Eger - hetilap, 1880
1880-02-26 / 9. szám
68 marck herczegnek, hogy még jókor felismerte az orosz viszonyok tarthatatlanságát és a roskatag Oroszország helyett az erőteljes Ausztria-Magyarországgal lépett szövetségre. Konstantinápolyból Írják, hogy hosszas fontolgatás után végre elhatározta a porta, hogy békés utón intézi el ügyét Montenegróval. Ez elhatározásban nagy érdeme van Szavasz az új külügyminiszternek, ki azon nézet mellett küzdött, hogy e kérdésben sokkal fontosabbak a politikai okok a stratégiai aggodalmaknál. A „Times“ jelenti Kabulból: Roberts tábornok Shir Ali pénzügyminiszterét okmányokkal ellátva azon megbízással küldötte Ghuzniba, hogy az angol kormány hajlandó bizonyos korlátozások mellett valamelyik szirdárt Afganisztán uralkodójául elismerni. A nemzet összegyűlt képviselői egyezzenek meg tehát, hogy kit akarnak megválasztani. Roberts tábornok egyúttal meghívta a felkelők főnökeit Kabulba, hogy együtt értekezést tarthassanak ez ‘ügyben. rr .A. le c z Irénke. t febr. 22. Egy virág tört, — egy örömmel Szivünkben kevesebb; Uj sirhalom . . . megújult gyász . . . Szivünkön újabb seb. Lefutott egy piczi csillag, — Sötétebb lett egünk; Uj köny ragyog — földi csillag — Uj síron könyeziink! Édesanya édes csókja Hiába meleged; El nem űzöd, fel nem oldod Ajkárul e jeget! . . . Anyaszivnek dobogása, Anyasziv beszéde: Gyermeked nem ért meg többé! . . . Oh, mennyit vesztél te! Elvesztetted! ... A kemény szó Sziveden átnyilal . . . Ott állasz a koporsónál Lelked fájdalmival . . . Fájdalmaddal, melyre vigaszt Ki adna, ki adhat ? Ki érthetné, enyhíthetné Az anyafájdalmat ? . . . Csak te tudod, csak te érzed: Mi a sir, mit rejt el ! Mily örömöt, mennyi üdvöt Siratsz el könyeddel! . . . Gyermekeddel oda zárják Örökre szivedet; — Lelked kincse marad e sir; Feledned nem lehet! Ne, ne feledd ! — hisz anya vagy ; S úgyis mi változott ? Bölcsője a sir lett, — imád’ Most ott imádkozod ; Szereteted, áldó gondod Ott lebeg, ott viraszt: S ő álmodja tovább álmát, Életét, a tavaszt . . . Sándor. Potemkin regéje. Történet az orosz udvari életből Sacher-Masochtól. (Folyt.) Nehány nappal később, miután a mi kis hölgyünk a nagy Potemkinnal szerencsés ötletét közölte, ez azon titani erő- és erély- lyel, mely fölött rendelkezők, annak megvalósításához fogott. Ezer kéz munkálkodott, hogy ama sziklákat szétrobbantsa és eltávolítsa, melyek a zöld Dnieprt futásában akadályozák és ágyát tneg8ztikíték, ezer más phantasticus állványokat emelt, mint valami nagyszerű látványos darabhoz a színpadon, és ezer és ezer ember súlyosan megrakott teherhordó állatokkal vándorolt Moszkva- és Varsóból Cherson felé. Itt, úgy látszék, mintha új bábeli torony keletkeznék, ott azt hitte volna az ember, hogy Semiramis függő kertjeit látja újra felvirúlni. II. Katalin czárnö ezalatt, nagy kísérettel, melyhez valameny- nyi európai hatalom követe is csatlakozott, elhagyta Pétervárat és Kiew felé vette útját. Minden állomáson nem kevesebb mint 560 lovat kellett készen tartani, hogy e hallatlan társaságot tovaszállitani lehessen. Kievben megállapodott a hatalmas uralkodónö Europa- és Ázsiában. A Dniepren kellett volna tovább utaznia; de még jég takarta habjait. A czárnö a czárok ez ősi várában nehány hónapig tartotta udvarát; egyik ünnepély a másikat követte, s az orosz érzelmű lengyelek Branizki, Lubomirszki, Sapieha, Potoczki ide jövőnek, hogy neki hódoljanak. A tavasz végre Potemkin zöld vizi-útját felszabadítá bilincseiből és II. Katalin kíséretével