Eger - hetilap, 1878
1878-02-21 / 8. szám
59 meggyőződést szerezni az oltás műtété előtt, és biztosan föltehető, hogy a vád alá helyzeti oltó-orvos a kellő szakképzettséggel s a betegségek felismerésével nem hirt, kíilöcbeu az infectio nem jött volna létre. Ily és hasonló esetek a kérdés megoldását nem fogják siettetni, legfölebb az oltó orvos figyelmét ébreszteni. Kiváló stb. Dr. Schwa cs Dávid. Észrevételek tanügyi állapotunk-, különösen a tervesett egri ipar-iskolára nézve. Közelébb egy füzetkét bocsátott közzé áz egri ált. ipartársulat, melyben egy, városunkban felállítandó ipar-iskola tantervét s költségvetését mutatván be, — ezzel igen szép jelét adja nemes törekvésének. — Valóban örvendve üdvözölhetjük e buzgólkodást: egyrészt, mert ily nemes eszmékért lelkesülő polgárok biztosíthatnak városunknak virágzó jövöt; másrészt, mert minél több tanintézettel dicsekszik valamely város, annál ecclaiánsabban tűnik föl annak műveltségi állapota. Azonban e füzet előszavában foglalt következő passustól: „. . . ezen tanterv, melyet a t. e. közönségnek, de leginkább a szakférfiaknak elbírálás végett — van szerencsénk átadni, azon általán ismert jelmondattal: győzzön a jobb!“ — bátorítva, némely észrevételt kívánnék e tárgyban tenni, melynél fogva — legalább csekély véleményem szerint — kevesebb költséggel, kisebb apparátussal nemcsak az ipar-iskola által elérni szándékolt, — de egy más, nem kevésbbé fontos cél is éretnék el. Ugyanis, szerény véleményem szerint, mielőtt városunkban egy ily tanintézet felállítása terveztetnék, először is az alap, — minden iskola alapja: a népiskola rendezése lenne a legégetőbb szükség; mert, mint a röpirat mondja, valóban igaz: „hogy csak is azon nemzet él, boldogul és örvend szabadságának, melynek kifejlett ipara van;“ — de az is igaz, hogy elöbaladott korunkban nemzetünk csak úgy állhat fenn, ba népnevelése virágozni fog, ha e tekintetben a többi európai államok által elért népcultura színvonala felé jutni — kettőzött léptekkel siet; mert Albert J. szerint : „Semmivel sem biztosíthatjuk inkább nemzetünk fenmara dását és jólétének gyarapodását, mint azáltal: ha mindent elkövetünk , miszerint népünk kellő oktatás által a műveltségnek minél magasabb fokára emeltessék, hogy a megszerzett ismeretek- és hányt készít magának, melyből ha hármat szippant, egyszerre úgy jóllakik tőle, hogy elfelejti gyomra émelygéseközben nem csak az ebédet, hanem a vacsorát is. Dehát több marad a keresetből as otthon levő nagy famíliának ! Mindeme Jakabok között a legrokonszenvesebb volt a mi Jakabunk. Ki ne ismerte volna ? Szemébe kellett tűnnie bárkinek is, aki a belső piacon keresztülment. Ö volt az igazi vásárbiró, piaci intendáns, biztos meghittje a kenyeres kofáknak, kedélyes cimborája az eleven, virgonc mesterinasoknak,' és réme, ijedelme minden farkon ülő kutyának, melyekhez suttyomban oda oldalogva hátul került, s jót csípett farkuk hegyeiD, hogy azok felorditottak rá, és észnélkül iramodtak tova. Ott sétált, vagy galoppolt, — mert ö is, mint az arabs ló, csak e két nemét ösmerte a mozgásnak — rendesen a piacon a gyógyszertár (azaz: gyógytár, mert most nem gyógyszert árulnak ott, hanem g y ó g y o t) előtt, melynek hűséges laboránsa volt, mert amihez hozzáférhetett, azt becsületesen megdolgozta. Gazdája halála óta talpig gyászban járt. Okos szemeit, fejét kissé félre fordítva, a járó-kelőkön jártatá, s'fha megszólították, tisztességesen felelt s kissé rekedt bangón kiáltá el: „Jakab ! Jakab! Jakab!“ Mert ez volt az ö egész nyelvtudománya, ez az egy szó, ezt is egy városi előkelő hivatalnoktól tanulta ingyen; — hanem azért ezen egy szóval végtelen sokat tudott kifejezni. ílhes volt; szép csendesen fel-felnézve rád, kiáltá el: „Jakab!“ kénytelen voltál megérteni, hogy mit akar. Megsimogattad, halkan, hálásan dörmögé: „Jakab, Jakab.“ Természetesen, tudtuk, hogy miért mondja azt. Csukott ajtó előtt befelé fordított arccal, hogyha: „Jakab“-ozott, be akart menni; ba kifelé fordította csőrét, akkor meg ki akart menni; szóval: csudálatosán értelmes teremtménye volt az istennek. Született a Berva-tetö egy magas sudarán, — s Nagypénteken öt is megmosta az anyja. Miért? nem tudora; de hát a nóta azt mondja; hogy: „Nagypénteken mossa holló a fiát;“ tehát okvetlen ez sem maradt mosdatlan, mint mai napság sok más hasonló természetű, kétlábú, de tollatlan állatja a jó istennek. Alig vallás-erkölcsi biztos elvek alapján saját- és ezzel együtt kedves hazánk jóléte- és gyarapodásához öntudatosan hozzájárulhasson.