Eger - hetilap, 1876
1876-03-30 / 13. szám
98 séggel, jéggel, viharral és felhöszakadásszerti nagy esőkkel átszőtt nyárnak, szinte szakadatlanul ismétlődve pusztító viszontagságai sanyargatták s járták sorra az országnak szinte minden vidékeit ; miszerint a nyár elején ápolt kedvező gazdasági remények a nemsokáig uralkodott időjárás rombolásai miatt annyira tönkre voltak téve, hogy az ország összes lakossága teljes levertséggel számitgat- hatta azon évi termés mindinkább alászálló sikerét, s annak úgy a magán, mint az országos gazdasági viszonyokra bekövetkező nyomorúságos anyagi végeredményeit. Az ország lakosságának azt mondhatni úgy a termelő, mint a fogyasztó osztálya, már több éven át szakadatlanul a rósz terméssel, s az ez által folytonosan előidézett, sőt állandósított szükséggel, Ínséggel és drágasággal küzködött. Ezek miatt megakadt mindenfelé a kereset-képesség ; ha pedig a lakosságnak keresete nincsen, akkor úgy a direct, mint az indirect adók forrásai elapadnak; ezek miatt aztán az egész állam háztartás és kormányzati gépezet működése összezavarodik: és pedig Magyarországon annál inkább, mivel itt úgv a lakosság, mint az állam szükségleteinek legnagyobb része kiváiólag csak a mezei gazdálkodás áltál szolgáltatott jövedelmekből fedezhető. És az országot, most újólag azon sokszoros szerencsétlenség környékezi, hogy az elemi csapások nemcsak a függő termést, de még a termő erőket is tönkre teszik s több évre kihatólag elpusztítják : a mely körülmények folytán az adófizerők nem hogy kitud- rák az adót teljesíteni, de sőt jogosan követelhetnek adóelengedést. Az ország ez idő szerint minden részében kétségbeejtőleg pusztító árvíz dühöngése folyton tart. így aztán mindinkább enyészik azon kilátás : hogy az ország lakosságának őstermeléssel, a mezei gazdasággal foglalkozó nagy zöme rendes évi jövedelemhez tudjon ez évben is jutni ; amely nyomorúságos és Ínséges állapot visszahatását, az egyes adózók fizetésképtelensége folytán természetesen az államháztartás érzi meg legnagyobb mérvben. Ezen viszontagságos gazdasági körülmények közepett mindinkább tünedezik a remény s azon feltevés lehetősége: hogy az ország lakosságának keresetképességi s anyagi ereje s jobbléte meg- szülemhessék; — minthogy az ország lakosságának körülbelöl egy harmadrészét fosztják meg az elemi csapások az ez évi függő terméstől, s ez évi kiadásai fedezetétől ! E miatt aztán az államháztartás érezhető javulásának a lehetősége és mérve is mindinkább lejebb száll. A nélkül pedig a kormány legeszélyesebb munkatétele is képtelen az ország nyomorúságos viszonyain segíteni, sikeresen javítani. Ha már most még a legfőbb bajaink okát keressük, ezt leginkább a hitelhiányban találjuk. A pénzforgalom a társadalom vérkeringése, mely hogy elég gyors, szabad s áldásos legyen, hitelre van szükség. A hitel az üzleti viszony egészsége. A pénz csak kezeket és lábakat ád az üzletnek : a hitel szárnyakat kölcsönöz neki, melyekkel csodákat mivel- het, kinek esze és bátorsága van gazdagodni. Jaj az embernek, társaságnak, népnek, mely hitelét elvesztette : ez órától kezdve sze- génynyé lett. Legyen az anyagi veszteség, szerencsétlenség vagy gondatlanság, könnyelműség, lelkiismeretlenség, miáltal a pénzemberek bizodalmát elvesztette: nagyobb átok nehezült rá, mint ha apja tagadta volna ki örökségéből. Nem fojtják ezek meg, csak levegőt nem hagynak neki szivni s megfúl magától. S még azt sem lehet rájok mondani, hogy embertelenül jártak el. Ki pénzét biztosítani szereti, s csak olyan embernek adja, aki még szerencsétlenség esetén is képes visszafizetni: maga iránt tartozott kötelességet teljesít. A hazánkban 1867 óta gomba módra keletkező, de szintén 4 T Á R G A. ÿCsau.! (Causerie.) (Vége.) Igen sajátságos és jellemző ezek közt a Szerbiában élő schu- m adi a i nomád-pásztornép köszöntésmódja, mely e kérdésből áll : „Van e sok makk ?