Eger - hetilap, 1878
1878-05-16 / 20. szám
154 sét; reményeink, melyeket pálya futása kezdetén, hozzá csatoltunk, nem lettek az elért eredmé ny által eltörpítve, akár az egylet virágzását, akár annak kifelé s a tagokra nyilvánuló tevékenységét is vegyük bírálat alá. Egy régebben fönállott egyletből fejlődvén újra, átvette annak hagyományait és törekvéseit, de ezekhez új tevékenységi kört csatolt; és midőn tisztemhez híven, a lefolyt év eseményeinek vázolására áttérek, teszem azt az öröm azon kedves érzetével, mely lelkünket a várt siker teljesülése folytán eltölti. Szűkre szabott körben mozogva, eleven szellem lengi át az egylet egy év alatt föltűn tetett munkásságát; s habár nem föladata egyletünknek, az exact tudományosság terén nagy és fontos fölfedezéseket és vívmányokat fölmutatni, a gyakorlati élet követelményei és szükségleteihez mérten működése oly beható, kiterjedt, tárgygazdag volt, hogy ez irányban iéte jogosítottnak, jövője megszilárdultnak és reményteljesnek nevezhető. Ezen eredményt az által érte el, hogy gyűlésünkben nemcsak a tudományos elöhala- dás minden gyakorlati tényezőjét figyelemmel kísérte, hanem a tagok egymásiránti, collegiaüs érzületét is megszilárdítani, erösbiteni igyekezett. A gyülésekbeni részvét elég élénk volt, s az alapszabályok által előirt sorrend letárgyalása után tudományos értekezések , fölolvasások, eszmecserék; betegek bemutatása; egyes jelentékenyebb, a gyakorlatból vett kóresetek, kórrajzok előadása és leírása, gyógygyakorlati javallatok fölötti vitatkozások adtak a szellemnek tápot és élvezetet. Itt közölte-tek, statistikai, kórházi, sebészeti kimutatások, megállapittatott a havi kórjárat, s tétettek közzé különféle, az uralgó kórjellegre vonatkozó gyógyeljárási tapasztalatok. Gyűlés tartatott Egerben 14. Ebből volt: 1 évi közgyűlés, 11 rendes havi és 2 ad hoc havi gyűlés. A havi gyűlések legérdekesebb mozzanatát, a havi kórjárat megállapítása képezte. Összeállítva, a lefolyt évben a kórjárat következő kór formákat mutat föl: 1877. máj. hóban : Vörheny (scarlatina), fültömirigy (parolitis); az emésztő szervek hurutja és lobja; a légző szervek hurutja. — Jun. hóban: Gyomor és bélhurut nagy számm. leginkább typhoid, ritkábban typhus; azonkívül álhimlö (variolois), a légző szervek hurutja, dermekór (tetanus) 2 esetben. — Július hóban: Az emésztő szervek hurutja és lobja, nevezetesen vérhas (dysenteria), hagymáz (typhus) typhoid, cholerine; a légzőszervek hurutja és himlöcske (varicella.) — Aug. hóban: Gyomor 'és bélhurut; typhus, typhoid; fültö és álcsoat alatti mirigylob (Parolitis et infiltratio glandularum submaxiilarium), pokolvar (anthrax) nehány esetben. — Szept. hóban : A légző szervek hurutja, hökhurut (tussis convulsiva), man- dola és garatlob (mandibulitis et cynanche faucium), roncsoló toroklob 1—2 esetben, himlöcske (varicella) és eudemice nagy himlő (variola vera) főleg Egerben a város IV., és a cifra külvárosban. — Ökt. hóban : fültö mirigylob (parolitis) nagyobb mérvben, mint az előző hónapokban főleg gyermekeknél, a légző és emésztő szervek hurutja és lobja; typhus, typhoid, dyphteritis 1—2 esetben; variolois és eudemice variola vera nagy himlő. (Vége köv.) A házi szárnyasok történetéhez. (Folytatás.) A Közép-Azsiából származó tyúkfélék jóval később az egyp- tusiak és az élénk kereskedelmet űző phoeniciak által behozva, nem csak elszaporodtak, hanem mindenütt készséges pártolókra is találtak. A syriai és chaldái csillagászok az égen általunk is jól ismert csillagcsoportot fiastyúkhoz hasonlították. Az ó testamentom- ban a zsidók (Hiob. 9. 