Eger - hetilap, 1880

1880-03-04 / 10. szám

77

Momonoff az uralkodónöt a legnagyobb izgatottságban hagyta el.

Kevés perez után II. Katalin 8 Potemkin szemben állottak egymással.

Katalin, ügy látszék, azon férfit, ki fölötte oly hatalommal birt, mint senki más, tekintetével akarta áthatni mielőtt szavait hozzá intézte volna, hanem annak egy arczmozdulata sem árulta el azon szándékokat, melyeket kebelében rejtett.

„Tudod-e Alexandrovics Gergely," kezdé végre a czárnö, „hogy gonosz dolgokról, felségsértö tervekről vádolnak?“

„És az én kegyes úrnőm hitelt ád e vádaknak?“ válaszolá Potemkin hideg méltósággal.

„Nem, Alexandrovics Gergely“; szólt II. Katalin, „mert arról vádolnak , hogy álnokúl idecsaltál , hogy erőszakkal hatalmadba kerítsed kezemet és Oroszország trónját, s ezt lehetetlennek tartom. Ismerem hűségedet mint te az én lényemet ismered, mely uralkodásra van teremtve s férfit maga fölött, de maga mellett sem tűr.“ Potemkin mosolygott. „Az én császárnöm,“ viszonzá rövid szünet után, „n^ugodtabban allmtik e födél alatt miut palotáiban Pétervárott vagy Czarszknje Szólóban. Szolgájának sohasem fog eszébe jutni, hogy szabadsaga- vagy hatalmától megfoszsza.“

„Tehát miféle terveid vannak velem ?“ mormogá II. Katalin, mialatt keresztbe font karokkal Potemkin elé lépett, „mert kilátom belőled, hogy valamit titkolsz.“

„Szabad nyíltan szólanom?“

„Parancsolom.“

„Nos tehát, igen, vannak titkos szándékaim,“ viszonzá Potemkin, „melyeket csak az én nagy uralkodónöm előtt fedezhetek fel. Azért vezettelek ide, hogy az utat Byzanczba megmutassam neked . . . Meggyőződtél, hogy ezen országok, melyeket kardom hódított meg számodra, kevés év alatt széles birodalmad leg- virágzónb országaivá váltak, most elég erősek vagyunk, hogy egy újabb, nagyobb feladatra gondoljunk.„

„És melyik lenne a feladat?“

„A törökök kiűzése Európából.“

„Nagy gondolat!“ szóit a czárnö.

„Oly gondolat, mely méltó arra, hogy oly nagy fejedelemnö, mint te vagy, megvalósítsa,“ folytató Potemkin. „Te rég felfogtad e gondolatot, dicsöségteljes tetteid, viiágtörténeti vállalkozásaid az utóbbi években mind ez irányt követték; ne habozz tehát bevégezni, mit oly felségesen megkezdél; töltsd be a feladatot, melyet a sors rád bízott midőn a czárok ös trónjára ültetett: állítsd vissza a görög kereszt keleti nagy birodalmát!“ „Nincs egyéb mondani valód Alexandrovics Gergely?“ kérdé Katalin rövid gondolkodás után,

„Van, felséges asszonyom“ —

A még mindig gyanakodó zsarnoknö egy büszke mozdulattal látszék Potemkint mérsékletre inteni.

„És az?“

„Vannak elégedetlenek birodalmadban, kik csak azt a pillanatot várják, mikor fiad nagykorúvá lesz, hogy kényszerithessenek téged, hogy átengedd neki trónodat, mely öt a törvény szerint megilleti“ —

„0 ismerem őket, a nyomorúltakat!“ mormogá Katalin.

„De ismered-e az álbarátokat is környezetedben, ezen alávaló teremtményeket, kik előtted mint a kutyák csusznak-másznak, s mégis egy pillanatig sem fognak habozni s téged sorsodra hagynak, mihelyt ez előnyösnek látszik nekik?“ — folytató Potemkin. „Csak egyedül én szolgálok neked törhetetlen hűséggel, nem önzésből, nem, — irántad és a haza iránt való szeretetböl. E szem,“ szólt tovább, a fekete szemkötöre mutatva, „melyet érted, az Or- loff Alexisszel vivott párbajban, egy pisztoly lövés által vesziték el, jobban szól mellettem és szándékaim tisztasága mellett, mint a Momonoffok s szeszélyed többi teremtményeinek üres fecsegése.“ „Akarod, hogy Momonoffot elbocsássam ?“ szólt Katalin, kit Potemkin szavai látszólag megínditának.

„Nem, felséges asszonyom, hogyan merészeljem ezt kívánni“ viszonzá élénken Potemkin, „csak arról akarlak meggyőzni, hogy itt az időpont, melyre mindketten évek óta vágytunk, hogy a törököket Ázsiába kergethessük.“

„S elég erősek vagyunk-e, hogy ez óriási tervet keresztülvi- hessük, barátom ?“ mondó Katalin nagy lépésekkel járva fel s alá.

