Eger - hetilap, 1876
1876-02-10 / 6. szám
44 váüja, annak keresztülvitelét irásbelileg kötelezni. — A fölkelés színhelyén Bosniában, jan. 27. óta csaknem naponta történnek ki sebb-nagyobb ütközetek. Jan. utolsó napjain a lázadók Topolánál megtámadták a törököket, de ezek erős állásukból nagy veszteséggel verték vissza a támadókat. A fölkelök vezére Hubmayer, kinek fejére a törökök dijat tűztek, újabb birek szerint osztrák területen elfogatott. A szerb kormány váratlanul beadta lemondását. Bel- grádban e miatt nagy az izgatottság. A fejedelem határozata még nincs tudva. Hirfüzér. * {Érsekünk óexja), Deák Ferenc, nagy hazánkfia elhunyta alkalmából, egyházmegyéjéhez a következő föpásztori levelet intézte: „Kipótolhatlan veszteség érte hazánkat. Deák Ferenc f. hó 28-án esti l0»/4 órakor megszűnt élni. Az egész nemzet kesereg agg hive fölött ; — és méltán. Mert ha valaha volt ember, ki változhatlan sze- retete által a haza hiv gyermekének bizonyítva magát megérdemli, hogy az anyai könyekkel áztassa sírját: — ha volt, ki az önzés szűk körén tulemelkedve célul, csak a nemzet javát tűzte maga elé;;— és ki nehéz pályán tisztán futott végig, egy bukás nyomát sem hagyva ünnepi köntösén : az Deák Ferenc volt. Méltó arra, hogy az egész nemzet gyászt öltsön magára; mert ki egész életét hazájának szentelte, az egész nemzet bánatára érdemes, mely érzi, hogy a helyet, melyet ö üresen hagyott, soha senki betölteni nem fogja. E nehéz csapás után vigasztalást csak azon oltár zsámolyánál találhatunk, mely minden nagy szenvedés és fájdalom egyedüli menhelye, de mely egyszersmind azon szent hely is, honnan buzgó imáink illatja felszálljon ég felé, kisérve a boldogultat a végtelen irgalmu Isten trónjához. Ez oknál fogva rendelem, hogy a székesegyházban febr. hó 3-án, mint a boldogultnak temetése napján, — egyházmegyém többi plébániai és szerzetes-egyházaiban pedig febr. hó 26-án ünnepélyes gyászistentisztelet tartassék, melyről az összes hatóságok meghívása mellett a hivek eleve értesitendők. Kelt Budapesten, 1876. évi jan. hó 30-án. József, s. k. érsek. Deák Ferenc temetése. A haza nagy halottját ma egy hete, f. hó 3-án, a dicsöülthöz méltón temette el a nemzet. A mondott napon, az akadémia csarnokába, hol a nagy halott ravatalon feküdt, már regg. 9 órakor gyűlték a képviselők, s első sorban a dicső elhunytnak rokonai. Nem sokára megjelentek ezután a király őfelsége képviselője, b. Mondel tábornok, a királyné őfelsége megbízottja, b. Nopcsa udvarmester, Amily meglepően bájosak a menyasszonyok, egyenlő, gazdag nászruháikban, aranynyal sűrűn áttört fátyolaikba burkolva, — oly szánandó a három csaknem roskadozó vőlegény, fénytelen, beesett szemekkel, kétségbeesett arcokkal. A szertartás szerencsésen véget ér, minden nagyobb szerencsétlenség nélkül. Gazsi, Mengyi és Bódi fogatai elöállanak, és az éljenző hármas násznép élén rohanva viszik gazdáikat Tószegb, Tószék és Tószéll felé. A különben is szófukar Gazsi egész utón csak annyit szól ifjú nejéhez, hogy: nem fázik-e? Azután ő is beburkolja magát, nem annyira a hideg miatt, mint inkább, hogy bundagallérja alatt észrevétlenül nagyokat sóhajthasson. A hintó beér Tószeghre, s megáll a csarnok előtt. Gazsi reszkető kezét udvariasan nyújtja nejének, s szintén jól esik neki az, hogy annak piciny kezecskéje szintén reszket. A tornácban sorfalakat képezve várja a cselédség, és iparkodik kezét, vagy ha ehhez nem juthatna, mentéjét megcsókolni a fiatal úrnőnek. Gazsi megáll. — íme édesem, ez mind a tied . . . mindenek úrnője, királynéja vagy, — mindnyájan szeretni fognak, mint édes anyjukat, s- tisztelni, mint egy fejedelemnöt. Én részemről kijelente n, hogy a te akaratod az enyém is, — és azt, mi akaratod előtt meg nem hajlik, lelkemre kettétöröm. Neje mit sem szól, de amint az ebédlőbe lépnek, Gazsi kezét megfogja, és fátyola alól remegve kérdi: — Mit ér nekem, ha minden az enyém, csak te nem vagy az ? — mit ér nekem, ha mindenki szeretni fog is, ha te nem fogsz szeretni? József föhg, és neje, a Koburg hercegi család, a bécsi kcpv. házak, a lengyel klubb, a horvát országgyűlés tagjai, a