Eger - hetilap, 1880
1880-06-10 / 24. szám
XIX. év-folyam. 24. szám. 1880. június 10-én Előfizetési dij: Egész évre . 5 írt — kr. Félévre. . . 2 „ 50 „ Negyed évre .1 „ 30 „ Egy hónapra. — 45 . Egyes szám — 12 „ EGER Hirdetésekért minden 3 hasábozott petit- sorhely után 6, bélyegadó fejében minden hirdetéstől ■30, nyilttérben egy petit- sorhelyért 15 kr fizetendő. Poliiikfii s vegyes tartalmú hetilap. Megjelenik minden csütörtökön. Előfizetéseket elfogad : a kiadó-hivatal (lycenmi nyomda,) a szerkesztőség (sóház-uteza Mooserféle ház) és Szolcsdnyi Gy. könyvkereskedése. (Alapítványi új ház a lyceum átellenében) s minden kir. postahivatal. Hivatalos hirdetésekért előre fizetendő: egyszeri közzétételért 1 frt 30 kr.) Felelős szerkesztő: UDr_ ZE^elsete jE^ererxcz. Főmunkatárs: I_iőrln.czif3r János. A vasárnapi niunkaszünet közegészségi szempontból. E czim alatt nemrég egy füzet jelent meg, mely tanulságos tartalmánál fogva megérdemli, hogy vele foglalkozunk s t. olvasóink figyelmébe ajánljuk. A vasárnap eddig kiválólag mint egyházi intézmény volt ismeretes, de, mint arról meg fogunk győződni, társadalmi jelentősége is van, s kívánatos, hogy a közönség ez oldaláról is méltassa. A vasárnap a munkaszünet napja; csakhogy a legtöbben a munkaszünetet mint megengedett henyélést, költséges, és sajnos, nem ritkán mértéktelen dinom-dánomozást fogják fel, elég hibásan. A folytonos munka, legyen az testi vagy szellemi, megapasztja erőinket, s ezeket csak a nyugalom, és üdülés szerezheti nekünk vissza. Erre való a vasárnap, mely, mint az úr napja, első sorban az áhitatnak, s mint a munkaszünetelés napja is, másodsorban a szellemi üdülés és a munkaerő megujúlásának legyen szentelve. Lehetetlen tehát a vasárnap jelentőségét a munkás osztályra s társadalomra nézve fel nem ismerni; mert mig egyrészről a vallásosságot és közerkölcsiséget mozdítja elő, másrészről azon fontos nemzetgazdászati eredménye is van, hogy, mint az erőgyűjtés napja, a munkára képesít, mi által a magán- és közjóiét egyik hathatós emeltyűjévé válik. Mily rosszúl cselekszenek tehát azok, kik a helyett, hogy e napot, az áhitat órái után, családi vagy pedig szelídebb társas örömök között, a mennyire lehet künn a szabad természet ölén, töltenék el s ekkép keresnének üdülést, a korcsmák s kávéházak egészségtelen légkörében mértéktelen élvezetekbe merülnek, s erőiket kimerítik annyira, hogy másnap sem kedvök sem képességük a saját s családaik létét biztositó munka folytatására. A könnyelmüebbek a vasárnapi vigság okozta kimerültséget a hétfői munkaszünettel (blauer Montag) akarják helyreütni; de a legtöbbnek ez sem a nyugalom napja, hanem folytatása a vasárnapi dorbézolásnak, új erö- pazarlás, melynek uzsorakamatai: a testi s lelki elnyomorodás és Ínség; pedig tudniok kellene, hogy a testi egészség gazdaság, health is wealth, mint a practicus angol mondja, s hogy ezt a gazdaságot elvesztegetni a legnagyobb könnyelműség. Bár szivökre vennék ezt munkásaink! L.