Eger - hetilap, 1878
1878-09-12 / 37. szám
291 pant mennyiségű viz megtorlódott, s az elhanyagolt gátat ellenállási képességén túl igénybe vette, volt ugyan még egy nyílás, de az befalaztatok, talán azért, mert igen mélyen feküdt s el volt isza- polva. Lehet hogy igy volt, s ha az okát keressük, nem kell mesz- szire mennünk, a „belső malom“ zugója megfejti előttünk a kérdést. Az érseki földekről bejövő víz nagy sebességgel, tömérdek iszapot hozva magával, érkezik a zúgóhoz, itt erejét veszítvén, a nehéz földrészek leülepednek, s évek múltán a meder lassan-lassan telik s a híd nyílása eltűnik a földben, pedig véleményünk szerint az a kis rókalyuk is hasznos szolgálatot tehetett volna, mert városunkban az Eger medre oly nagy, hogy nemcsak a nyíltan hagyott átereszen betóduló vizet képes felvenni magába, hanem kétszer, mondjuk négyszer annyit, s ha talán merész állításunk nem felelne is meg a valónak, nem történnék más, mint hogy a piacz, a város legmélyebb helye, egy fél méter vizet kapna. Egyesült erővel legyünk azon, hogy a befalazott nyílás adassák vissza rendeltetésének, mert ha az előbb emlitett vízmagasságot vesszük fel, az átfolyó viz 8 méternyi sebességgel ömlik át a nyíláson, s ha az eltorlaszolt nyilást 4 négyszög méternyinek vesz- szük, perczenkint, közel 2000 köbméternyi vízzel több jut a mederbe, mely nem óriási eredmény ugyan, de elérjük vele azt, hogy a torlasztás nem fog oly nagy mérvet ölteni; igyekezzünk az el- iszapolt medret bármi áldozások árán kikotortatni, akkor azután nyugodtan nézhetünk egy újabb felhőszakadás elé, s nem lesz alkalmunk elveszett vagyonunk százezreit keservesen siratni. —k. Boszniából. Dobojnál e hó 4-e óta kemény harczok folytak, melyek, mint Szapáry altábornagy 7-éröl jelenti, nevezetes eredményekre vezettek. Szapáry három hétig tartotta magát a túlnyomó erejű ellenséggel szemben, feladata lévén megvédeni s a felkelő bandák által veszélyeztetett közlekedést Szerajevónál fentartani. Az aug. 20-a óta sokat zaklatott hadvezér végre jelentékeny erősítéseket nyervén, e hó 4-én támadólag lépett fel s 5 én folytatván a támadást, heves, déltől estig tartó harczban a felkelők legerősebb elsán- czolt hadállását szuronynyal vették be csapataink. 6-án a felkelők megerősített állásaikat teljesen kiürítették, miáltal a közlekedés Szerajevó félé ismét szabaddá lett. A vert ellenség, mint Szapáry 7-éröl jelenti, sürü köd áital védve elszéledt. A veszteség jelentékeny: 61 halott, 12 tiszt és 330 ember sebesült, 34 ember eltűnt. Szerajevóbaa rend és nyugalom van. A nem rég kinevezett községi tanács élénk tevékenységet fejt ki s jelentékenyen megkönnyíti a hadparancsnokság feladatát, mely az elfoglalt terület biztosításáról is gondoskodik. így a fontos Romnaja-Planinát (hegység Szerajevótól keletre), mely a Zvornik és Visegrád városok elleni hadműveletek kiindulási pontja s hogy a requirálási terület is nagyobbitassék, erődítésekkel s nagy őrséggel látják el. E hó 7-én csapataink a lakosság rokonszenves üdvözlése között Prjedolt is megszállták. Az ezt megelőzött napou azonban Kljucs mellett heves barcz folyt, melyben csapataink a helységet több sánczczal elfoglalták ugyan, de a meredek sziklán fekvő vá- racs az ellenség birtokában maradt. Ragusai jelentések szerint, 7-én TrebiDjét is megszállották csapataink s ekkép az elfoglalt terület napról-napra nagyobbodik ugyan, de még sok időbe és áldozatba fog kerülni, mig a megszállást befejezettnek fogjuk mondhatni. A törökországi állapotokra ijesztő világot vet a derék Mehetned Ali basa e hó 6-án lázadó albánok által történt meggyilkoltatása Ipekben, hol elő akarta készíteni a népet a berlini szerződés határozatainak végrehajtására. A portára e hir lesujtólag hatott s erélyes katonai intézkedésekre határozta el magát, hogy az ó-szerbiai és albáni rablógyilkosokat megfékezze. Felszólalás és válasz. Szederkényi Nándor úr városunk országgyűlési képviselője a kővetkező sorokat intézte hozzánk : Eger, 1878. szept. 