„Mí csak akkor vagyunk gyengék, ha békében élünk,“ világositá fel öt Potemkin; „mert ekkkor emeli fel kigyófejét az összesküvés és az ármány; háborúra van szükségünk, hogy a hadsereget foglalkoztassuk s a nyughatatlan elemeket az ágyúk torkai elé vezessük.“

„Igazad van, de szövetségesekre van szükségünk“ — veté ellen a czárnö.

„Legsíkosabb terveidről is évek óta értesülvén,“ szólt Potemkin bal lkán, „II. József császárral alkudozásba bocsátkoztam.“ —

„És ö hajlandó?“

„Több mint ez, el vau határozva, velünk a félhold ellen sikra szállni.“

„S ezt te vitted véghez, Gergely, te, kit úgy Írtak le előttem mint lázadót?“ kiáltott fel II. Katalin, kinek szemei szokatlan fényben ragyogtak.

Potemkin némán hajtotta meg magát e hatalmas asszony előtt, ki nyájasan nyújtó feléje mindkét kezét, s midőn Potemkinon a pillanat nagyszerűsége erőt vett s előtte térdre borúit, jobbját gyöngéden vállára tévé és igy szólt: „Most egyek vagyunk, Alexandrovics Gergely, és ezentúl e világon semmi se válaszszon el bennünket!“

Chersonban májushóban 1787-ben köttetet meg amaz emlékezetes szerződés II. Katalin és II. József császár között, melyben a szultán ellen háborúra és Törökország felosztására szövetkeztek. E győzelmekben gazdig háborúban Suvarov, Potemkin hadvezére, a legszebb babérokat, aradta; osztrák részéről ellenben változó szerencsével folyt a harcz, melynek végét József nem érte meg. —

A czárnö, miután Potemkintól búcsút, vett, még Szebasztopolt látogatta meg, s várlakából élvezte a bengali tűzzel megvilágitott hajóhadának pompás látványát s aztán más úton visszatért székvárosába.

Pétervárról Potemkinnak a „tauricai“ büszke melléknevet adományozta s megparancsold az államtanácsnak, hogy a Krim meghódítójára dicsöitö iratot szerkeszszen és az egész birodalomban közzétegye.

Azon napon, melyen Potemkin örömtöl sugárzó arczczal vitte meg unokahugának e nagy hirt, ez pajkos mosolylyal mondá; „Nos Alexandrovics Gergely, tulajdonképen kinek köszönheti mindezt, a nagy kegyet a félt kegyvesztés és száműzés helyett ?

„Neked, gyermekein, senki másnak;“ válaszolá Potemkin a szép leánykát gyöngéden megezirógatva.

„És az én jutalmam?“ szólt a kis hölgy.

„Határozd meg magad,“ mondá Potemkin.

„Komolyan mondod?"

Jgen,“

„Jól van, tehát Braniczki kezét kérem.“

„Braniczki kezét? Mikép adhatnám azt neked, mi nem az enyim ?“

„De ö enyim, már rég óta,“ mondá Natália, „én szeretem öt és ö szeret engem, tehát csak az ön áldása hiányzik, nagybátyám !“ —

Potemkin hevesen kezdette bajuszát pederni, de egy negyedórával később mégis megáldotta a szerelmes párt, mely örömitta- san térdelt előtte.

Csak egyet kötött ki. Braniczka grófnénak öt ép oly kevéssé volt szabad elhagynia mint Engelhard kisasszonynak, s mikor az ifjú házasok hires nagybácsijokkal este a kandalló lobogó tüzénél ültek, nem egyszer volt szó Natália ötletéről, melynek szerencséjüket köszönhetik, és Potemkin sikerült regéjéről.

■ ■ f

HIEFU ZBB.

* Királyasszonyunk e hó 16-ára érkezik vissza Irlandból. Ezalatt Rudolf trónörökös még meg fogja látogatni felséges annyját.

— A tűzoltó-egylet február 29-ikén tartotta meg élénk érdeklődés mellett közgyűlését, melynek a tisztikar választása képezte főtárgyát. A választás következőleg ejtetett meg: elnök lett Tavasy Antal, alelnök Babies István, főparancsnok Kempelen Béla, alparacs- nokok Sindellár József és Párizsa János, titkár Dusárdy József, pénztárnok Matékovies Mór, ügyész Fiseher Soma, orvos dr. Kösz- ler József, építész Gyubek Lajos. A tisztikar választása úgy szólván egyhangúlag történt, szavazásra csak az egyik alparancsnoki állás betöltésénél került a dolog, hol Sindellár József és Fischer Soma között folyt küzdelem ; a beadott szavazatok összegéből Sindellár József kapott hetvenhatot, Fiseher Soma pedig huszonnyol- czat. Választmányi tagokká lettek a pártoló tagok közül : Fiilöp József, dr. Danilovics Pál, Gröber Ferenez, id. Samassa János, Zsen- dovics József, Sebvartz Herman és Dálnoky János, a működő tagok közül : Pásztor Bertalan, Sebestény István7 Kronberger Mihály és Morgenstern Izidor. — Danilovics Pál indítványára, ki egyszersmind az egylet tiszteletbeli főparancsnoka, tiszteletbeli alparancs-