Eger - hetilap, 1875
1875-05-06 / 18. szám
139 — a mint hiszszlik,—az ország túlnyomó többsége bizalma és támogatásáról meg leendnek győződve, épen ezen nagy többséggel a hazát boldoggá és nagygyá teendik. Nem hagyhatjuk ezúttal sem érintetlenüi, hogy Nagyméltóság- tok már eddigi tetteikkel is, különösen nemzetiségünk érdekébeni eljárásukkal, a nemzet ragaszkodását és elismerését kiérdemlették. Tudjuk azt, hogy nagy volt az áldozat, a midőn hazánk zilált viszonyai között, nemzetünk megmentése céljából Nagyméltóságtok a kormányra léptek, — tudjuk, hogy erőt erre az igaz hazaszeretet, s azon szent meggyőződés kölcsönzött, mikép a hazát, fiai nagy többségének őszinte támogatásával megmentendik, s igy egy jobb korszak, egy szebb jövő teremtöi leendenek, mi hogy valósüljon, Nagyméltóságtok fáradalmai jutalmazása, hazánk felvirágzása, skijelentett őszinte ragaszkodásunk igazoltatása tekintetéből is őszintén kívánjuk. Eme rendithetleu hitben, sőt tudatban legmélyebb tisztelettel vagyunk. Éger 1875. május 2 án tartott városi képviseleti közgyűlésünkből. Régészeti buvárlatok. VI. (Folytatás.) Területét a 16-ik században már Füredhez kapcsolva találjuk. Szemere Sebestyén, egykori váradi kapitány, már ekként kapta azt János királytól. „Anno Domini — mond ez végrendeletében — millesimo, quingentesimo oetvagesimo tertio (1583.) , vigesima octava die May. Én Szemere Sebestyén a nagyságos Somlyai Báthory Zsig- mondnak , erdélyi vajdának é3 székelyek ispánjának szolgája, teszek ilyen testamentumot , amint következik. Mindenekelőtt látván azt, hogy az én kegyelmes Istenem ez világi sok nyomorúságaimban és betegségemben ki akar hinyi, az én lelkemet ajánlom ő Felségének kezébe, a Christus Jézusnak érdeme által.. . Hagyom az én szerelmes Házastársamnak , Bornemissza Annának holtáig Alpári és Füredet a Kolcsonesövel egyetemben mindenféle jövedelmével és hasznával , és az szent Hieronimusnál való két szőlővel eöszve, és abhoz tartozó Rétekkel, melyek vadnak a Vásárhely földön, az kiket énnekem eö Felsége, az meghalt János király adott szolgálatomért, . .“ *). E végrendelet keltekor, miként értelméből kivehető, Kócs már elpusztult volt, s később sem idülbetett fel. Különben e sorsát, lévén Debrecen körül, innen akkor létező némely falvakkal szomszédos, kézzelfogbatólag megmagyárázzák már e város területi határát képező emez elpusztult helyiségek, úgymint : 1.) Bánk ; 2.) Boldogfalva; 3.) Ebes; 4.) Fancsika ; 5.) Nagy- gút ; 6.) Kisgut ; 7.) Halap ; 8.) Macsa, vagy Mácsa ; 9.) Máta ; 10.) Ohat; 11.) Pác; 12.) Parlag; 13.) Szepes ; 14.) Szigetegyháza; 15.) Zám ; 16.) Zelemir, (kis részben Debrecenhez, legnagyobb részben Böszörményhez tartozik); 17.) Elep: 18.) Hegyes; 19.) Monostor**). — Ezek hajdan mind virágzó telephelyek valának. Sajátságos egy körülmény, hogy Kócs számos halmai közül a felső részen a régi debreceni országut-vonalban, közel az egyeki határhoz, egy Földvárhalom nevet visel, ngyszinte nem épen messze ehhez, már a jelenlegi egyeki határban egy hasonnevű másik halom létezik. E halmok itt, miként nevezetök mutatja, hajdan, felső vádpontjai lehettek Kócsnak, melyek az össziget felső közlekedési útját, az egyekohati Tiszát, mint e vonalon levő átjárást a túlsó oldalra őrizték. A névtelen Jegyző krónikájából könnyen kiolvasható, hogy már ezredév előtt is volt itt átjárás a Tiszán. S ez ezredév a jelen*) Eredeti zsinóros és pecsétes okirat. — Nos Capitulum Caro- lino-Albense in Transylvania. Datum Feria Quinta proxima ante Dominicain prímám Adventus Domini. Anno ejusdem Millesimo Septingen- tesimo, Quinquagesima nono. Lecta, correcta, extradata per Eosdem Capitulares. 