Eger - hetilap, 1877
1877-02-15 / 7. szám
52 Önkormányzatunk létrejötte óta nálunk is jelezhető az ily visszás üzlet lábrakapása és fokozatos nagyobb terjedése. Sajnosán ismert dolog, hogy hazánkban is több helyütt, de különösen a főváros területén, a mesterséges bőrgyártás és borhamisitás nagy, evről-évre fokozottabb mérvben gyakoroltatik, s a gyártmány, mely a legtöbb esetben absolute nem, 8 csak a legritkább esetben bir igen csekély részben a természetes bor alkatrészeivel, mégis mint valóságos bor bocsáttatik áruba, a nélkül, hogy jelezve volna, hogy az mesterséges készítmény. Eltekintve az egészségi szempontoktól, mely irányban az orvosrendöri felügyeletet illetőleg hiszszük, hogy a főváros tiszti orvos kara kellő éberséggel működik: — e gyártás által jelentékenyen megrövidittetik az államkincstár a fővárosi vámvonalaknál szedett fogyasztási adónál, — megcsalatik a közönség, mely tiszta, természetes bor helyett, és ugyanazon áron veszi a hamisítványt, és végre, ami legfontosabb: aláássa az a hazai bortermelés és bor kereskedés hitelét a külföld előtt. Mindezen szempontok sürgősen igénylik, hogy a kormány figyelme a jelzett visszás Uzelem felé forduljon, s gondoskodjék alkalmas módokról, melyek a hazai bortermelést az ezt fenyegető veszélytől, a fogyasztó közönséget a megcsalástól, e mellett pedig az állampénztárt a nagyban Űzött raegkárositástól megóvják. Aki a mesterséges bőrgyártást és borhamisítást, valamint az azzal összekötött dús jövedelemmel járó viszonyokat ismeri, teljesen meg van győződve arról, hogy a fentebb elősorolt különböző érdekek megóvására ez ügyben pusztán rendőri utón intézkedni céltalan dolog. Ellenörködési és egészségrendőri szabályok élesbitése, magasabb megadóztatás, kiviteli vámfölemelés, a transito-pincék megszüntetése, mind oly rendszabályok és óvintézkedések volnának csak, melyek e kinövés meggátlásánál célhoz nem vezetnének, miután a mesterséges bőrgyártás és borhamisitás oly tetemes haszonnal jár, hogy az az illetőt minden legnagyobb áldozatra is készti. Ez okból nem tartjuk mi Szalay Imre országgyűlési képviselő indítványát s a mesterséges bőrgyártás meggátlására célzó tjavaslatot célravezetőnek s kielégítőnek. A gyám nem tartja jogsértésnek, ha felbontja annak levelét, kinek jelenleg személyét képviseli. Kapós olvasni kezdi a kuszáit sorokat, majd egyszerre csodálkozva újra kezdi, s végre el nem titkolható bámulattal nyújtja Imánuelnek. A fiú olvassa: Igen tisztelt Tekintetes ur! Egy tolvaj intézi önhöz eme sorokat. 14 hó előtt rám bízta fiát, Imánuelt, és én kötele ztem magamat, hogy őt két év alatt mint érett embert fogom karjaiba küldeni. Bőkezűen felszerelve mindennel, utaztunk a városba, hol az első nap meggyőzött arról, miszerint lehetetlenségre köteleztem magamat, mert Imánuelt, az ön fiát, lelkiismeretesen principistának sem vehették volna fel. En tehát nem annyira Tekintetességed tapasztalt bőkezűsége által kecsegtetve, mint inkább adott szavamat akarva megtartani, s tudva azt, hogy ez által egy oly jó léleknek, mint az öné, nagy örömet szerezhetek: veszélyes játékot kezdtem. Imánuelnek naponta leckét adtam fel, eme leckék tárgyait azonban nem képezték egyebek, miut oly felületességek, melyeket képes volt betanulni, de melyekkel a tudomány terén boldogulni képtelen, annál inkább, mert 10 hó alatt ezen apróságból sem bírtam vele többet betanultatni, mint bármely közép-tehetségűvel három hét alatt. Képzelem, hogy a tekintetes ur ezeket olvasva,1 azonnal a bizonyítványokat fogja megvizsgálni. Ám tessék! A bizonyítványok valódiak, nem hamisítottak, csakugyan Kant Imánuel nevére szóknak. . . Csakhogy az a Kant