—F. (Vége köv.) A mostani mészáros-ipar. Az ipar-törvény életbeléptetésével neki zúdult hazánkban a kapzsi haszonvágy úgy szólván valamennyi iparágnak s azóta űzi mesterségét a fogyasztó közönség rovására. Ma szabadon űzhet ipart boldog boldogtalan, ha a törvényben előirt egykét lényegtelen feltételnek eleget tesz. Az ipar-ágak közt a mészáros-ipar egyike azoknak, mely mindennapi szükségletet van hivatva kielégíteni, s hol épen ezért a legtöbb visszaélés követtetik el, s mi ennél még sajnosabb, a törvény még annyi gondot sem fordított arra, mint akármely kézműiparra. A mészárosok szabadon határozhatják meg a hús árát, szabadon vághatnak bármilyen marhát egyforma vagy különböző árakért, legfelebb bejelenteni tartoznak az általuk megszabott árakat a hatóságnak s kifüggeszteni eladási helyiségüknél. Egészen haszontalan intézkedés. A fösulyt arra kellett volna fektetni, hogy ne zsarolhassák tetszés szerint a közönséget, hanem tisztességes árért adjanak egészséges, tápláló húst. Az iparszabadságnak e téren, legalább nálunk, tapasztalás szerint, semmi eredménye. Különben a mészáros urak nemis igen tűrik meg, hogy valaki, hacsak nem czébelijök, mesterségükbe hivatlanúl beleavatkozzék. A limitatió idejében a hatóság ahhoz képest szállította fel vagy le a hús árát, a mint a marha ára emelkedett vagy leszállóit. Most azt tapasztaljuk, hogy ha a marhát tizedrész áron adják is mint máskor, azért a hús ára épen nem száll alább, s jó, ha még nem emelkedik. Ezelőtt holmi vén gebéket nem engedtek levágni; most levághatja az 50 esztendőst is, ha egészségi állapota nem esik kifogás alá. Nem ellenőrzi, nem korlátozza senki e nyereséges üzletet, s miért ? mert a törvény nem nyújt erre segédkezet. Az ipar törvény 33-ik §-a ugyan azt mondja, hogy jogában áll a törvényhatóságoknak külön intézkedéseket is tenni, — de csak azon esetben, ha a húsmérés szabad gyakorlása mellett egyes községeknek hússal való ellátása állandóan biztosítható nem volna. A törvény ezen szakasza meglehetősen homályos és semmi tájékozást nem nyújt arról: hogy meddig terjedhetnek ezek a külön intézkedések ? s igy nagyon kevéssé van segitve a közönségen, ha a hatóságnak mindössze csak felügyeleti joga van arra, hogy a kivágandó marha egészséges legyen s a mészáros a húst becsületesen megmérje. A méter-mérték behozatala sem változtatott a húsárakon, sőt rosszabbra fordult a dolog, mert most a régi 28 latért éppen annyit, vagy talán többet kell fizetnünk, mint azelőtt 32 latért. S ha még a 28 latból is legalább kettő nem hiányzanék, vagy ha legalább ehető jó húst szolgáltatnának ki; de a legtöbb esetben félnapi főzés után még a kutya is háromszor fog neki, még meg birja rágni. Élvezhetetlen, rossz, vén marha biz’ az; de ez a törvény szerint nem tesz semmit, csak egészséges lett légyen, ezt pedig a mészáros váltig állítja, tehát el kell hinnünk. Meg lehet, hogy az ilynemű panaszokra a vármegye vagy város urai (mint a hogyan a köznép mondja,) csak mosolyognak, mert hiszen ök a legszebb darab húsokat találják asztalukon minden nap. No, de ez természetes; mert a mészáros tudja, vagy megszokta kérdezni, hogy kinek viszi a cseléd a húst, s van esze, hogy rossz helyen maga ne demonstrálja, hogy drága pénzért milyen élvezhetetlen rossz hússal szolgál a közönségnek. Csakhogy annyival nehezebben esik aztán kivált a szegény munkás népnek, ha keservesen keresett filléreiért nem képes egy falat becsületes húshoz jutni, hogy munkaerejét,melyet naponként fogyaszt,helyre pótolhatná. Talán megérdemelne ez ügy annyi fáradságot, hogy a visz- szásságok megszüntetésére a hatóság az illető helyen lépéseket tenne, s addig is, mig a baj gyökeresen orvosolható lesz, a rendelkezésére álló eszközök szigorú alkalmazásával azt eszközölné, hogy a nagy közönség drága pénzért legalább jó és tápláló húst kaphatna naponként. D. G.
