Eger - hetilap, 1877
1877-02-22 / 8. szám
60 az 1876 évi szeptember havában tartott közgyűlésből már felterjesztetett, jelen szorgalmazó rendelet tndomásúl vétetik. A felsö-tarnai, a gyöngyös-pásztói és a tiszai szolgabirói járásokból a csoportosítás iránt felszólalás nem érkezvén, ezek, úgy nem különben a középtarnai 8 ik az alsótarnai 10-ik a gy.-patai 14-ik és a mátrai 15-ik körorvosi csoport érintetlenül hagyatnak, s meghagyatik a m. alispánnak, hogy a törvényben elősorolt további intézkedéseket mielőbb tegye meg. A közép-tarnai 7-ik Aldebrö, Feldebrö, Kápolna és Tófalu községekből álló csoport, az elöintézkedések hozzájárulását megtagadván, utasittatik a megyei alispán, hogy a székhely, hozzájárulási arány és a megyei bizottságnak elhatározása szerint a fizetési maximumot megjelölvén, utasítsa a járási szbirót, miszerint a választás körüli intézkedéseket megtévén, ezt végrehajtassa. Azon kérelem, hogy Karácsond község a 6-ik, Tarna-Eörs a 9-ik, Kömlö a 11-ik, Vámosgyörk a 14-ik csoportból kikebeleztes- sék, helyt adni nem lehet, mert ha valamely község egymaga kíván orvost tartani, annak rendes jövedelmezését kell megállapítania, és a községi orvosnak föltétlenül ama községben kell lakni, melynek orvosa, már pedig erre a megemlített községek egyike sem nyilatkozott késznek. Sírok község maga, valamint a 17. és 18. csoport is azt kérelmezi, hogy a 16. csoportból kivétessék és a 17. csoportba so- roztassék, mely kölcsönös kérelemnek hely adatván, Sirok a 18. csoportból a 17-ik csoportba helyeztetik át. A 15-ik Gy.-Püspöki, Rhéde, Tarján, Oroszi, Sólymos, Gy.- Pata és Szűcsi községekből alakúit körorvosi csoportból Gy.-Tarján és Gy.-Oroszi községek fellebbezést nyújtottak be, a kör megállapítása ellen, ezen felebbezés azzal terjesztetik fel a m. kir. bel ügymini8terhez, miszerint tekintve ezen községek fekvését, a sérelem akként igazittassék ki, hogy a körorvosi székhely Gyöngyös városába tétessék. Miről a m. alispán és a m. szolgabirók azzal értesitetnek, hogy az 1876. XIV. t. e. foganatosításához még megkivántató intézkedéseket mielőbb tegyék meg. A borhamisitás. n. Teljesen osztjuk a K. N. cikkírójának véleményét, hogy a borhamisitás, illetőleg a hamis bőrgyártás megszüntetésének egyedüli módja a bőrgyártás szigorú, törvényes eltiltása, e törvény áthágóinak erélyes üldözése, és fenyitö úton való súlyos, bélyegző megbüntetése. De az a fő-kérdés: vájjon ily törvény a célnak megfelelöleg alkotható, s foganatositható-c ? Alig hiszszük. Pár év előtt a „Weinlaube“ cimü borászati szaklap tüzetesebben fejtegette e kérdést. Mindenekelőtt alig fog a törvényhozás e tárgyban oly präcis törvényt alkothatni, mely a határvonalat a borhamisitás, úgynevezett „borpancsolás,“ és az észszerű vegytan által javasolt, s gyakorlatilag alkalmazásba is vett bor- javitási vagy bortökéletesitési eljárások (minők a divó gallizálás, Petiot-, Cbaptalféle módszerek stb.) között a legszabatosabb részletességig meghatározza. Ily körülmények közt aztán rendkívül bajos volna annak lelkiismeretes megállapithatása, vájjon valamely fölmerült esetben francia modorban javított, vagy törvényellenesen pancsolt, természetes, vagy gyártott borral van-e a fenyitö hatóságnak dolga. Tagadhatlan az, hogy e tekintetben gyakorlott nyelv, s avatott borismerö határozott ítéletet mondhat. Azt is megengedjük, hogy helyi hatáskörrel valami becslöféle jury alkotható, mely a „bűnös“, vagy „nem bűnös“ nyilvánításával fölment vagy elitéi ; nagyobb városokban talán lehetséges leend, hogy néhány értelmes és áldozatkész szakember találkozzék, kik ezen épen oly terhes, miDt nagy felelősséggel járó feladatot elvállalni készek; de vájjon vidéken lesztink-e képesek ily juryt egybeállitani, s mennyire fogunk bizhatni annak szakavatottsága- s részrehajlatlanságában ? Képes lesz-e a bíró ennek alapján ítéletét jó leik ismerettel kimondani, vagy pedig az ellenfél alávetheti-e magát ezen Ítéletnek? Vájjon az ilyetén eljárás nem fog-e számtalan perre, fölebbezésre és óvásra alkalmat szolgáltatni, s végre is eldönthetlenül maradni? Elnézéssel kezelve a kérdéses törvénynek nem lesz meg a várt és kívánatos hatása, miglen teljes szigorral alkalmazva, hitelünket s borkereskedésünket könnyen tönkre teheti. Amig tüzetesen megállapított bizonyossággal el nem dönthetjük azt, vájjon valamely bor természe- es-e, vagy mesterséges, addig ezen kérdésnek igazságos megoldása a lehetetlenséggel határos; mert nagyon köze! áll a kisértés mindazt mesterséges bornak nevezni, mihez a borral rokon anyagoknak bármily csekély pótléka járult; ily felfogásban pedig a