Eger - hetilap, 1878

1878-06-20 / 25. szám

196 Heti szemle. Az európai hatalmak leghíresebb diplomatáiból alakult cong- ressus Berlinben a hét folytán megkezdte tanácskozásait, hogy az egy század óta égető keleti kérdés, s illetőleg az európai béke vagy háború sorsa fölött határozzon. Noha a congressus tagjai ta­nácskozások folyamára nézve szigorú titoktartásra kötelezték ma­gokat, s ugyanerre eskették meg alantas közegeiket is: az ülések­ből mégis szivárognak ki egyes tudósítások, melyek azonban tel­jes hitelesség jellegével az említett okból aligha bírnak. E hírek szerint a congressus eredménye békére nyújt kilátást amennyiben Oroszország a teljesen egyetértő Anglia és Ausztria-Magyarország követeléseit a főbb pontokban elfogadni, s a st.-stefanói szerződésnek a két hatalom érdekeit sértő pontjaiból engedni haj­landó ; hogy azonban a részletekben is ily engedékeny lesz-é Oroszország? az még kérdés tárgya. Annyit bizonyosnak állítanak, hogy az angol és orosz hadak visszavonulásának kérdésében, me lyet Beacon8field erélyesen sürgetett, az eddigi kísérletek egyáltalán nem vezettek eredményre. Hir szerint Andrássy gróf monarchiánk érdekeinek védelmében, s különösen bolgár országban a muszka tulhatalom megnyirbálásában kiváló erélyt fejtett ki; Bessarábiá- nak Romániától való elszakasztásába, s Oroszországhoz való visz- szacsatolásába azonban, Románia minden tiltakozása, jajveszéke­lése s fenyegetése dacára, úgy látszik, a két érdekelt hatalom is hajlandó lesz beléegyezni. Ennyit beszélnek eddigelé a congressus folyamáról. A békebarátok reményeit azonban igen lehangolja azon kö­rülmény, hogy Oroszország folyvást gyűjti katonáinak százezreit; Sebastopol s a fekete tengeri kikötők megerősítésére e napokban milliókat utalványozott; s monarchiánk északkeleti határain mind fenyegetőbb állást foglal hadseregeivel s hadi készülődéseivel; hogy Anglia nyakig fegyverben áll, s hogy monarchiánk keleti s déli határai felé négy hatalmas hadtest mozgósítását rendelte el. Ez nem épen vigasztaló jele annak, hogy az említett hatalmak a con­gressus békéjéhez valami vérmes terményeket kötnének. Ide mutat azon körülmény is, hogy Montenegro újra fészkelödik, s e napok­ban a feketehegyiek és törökök között összeütközés is fordult elő. E közben Konstantinápolyból is mind aggasztóbb hirek ér­keznek. Jun. 2-án egy ministertanács alkalmával a szofták nagy zajjal rohantak a tanácskozókra, s a nép nevében hangosan köve­telték Murad ex-sultán visszahelyezését, s Mithad basa visszahívá­sát. S midőn Mehemed Rusdi elfogatásukkal fenyegetőzött, azt fe­lelték, hogy jó lesz hozzájok nem nyúlni, mert 10 ezer ember kész boszut állni legkisebb bántalmukért, s a meggyilkolt Hussein Avni sorsára emlékeztették. A sultán, mikor az esetet hírül vitték neki, Mehemed Rusdit és Mahmud basát azonnal elbocsátotta. Vilmos német császár sebeiből már teljesen fölépült s a cong­ressus tagjait fogadta. Országgyűlésünk a 80 milliós bankadósság iránti íjavaslat tárgyalásával foglalkozik. Az uj képviselők választására országszerte megindultak a mozgalmak, s főleg az ellenzék erősen dolgozik. Hirfüzér. * (Az egri mélt. f'ókáptalannál), mint a hiv. Bp. Közlönyben olvassuk, a nmélt. vall. és közokt. m. kir. minist, előterjesztésére király ö felsége Porubszky József kanonok-, bölcsészet- és kánoni-jogtudornak a Sz.-Egyedröi nevezett kaproncai cimz. apát­ságot ; Babies János kanonoknak a tényöi cimz. prépostságot, Zsendovics József kanonoknak a Sz.-Erzsébetröl nevezett szepesváraljai cimz. prépostságot, végre Begovcsevich Ro­bert érs. oldalkanonoknak a Sz.-Egyedröl nevezett Fel-Németh melletti cimz. apátságot adományozta. * (Szvorényi József- fögymnasiumunk derék igazgatóját), a magy. tud. akad. 1. tagját, a magyar tudom, akadémia közelebb lefolyt nagygyűlése alkalmából azzal tüntette ki, hogy ez évről a 15 drb arany Sámuel-dijat az egri fögymn. múlt 1877 évi értesit- vényében, „Fejlődési tünemények a nyelvben“ c. alatt megjelent, s a íöntiszt. tudós igazgató által irt, nyelvtudományi jeles értekezés­nek Ítélte oda. * (Néh. Berecz Ferenc,) megyénk jeles fiának síremléke ügyében a következő fölhívást vettük: „Berecz Ferenc meghalt. Közéletünk eme jelesének sírját nem födi emlék; át van az adva az enyészetnek , a feledésnek. Gyöngyös város és Heves megye tos magyarság, népdalaiban népies észjárás, hang és nyelv, — s a formákban is gondos szabatosság jellemzik. Mint prózairó is megérdemli Vitkovics M. az irodalomtörténet méltatását. Számosabb eredeti, vagy fordított társadalmi, irodalmi, széptani, politikai, történelmi stb. értekezései jelentek meg az ide- jebeli folyóiratokban , többnyire „Egri V i d é n y i M.