Eger - hetilap, 1877
1877-08-16 / 33. szám
258 azon kiváltságot látjuk, melylyel a magyar középosztály egy intézményhez ragaszkodik, mely árt az ország haladásának és nemzetiségének, és csak egy célt terjeszt, azt: hogy módot nyújt néhány száz családnak a munka és tanulás nélküli megélhetésre. Vájjon mikor fog eljönni az idő, melyben Magyarország irányadó osztályában és kormányában a haza valódi szeretete le fogja győzni azt a vétkes önzést, mely ma e téren mindkettőt vezérli?“ . . Minden hazafi, kiben még csak paránya lángol a hazaszeretetnek, teljesen igazat ád a N. H. súlyos vádként ránk nehezülő emez idézett szavainak. De ha e bajon, a törvényhozással karöltve, magunk nem segítünk, a legszívrehatóbb jeremiadokkal sem fogunk célt érni. Elég szomorú, hogy a kormány és a törvényhozás azon hat év alatt sem ért rá a megyei adminisztratió gyökeres reformálására, mig a most uralkodó megyei tisztikar cyclusa tartott. A „P. Loyd“ a dolgok ilyetén állásában azon javaslattal áll elő, hogy hozzon a képviselöház egy novellát, mely az idei tiszt- ujitásokat elhalasztja, s a mostani megyetisztviselökec megerősíti állomásaikban mindaddig, mig az állami adminisztratió, s vele a megyei tisztviselők kinevezésének rendszere is meg nem valósittatik. Némelyek e javaslatot a mai viszonyok közt helyén valónak találják. Mi részünkről, már csak azért sem osztjuk ezeknek nézetét, mert az ily eljárás egy ideiglenes redszabály, vagy, ha úgy tetszik ephemer életű törvény által egy rövid időre fosztja meg a nemzetet egy ősi álkotmányos jog gyakorlatától. De nem ez a fő indok, a miért nem helyeselnök ez eljárást, mely — azt hiszszük — a kormány részéről sem fog elfogadásra találni. Akármiként dőljön el a törvényhozás utján a megyei admi- nistratio végleges rendszerezése, mely többé már úgy sem halasztható jóakaratú, s a haza javát szivén viselő kormány és parlament részéről ad graecas calendas, — egy bizonyos; az t. i. hogy, ha, — a mi igen valószínű, mert ok- és észszerű, — a kinevezési rendszer fog érvényre jutni, a kormánynak eleve tájékozódnia kell a mostani megyetisztviselök roppant táborában a jövőre alkalmazható egyénekről, hacsak ismét oly szomorú állapotokat nem akar létrehozni, aminök, tájékozatlansága miatt, a kir. törvényszékek alakításánál eléfordultak, s melyeket azután semmiféle epurationalis eljárás nem volt képes gyökeresen orvosolni. A mi véleményünk a küszöbön álló megyei tisztujitásra nézve ez : Mondja ki a parlament, először: hogy a decemberben megválasztandó megyei tisztviselők csak a legközelébb törvény által megállapítandó megyerendezés idejéig fogják hivatalaikat viselni. Mondja ki másodszor a qualification vagyis azt, hogy ezúttal már megyei hivatalokra csupán képesített egyének választhatók meg; ugyanez alkalommal egyszersmind a képesítés föltételeit is szigor un megállapítván. Mit ér el ez által az ország, a kormány s a megyei administrate ? Eléri először azt, hogy a megyei tisztviselők sorából a sine cura hivatalt keresők léha serege már most kihull, s az administrate hatalmasan megrostálódik. Eléri másodszor azt, hogy a megyei administrate keretébe oly képzett egyének fognak belépni , kik e téren a munkálkodásra elegendő képességet s kedvet éreznek magukban; mig azok, kik a megyei tisztségek viselésére nem találják magokat eléggé alkalmasok- s hivatottaknak, már ez alkalommal tovább állanak, s másfelé néznek magukn ak kenyérkeresetet. Ha az uj választások ez eléadott elvek szerint fognak meg- ejtetni, a megyei reform keresztülvitelénél a kormány a megyei tisztségek betöltésénél nem fog nehézségekbe ütközni. Ez erős meggyőződésünk. Ennyit egyelőre általánosságban a küszöbön álló megyetiszt- viselöi választásokra nézve. Ami különösen a hevesmegyei választásokat illeti, erről veszünk magunknak alkalmat közelebbről nézeteinket tüzetesen kifejteni. Az egri kiállítás megnyitása. Az egri ipar-, mű- és terménykiállitás tegnap, szerdán, t. hó 15-én nyittatott meg. Fényes ünnepnap