még csak serdülő, a gondos ápolást oly nagy mértékben igénylő kivitelünknek újabb veszélyét, s az idegen verseny súlya alatt már is összeroskadó pezsgőgyártásunknak újabb akadályát látjuk rejleni. Állandó kivitelünknek tetemes részét azon édes magyar borok képezik, melyeknek előállítása minden szakember előtt ismeretes; a külföld nagy közönsége szivesen és hivő kedélylyel fogyasztja e borokat többnyire az általánosan divó „tokaji“ elnevezés alatt. Mennyire kedvezőtlenül hatna, minő hátrányt okozna nemzetközi kereskedelmünknek, ha a világ megtudná, hogy saját termékének egy részét az ország maga mesterséges bornak nyilvánítja, — azt bővebben magyaráznunk talán fölösleges. Á borászat terén vezérszerepet játszó Német és Franciaország, a szölönedv kezelését illetőleg, már évtizedek óta nem áll a szűzies természetesség szeplőtlen hírében, és mégis ennek dacára boraik még eddig meg sem ingatott általános elismerésnek örvendenek. Es vájjon Franciaország világhírű borkereskedése, korszakot alkotó pezsgőgyártása ölthetett volna-e oly óriási mérvet, ha ezen ország a mesterséges borokat büntetéssel sújtó törvényt alkotott volna ? Bordeaux, Cette és Marseille kikötőiből a büszke hajók tekintélyes raja indul a világ minden részébe, és rakodmányukkal, a kiátkozott, utánzóit fagon-borokkal a nemzeti jólétnek bőven csergedezö forrását nyitják meg! Ha tehát megengedjük is, hogy — mint a K. N. cikkezöje állítja — a francia kormány a hamis borgyártókra fölhívta a törvényszékek figyelmét: tény, hogy magának a francia törvényhozásnak még eddig nem jutott eszébe, egy, a mesterséges borgyártókat büntetéssel sújtó törvényt alkotni, miután bizonyára belátta, hogy az a francia borkereskedésnek s bortermelésnek sokkal nagyobb hátrányára s veszedelmére volna, miot amennyi előnyt abból némely járatlanok remélni szeretnek. Bismarck, midőn 1874-ben egy rajnavidéki küldöttség azon kéréssel járult hozzá, intézkednék törvény utjáu a mesterséges bor- gyártók ellen, — szokott élces modorával egyebek közt azt mondá a küldöttségnek: „Higyjék el uraim, ha cotelette-t rendelek, soha sem kérdem, miként készül, csak azt kívánom, hogy jó legyen." Az imént előadottakból kitetszik, hogy sem Francia- sem Németország nem látták be célravezető hasznát, alkalmas voltát és helyességét egy oly törvénynek, mely a mesterséges bőrgyártást fenyitö utón büntetné. Azonban nézzük közelebbről: mit tilthatna, s mit büntethetne ezen törvény? Mindenekelőtt szigorun eltiltaná a mesterséges bőrgyártást, és a borhamisítást. Tudtunkkal hazánkban még eddig nem virágzanak nyilvánosan Űzött mesterséges bőrgyárak, minők külföldön, vagy péld. Ausztriában is, léteznek, s gyártmányaikat „Kuust-Wein“ elnevezés alatt nyilvános üzletekben árusítják el. Ha nálunk ilyenek léteznének, azok szigorú betiltása, vagy az esetleg megengedetteknek nagy mérvű megadóztatása mindenesetre helyeselhető volna. De nálunk az áruforgalomba hozott mesterséges, vagy hamisított borok mint természetes borok szerepelnek, s azokat ha most sem, annál kevésbbé fogná egy szigorú tiltó törvény ellenében tulajdonosuk gyártott, vagy hamisított boroknak elismerni; oly juryknak felállítása pedig, melyek hivatva volnának előforduló esetekben ítéletet mondani, mint és előbbiekben kifejtük, igazság és alaposság szempontjából nemcsak kivihetetlennek tűnik fel, de rendkívül hátrányosnak és veszedelmesnek is, mennyiben, ha az ily törvényt teljes szigorral akarnék keresztülvinni, valamennyi bortermelő pincéjét folytonos felügyelet alatt kellene az illető jurynak tartania; mi még a financ-zaklatást is túlhaladná; ha pedig nem foganatosíttatnék teljes szigorú erélylyel, az ily törvény csak írott malaszt maradna, melylyel csak újabb bizonyítványát adná ki képviselöházunk a törvényhozásbani kiskorúságának, gyakorlatlanságának, mint ezt legutóbb az uzsoratörvény meghozásával tette, melylyel hogy ezerszer több kárt tett, mint mennyi hasznot általa elérni réméit: nemcsak minden behatóbb gondolkozású ember belátja, de a következés rövid időn szomorú tények és tapasztalatok árán fogja beigazolni. Valamint tehát az uzsora ellen hasztalan és céltalan minden uzsora-törvény, mely a kamatláb törvényes megszorítását kimondván, legfölebb a pénzintézeteket fogja némi részben sújtani, de a tu- lajdonképeni uzsorát és uzsorást nem büntetheti, mert annak a törvény kijátszására ezer és ezer módja van; s valamint az uzsorát nem szigorú törvények, hanem legföképen az által lehet megszüntetni s végkép kiirtani, ha az állam s a kormány, polgárai számára, egyrészt olcsó hitelszerzési módokról, elegendő s jól dotált
