Eger - hetilap, 1880
1880-03-04 / 10. szám
74 Szegény hazánk! ha belsejébe néz, Megrázkódik reá: már nem hívja senki Többé anyánknak, sírunk ö, a hol Csak a bajokról nem tudó mosolyg. Hol Rívás, nyögés, jaj metsz át a szélén, És senki sem tesz róla. Balgatag Ábrándozásnak tartják a vadúlt Bánat haragját, s a halál-harang Csengvén, alig van e kérdés : kiért ? Hol a jelesebb hős előbb elasz’, Mint a kalapján rezgő kis virág A hol betegség nélkül jő a halál. Az igaz, hogy ezen kép Skócziáé volt, sok századdal ezelőtt, és egy rossz király okozta; azért e részben reánk nem illik, mert ami királyunk a legjobb, — hanem reánk illik a kép tárgyánál fogva, mely hasonlóvá teszi a Lukács B. által a képviselőim elé tárt képhez, melyben a sok ezerre menő árverés statistikáját és a koldusbotra jutott nép nyomorát lerajzolta. Nagy dolog is az, midőn a kormányt védő szónok E*es H. azt mondja, bogy úgy vagyunk mint a kinek van tehene, de más feji. A hatalmat olyannak tartja, mint a leány szerelmét, azé a ki elnyeri, akar érdemes reá, akar nem. A lehetetlenséggel küzdeni nem lehet. — Ez már beválik quodlibetnek. — Azt mondja erre Simonyi J. hogy bajaink forrása a társadalmi osztályok decompo- sitioja, a kormányzatban mutatkozó chablonszerüség és a fokozódó elszegényedés, mely a népet végveszéllyel fenyegeti. Sz. K. pedig azt mondja: hogy az ország 100 frl jövedelméből 53 frt az adósságai után fizetendő kamatra esik, tehát marad minden egyébre 47 frt. Miért nem számolja ki azt is, hogy a mostani gazdálkodás mellett hány év múlva következik be az, hogy semmi sem fog maradni? Erre a katastrofára készülni kellene; — hiszen ha a népnek már semmije sem lesz, neki mindegy akár német, akár muszka kenyeret eszik ? így eljöhet az idő, hogy ismét nomád életre adja magát, mint ősei és akkor feleslegesek lesznek a parlament bölcsei, mert nem lesz nép, mely nekik a napidijat megfizetné. Igaz az, hogy ha a végrehajtás alá került birtok eladatik, lesz gazdája Péter vagy Pál, német, franczia vagy belga, de akkor ez az ország nem lesz magyar, hanem azokról fog elneveztetni, kik bírják a földet, — mert az nem fog számba vetetni, ha a magyar nemmagyar volt bérlőjének cselédje lesz. De szóljunk higgadtabban. Nagyon szép a mit Quesnai franczia állambölcs mond ez érdemben. Bár megértenék azok, a kiket illet. „Az állam rendkívüli szükségein segíteni akarók egyedül a nemzet jólétében és ne a pénzemberek kölcsönében helyezzék bi- zalmokat, mert a készpénzbeli gazdaságok titkosak és nem ismertek sem királyt, sem hazát. A kormány nem annyira a megtakarításokra, mint inkább az ország felvirágozásának érdekében szükséges műveletekre gondoljon; mert a gazdaságok növekedése által a legnagyobb kiadások is megszűnnek túlságosak lenni. De az egyszerű kiadásokkal ne zavartassák össze a visszaélés, mert ez a nemzet minden gazdaságát elnyelheti. Az állam óvakodjék a kölcsönöktől, melyek pénzügyi javadékokat képeznek, mert ezek emésztő adósságokkal terhelik az államot, a pénzügyet külön választják a mezei gazdaságtól és az arra szükséges eszközöket elvonják.“ No már a mostani kormány eljárása ezzel tökéletesen ellentétes; mi kölcsönből fizetjük a kölcsönt, és ha a kormány azt hiszi, hogy igy is fel lehet tartani az országot, ugyan miért nem fejti ki bővebben ez elméletet? hiszen bolond lenne a földműves veritékezve szántani, ha tudná, hogy a nélkül is meg tud élni ! Jól emlékszem az egykori tiszaszabályozási gyűlésekre, hol az elnök többnyire ezen szavakkal kedveskedett az érdekelteknek: „Örömmel jelentem, hogy olcsó kölesönt kaptunk.“ De úgy látszik, van némi különbség az állam és egyes emberek között; mert ugyan ezt tették azon nyomorultak is, kik a kölcsön miatt maradtak birtok és hajlék nélkül. Váljon nem ugyan ezen krach fog-e bekövetkezni, az államra is, ha egyes polgárai koldus botra jutnak? Legalább a természetes következtetés azt mondja, igen; mert az ok és okozat közötti összegfügést semmi sophismával sem lehet nem létezővé tenni. — És ha a kormány maga hirdeti, hogy a mostani törvényhozás ezen átalános pusztuláson segíteni képtelen, miért nem appellál a népre mint Angliábau szokás, hogy meetiogekben nyilatkozzanak, majd elhallatszanék akkor a népszava oda is, a hová most el nem jut. Az igaz, hogy nagy különbség van Anglia és Magyarország között, mert ott akkor hívják össze a népképviselőket, mikor országos ügyről van szó; nálunk pedig haza küldötték őket, mikor Bosnia adnectálásáról volt szó; pedig követeink voltaképen a választókat képviselik, tehát igazságos, hogy védjék meg a nép érdekét vagy megszűntek képviselők lenni. A népszerűség, Wellington szerint, azoknál becses, kik mindent tettek, hogy kiérdemeljék, és semmit azért, hogy megnyerjék. Adja Isten, hogy ne érjük meg azt, a mit Salvianus a rómaiak sülyedéséröl mondott. „A bárbárokhoz mennek, és nem bánják meg; inkább akarnak a rabság szine alatt szabadon élni, mint a szabadság szine alatt rabok lenni. Mi lehet nagyobb bizonyítéka a római romlottságnak mint az, hogy több becsületes nemes római, kiknek a status legfőbb becslilésök tárgyát képezte, a római romlottság kegyetlensége által arra kény- szerittettek, hogy nem akarnak rómaiak lenni.