Eger - hetilap, 1876
1876-02-17 / 7. szám
50 hagyománya és számos más baj, melyek az ellentétek mélységén áthaladni nem képesek. „Pedig korunknak nem a vasra, de a hajló acélra van szüksége.* És miután a vas szerepe, csak növekednek e társadalmi bajok. Az öngyilkosság oka első sorban, az erkölcstelenség és vallás- talanság, melyből származik a téves irányú munkás-mozgalom és communismus. A vallásra szükségünk van, mert még a lelkiismeret szabadságának vallása, kés a demoralizált nép kezében. A hitre mindig és mindaddig, mig a jóra, a szépre, az igazra, nem népnevelés, nem saját keblünk, de vallásos érzület tanit, szükség van. A vailástalan- ság lerontja a törvény tiszteletét; az isten létének megtagadása félmivelt népnél, mely e magasztos eszme helyett, magának eultur- tárgyat emelni nem bír, — ellensége a társadalmi reformoknak s a káros reactiók szülője. A társadalom nagyobb és tekintélyesebb része elitéli az öngyilkost, s egyátalán véve gyávaságnak tartja az önmaga ellen intézett merényletet. Csak csekély rész körözi az öngyilkost a bátorság bizonyos nymbusával. A bátorság akarat erélyt jelent, meiyiyel az ember legyőzi, a uyomort, a gnnyt és előitéleteket. Jói mondja Télfy: „Az öngyilkos tőre ép oly gyáva, mint őrült fegyver," — gyáva, mert a kétségbeesés szokott hozzá nyúlni, kétségbeesni pedig a bátor nem tud; őrült, mert nem a józan meggondolás adja kezünkbe. Sokan nem Ítélik el az öngyilkosságot egy sophisticai tétel miatt: „Aziemberuek szabad magát megölni,hogy a rá váró gyalázatot kikerülje." Ha gyalázat fenyeget bennünket, vagy ért, — ezt vérünkkel nem mossuk le, itt első kötelesség, szemheszállni a vészszel, 8 tetteink által oda működni, hogy fátyolt szőjjünk a minket com- promittáló tényre. Szóval: az öngyilkosságot csak álokoskodásokkal lehet igazoini. Az öngyilkosságnál előfordul az a kérdés is, vájjon btintény-e ez ? vagy nem ? Lássuk e kérdés pro et coníráját. „Önmaga ellen bűntényt senki nem követhet el.“ — Ezen tétel merőben hamis. Az ember csak részben a magáé, a társadalom irányában is vannak követelményei és kötelességei. Jól mondja B 1 u n t s 1 i : „Az ember a társadalomból magát önként nem száműzheti.“ Az ember élete a társadalomé is, s életbiztonsága ellen elkövetett merényleteket a társadalom, nem csak megelőzi, de ha már létre jöttek, mégis torolja. Vannak, kik az öngyilkosságot nem tartják a társadalom által btintethetönek, sőt túlzások által annyira mennek, hogy az öngyilkosság tilalmát kegyetlenségnek tartják. Ez helytelen állítás annálinkább, mivel a kegyetlenség elméletét megállapítani felette nehéz. A társadalomnak pedig kötelességében áll, elhárítani az állampolgárokat fenyegető veszélyeket. Az öngyilkosság által az ember életétől fosztja meg magát, még pedig mint a név is mutatja, önhatalmúlag; igy tehát a véghez nem vitt, de megkisérlett szándéko sság büntetendő. Vannak, kik az öngyilkosságot nem tartják helytelennek, azoknál, kik e bűntényt azért követik el, mivel előre látják, hogy a társadalomnak ártalmára lesznek; ott az akarat-erő hiánya már magában vége is elitélendő. Nem is lehet kérdés tárgya, hogy az öngyilkosság bűntény e, vagy nem, annálinkább, mivel az öngyilkos már példája által is erkölcsi kárt okoz, továbbá erők és tehetségektől fosztja meg az államot. Különben is az ember a társadalomnak igen sokkai tartozik B a s t i a t azon elvénél fogva, hogy egy ember egy napon át többet fogyaszt, mint a mennyit ezer év alatt előállítani képes. Mindenki kötelezve van, a társadalomnak annyit visszafizetni, a mennyit természetben kivett. Az öngyilkos e szerint egy tekintet alá jön a hamis bukóval. És mind ennek oka maga a társadalom, „mely a bűntényeket előkészíti, a bűnös csak végrehajtó eszköz és elbukó áldozat." A társadalom élői!