Eger - hetilap, 1878
1878-03-07 / 10. szám
75 szeplőtelen politikai múltját támadja meg; hogy a közügyek terén szerzett érdemes egyén ellen oly rút támadással éljen. Azt mondják a bölcsészek: „hogy a hála érzete oly elviselhetetlen teher, melyről még a politikában is azáltal vélnek az emberek csak megszabadulni, ha minden igaz ok nélkül háládatla- nokká válnak.“ V. Kovách László is elkövetett Gyöngyös városa érdekében, és pedig még a megyében egész fényében álló népszerűségének teljes feláldozásával is, mindent arra, hogy az felvirágoztassék. Ott vannak müvei: a gazdasági egylet, takarékpénztár, casinó, kertész-egylet; ott vannak azon keserű harcok, miket a székhely kérdésében vívott szemben csaknem az egész megyével, képviselöházzal és kormánynyal, melynek egész ódiumát magára vette e város érdekeért. És most Csömör Kálmán iöbbek nevében (?) azzal hálálja meg az áldozat- készséget és önfeláldozást, hogy azt meri kimondani „mikép Gyöngyös városa ellen még soha sem vétett senki oly nagyot, mint V. Kovách László orsz. képviselőnk.“ Mindezekre nem tehetünk más megjegyzést, mint azt, amely a röpiratban szórt betűkkel jelezve van, hogy igen is: lehullt a fátyol, az álarc eldobva, a kép tisztán áll előttünk!“ Ismerjük a mozgató erőt, mely ezen 50'/a centimeteres röpi- ratot előidézte; elárulja azt a bibliai travestatio is; hanem felteszszük Gyöngyös város intelligentiájáról, és józan gondolkodású választó polgárairól azt, hogy a hiú erőlködést, az illetéktelen törekvéseket ép úgy a magok helyére fogja utasítani, mint értésökre fogja adni ecclatans módon mély indignatioját azon többeknek és Cs. Kálmánnak azért, hogy egy város közönségének rút hálátlanságát akarják manifestálni a világ előtt. —r. Egy csók miatt. Életkép, Kürthy Jenőtől. (Folytatás.) Más újság nincs, hacsak újságnak nem veszi a nagyságos ur azt, hogy épen most jelenti a lovász, miszerint a falu végén találkozott Klementin kisasszonynyal, aki is megállította paripáját, és megveregette a Hidalgó nyakát, tetszik tudni, a nagyságos ur kedves agarászlováét. A lovászt méltőképen leszidtam neveletlensége miatt, s megparancsoltam neki, hogy máskor mutasson több mórest, és ne beszéljen lóhátról a nagyságos kisasszonynyal. — A nagyságos ur parancsa szerint itt küldöm a Hidalgót, adja Isten, hogy nyállá változzék előtte a burkus! Ugyancsak levelemhez mellékelve küldöm Miskát, a kocsist egy másik lovon. Szegény fiuuak meghalt a fia — azt mondják, hogy felesége adott neki be mákhaj-herbatét, hogy ne visítson, — a felesége meg utat tévesztett a nagyvilágba. Jó huszár lesz az ilyen emberből ! Ha Zsuzsi feleségem csodaképen másnak megtetszenék, bizony Isten magam is elmennék rekrutának! Klementin kisasszony most még ezerszerte szebb; — a birkákat ma nyirattam meg, Mitugrálsz zsidóval vagyok a gyapjúra alkuban; — a kastély előtti nagy lopolyfába beleütött a mennykö ; — Zsuzsi feleségemet nem bírtam lebeszélni, hogy ne süssön egy pár tepsi tepertős pogácsát — azért hát ezt is levelemhez, a Hi- dalgóhoz és a Miska kocsishoz csatoltan ide zárva küldöm.“ — „Nagyságos uram! itt arról beszélnek, hogy a burkus henceg ám! Klementin kisasszony egészen elbúsulta magát e miatt. — Jöjjön haza egy kicsit, s mondja meg neki, hogy pletyka- ság az egész ! Én tegnap náluk voltam, s midőn láttam, hogy nem akar nevetni, midőn beszéltem, hogyan szokott végig önteni engem az én Zsuzsi feleségem, ha reggeli kakasszókor még ágyban felejtem magamat, sőt arra sem mosolyog, ha elmondom neki, hogy hites- társam, midőn valamitől megijed, az én fülembe szokott fegódzani, — elkezdtem neki esküdözni, hogy a história nem emlit még magyar huszár-kapitányt, kit burkus golyó tett volna csúffá. . . Erre aztán mégis csak vidámabban tekintett rám. Megyei élet. A hevesmegyei közig, bizottság f. marc. hó 