Eger - hetilap, 1881
1881-04-14 / 15. szám
147 — A trónörökös nászának ünnepélyei Budapesten. A budapesti fogadtatás programmja ez : május 18-án érkezik az uralkodó- és a trónörökös-pár Budapestre, midőn a főpolgármester rövid beszédet tart az indóházban, s átnyújt Stephánia herczegnönek egy virágcsokrot. Az utczák íöldiszittetnek, a testületek lobogóikkal sorfalat képeznek, a Ferencz-József-kapu diadalívvé diszittetik, a palota lépcső- házában 100 leány fogadja az uj párt s este az egész főváros kivilágítása, katonazenekarok játéka az utczákon keresztül-kasul, s tűzijáték a Gellérthegyen, s a gőzhajók is ki lesznek világítva. A vigadóban diszes polgári bál tartatik. A nemzeti és népszínházban díszelőadás lesz 20-án, 21-én a polgári bál, 22-én a népszínház díszelőadása. Az Erzsébet-lányárvaházban 10 lány számára alapítványokat tesznek s az ünnepélyre kiállítják az alapitó levelet. Az elutazásnál ismét üdvözölni fogják az uralkodó párt, a trónörököst és menyasszonyát, a vendégeket s a hölgyek mindegyikének csokrot nyújtanak át. — A trónörökös egybekelése alkalmával tömeges kegyelmezések vannak kilátásban. A kegyelmi előterjesztések, ezen alkalommal hivatalból tétetvén meg, kegyelmi kérvény beadása nem is szűk séges. — Hevesmegye közönsége a trónörököshez a következő üdvözlő fe'iratot intézte: „Fönséges cs. és kir. Föherczeg, Magyarország Trónörököse ! Még dobog szivünk az érzéstől, melylyel Fönségedet s királyi jegyesét, kézfogójuk alkalmából, üdvözölni siettünk, s ime — hála a meg nem álló időnek — most még élénkebb öröm hatja át lelkünket, midőn végre elérkezni látjuk azon várva-várt pillanatot, mely az eljegyzés perczében megálmodott boldogságot a mennyből a földre hozza le 8 Fönségtek életét a földi lét legédesebb örömeivel s az ég legdúsabb áldásaival hinti be. Alig van az életben lélekemelőbb mozzanat, mint boldogoknak látni azokat, kiknek a boldogságot úgy kívánjuk, mintha magunk is boldogok lennénk általuk s velők. S hogy ne kívánna boldogságot, mennyit csak a szív elbírni képes, trónja örökösének az a nemzet, melynek királya, boldogságát a nemzetében keresi 8 példájában veti meg alapját annak, hogy utódában is áldhassa öt a nép. Fogadja Föberczegséged s fönséges menyasszonya, fogadják kegyesen, fényes esküvőjük küszöbén, ismétlését mindazon üdv- és szerencse-kivánatoknak, melyeket kézfogójuk ünnepén inkább érezni, mint kifejezni szerencsések voltunk, s melyek — ha mint hisz- szük és reméljük — mind beteljesednek : nemcsak családi s házi boldogságtól fog visszhangzani a budai király-palota, hanem a szellemi és anyagi jólét minden föltételének bírása, tehát a boldogulás biztos reményében magát már előre boldognak érző nemzet minderö8ebben hangzó örömrivalgásaitól is, mely az ország mind a négy tája felöl előre sietve, úgy veszi körül Fönségtek boldog fészkét a királyi magasban, mint a mézgyüjtö méhek a föld gyönyörének. az áldott tavasznak fejedelmi virágtrónusát! Kelt Hevesmegyének Egerben, 1881-ik évi aprilhó 11-én tartott rendes bizottsági közgyűlésében. Fönségednek legalázatosabb szolgái Hevesmegye közönsége“. — Folyó hó 26-án d. e. 10 órakor a tervezett poroszló-tiszafüredi út és hídépítés tárgyában rendkivüli megyei közgyűlés tartatik, melyen ez ügyben érdemleges határozat fog hozatni; ugyanazért az ide vonatkozó összes költségvetések, műszaki leírások, határozatok, jelentések, leiratok és előterjesztések, melyek ezen ügynek tárgyalása óta keletkeztek, ki nyomatva minden megyei bizottsági tagnak megküldettek. — A Il-ik kerületben városi képviselők választására jogosítottak (mely kerületet képezi a város második negyede vagyis 183 ház számtól 360 számig) felhivatnak, miként a megválasztandó képviselők kijelölése czéljából folyó hó 16-án délután 3 órakor az egri ó- kasino éttermében tartandó értekezletre megjelenni szíveskedjenek. Eger, 1881. apr. 12. Zalár József, elnök. — Gyászhir. Egy széptehetségü s élénktollú fiatal ember szállt idő előtt a sírba: K aj da esi József, kit lapunkban megjelent munkálatairól t. közönségünk régóta ismert. E hó 7-én szűnt meg élni s másnap számos barátjainak s ismerőseinek mély részvéte mellett temettetett el. Az irodalom s különösen a szépirodalom, egy nagy reményekre jogositó munkását veszté el benne. Béke lengjen a sokat hányatott ifjúnak hamvai felett!! — Kajdacsi József sírjánál, a temetés alkalmával, egyik barátja Csillagh Mór, következő gyászbeszédet mondott: i „Egy huszonegy éves ifjú sírjánál állunk. — És, ha meghalt volna úgy, mint a ki elsorvad hosszú fájdalomban : megsirattuk volna fiatalságát, mely az élet örömeire lett volna érdemes, megsirattuk volna a reményeket, melyeket elvitt a sirba magával. — De itt nemcsak a fiatalságot és a sirba vitt gazdag reményeket siratjuk, de