9.) ugyancsak fiastyúknak nevezték. A görögök e csillagcsoportot repülő galamb-csoporthoz hasonlították. Hogy az egyptusiak ismerték a ludat, bizonyítja az, hogy a hyeroglyphek gyakran ludat ábrázolnak, és pedig oly híven, hogy a vad lúd a szelídtől megkülönböztethető. A legrégibb byerogly- pheken tyúk nem fordúl elő. Homér — Iliás és Odysseában gyakran megemlékezik a hidakról, a 19-dik ének szerint Penelope Odysseus neje háztartásában nagyobbszerii lúdteuyésztés foglaltatott. A ruca csak később került az éjszakibb száraz földről a középtenger miveltebb népeinek háztartásába; Chináfan azonban a legrégibb időkben igen nagy gond fordíttatott tenyésztésére. Kr. sz. előtt körülbelül ezer évvel ismerkedtek meg Dél-Eu- rópa népei jelen házi szárnyasainkkal. Átlátva hasznosságukat, gyorsan terjedtek és szaporodtak. — Itt ismét a régi vallások nyújtanak legbizhatóbb felvilágosítást, mert a házi szárnyasok részint áldozatokra használtattak, részint pedig segítségükkel és általuk jövendölések tétettek. A zsidók fehér galambot áldoztak, Athénben fekete kakast áldoztak Aesculap tiszteletére, Spártában R G A. §£Az evésről. (Gastronomiai kotyvalék.) „A disznó is makkal álmodik1 — tartja a közmondás. Nem csuda hát, ha az .,Eger“ egyik hátramozditójának, e sorok irká- szának is — jó honoráriumról álmodozván — ösztönszerüleg a „gyomorügy-ministeri tárca“ jut eszébe, s böjti dissertatiót kezd az — evésről. „Az emberi kötelességek legfontosabbika az — evés.“ Alig hiszem, hogy ez ép oly bölcs, mint praktikus mondásom igazvóltát valaki kétségbe vonná, mert hiszen már H y p o k r a- t e s, a hires orvos oda nyilatkozott, hogy: „Enni és inni nemakarás az ostobaságnak legmagasabb foka !“ A göttingai öreg professor, L a n g e n b e c k, azt tanította nagy bölcsen, hogy: „Étel nélkül nincs élet, mert éhezni s vért veszteni egyre megy.“ — Avicenna, a hírneves arab doktor pedig az orvosi tudomány legfőbb élvéül azt állította fel, hogy: „A k i é h e s, e n n i e k e 1 1.“ A hollandi Boerhave azonban már egy lépéssel tovább haladt, midőn úgy vélekedett, hogy: „Aki élni akar, ennie kell.' — Ez utóbbi nagy férfiak bölcs mondásaiban egyébiránt egyedüli bökkenő csak az, miszerint elfeledték elveik után oda illeszteni ama nagy fontosságú föltételt, hogy — „ha van mit!“ — se tekintetben már mégis elöbbrelátó ami derék népkönyvünk, a „Hármas kis tükör,“ midőn az étkezés körül követendő illem-szabályok között azt köti szivedre, hogy: „Egyél előled, — ha van mit.“ (Más elöl is elvégy holmit!) E tárgy körül egyébként az orvosokkal, e prózai és materiális emberekkel összhangzó nézetben vannak az idealismus bajnokai — apoétákis, kik épen nem röstelik az evés és ivás életbevágó jelentőségét bevallani, sőt alkalmilag ékes versemények- ben is megénekelni. E célra a poétáknál különösen kinálkozó alkalmak a vendégségek és a —koplalás, mely utóbbiban poétáink nagy részének — úgy mondják — bőséges módja van magát gyakorolnia. Részemről, — bár poéta nem vagyok, — magam is elégszer próbáltam már, de — nem kérek belőle. Homér és Horác, Dávid és Salomó szép énekszóval mondogatják el hébe-korba az .evés dicséreti t.“ Sőt az „Énekek énekének“ bölcs szerzője, utolsó éveiben keservesen kezd panaszkodni, hogy „a molnárok (fogai) már nem tudnak őrölni, s a malom (a.gyomor) fel akarja mondani a szolgálatot.“ — Archestratus, egy siciliabeii poéta, ifj. Dionysius idejéből, egy verses kötetben irta meg a szakácsmüvé- szet szabályait, s a finom ételek készítésének titkait. — Hafiz és M i r z a-S chaffy evés és ivás közben legjobban szeretnek dalolni és — ölelkezni. Épen úgy, mint más jámbor halandó. — Hazai „hegedőseink,“ Tinóditól Petőfiig, — Csereibe rei Farkas Andrástól Fűzfa Dala d á r i g sokszor és sokat énekeltek az evésről, még többet az — i v á s r ó 1. Bizonyos azonban, hogy e théma feldolgozása s variálása körül a többi nemzetek poétái se maradtak hátra. Schiller azt zengedezi, hogy: „Éhség és szerelem tartják össze a világot,“ — s Byronnak azon nyilatkozata, hogy: „csupán az ifjúság képes életünket gyönyörteljessé tenni“ — G ö t h e szerint csak addig bír igazsággal, „meddig rágni és csókolni tudunk.“ Blumenbach azt állítja, hogy egy tudomány sem terjed tovább e közmondásnál: evés és i vás tartja össze a testet és lelket. — Már pedig bizonyos, hogy minden igaz tudományok közt legkönnyebb az — e v é s-i v á s tudománya. Ez az egy etlen ismeret, mi velünk születik. A csecsemő senkitől se tanulja, mégis tudja; s ha e körülmény eszébe jut Roué Descartes-nak, a hires