“ Isten mentsen hogy ez rajtunk is teljesüljön; mert akkor Széchényi szavait meg kellene fordítani: Magyarország volt, hanem nem lesz. íme a Kanaán földe és nyomor, szabadelvüség és zsarnokság, élez és komolyság, ez a Quodlibet. Szabolcsi. Hajdan és most. (Folyt.) Hajdan a falusi földesúr lakának nem volt kapuja, annak jeléül, hogy a világhírű magyar vendégszeretet minden betérőt tárt kapukkal fogad ; most nincs kapuja azért, mert az üres udvaron és házban nincs semmi őrizni s elzárni való, hacsak nem a nyomor, melyet a magyar ember az utólsó perczig titkolni szeret, s eszeveszetten folytatja a már megszokott oktalan fényűzést, mindaddig míg csak hitele végkép ki nem merült s az örvény teljesen el nem nyelte. Hajdan a bálba készülő lányka megelégedett azon arany skó- fiumos virágos viganóval, melyet még anynya is viselt s kevés változtatással termetéhez önmaga szabta ; ma, minden bálra, a harisnyától a fejdi8zig, egészen új toilettet követel az elkényesztetett gyermek, s a család ezen kis zsarnokának ,finom* Ízlése csak úgy lesz kielégítve, ha bécsi, vagy legalább budapesti, elsörendö divat kereskedésekből, udvari szállítóktól vásároltattak a kívánt czikkek. Ily módon aztán a lágyszívű papa minden bál után szegényebb lesz 200—300 forinttal, vagy ha két, három leányt kénytelen báloztatni, kétszer háromszor ennyivel. — „De hiszen,“ mondja a gazdag vöre számitó anya, „al eánykától, ki a jogászbálban fehér atlaszruhát viselt, csak nem lehet megtagadni, hogy a kartonbálban rózsaszín selyemben jelenjék meg,“ — melyhez aztán természetesen ily szinü harisnya, topán, legyező, fejdisz s, csak a jó Isten tudja, még mi minden kell. így aztán, nem csodálhatni, ha farsang végén a papa bugyellárisa gyakorlatilag czáfolja meg, a physicusok által felállított azon tant, hogy : a természetben üresség nem létez. — A számítás nélkül való költekezés, az élvvágy és feltűnési viszketeg, szóval a nagyzás hóbortja, sok ember boldogságának megásta már a sírját. Sokan vannak, kik ahelyett, hogy komolyan s észszerűen gondolkodnának, vakokként engedik magokat vezettetni szenvedélyök által a fényűzés laptorjáján mindig feljebb és feljebb, mígnem a szédítő magasból egyensúlyt vesztve hullanak alá s a pazarfényü termekből, az eddig semmibe sem vett szegénység nyomorúságos gnnyhójába jutnak. Hajdan az anya leányának a sütés, főzés, varásban való jártasságával dicsekedett, a mostani, kisasszony, (ó pardon! hogy udvariatlannak ne tartassam, sietek kijavítani hibámat) a mostani nagysádok, ha látogatók s különösen ha ezek között udvarlóiknak is jöttét várják, a legkisebb tárgyra is kiterjedő gondos figyelemmel raknak el mindent, a mi arra engedne következtetni, hogy a háznál várni, stopfolni s más efféle nöimunkákkal is foglalkozni tudnak és szoknak, s mikor ez igy szépen elrendeztetek és a szakácsnőnek az uzsonna fontos kérdésében a parancs kiadva lett, zongorához ülnek vagy a franczia irodalom valamely sikamlós férezmüvének olvasásához fognak. — Nem állítjuk., hogy a nö kezébe csak a tű, fözökanál és szakácskönyv való. A szellemi foglalkozás fejleszti az értelmet, nemesíti a szivet s finomítja az Ízlést és igy a nőket attól elvonni nem szabad. A baj nem ott rejlik, hogy a nők olvasnak, zongoráznak s a jég pályán a sport egy nemét is űzik, — kárhoztatni csak azt lehet, hogy az ismeretterjesztő s szivnemesitö olvasmányoknak rendszerint elébe teszik a kiilhatásra törekvő, érzék csiklandoztad, erkölcsrontó fércz- munkákat, melyek a könyvpiaczot mindig jobban és jobban elárasztják ; bárhoztatandó az, hogy az eladó leány, ki a franczia irodalomnak a magyar könyv piaczra küldött összes kétes becsű termékeit átolvasta, a zongora-játékban kis művésznővé képezte ki magát s kinek Ízlése a báli toilette megválasztásában a netovábbig fejlődött ki, a háztartás vezetésében teljesen járatlan, s talán
