Eger - hetilap, 1878
1878-08-29 / 35. szám
XVII. év-folyam. 3.1. szán). 1878. augusztus 29-én. Előfizetési dij; Egész évre . 5 írt — kr. Félévre. . . 2 „ 50 „ Negyed évre . 1 „ 30 „ Egy hónapra. — ■45 „ Egyes szám . — 12 „ EGER Hirdetésekért minden 3 hasábzott petit sorhely után 6, bélyegadó fejében minden hirdetéstől 30, nyilttérben egy petit sorhelyért 15 kr fizettetik. Politikai s vegyes tartalmú hetilap, megjelenik minden csütörtökön. Kiadó-hivatal: a lyceumi nyomda. Előfizetéseket elfogad : a szerkesztőség (Káptalan-utca Vavrik-féle ház) és Szolcsányi Gy. könyvkereskedése (Alapítványi uj ház a fyceum átellenében) s minden kir. postahivatal. Hivatalos hirdetésekért előre fizetendő: egyszeri közzétételért 1 frt 30 kr. „Tán eljő kora, hol szabadabb lesz lenni magyarnak, S százados álmaiból nemzetisége kitör. Akkor az élten túl lengő árnyékod örüljön: A haza, hívei közt, téged is emlegetend.“ így szólt Vörösmarty Mihály, koszorús költőnk, midőn 1829- ben Vitkovics „a vidámság lantosa“ —mint nevezi— elhunyta fölött érzett gyászának „Vitkovics emlékezete“ czimü elégiájában kifejezést adott. S mit a költő látnoki lélekkel mondott: beteljesedett. Eljött a kor, melyben ,szabad magyarnak lenni' és ,a haza, hívei között, Vitkovicsot is emlegeti.1 Midőn városunk Vitkovics Mihály-, a magyar irodalom s szellemi haladás egyik úttörője- és elöharczosának századik születésnapját megünnepelte, nemcsak magának szerzett ünnepet, hanem az egész hazának és a magyar irodalomnak, s nemcsak jeles fiát, de önmagát is megtisztelte. E nap városunk történeténk egyik legfényesebb lapját fogja betölteni s azért csak kötelességünknek és olvasóink óhajának vélünk eleget tenni, midőn lapunkban e kegye- letes emlékünnep leírásának, annak jelentőségéhez mért tért szentelünk. A Vitkovics Mihály kölíönk szíitetésének százados év- fordúlóján városunk értelmisége által rendezett emlékünnep, a lapunk aug. 22-ki számában közlött programúihoz képest, következőleg folyt le. Aug. 24-én, vagyis az ünnep előestéjén, fél 8 órakor, a törzskaszinó nagy termében színi és zenei estély volt, melyen műkedvelők által Feuillet „A marquisnö arczképei“ czimií vígjáték adatott elő. A műkedvelők, különösen a szereplő hölgyek: Gás- párdy Malvin és Kliegl Pannika k. á. sok tapsot s virágot arattak. Felvonások között ifj. Almásy Miklós, Liszt és Siposs egyik tehetséges tanítványának remek zongora-játéka, Deutsch Jozefa úrhölgy, czimbalmon, sok érzéssel s dicséretre méltó technikával előadott magyar dalai s a Viktor Lajos fhg. 65. sz. gyalogezred zenekarának szabatosan előadott darabjai gyönörködteté a nagyszámú és igen díszes közönséget. A díszelőadás „Vitkovics apotheosisa“ czimü képlettel ért véget, melyben az egri hölgykoszorú mintegy 15 kedves virága és feslö bimbaja koszorúzta meg Vitkovics szobor-alakját. Az estély, melyen az ünnepély vendégei is jelen voltak, jelentékeny összeggel járúlt az ünnepelt költő ősz- szes müvei kiadásai költségeihez. Végeztével a katonai zenekar szerenáddal tisztelte meg az üaneprendezö bizottság buzgó elnökét s fögymnasiu'üuu'c közszeretetben álló igazgatóját: Szv órányi Józsefet. Vasárnap, aug. 25-én, a szokatlan mozgalom, a kiválóbb épületeken lengő nemzeti zászlók s a taraczkok