Eger - hetilap, 1876
1876-08-31 / 35. szám
274 lósezés megjárja belügyi párttünletésuek ; de a nemzetközi politika műveleteinél es shakkhuzásainál számba vehető s irányzó tényező nem lehet. Amint nem volt erélyesen alkalmazott politikai művelet az, hogy 1867. óta örökösen szidták a magyar képviselőház ellenzéki pártjai a házon belöl és kívül, az osztrák monarchiával akkor létrejött kiegyezkedést s azon kiegyezkedés ellen örökké izgatták az országjlakosait ; most még oktalanabb művelet volt a bank- és vámügyi kérdés megoldását a népizgatás által ueheziteui ; épen akkor, a mikor a képviselöház körében egymással huzalkodó ellenzéki pártok a kormányképesség legparányibb kellékével sem bírnak. A jobboldali ellenzéknek parlamentaris kormányzati képtelenségét nem szükség hosszabban magyarázgatni ; mert ezen párttal az ország lakossága zömének nine sen épen semmi köze; ezen párt létezése merőben : aristocrata passió. A független párt valami olyas, munkaképtelen, vegyes felfogású s törekvésű képviselői kis csoport,a mely sem ésszel, sem mészszel nem rendelkezik oly mérvben, hogy azzal azon párt bármely téren sükert tudna előidézni;’mert ebhez a tág torok, a stentori hang, a néptanító csengő-bongó szóhalmaz, a gunyoros élcelés, az erősen kiszinezett gyanusitgatás szórása vajmi értéktelen eszköz; és Mo- C3áry, Irányi, Csanády, Soós stb. csodálatos észjárású, tehetetlen heterogén pártelemek. Az úgynevezett független szabadelvű párt pedig valami olyas fejetlen gomb, mely az öltözékről leszakadván, a kellő módon való jó begombolkozást teszi tulajdonképen c<ak lehetetlenné. A magyar pártvezetök rendesen miudig sokkal többet ígérnek, mint a mennyit teljesíteni lehetséges lehet, s bár mi körülmények közt hatalmukban állhat. Pedig a ki az ormozat magaslatán fenállva nézhet körül s észlelheti a messze láthatár rejtélyeit ; az mindig többet lát és jobban tájékozhatja magát, mint a ki csak alulról nézdegél s bámészkodik felfelé! Lörinczfy János. Gyümölcsfák ellenségei. Nem emlékszem, hogy a közel múlt években annyi hernyó rontott volna gyümölcsfáinknak, mint ez év tavaszán. Ha ma valamely szilvafáról minden hernyó leszedetett, alig telt el huszonnégy óra, és minden fáradtság haszontalannak bizonyult, mert nevezett idő eltelte után ismét ugyanannyi hernyó találtatott rajta. Az általános panaszt, a kopasz levélnélküli fák sokasága igazolja. Ez éhes tolakodók a levélzettel együtt a gyünaöics-termést is apasztották annyira, hogy bár szépen virágzottak a fák, gyümölcs kevés mutatkozik. A galagonya özöndék (Pontia erataegi) egyike a legközönségesebb fehér szárnyú fekete erezetű nappali pillangónak, mely jnnius ekö heteiben lepi meg gyümölcseinket, s ugyanez időben a galagonya-és alma-fák leveleire rakja 6—10 darabot egy csomóba, összesen 80—120 pézsmaszagu tojásait, melyekből néhány hét elteltével sárga szinü fekete fejti és fekete lábú apró hernyók kelnek ki és a levelek gyenge felbörével táplálkoznak. Egyszeri bö- rödzésiik után 1—2 levelet összesodornak, azt valamely vékony galyra függesztik, belé helyezkedve téli álomra merülnek és abban telelnek ki. Tavasz beálltával, mihelyt a fák fakadozni kezdenek, elhagyják rejteküket és munkához illetőleg evéshez fognak. Másodszor áprilisban, harmadszor májusban vedlenek. A kifejtett hernyónak feje fekete, hátán három fekete és két világos barna esik vonul barna kereszt szálakkal, alul szürke. Testén lévő hosszabb szőrök fehérek, a rövidebbek feketék. Kiskorukban esténként fészekbe húzódnak, később elterülnek és ha egy fát lekoppasztottak, a legköze-4 T A R G A. §►„Csak ütni kell. “ (Tréfa.) Feri bácsi a legjobb, legszelídebb ember volt a kerek világon. Még most is eszemben van ; dajkám soha sem találhatta olyan rósz kedvében — pedig csúf, vereshajú, szeplős kis gyermek voltam, édes anyám se nagyon szívesen játszott velem, hogy ő— isten áldja meg jóságát — hűségesen meg ne vette volna a lyukas fazekat; vagy pedig térdeire ültetvén, két széles vastag tenyere közé fogta fejemet, s mint a szellő a fára felfutott éretlen tököcskét jobbra balra hin- tázta dúdolván : szi-ta, bi ta; to-rom-bi-ta. Majd mintha négy szeletke szalonnát tennének egy nagy darab