Eger - hetilap, 1876

1876-10-19 / 42. szám

330

gyonosak, müveitek, erkölcsök — a művelt világ sokszerü jeles intézményeivel elláttattak, — az emberiség sorsa intézésében politikailag kisebb-nagyobb, helylyel-közzel döntő sulylyal birnak, — városaik, falvaik virágzók, tiszták, mezeik rendkívüli gonddal müveitek— szóval mindenütt a jólét, az emelkedett szellem nyomai tűnnek elé. S viszont azt tapasztaljuk, hogy egynémely ország lakói szegények, műveletlenek, az erkölcsök tekintetében ingatag lábon állók, — az egész állam vagy országnak súlya nincs a népek ügyei intézésében ; városaik rendetlenek, rondák, a falvak rongyosak, az iskolák sztikszámmal léteznek, ezek is panganak, — a mezők, bár a föld nem lenne háládatlan, hanyag művelésben részesülnek, — szóval bár merre néz a szem, a hátramaradás, a szegénység, a középszerűség, vagy épen az alárendeltség vigasztalan képét kell látnia.

S ha az okokat keressük, melyek amaz elsőbb országokat oly kedvező állásba helyezték, azt fogjuk találni, hogy ama müveit, gazdag, virágzó országok lakói kitartó, ernyedetlen, szívós munkakedvvel vannak megáldva — se munkásság mellett, a jövö iránti gondoskodás hatalmas érzékével birnak, mi a takarékosságban talál kifejezést.

Ez a varázserő, mely az országokat sokszor mostoha földmi- velési viszonyaik közt is, gazdaggá tette, ez az a varázserő, mely magasra felvirágzott iparukat, kereskedelmüket teremtette, — ez tette őket műveltekké, ez emelte erkölcsiségtiket, — ez teremtette meg számukra a súlyt, melylyel politikai tekintetben birnak, szóval, ez alkotta ez ország lakóit valódi népekké, hogy az európai társadalomban az első sorban foglalhassanak helyet.

És viszont amaz országokban, melyek a bátram aradottság szomorú arcát mutatják felénk, hol a szegénység, a durvaság, szenny és rendetlenség és az erkölcsi sülvedtség karöltve járnak, mi tűnik az első szemléletre szemeink elé? nem kevesebb mint az, hogy ez országban a nép dologtalan, vagy csak időszakonként munkás, — a jövö, úgy saját mint gyermekei jövője iránt érzékkel nem bir, dolgozik annyit, mennyi eltáplálja a legközelebb időben, — hogy azután mi lesz. az egyessel öreg napjaira, •—mi lesz sorsa a hátrahagyandó családnak, azon épen nem aggódik. A dologtalanság fata- lismu8ával tekint a jövőbe, s a továbbit a gondviselésre bizza — majd ad a jó Isten !

Melyik népfaj, Európában az, amely kiváló műveltsége, erköl- osisége által annyira kiemelkedik, melynek kebelében a családi élet,- hol a kereskedelem, a földmivelés és az ipar oly magas fokra fejlett? hol a szép, jó és nemes iránti érzék annyira vérbe ment át

— hol az iskolák a világ elismerését bírják ? — hol az emberiségi intézmények, mint a koródák, szegényápoldák, lelencházak, a javító rendszerű fogházak annyira elterjedtek ? bol a pénzintézetek oly ál- dáshozóan és oly nagyszámmal működnek.

Nemde, hogy : — mondanom sem kell — ez a szászfaj, kebelében az angollal, a szoros értelemben vett némettel, a dán a hollandival egyéb rokonfajokkal.

Ez a faj az ernyedetlen, lankadni nemtudó munkásság kiváló faja, melynek jelszava ez: „az idő pénz“ — a tökeképzés eszméjének megtestesülése — és ép ez okoknál fogva a világ legmagasabb műveltségű, leggazdagabb, leghatalmasabb népfaja, mely a világuralmat, ba tem is anyagi erővel, de értelmével, pénzével erkölcsi súlyával — tényleg gyakorolja — Európában úgy mint Ázsia, Afrika, Amerika és Ausztráliában.