“’E nép jóléte ugyanis nyájának virágzásától, s illetőleg a kedvező makk-terméstől függvén, köszöntő kifejezésének meg van a maga reális értelme. A szlovén ember e szavakkal köszönti földijét: „Sdraw ostani!" (Légy egészséges!) mire ily választ nyer: „Bog de chivi!“ (Isten éltessen !). Az orosz ember e szóval búcsúzik: „Prosti!“ (Bocsáss meg!) A bányász üdvözlete: „Szerencse fel!“ — a tengerészé : „Fare well !ü (Járj szerencsésen !). Legszokottabb s legelterjedtebb köszöntő kifejezések a nap különböző szakai szerint: „Jó reggelt, jó napot, jó estét, jó éjszakát !“ A kath. népeknél divó vallásos köszöntést : „Dicsértessék a Jézus!“—s ennek viszonzását: „Mindörökké, Amen!“ XIII. Benedek pápa hozta ajánlatba 1728-ban. A katonaságnál a föveg szélének megérintése, fegyveres tisztelgés, sorakozás, diszlövés, zeneszó stb. képezik az üdvözlés különféle módjait, a katonai fölebbvalók irányában. Müveit népeknél a rokoni, s baráti szeretet és vonzalom kifejezésére igen elterjedt módja a köszöntésnek az ölelkezés, az arc- és aikcsókolás, aztán a férfias kézszoritás. Nem is tagadható, miszerint a c s ó k o 1 ó dz á s, kedvező körülmények] közt, igen kedves és vonzó módja az üdvözlésnek. De vannak e tekintetben ke- vésbbé kellemes helyzetek is, miket gyöngédebb Ízlésű s idegzetű emberek, bár nem eléggé tapintatos módon, az által Ugyekeznek kikerülni, hogy az üdvözlő félnek arcukat nyújtják oda {csókra, de maguk az udvariasság e jogával nem élnek. Másoknál meg az a különös szokás van meg, hogy kézszoritá- suk által oly erős jelét adjuk heves vonzalmuknak, miszerint a megszorított kéz érzékenyebb tulajdonosa e vonzalom nem épen kellemes hatásának arca elfintorodása, vagy feljajdulása áltál kényszerül kifejezést adni. Hosszadalmasán kellene fecsegnünk, ha ama külöuös, cifránál cifrább köszöntés-formákat is fel akarnék sorolni, melyek egyes szükebb körökben, társaságokban, egyletekben, vagy szokásos ösz- szejövetelekben divatba jöttek. A sok közöl ez úttal csak egyuek fölemlitésére szoritkozuuk. A németeknél, kivált az osztrák katonaságnál, nem rég egy sajátos hangzású, rövid kifejezés lön conventionális Udvözlésformaul forgalomba hozva, mely már a polgári osztály köréb: is kezd befurakodni. Ez a kifejezés : „C s a u !“ E kifejezés, tudtunkra a müveit nyelvek szótárában aligha fordul elő, s bájosan is van vaiami értelme. Azoakivül van valami hasonlatossága bizonyos állat hangjához. De miután a köszöntés kifejezésére ér annyit, mint a chinai : „Csin-csin !“ vagy a japáni : „ Augh, augb !“ — ha széptauilag igen is, — de conventionális tekintetben alig jöhetne kifogás alá. E különös köszöntés-módot itt nálunk egy derék úri ember, kedves jó barátunk, hozta nem rég divatba, ki azt, valószínűleg tábori lelkész korában, a hadseregnél sajá itotta el. Innét, e vidám kedélyű, elmésen tréfás barátunkat, bizalmas, társas körben, nem is szólítjuk másként, mint „Csau bácsi.“ S minthogy már „Csau bácsival“ foglalkozunk, fecsegésünk záradékául elmondunk egy párt tréfás, éle es Ötleteiből, azon hitben, hogy müveit egyénisége, ez ártatlan disc rétiünkért nem fog reánk megneheztelni. Tehát : Ami derék „Csau" bácsinkat, társaságban kérdezték egykor, honnét ismeri X. őrnagyáét? „Hogy ne ismerném! — kiált fel Csau bácsi, a nyugalmazott tábori lelkész, — hisz két esztendeig együtt feküdtünk Milanóban !“ Egy ízben pedig, ugyancsak egy vidám baráti körben, Csau bácsi, ki a német és olasz nyelveket úgy birja, mint ha mindkettő anyanyelve volna, erősen vitatta a német nyelv gazdagságát a magyar nyelvé fölött. „Ugyan, magyar ember létére, már hogyan állíthat ilyesmit, kedves Csau bácsi, — ellenveté a társaság egy fiatal tagja,— hiszen a magyar nyelvben számtalan oly kifejezés vagyon, mit németül nem lehet szó szerint kifejezni. — Szeretném én azt hallani! mondja önérzetesen Cmu bácsi. — No, bácsi, —• viszonzá a fiatal ember, — mondja ki azt németül : „Hasad a hajnal." — No, annál ugyan mi sem könnyebb, — szól Csau bácsi büszkén, — „Dein Bauch ist die Morgenröthe!"
