Eger - hetilap, 1878
1878-03-07 / 10. szám
74 nek a pártok, nem tudjuk, tehát várjunk! A mikor az uj párt- alakulás meg fog történni, akkor minket, a jobbakat, mint egy testet készen találjon az ide vagy odamenésre. Az a hibánk, az az idők hibája: gyengülnek az erős meggyőződések. Kilépni senki sem akar, mindenki a másikat várja, mindenki panaszkodik, a helyzet mivoltáról komolyan nem gondolkoznak — csak a szélsőség dolgozik. Mi a teendő? Egernek van sok tekintélyes, 1865 óta a volt jobb párthoz tartozó polgára, kik megunták azt az újabb mozgalmat , melynek csak zavaró iránya van, s mely holmi ebédek és vacsorák alkalmával hiszi Eger dolgait elintézhetöknek; kik érzik, hogy harmad-negyedrendű emberek, csak ajkukban bővek. nem azok, kik nálunk hivatva volnának dönteni; — ezen régi gárdához fordulok: ezek álljanak össze, értekezzenek, egyezzenek meg bizonyos elvekben s nézzenek egymás körül s haladjanak következetesen. Ezek lebegnek szemem előtt, e sorokat Írván; ezek mindegyikéhez mondom : Brutus ! alszol ? és ,Cave Caesar! ne Koma tua res publica fiat! (x.) Levelezés. Gyöngyös, mart. 2. 1878. Ötven és fél centimeter hosszú, két hasábos, egészen egy kantár mértékének felel meg azon „Igazmondás, nem emberszólás“ cimü röpirat, mely „többek nevében (de egynek érdekében) készült teins Csömör Kálmán úr gyöngyösi műhelyében, azért: hogy a vele egy nyomon haladók fejébe huzassék, amint valóban fejőkre is fog illeni, ha ily kantárvezetés mellett ily politikai kontár után indulnak útnak. De hát isten neki, hadd menjenek; s ha a sajtószabadság megengedheti azt, hogy ily bombasztikus humbugok is megjelenhessenek anélkül, hogy szerzőjük rögtön orvosi felügyelet alá ne helyeztessék, annálinkább megengedheti azt a politikai szabadság, hogy kiki oly vezért kövessen, akiben hite és bizalma van. Ezen tehát túl volnánk, s tartalmára a röpiratnak, mely kong az üres nagy frázisoktól, nem is reflectálnánk; mert hiszen ily fidibuszok saját lángjuktól is elenyésznek anélkül, hogy felgyújtanák a világot. Nem reflectálnánk rá, ha tartalma ezen röpiratnak egy igen téves positiót nem foglalna magában, mely a nagy libe- ralismus mellett egyenesen a politikai függetlenség ellen irányul. Nem tudom: a röpirat szerzője olvasta-e Horváth M. 25 év Magyarország történetéből c. müvét ? — Kétlem, mert hiszen ideje sem igen lehetett rá, csakis néhány év óta tanulván meg ezen nehéz mesterséget, már t. i. az olvasást; — tehát ha olvasta volna, és tudna helyesen gondolkodni, beláthatta volna azt, hogy mily akadályozó nyűg volt egykor a képviselői utasítás, mily kártékonyán hatott a közügyre, és politikai morálra, s mint korlátozta az a politikai szabadságot. Tehát ha nemcsak firkálni, de olvasni is tudna, mindezeket tudhatná, s tudhatná azt, hogy a 48-ki hon- gvülésnek első dolgai közé tartozott ezen fenálló nyűgöt széttépni, és helyreállítani a képviselők politikai függetlenségét. Most az „igazmondás nem emberszólás“ épen ezen politikai függetlenséget támadja meg alapjában, s kárhoztatja V. Kovách László országgyűlési képviselőt azért, mert meggyőződése szerint szavazott az országgyűlésen. V. Kovách László nem szorult a mi védelmünkre; ö majd meg fog választóinak felelni, s indokolni fogja szavazatát. Hanem, véleményünk szerint, igen helyesen tett akkor, midőn meggyőződése szerint szavazott, s ha ezen szavazása által eljátszotta volna választói bizalmát, azt is ö fogja megérezni. Ott vegyenek magoknak a választók elégtételt; de feljogosítva azért, mert valaki meggyőződését követi, senki sincs arra, hogy annak harminc éves 4 T Á R Szegény özvegy asszony. Kis házában, idömegviseltben, Emberektől majdnem elfeledten, Szegény özvegy asszony van magábaD. Hejh! nem igy volt dolga hajdanában ! Szegény özvegy asszony! Bégen, népesb volt a háza tája, Majd jött, majd ment lánya, unokája. Hej! most a kit az öregség megvert, Évszámra is alig lát egy embert. Szegény özvegy asszony! De ime most roppant változás van; Özvegy asszony van álmélkodásban. Úr-emberek egyre látogatják, A kilincset majd egymásnak adják. Szegény özvegy asszony ! S nem sokára a szomszédból jönnek, Nyitját venni a nagy eseménynek. „Ejnye, biz’ nem hittük volna, néni! Hogy még ide — jönnek háztíiz-nézni.“ Szegény özvegy asszony! „Bizony én sem tudtam, édes lelkem! Mire véljem. Első félelmemben Azt hittem, hogy exequálni jönek, S nem marad meg vánkos pihenőnek. Szegény özvegy asszony! De nem úgy volt, szívesen köszöntek; És azt mondták: hozzám nézni jöttek. Emlegették megboldogúlt férjem : Oly javamra nem is sírtam régen. Szegény özvegy asszony! G A. Megdicsérték tiszta kis magányom, Mondák : évem nincsen az orcámon. S egyik így szólt: Jobb idők is lesznek, A szegénytől kevesb adót vesznek. Szegény özvegy asszony! Több lámpa ég majd a mi utcánkon, Kövezni is kezdnek jövő nyáron, Különb vezért fog kapni a város: Jaj be’ arany dolgunk leszen már most! Szegény özvegy asszony! S aztán kivett egy nyomtatott írást, Letette s mond: írjam alá bízvást! Kétszáz özvegy irta alá eztet, Tegyem hozzá én is a keresztet. Szegény özvegy asszony! Aláirtana, szegény mit tehettem: S el is ment rá az a jó úr menten. Nem is láttam azóta nyomát sem! Nem t'om miért ? de minek említsem! Szegény özvegy asszony! S kik utána jöttek, már hiába! El is mentek nagy sajnálkozásba. Aláírtam egyszer, az már meglett: Másodszor sekinek se’ kellett Szegény özvegy asszony! És azóta vagyok nagy magányba, Nem néz már úr szegény kalibámba; Hej! csak lenne megint korteskedés, Jutna megint egy kis kedveskedés!“ Szegény özvegy asszony! D. V.