3—4 lap. **) Debrecen helynevei. Irta Balkányi Szabó Lajos. Debrecen. 1865. ember volt, kifejezései, festése, és reményei érdeket kölcsönöznek annak. A vers igy hangzik : Bár a sors engem levert, és rabbá tett sokáig, Elvetett hazámtól messze vagy hetedik határig, De engem megvigasztal a béketürés hatalma, Bár rajtam nagy a vármegye katonai hatalma. Szenvedek én a falak közt nappal és sötét éjjel. Gondolatim álmaimmal sirva enyésznek szélyel, Ha magamkörül tekintem, rabsággal küzdőt látok, Csiifolódót, ember szóllót párosával találok. Szegénységben kell szenvednem ezen súlyos rabságot, Mig éveim ki nem telnek, nem kapok szabadságot. Egy másik ver3 már más mérték szerint ugyan, de hasonló gondolatok láncolatából áll, s némi morált is tartalmaz. Akárki vagy pajtás, kérlek reám tekints, Hogy szabad éltedben senkit gonoszra ne ints, Mert ha velem együtt e siralmas házba Elzárattatsz, leszesz nagy szomorúságba; Itten barátiddal nem lehetsz vigságba, Hanem égig ható nagy sanyarúságba. A legszebb része azonban az az egyszerű siralom, mely az elvesztett szabadság érzetét festi, a börtön sanyarai mellett. Nem teszed itt fejed kivarrott párnára, Hanem csak a szűröd vagy subád szárnyára; Nem sétálhatsz innét a heti vásárra, Bezzeg rá találtál a hamis gazdára. Megnézi a gazda minden nap a rabot, Tudja, hogy szegények megennék a babot ; De ha vizitálnak levedd a kalapot, Mert egyiránt ütik a kicsit és nagyot. Két-három poroszló melletted megfordul, Semmi bűnöd nincsen, mégis reád mordul, Éhes a te gyomrod, gyakorta megkordul, Melyért szemeidből keserves köny csordul. Ámbár jó barátom szabad életedben Úr voltál, és most vagy nagy keserűségben, Mint a rémitöség megásott vermébe, Értél bánátidnak kikötő helyére. A vége, — úgy látszik, — nem ily siralom között lett Írva; a szokás fásultabbá tette a rabköltöt, mi megérezhető ezen verseiből: Egy fontos a kenyér, ezt mindennap ehetsz; De biz ebből nem nagy vendégséget tehetsz. Ha reggel megkezded, este vacsorára Nem sok jut már ebből a fogad ágyára. A jól lakás miatt felesik az állad, Nem sokára bizony hegyes lesz a vállad. T. M. Parni-csár. Történeti beszély. Kürthy Jenőtől. (Folytatás.) Istenítélet éjjel. Éjjel elmúlt, midőn a Patala-ágrai merénylet után a négy alak a táborba ér. Jegohiv és Zór álmatlanúl tölték az éj hátralevő részét, beszélgetve az éj eseményei felett. — Miért nem szóltál nekem arról semmit, hogy az éjjel is átakarsz menni? . . s hogyan gondoltál ama földön remélni? kérdi Zór szemrehányólag. — Tudatni akartam vele ottlétemet. — És sikerült ez? — Ha sikerült volna, most nem volnék itt, mert nem lett volna erőm megmenekülni az anganák kezei közül. — Mért nem fedezed fel atyádnak e szenvedélyt ? — Mit használna az ? Parnicsár egyedüli örököse az angana koronának, enyém nem lehet soha!
