i §-a értelmében vevő veszélyére és költségére, bánatpén­zének elvesztése mellett, újabb árverés alá bocsáttatni és csupán egy határidőnek kitűzése mellett az előbbi becsárou alul is eladatni fog. Felhivatnak azok, kik az árverésre kitűzött javak iránt tulajdoni vagy más igényt avagy elsőbbségi jogokat érvényesíthetni vélnek, hogy e részbeni kereseteiket a hirdetménynek a hiva­talos lapban lett harmadik közzététele napjától számí­tandó 15 nap alatt habár külön érlesitést nem vettek is, ezen kir. törvényszéknél nyújtsák be, különben azok a végrehajtás folyamát nem gátolván egyedül a vételár feleslegére fognak utasittatni. Végül felszólittatnak azon jelzálogos hitelezők, kik nem ezen kir. törvényszék székhelyén vagy annak közelében laknak, hogy a vétel­ár felosztása alkalmával leendő képviseltetésök végett helyben megbízottat rendeljenek s annak nevét és la­kását az eladásig jelentsék be, ellenkező esetben Jan- kovies Adolf ügyvéd, mint hivatalból kinevezett ügy­gondnok által fognak képviseltetni. Kelt az egri kir. tszéknek 1881. évi marezius hó 12-én tartott tikkönyvi ülésében. Az egri kir. törvszék elnöke: 1 2 3 4 5 6 7 (110) 2-3 ________________VAVRIK BÉLA. Á rverési hirdetmény. Az egri kir. törvényszék mint telekkönyvi hatóság részéről közhírré tétetik, hogy Kiss József yégrehkj- tatónak, Csortos József és neje Tóth Mária végre hajtást szenvedő elleni 144 frt 07 kr tőke s járulékai iránti végrehajtási ügyében. 1) a szentmariai 4. számú tjzkvben: A f 2 rszám 250/a hrszám alatt foglalt 100 írtra becsült rét föld. 2) Az ugyanazon tjzkvben . A f. 3 rszám 288/a hrszám alatt foglalt 100 írtra becsült rét föld. 3) Az ugyanazon tjzkvben: A f 4 rendszám 589/a hrszám alatt foglalt 50 írtra becsült erdő irtvány föld. 4) Ugyanazon tjzkvben A f5 rszám 598/c hrszám alatt foglalt 50 írtra becsült erdőből alakult legelő föld. 5) szentmariai 133 számú tjzkvben A f 4/a hrszám aíatt foglalt házhelyből a végrehajtást szenvedőket illető 60 írtra becsült fele rész, az 1881 évi april hó 25-ik (huszonötödik) napján délelőtt 10 órákkor mint első és 1881 évi juniushó 7-ik (hetedik) napján délelőtt 10 órakor mint második határidőben, szentmariai köz­ségházánál megtartandó nyilvános árverésen következő feltételek alatt fognak eladatni u. m.: 1. Kikiáltási ár a fennebb kitett becsár; melyen alúl az első árveréskor, az árverésre kitűzött birtokon nem fognak eladatni. 2. Árverezni kívánók tartoznak az ingatlan becsá­rának 10°/o-át készpénzben vagy ovadékképes papírban a kiküldött kezéhez letenni. 3. Vevő köteles a vételárt 3 egyenlő részletben, és pedig: az első 1 /s-dát az árverés jogerőre emelkedésétől számítva 8 nap alatt, a 2-ik J/s-dát ugyanazon naptól számítandó 3 hónap alatt, az utolsó !/s-át ugyanazon naptól számítandó 6 hó nap alatt, minden egyes vételári részlet után a birtokbalépés napjától számítandó 6»/« ka­matokkal együtt, ezen kir. tvszéknél előre kieszközölt utalvány alapján az egri m. kir. adó-, mint bírói letéti pénztárnál lefizetni. A bánatpénz az utolsó részletbe fog beszámíttatni. 4. Vevő köteles az épületeket a birtokbalépés nap­jával tűzkár ellen biztosítani. 5. Az árverés jogerőre emelkedésekor vevő a megvett ingatlan birtokába lép, ennélfogva a megvett ngatlan haszna és terhei ez időtől őt illetik. 6. A tulajdonjog bekebelezése csak a vételár és kama­tainak teljes lefizetése után fog vevő javára hivatalból eszközöltetni. Az átruházási költségek vevőt terhelik. 7. A mennyiben vevő az árverési feltételek bár­melyikének eleget nem tenne, a megvett ingatlan az ér­dekelt felek bármelyikének kérelmére, a polg. tkrdtts. 459. §. értelmébe vevő veszélyére és költségére, bánat­pénzének elvesztése mellett, újabb árverés alá bocsá­ttatni, és csupán egy határidőnek kitűzése mellett az előbb beesáron alul is eladatni fog. Felhivatnak azok, kik az árverésre kitűzött javak iránt tulajdoni- vagy más igényt, avagy elsőbbségi jo­gokat érvényesíthetni véinek, hogy e részbeni keresete­iket e hirdetménynek a hivatalos lapban lett harmadik közzététele napjától számítandó 15 nap alatt, habár külön értesítést nem vettek is, ezen kir. törvényszék­nél nyújtsák be : különben azok a végrehajtás folyamát nem gátolván, egyedül a vételár feleslegére fognak uta­sittatni. Végül felszóllitatnak azon jelzálogos hitelezők, kik nem ezen törvényszék székhelyén, vagy annak közelében laknak, hogy a vételár felosztása alkalmával leendő kép­viseltetésök végett helyben megbízottat rendeljenek, s annak nevét és lakását az eladásig jelentsék be, ellen­kező esetben hivatalból kinevezett ügygondnok által fog­nak képviseltetni. Kelt az egri kir. tszéknek 1881. évi márezius hó 5-én tartott telekkönyvi ülésében. Az egri kir. trvszék elnöke : I (99) 3—3 " VAVRIK BÉLA. Árverési hirdetmény. Az egri kir. törvszék, mint telekkvi hatóság részéről közhírré^ tétetik, hogy Makay Félix végrehajtatónak Rum Mária Angyal Ignáozné és társai végrehajtást szenvedő elleni 925 frt töke s járulékai iránti végre­hajtási ügyében a következő ingatlanok u. m. 1. Rum Rózái, Mária, nagykorúnak, Rum János, Verőn, Márta kiskorúak közös tulajdonát képező a kaáli 321 számú tjkvben A f 522, 523, hrszám alatt foglalt 1000 írtra becsült ház s beltelekre. 