Eger - hetilap, 1877
1877-08-16 / 33. szám
259 Utána Eger város polgármestere, Tavassy Antal, lépett az emelvényre, s Eger városa nevében ünnepélyes szavakkal Udvözlé a kiállításban részvevőket. Záradékul az egri kath. legény-egylet dalkara elzengvén Kölcsey „Hymnus“-át, a t. elnök a kiállítás megtekintésére hívta fel az egybegyült közönséget. A kiállítás tárgyai az érs. lyceum első emeleti nyugatészaki folyosóján, s az ugyanott találtató termekben, a nagyobb tárgyak pedig az alsó folyosón, s az e célra planirozott s virágokkal díszített udvaron vágynak, szakértelemmel, csín- s ügyességgel berendezve. A kiállítók száma mintegy 200, legnagyobbrészt egriek; de idegenek is szép számmal vannak, városunk környékéről, s az ország fővárosából. Az utóbbiak közt, imposáns kiállításaikkal kiemelkednek : Geitner és Rausch szivattyú, itizoltó-szerek, borfejtö-gépek s hasonnemüekkel, továbbá Láng, porcellán-díszítö, s több mások. Lapunk bezárása miatt, a részletes ismertetést jövő számunkra vagyunk kénytelenek halasztani, midőn is a kiállítás tárgyait kellő mértékben fogjuk méltányolni. Addig is csak annyit nyilvánítunk, hogy az egri kiállítás, mely oly szerény igénytelenséggel hozatott létre, bár a kiállított tárgyak számára nézve, szerény korlátok között maradt, de tartalmára, s a tárgyak mübecsére nézve olyan, hogy az a legvérmesebb várakozásokat is fölülmúlta, s ezért nem mulaszthatjuk el annak megtekintését t. olvasóinknak a legmelegebben ajánlani. A megnyitás napján a kiállítást mintegy 2000 látogató tekintette meg. A kiállítás tartama alatt Sivampel József kép. tanár, s legényegyleti elnök, a kiállítás létesítésének egyik legbuzgóbb tényezője szerkesztése mellett naponkint */2 Ívnyi tartalommal „Kiállítási értesítő" fog megjelenni, (egyes szám ára 2 kr.), mely a t. látogatóknak a kiállításra vonatkozó utasításokkal szolgáland. A megnyitási ünnepélyt az uj casino éttermében mintegy 200 teritékü kedélyes lakoma zárta be. A pohárköszöntések sorát az elnök, Szele G. k. ö nsga nyitotta meg, lelkes szavakban éltetve a legelső magyar embert, a királyt. Utána a toasztok egész sora indult meg a kiállítás elnökére, a helybeli s vidéki kiállítókra, a kiállítás fáradhatlan vezatöire, az egriekre stb. A délesti órákban pedig a helybeli tűzoltó egylet javára az érsekkertben rendeztetett mulatság, mely — bár a fenyegető idő sokakat visszatartott a részvéttől, — elég jól sükerült s a késő estig vidám kedélyességgel folyt le. A községi takarékpénztárak. Alig pár éve még, hogy az úgynevezett „iskolai takarékpénztárakat" hazánkban is megkedveltetek, s azokat évröl-évre számosabb tanintézeteink honositák meg kebelökben: az intézmény maga már is igen sükeresnek, minden nehézségek, akadékoskodások, s több oldalról intézett ellennézetek dacára is, igen célszerűnek, s eredményeiben valóban meglepőnek nyilvánult. Az intézmény főcélja t. i. nem oda irányul, hogy a tanuló ifjak megtakarított recreationalis filléreikből egy, netalán jövendő pályájuk alapjához megkivántató tőke-összeget gyűjtsenek egybe; mert ilyesmire, igen természetesen, a növendékek legnagyobb számánál okszerüleg gondolni, sem lehet; — hanem a fő, s mondhatnék egyedüli cél az, hogy a serdülő nemzedék már gyermekéveiben szokja meg az észszerű gazdálkodást; hogy a takarékosság ösztöne benne íejlesztessék, s hogy az felnőtt korában már, midőn arra kiváltképen szüksége van, szokásává, természetévé, s jellemének egyik állandóbb vonásává váljék. Es ha figyelemmel kísérjük az iskolai takarékpénztárakról a lapokban idönkint megjelenő statist. kimutatásokat, ezeknek adataiból látszik, hogy egyes intézeteknél a növendékek, számarányukhoz képest, mily tömegesen sietnek az intézmény részeseivé lenni, s évröl-évre megtakarított filléreik, aránylag jelentékeny, százakra, sőt ezer frtot haladó összegekre emelkedik: minden elfogulatlan fő könnyen beláthatja, hogy az intézmény behozatala nemcsak üdvös volt, hanem a jövőre nézve egyik hatalmas factorát képezendi az ifjúságunknak a gyakorlati életre való helyes és célszerű növeltetésében. És épen e meggyőződés az, mi eszmetársulatnál fogva körvonalaiban egy tervet ébresztett föl gondolatunkban, mely alapjában véve nem uj ugyan, de, hitünk s meggyőződésünk