most már hajóra szállhatott s ötven gályán evezett a folyamon lefelé. Csodálatos látvány tárúlt most fel mindkét part mentében a czárnö és ámúló kísérői szemei előtt. Hol Potemkin ellenségei, kivált az elútazása előtt a testőrség soraiból a császárnö szolgálatára hadsegédi minőségben meghívott s általa kegyelt Momonoff, nép- telen pusztaságot, egy második Szaharát véltek találni, ott közel és távol nagy városok tűntek fel, melyeknek aranyozott tornyai a napfényben csillogtak; falvak csinosan épített, fehérre meszelt s vörös cserépzsindellel födött házakkal, milyenek a Kelet legtöbb országában akkoron még teljesen ismeretlenek valának; a zöld legelőkön nagymennyiségű s a legjobb fajú szarvasmarha, ló és juh legelészett; emitt szántó emberek az eke után haladva barázdákat húztak a kövér fekete földbe, amott az öregek vidáman üldögéltek hatalmas korsók mellett a korcsma előtt, melynek zöld koszorúja hivogatólag intett, míg zsidó zenészek a csinos fiatal népnek, mely ujongva járta a kozáktánczot, talp alá húzták. A legkülönfélébb nemzetek, sajátszerü viseleteikben, uralkodó- nőjük üdvözlésére sereglettek össze s süvegeikkel integettek feléje s ujongtak' mikor mellettök elhaladott, együtt látott itt görögöket, armeniaiakat, kis-oroszokot, kozákokat, tatárokat zsidókat, karaitá- kat, lipovaniakat és czigányokat. A jogos büszkeség érzetével tilt a czárnö császári öltözékében aranyozott gályája fedélzetén s Po- temkintól, ki hidegen s önérzetesen állott oldala mellett, majd valamely város nevét kérdezgette, melynek fehér falai a láthatáron tündöklőitek, majd ama népeket, melyek üdvözletére siettek, — és Potemkin egy pillanatra sem jött zavarba, oly neveket említett, melyeket a legjobb térképeken hiába kerestek volna és melyekről tudta, hogy a czárnö majdnem oly hamar fogja elfelejteni, mint a mily gyorsan fülében elhangzottak. Momonoff felhasználta azt a kis szünetet, mely alatt Potoczki vajda Potemkinnal beszédbe elegyedett, hogy Katalin fülébe súgja, mikép mindez csak szemfényvesztés, melyet az éj beálltával az elhagyott pusztaság váltand fel. De eljött az éj és a czárnö, ki szándékosan maradt a födél- zeten, ötven-ötven ölenként óriási farakásokat látott égni, melyek messzire nappali világosságot terjesztettek, s azok világánál, mint előbb a nap fényénél, városokat, falvakat, vidám, jól öltözött embereket, a bűvös lámpa tarka képeihez hasonlóan, szakadatlan sorban látott maga előtt elvonúlni. „Nos Momonoff?“ szólt ö gúnyosan összeránczolva homlokát. Momonoff ajkába harapott s hallgatott. „Hol fogjuk az éjt tölteni, Potemkin?“ fordúlt Katalin teljes megelégedését visszatükröző tekintettel a fökormányzóhoz. „Ha felségednek tetszik, palotájában Katalinvártt,“ viszonzá a kérdezett. „Katalinvár? most hallom először e nevet,“ csodálkozék a czárnö, „s nem tudtam, hogy ott palotám is van.“ „Mit ö excellentiája oly hangzatosán palotának nevez, valószínűleg takaros faház lesz, a kisoroszországi nemesi lakok stíljében építve,“ gunyolódék Momonoff. „Palota az, melyet ö felsége számára alázatos rabszolgája, Potemkin építtetett,“ viszonzá Potemkin a fiatal kegyenczet feleletre, sőt tekintetére sem méltatva, a czárnö felé fordúlva. „Felséged meg fog arról győződni.“ Egy órával később Katalin gályája egy tiindériesen kivilágított épület előtt kötött ki, melynek perzsa szőnyegekkel beterített s virágokkal díszített lépcsözete egészen a folyamig ért le; görög templomra emlékeztető, pompás oszlopsorral körülvett homlokzata