életei szükségkép kívánják az áldozatokat. A társadalom, mely kóros állapota ellen mit sem tesz, maga neveli fel a büntevőket, maga adja a gyilkot kezeibe önmaguk s a társadalom ellen. Az öngyilkos már akkor lett gyilkossá , midőn erre gondol. Térjünk át most az óvó intézkedések tárgyalására. Az öngyilkosság, mint minden egyéb társadalmi betegség orvosa a nevelés. Ha nevelésünk nem lesz többé egyoldalú, ha a kedély, az akarat, szóval az ész és szív egyöntetű kiképzésére lesz súly fektetve, ha ki lesz egyenlítve az erkölcsi egyensúly hiánya,-4 T A R G A. §k Csau! (Causerie.) (Sz. I.) Az üdvözléseknek, vagyis azon külső jeleknek, melyek által az emberek, találkozás, társas összejövetelek, látogatás, bucsuzás stb. alkalmával, hódolatuknak, tiszteletök-, szeretetök-, s barátságuknak nyilvános kifejezést adni törekszenek, — ezerféle módja van, melyek rendszerint társadalmi megállapodáson, bevett szokásokon alapulnak, széptaui Ízlés tekintetében a vallás, nemzeti erkölcsök, divatok, éghajlati, vérmérsékleti, műveltségi s rangfoko- zati viszonyok különféleségeitől függnek, s azok szerint időről időre sokféle változásoknak vannak alávetve. Az Udvözlésmódok rendszerint bizonyos íaglejtések, testmozgásokból állanak, melyek azouban többnyire.szóbeli jókivánatokkal vannak egybekötve. Az üdvözlés módját illetőleg az emberek, különböző fajok és nemzetek szerint annyira eltérnek egymástól, hogy például bizonyos üdvözlési forma, mely az egyik népnél a tisztelet legmagasb kifejezésére szolgál, egy más népnél udvariatlanság, faragatlanság, sőt meggyalázásnak tekintetik. Az üdvözlésmódok közt, mint a szeretet s ragaszkodás nyilvá- nulása, legterjedtebb, legszokottabb a — csók, mely nem csak a műveltebb nemzeteknél, de a bárdolatlan vad népeknél is divatos. Ezenkívül leginkább szokásban vannak : mint magasabb hódolat- nyilvánitás jele : a földreborulás, térdrehullás; és mint a barátság s szeretetet nyilvánulása: az ölelkezés, kézszo- r itá s stb. Az ókorbeli izraeliták, üdvözletül, e szavak közt :• „Schalom lécha!" (Béke veled !) egymásnak fejét, kezét, és vállait csókolták meg. A régi görögök és rómaiak üdvözlésmódja egy rövid szóból állott ugyan, de úgy jelentésében, mint modorábau komoly és mél- tóságo8 volt. __ • „ Xaïçs ! “ (Örülj!) mondá üdvözletül a hellén. „Ave!“ (Légy üdvöz !) — mondá találkozáskor, — s „Vale!“ (Élj boldogul!)" szólt bucsuzáskor a romai. A régi népeknél ezek valának az üdvözlés legegyszerűbb s legnemesebb módjai. Bizonyos, hogy a műveletlen népek üdvözlési teketóriája gyakran mulatságos, komikus jelenetekben nyilatkozik. De biz e tekintetben a müveit, a civilisált nemzetek se dicsekhetnek észszerűbb eljárással, mert ha a természet egyszerű tia, a mi polgárosuit társadalmunk körébe jutva, végig szemlélne ott egy-egy ünnepélyes ceri- moniát, meiyiyel a nép fejedelmét, vagy valamely magas rangú emberét fogadja, — bizony igen sokszor jönne azon kényszerű helyzetbe, — hogy elkacagja magát. Az ókorbeli frankok egy szál hajat téptek ki fejőkből, s azt átnyujták az Udvözöltnek tiszteletök jeleiil. A keleti, s általán a műveletlenebb népeknél az üdvözlési formák mindmegannyi jelei a mély szolgaiság érzetének. A török keresztbe fonja karjait mellén, s főhajtással fejezi ki üdvözletét. Az előkelő arabok kétszer, háromszor megölelik, s arcon csókolják egymást ; azután önkezeiket csókolgatva, több ízben azt kérdezik egymástól : „Hogyan érzed magadat?" A közönséges arab keresztbe teszi karjait. „Salem aleikum!" (Béke veled!) — mondja az üdvözlő. „Aleikum essalam!" (Veled is béke!) viszonozza az üdvözlött. A beduinok tisztelet jeleül egymásnak kézujjaitcsókolják meg, de ezt is csak némi vonakodás után engedik, miközben a koránból vett idézetekkel üdvözlik egymást. A bengaliai hindu, üdvözlés közben, jobbjával érinti homlokát,s fejét előre hajtja. Ha a magasabb rangú előtt tiszteleg, jobbjával elébb mellét, azutan a földet s végre homlokát érinti. A m a n i 1 1 a i mélyen meggörnyeszti testét, tenyereivel befödi két arcát, egyik lábát térdben meghajtva fölemeli, s e furcsa féllábas állásban üdvözli az előkelőt. A Sumátra sziget lakója még ennél is tovább megy. Ez ugyanis attól, akit üdvözölni akar, elkéri s megfogja az egyik lábát, f|