Imánuel, ki eme bizonyítványokért a vizsgákat letette : én voltam — ameny- nyiben bátorkodtam 10 hóig fia nevét felvenni. Már kezdetben fájt a csalás, de nem volt erőm, bátorságom az ön arca előtt megjelenni ily szavakkal: „íme uram! tépje szét a szerződést, én fiába tehetséget nem Ezzel azonban nem akarjuk az ügyet elejteni, vagy csak huzamosabb időre elodázni. Maga az ügy annyira fontos, a megkárosítás, mely ez utón az állam pénztárát éri, oly tetemes, azon veszély pedig, hogy a mesterséges bőrgyártás és borhamisitás bortermelésünk és borkereskedésünk hitelét aláássa s részben már alá is ásta, oly imminens, hogy ez ügyben mielőbb történni kell valaminek s a bortermelőknek e tekiutetbeni oltalmazása, kell, hogy egyike legyen a kormány fontosabb feladatainak. Segíteni azonbau e bajokon nézetünk szerint csakis a bőrgyártás szigora büntetés terhe alattvaló eltiltása által lehetne. E szigorú büntetés azonban nem rendőri és pénzbírság, de fényi- t ö eljárás lenne, mely a jmesterséges borgyártókat megbélyegezné. A mesterséges bőrgyártásra és borhamisításra szabott büntetésnek a büntető törvénykönyvben a*helye. Ez az egyedüli és legbiztosabb óvszer a mesterséges borg/ár - tás és borhamisitás meggátlására, más nincs. Átlátták ez igazságot a legnagyobb bortermelő országban, Franciaországban is, hol a mesterséges borgyártókra és borhamisítókra rendeletileg hívta fel az igazságügyminister a fenyitö törvényszékek figyelmét, kimondván , miszerint az, mint bűntény a legerélyesebben üldözendő. Alig létezhetik elégséges ok, mely Magyaroaszágot, mely méltán sorolható a világ első bortermelő országai közé, visszatarthatná egy ily hasonló lépésről. Hogy e mesterséges bőrgyártás betiltása által a „szabad ipar" sem vesztene hangzatosságából, bizonyítja ezt a kereskedelmi s iparkamrák egyhangú véleménye, mely a bőrgyártás feltétlen betiltását óhajtja és ajánlja. Kívánatos lenne tehát, hogy a kormány a mesterséges bőrgyártás és borhamisitás meggátlása tárgyában, miután ez ügyet úgyis rég tanulmányozza, még ez ülésszak alatt terjesztene be egy törvényjavaslatot. Ezt sürgősen kívánja borkereskedésünk s bortermelésünk fölvirágzása. Eddig a K. N. Jövő cikkünkben megteszszük rá észrevételeinket. teremthetek! Állítása öt az eke mellé, ott még ember, tisztességes ember válhatik belőle, — de ha megmarad a kezdett pályán), ne vétség tárgyává, naplopóvá, semmivé lesz! így kellett volna szólanom akkor ... de talán most sem volna erőm ezt tenni, ha nem állanék oly közel az örökkévalósághoz. Össze vagyok roncsolva . . . mert szintén ama szerencsétlenek között voltam, kiket a legközelebbi vasúti baleset sújtott. Végtelen kínok között irom e néhány sort, de fájdalmamat mégis enyhíti ama remény, hogy t. uraságod megbocsát, és nem mint roszakaratú esalóra gondoland a correpetitorra. . . . Imánuel kezéből kihűli a lap, ö maga pedig Kapós Ferire csodálkozik. — Erre mondj hát citatiót! — szól a gyámatya szánakozva. De Imánuel nem citál többé se erre, se semmire, hanem szorgalmasan gazdasága után lát, s feledni és feledtetni iparkodik, hogy ö is volt valaha m a t u r u s. Mi részünkről annyi részvéttel viseltetünk e jámbor fiú irányában , hogy szinte hajlandók volnánk Kapós Ferire egy csendes, nyugodalmas halált küldeni (már t. i. igy papiroson), hogy Imánuelt és Ilonkát boldog párrá tehessük, ha az a Feri nem volna oly jó cimboránk. így tehát meghagyjuk őket egymásnak, és rábízzuk Imánu- elre, hogy a sok szép Ilonka közül válaszszon magának egyet, ki soha sem cáfolja meg Schiller ama szavait (hogy már mi is citáljunk valamit): Raum ist in der kleinsten Hütte, Für ein glücklich liebend Paar.