szerint, annyira célszerű s életrevaló, hogy ismételt fölujitása mindenkor kívánatosnak tűnik föl, s életbeléptetése valóban nagy hatású volna népünknek úgy az erkölcsi, mint a vagyoni téren való fejlesztése- s emelésére. Mert mi a köznépet, a földművelő osztályt is úgy tekintjük, mint szellemileg növendék, fejletlen, de fejlödésképes tömeget a nemzet-testben, mely gondos ápolás, ügyes vezetés és fejlesztés alatt érheti el csupán azt, hogy egészséges, életerős tényezőjét képezze a társadalomnak. Erős meggyőződésünk tehát az, hogy valamint a serdülő nemzedéknél, tanuló ifjainknál a városokban nemcsak szép stikerünek, s üdvösnek mutatkozott, de sőt a jövőre nézve igen úgy horderejűnek ígérkezik az iskolai takarékpénztárak behozatala: vagy nincs Némelyek gyaloghintókon, vagy hordszékeken érkeznek meg, jlegyezö rabszolgáktól kisérve. Aurelius Cotta, a consul, egy aranyozott kerékagyú, négykerekű kocsiban, az úgynevezett „rhedá“-han hajtat a lakoma helyére. A kocsi belseje börözettel s a nap heve ellen bíbor függönyökkel van ellátva. Két numidiai kormányozza a hatalmas galliai lovakat, jobbról és balról pedig felgyürközött futárok szaladnak versenyt a fogattal. A mének tüszkölnek. A futárok fuldokolnak. Végre a kocsi a kitűzött helyen egy nyitott kapu előtt megáll, s egyszerre körül van fogva rongyos és undorító koldusok hemzsegő csoportjától, kik mindennemű valódi, vagy színlelt nyomorék-állapotot fitogtatva, alamizsnát követelnek, s ha kapnak, kezet csókolnak, ha pedig nem kapnak, káromkodnak. Lucullus vörös-sárga egyenruhás szolgái elérohannak, s a vendégeket készen álló lectikákba (hordszékekbe) emelve, lassú léptekkel haladnak, illatos rózsa- és ibolya-ágyak közt, a könnyed emelkedésű terrassokon át, föl a vendéglátó kéjpalota felé. E közben napok óta futkosnak már ki s be a rabszolgák a ház folyosóin, ajtain, majd asztalokat, székeket, nyugágyakat, majd meg pompás szekrényeket, gyertyatartókat edényeket, díszítményeket hordva, rakosgatva ide-oda. Némelyek azzal vannak elfoglalva, hogy a termek falait, oszlopait, menyezetét vörös gyapotkendökkel dörzsölik, vagy vízbe áztatott bojtos tamarisk-seprüvel a mozaik- padlatot tisztogatják, vagy hosszú futó-szőnyegeket göngyőlgetnek, teregetnek. Az egész ház ragyog az ünnepi dísztől. A sülő pecsenyék kellemes illatától csalogatva, a tűzhely lángjától vörösre világított konyhába érünk, melynek élén roppantul fizetett, finom fejér öltözetű, kövér képű syrakusai szakács vezényel. Különféle alakú s nagyságú edényekből változatos illatú gőzök szállnak ki az erre szolgáló vezetéken. Karcsú miliariák, gyors forralok, izzó parázson álló görög antepsaek, potr 'hős ahenaek. vaslábakon álló üstök, fűszeres mártásokat tartalmazó edények stb. állják körül a tüzet. Pecsenye-nyársakon jó illatú zsírral öntözgetett galambok, nyulak sülnek, forgattatva egy-egy rabszolga által, kinek egyéb dolga nincsen. Egy cacabusban, melynek födöjét a gőz folyton játszva emelgeti, s melynek szélén habos lé fut ki, kolbászok főnek ; odább galamb és tyúktojások. A sarlago, nyilt tepsi, sistereg a beleeresztett zsírtól és olajtól, melyben vöröshagymaszeletek úsznak. A sekély patinában halak és osztrigák sülnek, melyeket az ügyeskedő szakács több ízben vizsgálgatva emelget ki csinos bronz-szigonyával. Szolgák rázzák a cribrát, a fűszerekkel tele rakott nagy szitát; mások truával, vagy kalánnal dagasztják a tésztát a maetrában, 8ütö-teknöben, mely a kéznél levő kézi malom finom lisztjével és a camellában forró tehén-tejjel, melyet a főtehenész hozott fel a fejőkében, volt megtöltve. Vésett nyelű kisebb-nagyobb bronz fözö- kanalak függnek a falakon, hogy, amint kell, kéznél legyenek. Két, lihegő rabszolga meghajló vastag rúdon cepeli a roppant vizes csöbröt, és a matella, meregetö, most kézről kézre jár. A padlat s az asztalok tömérdek zöldséggel, gyümölcsösei, vaddal, szárnyas állatokkal, madártojásokkal, s halakkal vaunak ellepve, mely utóbbiak felhalmozásával napok óta foglalkoznak a vadászok, halászok, s vakmerő madarászok, kik az ischiai sziklákon tengeri fecskék tojásait szedik, nyaktörö helyekre rejtett fészkekből. Bronz vizes edényekben rákok, halak úszkálnak, nem sokára a strnetor kezére kertilendvén. (Folyt köv.) *
