Eger - hetilap, 1878
1878-01-01 / 1. szám
3 Az év végén. Il.izáok földmivelö ország'. Egyesek, családok, az egész állam jólléte a termés mennyisége- és minőségtől függ. A gazdaság azon oszlop, melyen megélhetésünk alapszik. Kenyér nélkül nem élhetünk. Ez igazságoktól vezérelve első kötelességünk közé tartozik, mivelés alatt lévő földünket a lehető legnagyobb gabona és takarmány-hozam előállítására kényszeríteni. Ha szántóföldünket okszerű mivelésben részesítjük, akkor csak kivételes esetekben tagadja meg áldását. Századok, ezredek óta túrjuk, népek tűntek el a földszinéröl, de talajunk termékenysége csak ott csökkent, hol meggfeledkezett a földmivelö háláját okszerű mivelés által leróni. Szándékosan mondom túrjuk, mert a jelenben folytatott ekemunkát, a mai mive- lési igényeknek megfelelöleg, szántásnak, nem nevezhetjük. Mindezek dacára az elmúlt évben kielégítő termésnek örvendhetett a földmivelö, tekintve az egész országnak termését ösz- szevéve. Voltak egyes vidékek, melyek szomorodott szívvel emlékeznek az elmúlt évre ; árvíz, szárazság, aszály, üszög, rozsda nem csak megcsökkentette termésüket, de megingatta vagyoni állapotukat. A gazdaközönség nagy zöme azonban jó közepes termésnek örvendett, azonfelül a gabona-árak, a fokozott szükséglet és kivitel folytán nem mutattak csökkenést s igy a termelő kielégítően értékesíthette productumait. Repce és árpa rég örvendett oly keresletnek. Bor és gyümölcstermés nem felelt meg a várakozásnak. A kukorica és gyökuövények néhol kielégítették a szükségletet, de egészben véve a közepesen alul maradtak. A lótenyésztés általában örvendetes haladást jelez. Az erdélyi részekben ugyan dühöngött a marhavész, de erélyes intézkedések után szünöfélben lévőnek jelentetik. A nyári és őszi szárazság következtében némely vidéken ugyan elszaporodtak a mezei egerek, de remélhetőleg országos csapást nem képezendnek. csinálunk nekik macskazenét; cent verjük be ablakait; nem insul- táltatjuk suszterinasokkal az utcán; nem fogadunk fel egy liter pálinkáért drótos tótot, hogy menjen ellenfelünk ablakai alá s kiabálja utcaho8Szat a soha nem létezett atyafisági nexust ; nem díszítjük fel ellenfeleink jelvényeivel az utcán végig űzött szamarakat; szóval : most nem csinálunk ilyen badarságokat, melyeken halálra nevettünk egykor, habár barbár kitörései voltak is az élénk nyers kortesmozgalmaknak. Oü! most mindezeket a kedvteléseket nem lizziik; most mosolyogva szorítunk kezet ellenfeleinkkel, s nyelvet öltünk rájok hátuk mögött; iparkodunk egymást pártunk nagy számával ijesztgetni, dacára annak, hogy magunk vagyunk szörnyen megijedve ellenfeleink sokaságától; s elmondjuk egymásnak: milyen ügyes kortesfogásokat használtunk egyik vagy másik helyen egyik vagy másik szavazó polgártárs megszeliditésére, csak azért, hogy bizalmatlanná és gyanússá tegyük ellenfeleink előtt saját igaz párthiveiket. De mindezek felett leginkább pactálunk, véd- és dac- szövetségeket kötünk; kezet adunk, szót veszünk, Ígéretet teszünk, fogadást állunk, becsületszót kockáztatunk, és nem tartjuk meg egyiket sem; a szemrehányásokra pedig egyszerűen mosolygunk, és nem teszünk mást, mint a lehető legszelídebben mosolygunk. „Te népszerű ember vagy és kitűnő reábeszélö képességgel birsz. Én pedig tekintélynek örvendek és magas összeköttetéseim vágynak. Szövetkezzünk egymás támogatására. Te szerezd a pro- pogandát nekem, én szerzem a protectiót neked.“ És a szövetség többnyire létre jön; a népszerű ember fut, fárad, dictiózik, éjt nappallá tesz s megcsinálja a propogandát; társa pedig sem nem fut, sem nem fárad, hanem otthon szépséges szerrel, nagy kényelemben pactál, egyezik, igér és fogadást tesz, s midőn a választás létre jön, egyszerűen cserben hagyja szövetséges társát, ellene szavaz pártostól, mert hát a későbbi pactumok az előbbi szövetséget régen elenyésztették. Ezt nevezik most modern korteskedésnek. És valóban oly sok diplomatiai ügyesség kívántatik hozzá, hogy visszakivánjuk helyette a régi kortes-brutalitásokat, mert azokban még is csak volt egy kis következetesség — és még valami. Hanem hát a mai világ jelszava: „többet észszel, mint erővel.