9. Tisztelt Szerkesztő úr! Az „Eger“ czimü lap utolsó számában, az árviz eseménye leírását tárgyazó czikk végén az említetik, hogy az árviz idejében lelketlen emberek halászták a viz által hozott tárgyakat, s azokat magok között felosztva eltolvajlották, mígnem, a katonaság magától megérkezvén, véget vetett, a lopásnak — s kérdi a czikk: hol volt a rendőrség? A ki a lyceum előtti téren volt, az áradat idejében, bizonyságot fog tenni mindarról a mit mondandó leszek — mert oda czé- loz a czikk; miután itt vont legelőször is örvonalt a katonaság, s itt történt a tolvajlásnak elnézett halászat is. A vész legelső perczében, a lyceum előtti téren voltam, hol találtam a városi alkapitány Kömley urat, kivel rögtön azon intézkedést tettük, hogy emberek menjenek egy mentő tutaj készítésére. Az ott levő katona tiszt urakkal is értekeztünk, s felhívtuk a katonai segély kirendelésére. Kömley ur a tutaj készítésével fáradozott — az el is készült, hál' istennek nem volt reá nagy szüktáplálék a sajátszerü hegyi füvek, az égalj eredményezik azt. Annál inkább említem meg e vajgazdag, sürü tejet, mert utam fővárosokba vezetvén, majd mindenütt oly irgalmatlan hamisított tejet kaptunk, melyben talán a tej volt a legkevesebb a többi surroga- tum mellett. A fogadóban a borok jegyzékét átnézvén, kellemes meglepetés ért. A vörös borok közt ugyanis ott szerepelt az „erlauer“ pa- laczkja 1 írttal, s tőle vagy harmadiknak külön az „egri“ hasonló áron. Bizony messze kellett mennem, hogy megtanuljam, hogy az „erlauer“ és az „egri“ két külön dolog. Egyébiránt mindkettő Pa- lugyai pozsonyi pinczéiböl való nem rósz — budai bor. Nincs kedvem leírni s nem is akarok hosszadalmaskodni a templomok, a városi muzéum leírásával, csak még néhány apróbb vonást jegyzek fel. Egy férfitanitó-praeparandiát látogatván meg, beszédbe eredtem. Elörebocsátva, hogy minálunk is igen sok történik a tanügy terén, s hogy egyátalán nincs okunk szégyelleni magunkat e tekintetben összehasonlítva a külföldön levő intézeteket, — megjegyzém kissé tréfásan, hogy mikor mi hazánkban németül is tanulunk, s a műveltebb osztály beszéli is e nyelvet, talán a dualismusbó! folyólag meg is kivánhatnók, hogy ők is, a német sógorok viszont tanuljanak magyarúl. De az én praeparandistám mitsem akart hallani a „matyjár“ nyelvről, sőt még felpanaszolta, hogy mi milyen nagy ellenségeik vagyunk, hogy 48-ban is mennyire verekedtünk velők. Iparkodtam megnyugtatni németemet, de biz ö is abban az előítéletben volt, mely a németeknél, kik hazánkban nem voltak, otthonos, s mely szerint nálunk csak pusztaságot, barbárságot képzelnek. Azt hiszik, hogy mi csak most kezdünk egy kicsit felocsúdni, civilisálódui. De megjegyezhetem, hogy a kik aztán hazánkban voltak, azok alig tudnak betelni vidékeink, életünk dicséretével. Idővel, ha majd jobban fognak ismerni, sok német fog rólunk jobban Ítélni. Este felé egy kis sétát tettünk egy helybeli pappal, ki szívesen ajánlotta fel kíséretét. Ismét a légváltozatosb hegyi látvány terült el szemünk előtt. Salzburg a határszélen van s a város egyik oldala felett fekvő Mönchsbergröl könnyen lehet áttekinteni Bajorhon síkságaira. Kísérőnk mesélte nekünk, hogy mi tetszett az előttünk a völgyben diszlö heilbrunni kastélyban a persa sachnak? A kastélyban tiszteletére megeresztették a vizi játékokat, mi any- nyira tetszett a persa sachnak, hogy maga dirigálta a csöveket, saját kezével fecskendezte be persa minisztereinek mindenét, így éreztetvén velők kegyét. Ugyané kegyben részesité ö felsége, királyunk hozzája rendelt adjutánsát is, a ki bizonyára furcsán köszönte meg e szokatlan kegynyilvánitást. A népesség e vidéken erőteljes, kivált a nők, majdnem, hogy drabálisak; öltözetök nem igen kölönbözik a német hegyvidékiekétől. Feltűnők az alsóbb osztály által majdnem átalán hordott fekete, a fejhez simuló, többnyire selyemkendök, melyeket ügyesen, igen Ízletesen tudnak fejökre kötni; magában a kötésben a legszebb változatosság, majdnem egy kis coquetteség rejlik. Az arezok sokkal erősebb vonásuak, semhogy szépek lehetnének. Van a nőkben itt valami férfias. De el Salzburgtól, melyre most már csakis az onmm holott alpesi virágok emlékeztetnek. Csudálatosak ezek. A várostól alig egy órányira a havasokon szépen diszlenek, de lehozatva a sikra, pedig oly közeli ez — csakhamar declimatisálódnak, elfajulnak, kivesznek. Van tehát a virágoknak is meghatárzott hazájok, hol a legépebbek, legillatosabbak. S itt könnyű volna a virágok egy más nemére áttérnem, ha a kényszerűség nem metszené el Írásom fonalát. Jövőre Münchenről csevegünk. D. V.