E népfajt, félre téve a nemzeti hiúságot, a fáradhatlan munkásság, a takarékosság, a töke-gyüjtés tekintetében, méltán példány képül szemlélhetjük és példányképül elfogadnunk kell. El kell fogadnunk példányképül szorgalom, munkásság, takarékosság tekintetében már csak azon elöpélda okáért, melyből látnunk kell, hogy a köztünk élő németfaj — hasontalaj és égalji viszonyok közt vagyonosság- rend- tisztaság dolgában — messze túlszárnyalja — a hazában élő minden más nemzetiségeket.

Ha már határozottan állíthatjuk azt, hogy egy ország művelődési állapotának fokmérőjéül a keheiében létező takarék-pénztárakat is vehetjük, — nem akarván itt, mint szorosabban tárgyunkhoz nem tartozókat érinteni — a kereskedolmi forgalmat közvetítő egyéb pénzintézeteket:

Nézzünk szót a példányképül felállított német faj egynémely országai mily mértékben vannak takarékpénztár- és népbankkal elátva.

A régi Poroszországban, melynek kiterjedése 5077 Q mértföld volt, tehát kevés különbséggel annyi, mint a magyar korona területe, — szintén mint uálunk mintegy 15.000,000 lakossal.

1847-ben még 113takarékpénztár volt; — 1858-ban már 462 ;

— e tekintetben újabb adat hirtelenében nincs kezeim közt : e szám ma, vagyis 10 év alatt sokkal magasabb fog lenti.

Van azonban a takarékpénztárak mellett számos népbank és bitelegylet, melynek száma összes Németországban 1195, összesen 33 millió betétellel.

Nézzük most a takarékpénztárak classicus földjét Svájcot;

— van neki 791 Q mértföldnyi területén 230 takarékpénztárar, miszerint minden 3439/i0oo □ mértföldre és 10915 lakosra esik egy ta■4 T A R G A.

Egy modern kritikus éneke. *)

(Csak magában dúdolja, hogy meg ne hallja senki.)

Ha kérditek : ki vagyok én ?

Dorongomra mutatok,

Tudományom akár tüstént Produkálom rajtatok.

Ez a dorong a kormánybot,

Melylyel uralkodom én;

Iránytű a tudományok Mélységes nagy tengerén.

Hohó fráter ! kritizálni Vajmi dicső, kellemes ;

Szabadalmam : mást pufálni —

Ez nem törvényellenes.

Egyre sújtok jobbra, balra,

Behunyván a szememet,

S a kit ér a sors haragja,

Fogadom, megemleget !

Ha roszat írsz, azért ütlek,

S ha jót mersz Írni, azért ;

Fáradozásod fejében így veszed tőlem a bért. íme, nálunk mainapság Ebből áll a kritika,

> rv^rán elhunyt jeles költőnk V. J. hátrahagyott költeményeiből.

Szja, de mostan igy kívánja A magas politika!

Van-e vagy nincs tudományom ?

Nem tartozik az ide !

Hosszú képet kell csak vágnom,

S lesz tekintély izibe.

Folyvást olyat emlegetni,

Amit magam sem tudok ;

Mindenben hibákat lelni :

Ez nálam a fődolog.

Jaj, de hátha rajtakapnak A metész státuscsinyen ? !

Ez se nagy baj, könnyű lészen'

Magamat kimenteném.

Csüröm-csavarom a dolgot,

Vagy épen eltagadom,

S ha ez sem, a gorombaság

Győztessé tesz, fogadom ! Kacsaközi.

Goethe és Beethowen Bonnban.

A „Fidelio“ és az örökszép sympboniák lángeszű teremtője tudvalevőleg az 1771-ik évben Bonnban született, és atyja a kölni nagyhercegi kápolna tenoristájával, Éden zongoraművész és Neef zeneköltövel, — mig csak Bécsbe nem költözött — itt tartózkodott.

Az 1779-ik évben Beetbowen, kinek nevét zongorasonatái, triói és első sympboniái már akkor nagy hírüké tették — családi ügyek folytán Bouuba hivatott. Szokása szerint este felé a Kajna