fővárosi küldöttség, gr. Andrássy Gyula tábornoki egyenruhában, az összes ministerek s a horvát bán. Pontban 11 órakor az összes főpapi kar fényes segédlete mellett bevonult a herceg prímás, Simor ő eminentiája, s az énekkarral kezdetét vette a gyászszertartás. Majd Ghyczy Kálmán képv. házi elnök rövid gyászbeszéde után a diszörség leemelte, s a halottas kocsira helyezte a koporsót. — A hercegnők a Koburg-pa- lota erkélyéről szemlélték a nagyszerű jelenetet ; a magas férfi vendégek azonban gyalog vönek részt a gyászmenetben, melynek im- posans fényét a beláthatlan részvevő néptömeg hullámzása, s a térnek gyászfátyolok és lobogók által elárasztott képe a legmagasabb, csaknem példátlan fokra emelte. Midőn a roppant gyászmenet, a harangok zúgása közt megindult, a budai királyi lak erkélyére kitti- zetett a fekete-lobogó. A haza, a társbirodalom s az idegen országokból több mint 500 küldöttség vett részt a gyászmenetben, melyek elébb, meglepő csoportokban s rendben a palota előtti téren foglaltak állást. A menetet az országgyűlés két házának jegyzői nyitották meg. Ezeket követték az intézetek, egyletek és társulatok küldöttségei, zászlókkal élükön, melyeknek elvonulása fél óráig tartott. Különösen kiemelkedett ezek közt a bányászok küldöttségének festői csoporío- zata. A megyék küldöttségei után a közös hadsereg és honvédség tisztikarának több százra menő csapata léptetett teljes katonai díszben. A főtisztek csapatát József föhg záita be Koburg hg., Sza- páry tábornok és b. Edelsheim-Gyulai főparancsnok kíséretében. Ezek után, néhány lépésnyi távolban,jött a koszorús kocsi, fekete takaróval bevonva, 8 ravatalszerü állványán megterhelve ama tömérdek koszorúval, melyek a nagy halott emlékére küldettek. E kocsit követte a papság sora teljes díszben; köztök különösen feltűnt Olteanu püspök. A papság karát érsekünk, Samassa ö exja fejezé be aranynyal díszített fekete selyem egyházi palástban. Ekkor következett a gyászkocsi, hat pompás fekete mén által vonva, melyeket ugyanannyi csatlós vezetett. A kocsin a nagyszerű koporsó ; ezen két koszorú : a királyi páré. A királyné koszorújáról levonuló, valamint a koporsóról aláfüggö szalagokat képviselők és kormányférfiak vitték felváltva. A gyász-kocsit a gyászoló család tagjai, s a politikai világ nevezetességei követték. A roppant menetet egy katonai zenekar, egy század lovasság, a gyászkocsik hosszú sora s beláthatlan néptömeg zárta be. A gázlámpák mindenütt meg voltak gyújtva, 8 az utcákon, hol a menet áthaladt, a katonaság képezett sorfalat. A temetőben a honvédség képezte a disz-őrséget. Ugyanitt az Gazsi szomorúan csügeszti le fejét. — Tehát igazán nem szeretnél te engem ? tör ki zokogva a menyasszony, és slirü fátyolát félre lebbenti. Gazsi feltekint . . . azután neje lábaihoz borúi, s innen tördeli: — Nem ! nem szeretlek, hanem imádlak ! én egyetlenem ! És azután be sem várva Minka feleletét (mert csakugyan Min- kát, azt, kit szeretett, és nem Linkát, kinek kezét kérte, — rejté a fátyol) rohan a csarnokba, s előparancsolja hintáját, és féltett kincs gyanánt bepólyázott Minkájával siet Toszékre. Ott találja már Mengyinél Bódit is az ö Tinkájával. A három elkeseredett ellenség örömét látni csak, de leírni nem lehet. Ölelik, csókolják egymást . . . kacagnak, simák. . . Sokáig tartana még a hálálkodás, ha mozsárdurrogás, harsogó zene között meg nem érkezuék a szándékosan hátramaradt násznép, melyet Zalay már eleve értesített a Tinka által ajánlott cselről. — Három királyok napjából csakugyan hármas ünnepet rögtönöznek, csakhogy egy-egy ünnepet egy hétig ünnepelnek. Január 10 én hosszú hallgatás után ismét megperdül a közös dob, s a közösen fogadott bakter diadalmasan kiáltja ki, hogy „jan. 14-én tartatik a vásár Debrecen városában." Gazsi, Mengyi és Bódi ez időtől fogva teljesen feledik a múlt ellenségeskedést. Minka, Linka, Tinka pedig soha sem tesznek szemrehányást férjeiknek azon bűnért, mely miatt rövid ideig bár, de keservesen lakoltak. ... Ha valaki nem hinné, menjen Tószegh, Tószék és Tó- széllre ... és meg fog győződni, hogy csakugyan van a földön — Eldorádó. 1