2. A kereesendi 447 számú tjzkvben A f 298 hrszám alatt foglalt ház s beltelekből az öregebb Rum János nevén levő 600 írtra becsült fele rész. 3-or a kereesendi 446 számú tjzkvben: A I 669 hrszám alatt foglalt ’/a beltelekből a fentebbi tételnél név szerint elősorolt nagvkoruakat, s kiskorúakat illető | 950 írtra becsült V* résznyi (nem pedig */z résznyi bir­tokjutalék) az 1881 évi aprít hó (28) huszonnyol- czadik napján délelőtt 10 órakor, mint első és 1881 évi Juniushó 9-ik napján délelőtt 10 órak'or, mint második határidőben a kaáli birtokra nézve kaál község házánál továbbá 1881 évi április (29) hnszonkllenoz- nek délelőtt 10 órája mint első és 1881. Junius (10) tiznek délelőtt 10 órája mint második árverési határ­napon a kereesendi ingatlanokra nézve azon község há­zánál megtartandó nyilvános árverésen következő felté­telek alatt eladatni fognak : u. m. 1. Kikiáltási ár a fennebb kitett becsár, melyen alul az első árveréskor az árverésre kitűzött birtokok nem fognak eladatni. 2-szor. Árverezni kívánók tartoznak az ingatlan becsárának 10°/o-át készpénzben, vagy ovadékképe papírban a kiküldött kezéhez letenni. 3. Vevő köteles a vételárt három egyenlő részlet- ben, éspedig: az első J/3-át az árverés után azonnal, a 2-ik tys-dát ugyanazon naptól számítandó 3 hónap alatt, az utolsó részt ugyanazon naptól számítandó 6 hó alatt, min­den egyes vételári részlet után a birtokbalépés napjától számítandó 6a/o kamatokkal együtt ezen kir. törvény­széknél előre kieszközölt utalvány alapján az egri m. kir. adó-, mint bírói letéti pénztárnál lefizetni. A bá­natpénz az első részletbe fog beszámíttatni. 4. Vevő köteles az épületeket a birtokbalépés napjával tűzkár ellen biztosítani. 5. Az árverés jogerőre emelkedésekor vevő a meg­vett ingatlan birtokába lép, ennélfogva a megvett in­gatlan haszna és terhei ez időtől őt illetik. 6. A tulajdonjog bekebelezése csak a vételár és ka­matainak teljes lefizetése után fog vevő javára hivatal­ból eszközöltetni. Az átruházási költségek vevőt terhelik. 7. A mennyiben vevő az árverési feltételek bármelyi­kének eleget nem tenne, a megvett ingatlan az érdekelt felek bármelyikének kérelmére, a polg. tkrdtts. 459. §-a értelmében vevő veszélyére és költségére, bánatpénzé­nek elvesztése mellett, újabb árverés alá bocsáttatni, és csupán egy határidőnek kitűzése mellett az előbbi bees­áron alul is eladatni fog. Felhivatnak azok, kik az árverésre kitűzött javak iránt tulajdoni- vagy más igényt, avagy elsőbbségi jo­gokat érvényesíthetni vélnek, hogy e részbeni kerese­teiket e hirdetménynek hivatalos lapban lett hermadik. közzététele napjától számítandó 15 nap alatt, habár külön értesítést nem vettek is, ezen kir. tvszéknél nyújt­sák be: különben azok a végrehajtás folyamát nem gátolván, egyedül a vételár feleslegére fognak utasittatni. Végül felszólittatnak azon jelzálogos hitelezők, kik. nem ezen kir. törvényszék székhelyén, vagy annak kö­zelében laknak, hogy a vételár felosztása alkalmával leendő képviseltetésök végett helyben megbízottat ren­deljenek, s annak nevét és lakását az eladásig jelentsék be, ellenkező esetben hivatalból kinevezett ügygondnok által fognak képviseltetni. Kelt az egri kir. törvényszéknek 1881. év márcz. hó 5-én tartott telekkönyvi üléséből. Áz egri kir. törvényszék elnöke: (91) 3-3. VAVRIK BÉLA. Pályázat. Áz Eger városánál újonan rendszeresített ideiglenes aljegyzői állás, melyhez évi ŐOO frt fizetés, és egy alíigyészi, melyhez 200 frt évi tiszteletdij van kötve, a képviselőtestület 1885/81 száma határozata folytán folyó év apriíhó 24-én (huszonnégy) tartandó képv.- ülésben fog választás utján betöltetni; ennél­fogva a pályázni óhajtók felhivatnak, miként kérvényeiket a jelzett határidőig, alulírottnál nyújtsák be. Eger, 1881. april 12. (109) 2-2 Tavasy Antal, polgármester Kiadótulajdonos az egri érsek-lyceumi nyomda. Eger, 1881. Nyomatott az egri érsek-lyceumi nyomdában.

Next

/
Oldalképek
Tartalom