cselédkenyérre, ujjaimat tenyerén kiterjesztvén, másik kezével, — melyen a körmök takarosán feketére voltak szegve, mintha gyászolnák keztyüt soha nem látó gazdájuk sanyarú sorsát — megnyomkodva ujjaimat, mondogatta hozzá: egy, kettő, három, négy; kurta pesta hová mégy. — Még ez mind nem volt elég, én olyan hálátlan voltam, hogy még a „nyuszurkát11 is eljátszattam vele, és ö —isten áldja meg jó szivét — megtette ezt is szívesen: erre szaladt a nyuszurka, itten szalad itt, itt; ekkor megcsiklandott hónom alatt, én nevettem,hogy a könyem is hullott bele, és neki abban öröme telt, és bele brúgó- zott ö is egész torokkal ; de kár volt neki fenszóval nevetni, mert Náni néni meghallotta, amit pedig Náni néni meghallott, annak ugyan el kellett csendesedni,ba a csalogány dallama csengett volna is. mert az egész háznál csak ő, és Klárika lánya, árendálták a hangok birodalmát, és mást csak különös grátiából vettek be felesnek is. Feri bácsi sohsem adott semmit, magának sem volt a jámbornak, még is szerettem; Náni néni mindig kalácsai dióval dótált, mégis féltem tőle. Hej az a Náni néni, avval a Klárika leányával de sok keserű órát is szerzett szegény Feri bácsinak! Sok mindenféle rongyos, haszontalan stúdium megfordult a kezemben deákkoromban, de olyan mégis soha, mint a Nini nénié, mert az ő stúdiuma az volt, hogy miként bosszanthassa halálra azon embert, kinek a pap előtt kényszerítés nélkül azt fogadta, hogy minden bajában hű társa, hű ápolőja lesz. Később, midőn a regények édes raámoritó italát kóstolgatni kezdtem, a Dugonics Joláukája jutott kezembe, abban fordul elő egy pár barpia ; isten bocsás-a meg vétkes képzelődésemet, egész olvasás alatt Náninéni és Klárika állottak előttem. Pedig Feri bácsi nem vétett a légynek sem. 0 Náni nénitől szintúgy kész lett volna megvenni a fazekat, szintúgy megkergetni a nyuszurkát, de mi haszna ha soha egy jó tekintetet, egy jó szót nem nevezhetett a magáénak ; a tekintet mindmegannyi gombostű, pedig ö nem volt sehol elfese've, hogy össze kellett volna tűzni; a szó mindmegannyi forró viz, pádig ö nem lopott soha kutyaként lúd- combot a konyhában, hogy a lefőzést megérdemelte volna. Az igaz, hogy észbeli jussát átkozottul gyéren adták ki Feri bácsinak, de az sem ö vétke volt, aztán minek is az a sok ész, mikor az akár mennyi sok, mégis kevés, a boldogság pedig nem az észben, da a szívben lakik ; lám Ádám apánk is akkor lett pankróttá, mikor a tudás fájáról evett. Egyszer kiküldték a vadaskerti dűlőre vettetni; valami két vé- kányi búza felmaradt, a kocsis ráültette Feri bácsit, hogy jól megőrizhesse az elveszéstől, s megindultak hazafelé. Már jól elhaladtak, midőn a kocsis megáll fújtatni, s amint a lovak üstökéit meghúzogatta, egy tekintetet vetett a kocsiba, s ime szörayüködve látja, hogy Feri bácsi nagyon megkurtúlt. „Nini hát a búza bová lett?11 „Hisz’ még amott leesett a keresztnél.11 „Hát mért nem nyitja száját az úr, ilyen karikázta teriagetfce! Már most annyira vissza Kell kutyagolni érte.11 „Soh’ se fáradjunk, felvették már azt azóta !“ Feri bácsi úgy okoskodott ; ha jobb szeret az a búza oda lenn a földön, minek kocsira erőltetni szegényt. Ez aztán a valódi keresztényi érzelem. Nyárban még csak jó dolga volt Feri bácsinak, mert a kertben lakhatott, ott megvolt neki az ö baráti köre, kikkel jól megértették, és szerették egymást; a fák lejebb hajták gyümölcsös gályáikat, ha ö arra sétált, mintegy mondani akarván: szakajts rólunk édes gazdám, mértté nyesegettél minket; ellenben Náni nénitől irtózattal fordultak el : ne bánts minket rósz asszony, édes gazdánkat minek verted nyakon, nem termünk neked. A kis méhecskék nagyon tudták, ki az ö jóltevöjük, ki adott nekik, hazátlan rajoknak, fapalotát, hogy a zivatar meg ne verje őket, ki lilteté illatos eledelüket: a virágokat; ismerték és szerették, s rá szállottak akármennyiszer újjá hegyére a nélkül, hogy megfullánkozták volna; ellenben azt is tudták, ki szokta megölni őket. Náni nénit ha közelíteni mert feléjük, úgyúgy megbélyegezték, hogy szitára dagadt az ábrázatja; azért is rendesen a méhes volt azon hely, hová Feri bácsi manydörgősebb percekben vonta magát, tudván, hogy oda a villám nem mar leütni.
