Eger - hetilap, 1878
1878-06-20 / 25. szám
1S5 módorú naptár szerint számlált 1778-dik évi augusztushó 25-diké- nek felelt meg. Más kérdés már most az, hogy e napnak századik évfordulója mely napra esik? 1778. aug. 14-dikétöl 1878. aug. 14-dikeig az 6 naptár szerint 75 közönséges és 25 szökőév telt le, vagyis 6525 nap. Az új módorú , vagy gergelyféle naptár szerint pedig folyt le 76 közönséges és 24 szökőév, vagyis csak 6524 nap; és ez lehet oka, hogy többen augusztus 26-dika mellett harcolnak. De ezen egy nap, melylyel az ó módorú naptár 100 éve többet számlál, mint 100 gergelyféle év, onnan ered, hogy az ó naptárban egy szökőévvel (az 1800-dikkal) több számittatik mint a gergely- félében, de ez éppen a hiba, melyet ez utóbbi naptár elkerül. Ha tehát az a kérdés, hogy ez idén augusztus 14-dik napja az ó naptár szerint számítva, a gergelyféle naptár melyik napjának felel meg? akkor kétséget sem szenved, hogy augusztus 26-kának ; de ha azt kérdezzük, mely napon jár le az új styl. 1778-dik augusztus 25-dik napja óta a száz év, akkor okvetlenül azt kell mondanunk, hogy 1878. augusztus 25-én; a ki tehát Vitkovics születése napjának 100-dik évfordulóját kívánja megülni, ez utóbbi napon fogja azt megtenni, a ki pedig az ó naptár szerinti 1878-dik évi aug. 14-két tűzi ki az ünnepély napjának, az 26-dikán tartja meg az ünnepet. Dr. montedégoi Albert F. Hevesm. orvos-gyógyszerész-egylet 1878, máj. 14-én Gyöngyösön tartott évi közgyűlésének jegyzőkönyve. Jelen voltak dr. Schönberger elnök, dr. Vezekényi István al- enök, dr. Schwartz Dávid, dr. Gyöngyösi, dr. Koller, Akantisz, Kkern, Köllner, dr. Brünauer Ambró, dr. Schönfeld Mór, Schestorák, Vozáry, Mersics, Kúsz Máté, Zsiga Pál, Káposztáéi, Lenhart, dr. Szentkirályi Kázruér, dr. Berger Ödön, dr. Hanák Vendel, dr. Fischer, dr. Kö8ztler titkár. 1. Elnök dr. Schönberger Soma kiindulva a megalakulás mozzanatából, rövid átnézetet nyújt az egylet egy évi működéséről s ámbár, a tevékenység oly magas fokot nem ért el, mely minden tekintetben kiválónak volna nevezhető, mégis úgy Gyöngyösön mint Egerben buzgó törekvési szellem nyilvánúlt azon keveseknél, kik az egylet ez iránybani munkásságában osztakoztak. Különösen di- cséröleg említi a gyöngyösi csoport, elnökének dr. Vezekényi István elnöktársának buzdító, serkentő — a gyöngyösi csoport tevékenységét előmozdító, tevékenységét s első sorban neki tulajdonítja azon sikert és eredményt, melyet a gyöngyösi társak fölmutatni képesítve vannak. Szive mélyéből eredő sajnálattal kell azonban megemlítenie, hogy számosán vannak az egylet tagjai közöl, kik az egylet ügyei iránt a legcsekélyebb érdeklődéssel sem viseltetnek, tüntető közönyösség és elkülönítésük folytán nem csak hogy az egylet haladását zsibbasztják, hanem annak létalapját is veszélyeztetik. Nem akar azokról ily módon emlékezni, kik bokros elfoglaltságuk miatt az egylet gyűléseit egyszer másszor elmulasztani kénytelenitvék; hanem igen is azokról, kik a gyűlésekből egész éven át távol maradtak, az egylettel s annak ügyeivel mit sem törődnek 8 eljárásuk által a többiek érdeklődését és buzgalmát lany- hitják. Óhajtja, hogy intő szavai buzditólag hassanak a közönyösség eltávolítására, hogy a munkakedv s az egylet fölvirágzására célzó törekvés általános és teljes s az elkülönítő vagy az azt előidézni óhajtó szellem megszüntetve legyen. Örömét fejezi ki, hogy a szép számmal egybegyült tagokat üdvözölheti; s midőn a tagtársaknak megjelenésökért köszönetét fejezi ki, egyszersmind az 1878-ik évi nagygyűlést megnyitottnak nyilvánítja. 2. Elnök szavai általános éljenzéssel fogadtatván, szót emel dr. Vezekényi István kir. tanácsos és egyleti 1-sö alelnök, szavai szintén az egylet viszonyaira, azon mozzanatokra hivatkoznak, melyek az egylet ügyeire annak megalakulása óta befolytak. Consta- tálja hogy ámbár némi lendület mutatható ugyan föl, de mindaddig, mig a munkakedv általánossá nem válik, az egylet fejlődése lassú, virágzása kétes leszen. Utal az egyesülési eszme korszerű voltára, azon követelmények horderejére, melyet ezen eszme kivitele megkövetel s melynek nem teljesítése által a kívánt eredmény nem érhető el. Fölhívja tehát társait, hogy ezen eszme eredményének elérhetését együttes haladás, összesitett működés és tőlük telhető szorgalom és munkás buzgóság által igyekezzenek biztositani. Dr. Vezekényi általános éljenzés között befejezvén beszédét, következett a sorrend értelmében. (Folyt, köv.j tehetségei