siratjuk az ifjút, a ki fényes tehetségeivel arra volt hivatva, hogy kimagasodjék a tömeg közül, arra volt hivatva, hogy egykor maga vigye és fennen lobogtassa azt a zászlót, mely alá ifjú lelkesedéssel esküdött. — Mily örömmel láttuk fejlődésnek indult szép tehetségeit, lelkesedve olvastuk szép dalait, melyek minden sora forrón szerető szivének egy-egy dobbanása volt. S mikor már kezdett büszkeségünk lenni, mikor már hozzáfiíződött szép reményeinket i kezdte beváltogatni a valóság: akkor egyszerre megszűnt dobogni a nemes szív és örökre elpihent a kéz, mely teremtésre küldetett. — S most itt állok korán elhunyt kedves barátomnak koporsója felett és sirató lelkem előtt megjelennek az együtt töltött gyermek-ifjúságnak kedves emlékei. S minél kedvesebbek ezek az emlékek, annál több ékesszólással emlékeztetnek a veszteség nagyságára. Hiszen mennyi lelkesedés, mily végtelen szeretet lakott az ö jóságos szivében ! Elszorúl a keblem, ha arra gondolok, hogy irántam való barátsága milyen önfeláldozó volt! Csak három bete, hogy itt voltam és láttam. Elmondotta ekkor egy kedves kis dalát, melynek vége olyan gyönyörűen szól a túlvilágról: „Elbujdosni más hazába innen, Hol virágzás meg hervadás nincsen, A hol nincsen szenvedés, baj, bánat, Ahol a szív soha fel nem támad!“ S örült, mert „baráti szem művészi gonddal függött a lantos ujjain" s forrón megszorította a baráti kezet. Ki gondolta volna, bogy az a forró kéz oly hamar hideg lesz, hogy utólszor nézek azokba a bánatosan merengő szemekbe, hogy alig pár hét múlva halálának hírét hozza hozzám a táviró s ide kell sietnem, hogy koporsójára borulva, elzokogjam, elsirassam, a mit elvesztettem benne. — Lelkemnek minden idege reszket, midőn végiggondolom e roppant szerencsétlenséget. Meghalt erőszakos halállal, önkezével oltva ki életét. Tán rég sajgott titokban az a szív, és mert nem akart megszakadni magától, hát szét kellett azt tépnie ?! Oh! hogy a költő keblében minden érzelem megszázszorozódik ! Miért, hogy a kiben legtöbb az istenség halhatatlan része, annak kell oly hamar igazolnia az elmulandóságot? Miért van hát egy lélekben annyi sok fényesség, ha oly hamar kialszik és oly hamar elsötétül utána a szerető szivek világa? Nem úgy múlt ki, mint az elhervadt liliom, de úgy, mint az eltaposott virágbimbó. Kérdezzük egymástól, kérdezzük önmagunktól, mi bírhatta rá, hogy a legnemesebben érző kebelre szegezte a gyilkos fegyvert? Vagy, ha a vérben van az az őrültség, a mely ifjat és öreget, a mikor reácsap, ragad az örvénybe: hát akkor honnan jöttünk és hová megyünk?! Vagy lehetett-e élete olyan, hogy arczát féltette a szégyen bélyegétől és elköltözött a sirba, szűz becsületével? Vagy a párviadal legrettentöbb nemének esett-e áldozatául, és az ellenség várt napról-uapra, várt óráról-órára, perczröl- perezre, mintegy tapogatva az áldozat ütőerét, hogy mennyit szabad még annak vernie, mig a halálos pisztoly torka dördül és a kiomló piros vérnek égre szálló párája bosszúért kiáltoz ... ?! De nem itt a helye, nemes barátom, hogy pihenésedet zavarjam olyan kérdésekkel, melyekre magaddal vitted a választ sírodba. — Eljöttem, hogy teljesítsem, a mit tőlem utolsó versedben kivántál, hogy „ne hagyjalak megsiratatlanúleljöttünk elbúcsúzni tőled, eljöttünk, hogy elmondjuk, mennyire szerettünk, hogy a sirgödör sem választ el bennünket drága emlékedtől. Eljöttünk nyugodalmat kívánni neked mindörökre! Igen —mindörökre! Oh! mint fáj ez a szó! Letiprott virága huszonegy tavasznak! akkor kellett örök álomra menned, mikor — ime — a természet uj életre ébred ? Vagy az is csak azért ébred, azért jön a tavasz, azért hozza vissza a kikelet ezer ékességét és ezer virágát, hogy a költő sírja ne maradjon virágtalan? csak azért térnek vissza a csalogányok az elhagyott bokrokra, hogy onnan sírodra szállva, eltanulják és tovább zenghessék a dalokat, melyeket a te kezed le nem ir többé nekünk? — Béke veled! aludjál és legyenek édes álmaid! úgyis kevés volt az öröm, a mit neked nyújtott az élet. Legyen nyugodalmad olyan nagy, olyan mély, a milyen mély és nagy a mi bánatunk a te elvesztésed miatt, feledhetlenül szeretett barátom ! Isten veled! Isten veled!“ — Az önkénytes tűzoltó egylet f. hó 10-én közgyűlést tartván az alapszabályok tárgyában, a már módosított alapszabályok isméti átdolgozása egy újabb küldöttségre bizatott. Volt és van azonban e közgyűlésnek egy sajnos eredménye, az t. i. hogy a gyűlés folyamán felmerült nézetkülönbség és félreértések következtében a parancsnokság (Kempelen B. Fischer S. és Sebestény I. urak) beadták lemondásukat. Nagyon sajnálnók, ha egyesek személyes érdeke megzavarná az egylet kebelében a szép egyetértést, és a virágzásnak indúlt egylet működő tagjai közt viszály és visszavonás ütne ki.