4-én Beöthy Lajos főispán ö mlga elnöklete alatt tartá rendes havi ülését. A megyei állapotokról tett havi jelentés, s az árvaszék havi jelentése tudomásul vétettek. A megyei főorvos havi jelentésében előadja a közegészségi állapotokat a múlt febr. hóról, melyből kitűnik, hogy Egerben a nagy himlöjárvány folyvást tart, s e betegségben a múlt hóban 19 egyén halt meg, kik közül csak egy volt beoltva. Kívánatos lenne tudni, mily nagy volt a beteg-létszám, hogy ebből a halálozási százalék kitűnnék. A kir. tanfelügyelő havi jelentéséből kitűnik, hogy Bátor, Aranyos, Bocs és még néhány községe a Mátra-járásnak nem tevén eleget az általános iskoláztatásra nézve a fenálló törvényeknek, erre szolgabirói utón kellett őket kényszerítenie. Végül örömmel jelenti a kir. tanfelügyelő, hogy Kocsis Pál, elhalt füzes-abonyi tanító özvegyének a vallás- és közoktatási ministerium részéről személyére 84 ft nyugdíj, négy kiskorú gyermeke részére pedig fe- jenkint 25 ft, s igy összesen 184 ft évi nyugdij lett elrendelve, mely első eset lévén a megyében, okvetlen emelni fogja buzgalmát a néptanítóknak fárasztó foglalkozásaikban. A kir. adófelügyelő részéről tett előadás meggyőzte a bizottságot arról, hogy az adók febr. havában nagyobb tömegben folytak be, mint az előző hónapban. A kir. ügyész jelentéséből kitűnt, hogy m. febr. hóban rabforgalom volt 187, miből fogyott 62, szaporodott 40, rablétszám e hó végén 147. Újabb bűneset bejelentetett 46, elítéltetett 57 egyén, s rabtartási költségre a múlt hóban befizettetett 608 ft 84 kr; munkásrabok pótélelmezésére kiadatott 29 ft 85 kr; betegedési °/0 2; halálozás nem történt, s a dologházban 111 db asztalos-munka, és 31 db bodnár-munka készült. Én bátorságot kapva, meséltem neki, hogy a burkus puskája bodzafából van, kardja mézeskalács, maga pedig ólomkatona. A jó kisasszony mindezt elhitte, s annyira örült neki, hogy könnyezett bele.“ . . . Ilyen bulletineket kaptam én öreg ispánomtól. A vén rinoceros azt hitte, hogy soraival megvigasztal, pedig mintha fejemre parázst rakott volna ! Naponta szerencsétlenebbnek éreztem magamat! — naponta súlyosabbnak találtam az élet terhét! — s csak az ütközet, vagy csatározás előtt éreztem némi vigaszt ama gondolatnál, hogy talán mielőtt a nap eltűnik, ott fogok pihenni a vérmezőn szétzuzottan, összetiporva. Láttad, hogy nem rajtam múlt! Kétségbeesésemet hősiességnek, a halálmegvetést bátorságnak keresztelték. Úgy látszott, mintha az ellenség golyója került volna! Mellettem gazdag rendeket vágott a halál — én megmaradtam! Százezer lyukas patrontás! gyáva legény az a halál! Berukkol ahhoz, ki fél tőle, s rimándodik, hogy pardonirozzon neki, — de kereket old, ha szeme közé akarsz nézni! Öcsém! a halál is egy húron pendül a világgal! mindkettő olyan, mint a szökött katona; eret vág egy egész falun, — de glédába áll az első káplár előtt, kivel találkozik! . . . kezdtem félni, hogy a békét megkötik, mielőtt én elnyerhetném az örök békét. Június 29-én este volt, midőn körszemléröl tanyámra érkeztem. Egy levél várt rám öreg ispánomtól, de a rendesen erős, kérek betűk most kaszáltak, rendetlenek valának. — Öregszik a legény — gondolám — s kezdtem feltörni a pecsétet. Egyszerre azonban, sajátságos kinzó elöérzet fogott el, melynek hatása alatt egy rántással feltépem a borítékot. Soha sem szerettem a bizonytalanságot, se a jóban, se a roszban! Pár sor vala csak-------s mégis midőn olvasni kezdém, m intha spanyol-csizmát húztak volna szivemre. A pocsolya-kerülő bakancsát annak a vén stockfischuek, ezt irta egész laconice : — „Ne tessék megharagudni. — Klementin kisasszony meghalt, és én ravatalához oda küldtem a kastély minden leanderét, hortensiáját, kaméliáját, kaktusát, fuksiáját.“ [A vasszék recseg ropog, Lipót nagy füstöket fú szivarból.) (Vége köv.)