“ — Már pedig mi igen él vagyunk maradva; azért sietnünk kell, főkép ba felgondoljuk , hogy a népnevelés mily esiga-léptekkel szokott haladni; hogy a népnevelés fejlődése még akkor is mi|y- nagyou lassn, ha a legnagyobb fáradalmakat fordítjuk rá ... . Nincs semmi a társadalmi törekvés tágas mezején, mi annyi idő- kérdéshez volna kötve, mint a közműveltség. — Minden más, csak hatalmi, vagy pénzkérdés. — A legnagyobb mű-ipargyárak, vaspályák, hajóhadak , paloták: mindezeket varázsszerüen rövid idő alatt teremtheti elő az akarat és pénz hatalma; — de hol van az a hatalmas parancsszó, az a bölcs törvény, az a kitűnő szervezet, mely a népeulturát a szokottnál rövidebb idő alatt előállíthatja? — Ennek alapjai csak lassan, nagyon lassan épülnek. — Erre- nézve igen jól mondja Szelestey: „Törvényt, intézvényekeí teremteni — kivált alkalmas viszonyok között — nem nehéz dolog; de népet, mely a kort megérteni bírja, mely a szabadságot magáért a legnemesebb értelemben vett szabadságért szeresse, s erkölcsi nagysága által megőrizni is tudja: ily népet teremteni csak nehéz és hossza munkának gyümölcse lehet.“ — Azért a közműveltség alapjának megtevése a legsürgősebb. — A népiskolát: az iskolák és közműveltség alapját kell tehát mindenekelőtt rendezni; mert Jules Simon szerint: „Az a nép, melynek legjobb népiskolái vannak — a jegelső nép; s ha még nem volna az, azzá lesz holnap bizonyosan.“ Tehát mindenekelőtt közművelődés! — A közműveltség fej lődésével karöltve jár az ipar fejlődése is . . . De — mondják többen — micsoda beszéd ez tanítótól?! — Hisz városunknak van népiskolája elég; — talán többféle is, mint kellene . . ! Van itt községi, — róm. katolikus, — izraelita hitfelekezeti — emudén . . ! S mint a röpirat is mondja : „a társadalom csaknem minden osztálya számára el van látva tanintézetekkel!“ Igaz, hogy vannak itt jeles magasabb tanintézetek, de ezek- uek alapja: — a népiskola, — bár háromféle is van, — de ezek közül egy sincs kellőkép, — a törvény- és kor kívánalma szerint rendezve . . . Avagy lássuk : Még 1868. évi dec. hó 5-én szeutesittetett a népiskolai közoktatást tárgyszó 38-ik törv. cikk; tehát idestova egy évtizede lesz, hogy azzal a törvényhozás bennünket megajándékozott. Ezen kezdett tollasodra, midőn egy heves orkán lerázta az erős fészket a fáról, és ö lepottyant a magasból, mint már előtte sokan lepotyogtak még akkor is, midőn már egészen megtollasodtak. 0 azonban bukása után lett városi lakó, s mig mások bukás után ki szoktak hurcolkodni szegény faluvégek tapasztatlan zsellér-házai közé : ö a városba költözött s a fő piacon tartotta residentiáját. Majdnem oly sorsa volt neki bukása után. mint azon kereskedőnek, ki hamis kridát csinál, mely után gazdagabb lesz ugyan, de nem szabad. Elvesztette szabadságát. — De azért gyászos rabságában is — mert, mint mondám, mindig feketében járt,—feltalálta magát; mindenkihez jóakarata, komoly, bizodalmas hangon szólott, s mondta nekik szemtöl-szembe, kedélyesen és komolyan, intőleg és biztatólag: „Jakab! Jakab!“ és az emberek, — mint említők, — megértették mert hiszen ez a szó: Jakab ! olyan sokat fejez ki! Természetére nézve különben nemcsak ragadozó, hanem ragaszkodó is volt, és ezen ragadozó ragaszkodás volt halálának oka. Mert hát régi barátját, agglegény társát, Palkó bácsit kisér- gette rendes kaszinói helyére, egy boltba, — egyik estén, s nagyon bele talált ragadó-ragaszkodni annak bő kimondhatatlanja szegélyébe, mire Palya bácsi (ijedtében vagy rósz kedvében) hátra rúgott, s miután a sikamlós, jeges út miatt történetesen jégpatkó volt a csizmáján, a szegény Jakabot oly szánandóan rúgta begybe, hogy hasított mellel azonnal felbukott, s régi barátjának, ki ily mai á propos, gyilkosa-lön, egy pár elhaló „Jakab“-hangon csak annyit mondhatva: „Nem tesz semmit, öreg cimbora! tudom, hogy nem szándékosan tetted. Isten veled! Túl a siron ismét találkozunk!“ — kiadta páráját. Tehát nem igaz. amit a palóc mond, hogy : „A hollaó szaaz esztendeiig eél“, mert bizony nem él az, amint szegény Jakab gyászos sorsa mutatja. Nyugodjék békével! Balambér. *
