Eger - hetilap, 1877
1877-05-17 / 20. szám
155 tagjai nemcsak férfiak, de nők is, úgy amint aláírási ivemen is többen mint leendő tagok már előre is beiratvák. Múzeumi helyiségről már gondoskodva van. Megnyertem erre az ígéretet, hogy a helybeli reform, tanodában kész helyiség fog adatni, melyet később, ha erőnk engedendi, a múzsák egyéb nemű emlékeivel is ékesíthet majdan az egylet. Ami illeti az én régiségeimet, melyek a congressusi tárlatból már hazafelé útban vannak, érmeimmel együtt, régészeti térképeimből is néhányat Tisza-Füred városának adományozva itt a haza oltárára leteszem, hogy azokat városunk, melynek központiságából indult ki régészi mozgalmunk is, a felajánlott múzeumi helyiségbe helyezze el: e vidéken nemcsak a régiségekben! emelkedettebb voltának, de a jelen pillanatban ily örvendetes buzgósággal felmerülő pártolásának maradandó emlékéül; s mint már az ősidőktől kezdve a népvándorlások idején is a néptörzseknek nyílt utat adott poroszlói fensikok átellenében etrhai baloddal itteni magaslatán fekvő úgy megállapodási, mint tovább indulási gyíktelephelyiség- nek; nem különben Árpád magyar fővezér honfoglalása idejéből, mint a fenmaradt régiségi emlék nyomok is tanúsítják, erre táborozott Tar és Szabolcs főhadvezérek óta egész 1849-ig tartott, ez év mozgalmai között 40 ezer hadfinak is biztos élelmi raktárul szolgált, más tekintetben is okszerüleg feltűnt hadászati érdekes voltának, s azért a magyar történelem lapjain fényesen ragyogó nevének emlékeihez méltóképen. Eszerint városunk, s vidékünk általam megindított, híven őrzött, kegyelt, bnzgósággal dajkált, idáig vezetett, s a jelen polczra felemelt régészeti ügyét ezennel önök kezébe leteszem, készségűket annak pártolására felhívom. Mondjuk ki egyetemes szóval, s akarattal: hogy ezennel az egyletet megalakítsák. S válasszuk meg annak tisztviselőit. Elnököt. Alelnököt. Titkárt. Pénztárnokot, S Régiségek őrét. Tariczky Endre. Néhány szó a párisi világtárlat érdekében. Nem lesz talán fölösleges városunk és vidéke t. termelőit és iparüzö közönségét figyelmeztetni, miszerint az 1878. évben Párisban tartandó nemzetközi kiállításban való részvét bejelentése f. év junius 15-én lejárand. Miután pedig úgy kormányunk, mint az ezen ügyben országosan megindult mozgalom vezetői Magyarország részvevősét a közkiállitáson jónak látták, úgy hiszszük, hogy Eger és vidéke termelői és iparosai, kik csak tehetik, fel fogják használni az alkalmat, hogy hazánk többi jelesebb városaitól el nem maradva, ebben résztveendenek és hogy hozzá kívánnak járulni azon elv keresztülviteléhez, mely kormányunkat is vezérelte, hogy t. i. meg kell mutatnunk a világnak, miszerint Magyarország felfogva hivatását, melyet a végzet számára kijelölt, midőn a kelet tőszomszédságában oly viszontagságtelt múlt után még fenáll, neki keilend átvennie a művelődés terjesztőjének szerepét kelet felé épen úgy, mint annak kereskedelmét részünkre biztosítani. Szóval, ha iparos állam óhajtunk lenni, biztosítanunk kell terményeinknek kelet piacát, és ezt felfogásunk szerint nagyban mozditandja elő részvételünk az ily kiállításokban. Meg vagyunk győződve, hogy ha azok, kik hivatva vannak hazánkat mint culíur-államot a világnak bemutatni, méltányolják azon fontos érdekeket, melyek ezt kívánatossá teszik, szóval ha teljesitik a honpolgár azon kötelességét, hogy hazájuknak hirnevét emeljék, azok a párisi kiállításról elmaradni nem fognak. Midőn az Egerben f. évben létesítendő általános ipar-, mü- és termény-kiállitást javaslatba hoztuk, már szemeink előtt lebegett egy nagyobbszerü országos vagy épen világkiállításban való részvételünk lehetősége. Azon tudat vezérelt tehát bennünket e tekintetben, hogy be kell előbb saját szükebb körünkben zsenge iparunkat mutatnunk, miként a fészkükből kikelő tollasfiaknak szükséges, mielőtt