“ A pactumok kinövései után jönnek a préselés kortesfogásai ; ezek olyan előjelei a közelgő absolutismusnak, csadálatos, hogy épen a legliberalisabb elemek alkalmazzák. A szöllötefii (Phvloxera) bár fenyegeti tőkéinket, de elterjedésében nagyob tért nem foglalt. A burgonya réme, a collorado-bogár, még eddig hazánkat meg nem látogatta. A seitések értéke ugyan csökkent, de még ily árak mellett a gazda haszonnal tenyészthet. A szarvasmarha kielégítően értékesíthető , csak a piacra került anyag nem felel meg a kereskedők és fogyasztók igényeinek. Marhatenyésztésüuk mennyi- és minőségre nézve szomorú elmaradást sőt visszaesést mutat. Legközelebbi oka a takarmány- hiányban keresendő. A gyapjú, a minőséghez képest, megfelel az elöbbeni években mutatkozott kereslet és áraknak. Az adók különböző és — hogy azt mondjam — furfángos nemei megszaporodva ónsúlylyal nehezednek a szegény és vagyonos ember erszényére : vájjon nem lehetue-e még többet kiszorítani. Határozottan mondhatjuk: nem. Mert a hol szoritani, préselni kell, ott már úgyis kevés a csepegtetni való. Ez rövid képe állapotunknak. Mit tegyünk, hogy a különféle bajok ellen küzdhessünk a jövőben? Nem lehet szándékom e helyen a helyes földművelés és okszerű állattenyésztas elveire kiterjeszkedni, hanem mindenki által jól ismert körülményeket fogok emlékezetbe hozni, melyek tekintetbe vételével anyagi helyzetünk, ha nem javul is, de legalább a csökkenés sikamlós utján nem fog haladui. A szives olvasó talán már eltalálta, hogy e tényezők : a szorgalom, mértékletesség és takarékosság. A szorgalom megszerzi a tökét, a mértékletesség megtartja, a takarékosság pedig gyarapítja. Ki megfeledkezik ezekről, és a tunyaság, raértékletlenség, hiúság. fényűzés és pazarlásnak hódol, annak hiába kívánunk boldog uj évet. Mint a megelégedetlenség rákfenéje marcangolja családi boldogságát, és szétdúlja örökölt vagyonát. Törekedjünk arra, hogy a „boldog új év“ szó necsak mint jámbor óhaj hangozzék el, hanem tényleg se távozzék hajlékunkból. Ebner Sándor. „Hol bizottmányi tag ön, barátom?“ „A peee-parti választókerületben.“ „Önnek fia, sógora, öcsese, szóval családja valamelyik tagja most megválasztatni kívánja magát. Ha önnek is ez az óhajtása, az esetben legyen rajta, hogy A-ra szavazzon, mert ellenesetben nem állok jót semmiért.' „Tiszteit uram, ön közbecsülésben álló hivatalnok, jó dolga van (mint kutyának a kutban); ha még egyszer oly nyilatkozatot mond, mint a múltkor, tartok tőle, hogy ellenei a kormánynál arról fogják rágalmazni, hogy az ellenzékhez szít, és hogy a kormány ellen agitál s akkor . . . .“ „De ha az a meggyőződésem . . .“ „Hordja el a kánya a meggyőződését, legyen inkább gondja családjára!“ Corkán-szavazás. Hát még a corka? De liát erről jobb ha hallgatunk, még meg találná valaki érteni, s ezt már még sem óhajtanok. Boruljon rá a feledés fátyola. Hanem a múlt kárain okul a magyar, s ennyi elhárithatlan, ellenőrizhetetlen kortesfogások ellenében gyökeres gyógymódokról gondolkoznak a reformerek, kiknek egyike, egy parlagi organiza- tor, a következő választási sorrendet dolgozta ki a jövő nemzedék véghetetlen hasznára: Minden választás ezentúl nem fölülről lefelé, hanem megfordítva, alulról fölfelé történjék. Előbb az Írnokok és más örök-hivatalok töltessenek be, azután választassák a veterinárius és chirurgus. Majd a szolgabirói segédek és szolgabirák tábora; pénztárnok, ülnökök, ügyész és főorvos, elnök stb. Ekkor azután el f g válni, ki a legény a csárdában. Attól tartunk, hogy még cl találják fogadni ezen reformot. Akkor lesz még csak sok pactum conventual, de lesz a chirurgu- soknak is elég dolguk mindjárt a helyszínén, mert hej sok guta- ütéshez közeledő öreg uron kell az érvágás nemes mesterségét gyakorolni. Addig is, mig ez megtörténik, szerencsés boldog újévet kívánunk a szabad, független magyar nemzet önálló és minden korlátozástól teljesen ment választó közönségének. Balambér. *