durrogása jelezték a a nap ünnepélyességét. Pontban 10 órakor az országban párját ritkító lyceumunk dísztermében, az Akadémia, Kisfaludy-társaság, a budapesti műegyetem küldöttei: Gyulay Pál, Greguss Ágost, Vadnay Károly, L é v a y Jószef, D a n i e 1 i k János, T á r k á n y i Béla, Do ráuszky Péter, továbbá a sárospataki fötanoda, a miskolezi ev. fögymnasium, az egri egyházmegyei irodalmi egylet sat. képviselői, az ünnepelt rokonai és nagyszámú díszes közönség jelenlétében, vette kezdetét az ünnepély, mely a következő részletekben folyt le. — Miután a helybeli műkedvelők dalkara hymnusunkat, zene- kiséret mellett, elzengte, Szvorényi József, fögymn. igazgató s akadémiai tag, mint az ünneprendezö bizottság elnöke lépett a díszes emelvényre s fenkölt, a költészet magas hivatását Hellász- ban, a régi időkben s nemzeti újraébredésünk időszakában, továbbá Vitkovicsunk költészetét és hatását tárgyazó beszéddel nyitotta meg az ünnepélyt. A megnyitó beszéd végén, a közönség lelkes éljenzése között, az ünnepelt költö életnagyságú, nemzeti sziníi függöny- zettel díszített arczképe lelepleztetek. Erre Szabó Ignácz, fögymn. tanár s bizottsági jegyző, Vitkovics Mihály életrajzát olvasta fel, melyben az ünnepelt irói és ügyvédi működését, valamint magyar szellemét s szülővárosa iránti szeretetét sikerültén jellemezte. Ennek végével két bájos hölgy, Mészáros Szidónia és Fülöp Berta, a közönség lelkesedése mellett, e szavakkal: „Vitko- vicsnak a hazafinak“ és „Vitkovicsnak a költőnek,“ megkoszorúzta az ünnepelt arczképét. Majd Erdélyi Béla, városunk derék fia, lépvén az emelvényre, ez alkalomra készült „Vitkovics emlékére“ czimü élénk hatást keltett költeményét szavalta el. Mire a terem egyik belső karzatán elhelyezett dalkar, fuvóhangszerek kísérete mellett, a „Szózat“ nehány versszakát elzengvén, Tavassy Antal Egerváros polgár- mestere rövid zárbeszédben köszönte meg a közönségnek az ünnepély iránt tanúsított kegyeletes részvételt s egyszersmind felkérte, hogy az ünnepelt szülőházánál az emléktábla leleplezését is jelenlétével emelni szíveskedjék. E felhívásra a közönség, lehet mondani teljes számban, a helybeli gör. kel. lelkészlakhoz vonult, hol az emléktábla leleplezését a bizottság társ-elnöke, ismert költőnk s megyénk főjegyzője Zalár József nagy hatást keltett költői szellemű beszéd kíséretében, melyet alább egész terjedelmében közlünk, hajtotta végre. Megjegyezzük, hogy a márvány emléktábla a lelkészlak első emeletének két ablaka között helyeztetett a falba s a következő felírással van ellátva: E házban született VITKOVICS MIHÁLY. Születésnapja százados fordúlóján megjelölte Eger városa augusztus 25. 1878. Az ünnepély déli 12 órakor ért véget. 1 órakor a tudományos és irodalmi intézetek képviselői, az ünnepelt rokonai s városunk kitűnőségei az egri érsek úr ő exja asztalához valának hivatalosak. E fényes alkalmi díszlakomáu először Dani élik János, czimz. püspök s egri kanonok emelt poharat városunk ünnepelt jeles fia, Vitkovics Mihály emlékezete és családjának jelenlevő tagja: Vitkovics Gábor belgrádi fögymn. tanár- és A ndrássy József nagyváradi kir. törvszéki jegyzőért. E nagyhatású, klasz- szikai irályú beszédet egész terjedelmében van szereucsénk közölhetni.