szabad szárnyra kelnének, a fészek szélén való röpkedés. Fáradozásunk a helybeli kiállítás megtartásának tekintetében hál’ istennek nem maradt sikertelenül, mert, mint már az eddigi bejelentésekből megítélhetjük, kiállításunk oly terjedelmet ölt és tartalmára nézve is nem csak kielégítő, hanem oly meglepő látványt nyujtand, melyre a kezdet első percében gondolni is alig mertünk volna. De úgy kell ennek Jenni, ipartörvényünk a remekelést iparosainktól, midőn ezek önállókká lesznek, nem kívánja, itt tehát tér nyílik jobban képzett iparosaink számára müveiket a közönségnek és szaktársaiknak bemutatni, mintegy pótlandók a remekelést; és ha iparosaink között találkoznak olyanok, kik a kiállítástól müzhurkat hinak; — vaggy sunkaska, itt tudomanyossan megmongya, hoggy ezz franeuzska zemé neveznek „lard“, aki /lenglicka zem miltozságos zurazsag. Oszteg enekelyuk. 0 aszongya, mink fillemile vagyunk, akit zturka hijjak bülbül ; — de mink tudunk, hoggy öve torok nekem ereganya lehet . . . bizizsten! Hat kitsi pisén, kitsi spéw . . néhány nóta tsinalyuk . . . akor megkirek, hoggy meselye valákit. Zosztan szipp dologg! Eccer meselte nekem ojjat, aki soha se nem feledünk. Meselte zaszonalatrú! — Baratom, fráter ssenkar — mongya ö — zaszondol, me- selyunk, — hat mesélünk neked zaszonrú. Zaszonalat hinak kzekowe „giné', zidi „isa“, zmore „dadsi“, zmaggyar „fehirszemel.“ Mióta viliág felalya, minden naggy dologg zaszonalat meg- tsinaltak ! Éva belekap zalma — ziszuk levit ma izs ! Sári megnézi Zfarao, meg Zabimelek, — lakolya zidi ma izs. Dina, Putifar zseua, szeretyi, tsokolnyi akar Jozep. . . Jozep nem akarja, — bedugjak öt azz szeparat. Eszter kipingalya magat, öltözi cifan, tsinossan, — Zahasver felakasztya neki Zttaman. Judit zborr agya Holofernesnek, zbolond megisza maga, — mazsik nap ranyutya nyelvit maga taborrara. Dalila megnyiri Samson, — passz neki zeré. Herodias tancolya, — izs letancolya swaty Janó caput. Phedima elarulkogya, hogy királynék nintsen fii, — mazsik zaszonalat elarulya, hogy Midasnak van szamarfil. (História mongya, hoggy borbillegin arulkotta, de mink tudunk, hoggy zborbillegin vóta — borbil-aszon.) Kadisa taplalya Mohamed. Borra Katyi biztatya Luther. D’Ark Hani agygyonver zenglicáné. Corday Sari megszurja Murat. Lizi, zenglickazém králowna levagatya szegin Mari Stuart hlawa, mer azz pekná, krasná, szipp fehir, edess ... izs mer ő sskaredy, nekitaltowny, csúnya veress, kesserü. . . . Izs mit en tóm, hány sokk aszonalatok eletebol tugya kitsin tittok, kitsin stikli! Mikor ilen históriák megbeszelyuk, meg izs fogadunk egyed- mazsnak, hogy soha se nem hazaskodunk, ha mingyan ojjan ócso felezsig kapjunk izs, mint Ozeas profét, ami zirja maganak, hoggy: „15 garas, meg mazsfel véka zarpan vette maga felezsig.“ — De talán nem is házasodhatnának, ha mindjárt Ozeas feleségénél jutányosabbat kapnának is! — Nem hazaskodhatyuk ? Izs mir nem bazaskodhatunk ?! — Ki vágyom en ? ki vagyon ö ? — Vágyom Frater ssenkar, kollektor, pincerna; — ö vaggyon fráter kókusz . . . cista! Nekünk csak zruha — barat. Nekünk zpater gardiany adhatya laufpass, vagy adhatyuk magunk laufpass. — Szép vigasztalás! — No, azir nem agya se ö, nem agyunk se mink! Rólunk tsinalta naggy skádátel werssu azz a szipp dologg: Ezz naggy világon ezz kivul Nintsen számodra hell! Algyon vagy verjen sorss kézzé, It cined-------élnéd, halnod kel! I t elyuk mindig, — it halynk eccer, ha majd leszünk olyan szipp ereg zurazsag, mint vóta Matuzalem, vagy vöt zdefinitor pater Kalazant, ami haromszer kiérdemelte magat. Leggyen nekik fenyess zörök vilagozskodas! . . . Éjfélre járt az idő. Fráterem nem sokára, egészséges horkolása által tudatta velem, hogy ö már talán álmodja azon lények történetét, kiket a fráter kókusz nem becsült többre 15 garas és másfél véka árpánál. *