iránt, elsőben csak azon igaz bensöséggel, egyszerű természetességgel irt szép epistolája által keltett, melyet Tisza-Roff- ról Horváth Istvánhoz intézett 1805-ben ; mely azonban csak 1814- ben került nyilvánosságra az „Erdélyi Muzeum“ I. kötetében. Költői hivatás- s buzgalmának irányzására elhatározó befolyással volt 1808-ban történt személyes megismerkedése s kötött benső baráti frigye irodalmunk akkori lelke- 8 vezére- Kazinczy Ferenccel, kivel azontúl folytatott szívélyes, élénk levelezése Vit- kovicsunkra nemcsak tanulságos, hanem buzdító is volt, s benne a legnemesb dicsvágyat ébresztette föl. Ez időben keletkezett közte, Szemere Pál és Horváth István közt amaz irodalmi kis kör, melyet irodalomtörténészünk oly jellemzöleg nevez „Kazinczy triász “- ának, s melynek Vitkovics, társas hajlamai, himzetlen, de jó szivü egyenessége, s békítő jelleménél fogva általánosan tisztelt tagja volt. Ez irodalmi érintkezés, s főleg Kazinczy útmutatása szabták meg az irányt, melyen Vitkovics, mint a kisebb didactikai formák, az apolog és epigramm hivatott művelője, irodalomtörténetünkben tiszteletre méltó nevet vívott ki magának. „Nagy örömömre, s még nagyobb hasznomra vala az, — irja Kazinczyhoz 1810-ben, — hogy meséimnek némelyike kezedbe került. S az, hogy meg- nyerék helybenhagyásodat, uj, tüzesb ösztönt öntött belém azokat tovább is folytatni . . . intéseidet fő gonddal fogom követni, s oda, hova Lessing felhágott, föllépdegélni törekszem.“ — Kazinczy e buzdítására kérésé össze „Írásai közt gyomlálatlan és szaporodás nélkül régóta heverő meséit, nagy forró szorggal javítani kezdé azokat, s K. magasztaló szavainak fris érzésében néhánynyal meg is szaporítá.“ Az 1812. év utolsó negyedében már egybegyűjtve állottak Vitkovics „Meséi s Epigrammái,“ s csak Kazinczy bírálatát várta még, bogy azokat sajtó alá adja. „Mondd ki kereken — irja 1812. szept. hóban K-boz — meséimre s epigrammáimra az utolsó Ítéletet. Egyedül azok, amelyek javallásod s helybenhagyásodat meg- nyerendik, fognak napvilágot látni. Te tettél . . . csinosabb tollú magyarrá; tedd, könyörgök, azt is, hogy a publikum, a jobb fejű publikum, ezen kiadaudó munkácskáim által esmérjen bennem t a- nítványodra, hív követődre.“ Az 1813. év elején tehát már sajtó alá voltak rendezve Vit- kovicsunk müvei. Azonban az akkori háborús viszonyok, s a munkás kéz hiánya miatt a munkabér ára oly magasra szökkent, hogy Vitkovics egy levele szerint Dayka kiadásra szánt verseinek egy nyomott ive, mely 1811. júniusban még csak 80 írtba kerül vala, u. a. év dec. havában már 240 fríra rúgott volna! Ez volt az oka, hogy Vitkovics összegyűjtött müvei, — miután azokból az „Erdélyi Muzeum“ 1814—15 években hozott volt mutatványokat, — csak 1817-ben kerültek Pesten sajtó alá e cim alatt: „Vitkovics Mihály Meséi és Versei,“ és pedig a mesék két könyvben „Kazinczy Mark-Emilnek“, K. Ferenc azon idötájt született gyermekének ajánlva; továbbá: ódák, epistolák, epigrammák három könyvben. „E müvek — úgymond Toldy F. — irók és közönség által köztetszéssel fogadtattak, s Vitkovics velők, kivált a mesék és epigrammákkal, jobb költőink sorába lépet t.“ A következő években még számos sükerült epigrammái jelentek meg az akkori szépirod. lapokban és zsebkönyvekben. Mint költőnek azonban, Vitkovicsunknak legnagyobb érdeme abban rejlik, hogy az 1822. évtől fogva a régies formákkal szakítva, az elhanyagolt népköltészet művelésére fordította gondjait, s az innentől, a szépirod. folyóiratok- s évkönyvekben (Hébe, Aurora stb) megjelent számosabb szebbnél szebb népdalai által valódi feltűnést keltett, s költőinkben mindinkább felkölté a kedvet és buzgalmat e hálás nemzeti költészet fölkarolása- s művelésére. Több derék népdala ajkról ajkra szállt a hazában, s azok egyné- melyike, kedvelt magyar zamatú dallamainál fogva, (mint pl. a „Hej juhászbojtár hol a juh?“ kezdetű) ma is kedvelt dala közönségünknek. A szerb népköltészetet is Vitkovics kezdé 1826-tól fogva megismertetni irodalmunkban néhány igen sükerült fordítás által. Öcscse, a budai esperes unszolására, szerb nyelven is irt néhány népdalt, hogy e téren hitsorsosainak óhajtását is teljesítse. Költői pályáját Vitkovics „Elégiák Lilihez“ c. 24, hí.ngulat- tcljes apró erotikái búdalával koronázta be, melyek az „Aurora“ almanach 1829 évi folyamában jelentek meg. Költeményeit tiszta világnézlet, egészséges eszmék, egyszerű természetesség, idylli, derült hangulat, őszinteség, melegség, zama*