“ álnév alatt, melyet költeményeihez is gyakran használt. — Kazinczyval folytatott levelei által pedig, melyek nemcsak Írójuk egyéniségére, s életére, hanem az akkorbeli irodalmi, politikai s társadalmi viszo­nyok ismertetésére nézve is gazdag és becses anyagot szolgáltat­nak, s melyek, Kazinczy Gábor által egybegyűjtve egy meglehetős kötetet képeznek, — Vitkovics nevezetesebb epistolografjaink so­rába emelkedett. Vitkovics M. külsejére nézve magas, izmos, erőteljes férfiú volt, kerek, életeleven, barnapiros arccal; élénk tekintetű, barna szemekkel; nyilt, bátor kifejezéssel; rövid, tömör, szürkülni kezdő sötét hajzattal; magas, domború homlokkal, szépen metszett orr, s ajakkal, rövidre nyírott tömör fekete bajuszszal. Magatartása, egész külső megjelenése egyenes, nyilt jellemre mutatott, s első hatásá­ban mindjárt vonzó, megnyerő vala. Arcvonásai meglehetősen ha­sonlítottak a képhez, melyet róla Vahot I. „Magyarország képek­ben“ c. munkájában a „hírneves egriek“ arcképei között találunk. Mily közkedve8ségü férfiú volt az irodalmi körökben, s nyilt, vendégszerető háza mennyire látogatott azon időbeli jeleseink által, már említettük. Ilyen volt kartársai s polgártársai körében is, hol mint tekintélyes ügyvéd, s mint budapesti előkelő polgár közbecsü- lést, tisztelet- és szeretetet vívott ki magának. A társas életben mint szelíd lelkületű, s folyton derült kedélyű férfiú volt széles körben kedvelt és ismeretes. Baráti körben különösen emelte a tár­saság vidám hangulatát a pompás hangján valódi érzéssel s magya­ros zamattal elénekelt magyar dalok által, s alig lehet kétségünk benne, hogy némely kedvelt népdalainak nemcsak szövegét, hanem dallamát is maga szerző a költő. Öröm volt hallni — be­szélik hajdani patvaristái — amint Bihari bandájának azon idők­ben hires cimbalmosa Bakos Ferkó játéka mellett, Vitkovics ajkai­ról a gyönyörű magyar dalok felharsantak, s az egész társaságot egyszerre fölvillanyozva, lelkes dalra gyujták!“ E kiváló tehetsé­génél fogva Vitkovics magasabb körökben is előnyösen ismert, és keresett volt. Ennek köszönhető, hogy az akkori országbírónak Ürményi Józsefnek is kedvencévé lön, ki Vitkovicsot, a próká­tort — akkoriban hallatlan dolog! — még asztalához is meg hívta! Egykori joggyakornokai ma is kedvesen emlékeznek főnökük atyai jósága-, gyöngédsége-, leereszkedő nyájassága s barátságos tréfáira, mikről, egyebek közt, a következő eset is jellemzöleg ta­núskodik: Patvaristái, főleg földiéi, rendszerint nála laktak, s mi­dőn a vidám fickók, egy alkalommal, egy, dévajkodásban eltöltött éj után, kora reggel vetődtek haza, s meglepetten vevén észre, hogy a „principális ur“ hálóköntösben, karos székében már a folyosón dohányozgat, csak félve mertek szeme elé kerülni : Vitkovics, ha- miskás mosolylyal csak annyit mondott nekik: „Ejnye, öcsém-ura­im! mi dolog az, hogy ma ilyen korán fölkeltek?!“ Vitkovics mindig nemes büszkeséget helyezett abban, hogy irodalmunk azonkori jeleseinek sorában ö is szerény helyet foglal­hat. Ez önzetlen ambitiöjáról, s hazafias érzelmeiről tanúskodnak a következő sorai, melyeket 1809 szept. folytán, midőn a háború kö­zelgő veszélyei már-már az ország fővárosát fenyegették, Kazin- czyhoz intézett: „Ha az ellenség — úgymond — rajtunk üt itten, s a háború záporja valami módon engem is elsodor, tartanád fel egykét verses sorral emlékezetemet. Ezt nem annyira ennen dicső­ítésemért, melyet, való hogy, szeretek, mint azért kívánom Tőled, hogy hitem sor sósai valaha hamvaim felett minden kikeletkor virulni látván nefelejcs- kédet, bűz dúljanak, hevtiljenek nyerni he­likoni babért. Mert azt magam is megösmerem, vallom is , h o g y a z ó-h itüek közül, kik Magyaror­szágnak köszönhetik lételöket, Vitkovi­cs o d első, ki a magyar nyelven literátori elömenetet teve!“ Ilyen volt Vitkovics! Szolgáljon követendő nemes példa gyanánt nemzedékeknek, e haza minden ajkú polgárainak. S mint Eger egyik fényes csil­laga, nagy emlékének vezérfényével tündököljék közöttünk örökké! Szabó Ignác.

Next

/
Oldalképek
Tartalom