volt ez Egerre nézve, hol a munka, szorgalom és értelmiség ülte diadalát . Már kora reggeltől fogva talpon volt városunk lakossága, s ünnepies mezbe öltözve, az ünnepélyhez méltó komoly nyugodtsággal foglalta el az Eszterházy-tért, melyet a polgárság minden rétegéből ö8szesereglettek töltének be. Regg. 9 óra felé a lakosság szine-java kezdett a Lyceum épület fölépcsözetén, az egri önkéntes tűzoltók által képezett diszörség sorai között, íinnepiesen fölhaladni, s a diszterem csakhamar megtelt az egri hölgyek bájos koszorújában az értelmiség szine-javával. Tiz óra után csakhamar megjelent a kiállítás elnöke, Szele Gábor kanonok ö nsga, s elfoglalván az emelvényen elnöki székét, az egri kath. legényegylet üdvözlő négyes-dalának szabatos elzengése után, egy, a munka, s az ipar és szorgalom haszna- s fontosságáról t ártott, tartalomdus beszédben üdvözölve az egybesereglett díszes közönséget, nyitotta meg a kiállítást. T A R G A.. §£Lakoma Lucullusnál. Regényírók, lapszerkesztők vidéki levelezők, ha valamely gazdag teritékü, vidám kedélyű banquettet, lakomát írnak le, annak fényét, pazarságát rendszerint ily rövidséggel jellemzik : „A lakoma lucullusi volt.“ S e rövid kifejezésben mind az bennfoglaltatik, mi egy ily étkezés nagyszerűségéről elmondható. Azok, kik a római történeteket, s a római társadalmi állapotokat tüzetesebben tanulmányozták, bizonyára ismerősök az úgynevezett lucullusi lakomákkal. De olvasóink közt kétségkívül számosán lesznek, kik a régi Róma beléletéröl kevesebbet olvasván, a Lucullusféle lakomákat csak névről ismerik, akik előtt tehát — azt hiszszük — nem lesz érdektelen, ha e történelmi nevezetességű lakomák egyikéről rövid rajzot adunk. L. Licinius Lucullus, Kr. e. 74 évvel római consul, s korának egyik legjelesebb hadvezére volt, ki Mithridatest, Róma akkori legnagyobb s leghatalmasabb ellenét, több fényes ütközetben legyőzte. Magas állása s hadi szerencséje azonban sok irigyet támasztottak ellene, s bár a romaiak a visszatérő győzelmes consult nagyszerű diadalmenettel fogadták, Lucullus, ellenségeinek fondorlatai miatt, nagy kedvetlenséggel tért vissza Rómába, s csakhamar visszavonult a közügyektöl. A tengerpart hosszában emelkedtek az előkelő rómaiak pompás kéjpalotái s nyaralói, melyeknek tornyaiból messze lehetett látni a tengerre. A római építészet és Ízlés e remek kéjlakai, gyönyörű vidékeikkel, bámulatra ragadták a szemlélőt, s e bámulatot a mai kor is osztja, midőn azok fönmaradt romjait 8—9 század után szemléli. E kéjpaloták közt egyike voll a legszebbek- és legfényesebbeknek a Lucullusé, a történelmileg is nevezetes „T u s c u 1 a- n u m“ Pauli mellett. Pompás termeinek romjait ma is mutogatják. Itt ütötte arcul a felesége S u 1 1 á t, amiérthogy ez fölszabadított rabszolgája nejét szebbnek találta a magáénál. Itt siratta hét álló esztendeig két meggyilkolt fiát Cornelia, Sempronius Gracchus nemes özvegye, mígnem szemei kiapadtak. Itt lakott magános számkivetésben Roma utolsó királya, ki a Lucretián elkövetett gyalázatot koronájával s bíborával fizette meg. Ide vonult vissza az államügyek teréről Lucullus, hogy azontúl a hálátlanság okozta kedvetlenségét s boszuságát, valamint mesés gazdagságát is orgiákba, lakomák- és mulatságokba ölje. Ez időtől fogva lettek különösen híresek aLucullusla- komái, melyek rendszerint ezrekbe kerültek, s melyekből kitűnik, hogy napjaink gourmandjai és szakácsai izlésök és müvé- szetök alapját és titkait legnagyobbrészt a romaiaktól tanulták el. Simons Tivadar, az ős-római időkből vett érdekes korrajzaiban, Lucullus egy lakomáját ekként írja le. A lakomára való meghívások, táblácskára Írva, ekként hangzottak : „L. Licinius Lucullusnak van szerencséje N. N. barátját magához vendégségre meghívni, s reméli, hogy óhajtását beteljesülve lesz szererencséje láthatni.“ A meghívó-táblákat azután a rabszolga derekára kötött vörös táskában hordta szét a címzetteknek. A meghívottak nem késnek a lakomára sietni Tusculanumba.
